hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

K&H: a magyar fiatalok bő harmada elégedett az életével

az átlagjövedelmük 190 ezer forint felett van

Az évtized elején mért 20 pontos értékről 11 pontra csökkent mostanra a magyar fiatalok hangulatát tükröző index, igaz, az elmúlt két évben alig történt változás - derül ki a K&H ifjúsági indexből. A 19-29 éves magyar fiatalok átlagos jövedelme 193 ezer forintot tesz ki, ez lényegében megegyezik az előző negyedévi értékkel, és meghaladja az első negyedéves 181 ezer, illetve 2022 utolsó három hónapjában mért 142 ezer forintot.

K&H: egyedülálló megoldáshoz innovatív reklám

Kate, a K&H digitális pénzügyi asszisztense különleges citylight-on szólít meg

Kate, a K&H magyar bankpiacon eleddig egyedülálló hangalapú, mesterséges intelligenciára épülő digitális pénzügyi asszisztense rendkívüli ügyfélélményt ígér – most nem csupán a mobilbankban, hanem citylight posztereken is. CLP reklámfelületek felhasználásával a bank innovatív módon, interaktív formában mutatja be, hogy hogyan működik, mire használható a digitális pénzügyi asszisztens.

K&H: MI-nek nevezzelek?

akik már kipróbálták, szívesen folytatnák

A legfejlettebb európai országokhoz képest némi késedelemmel, de Magyarországon is egyre jobban a hétköznapok részévé válik a mesterséges intelligencia – derül ki a K&H „Kate&MI-t” kutatásából.

K&H: vérükben van az innováció

teret adnak a személyes fejlődésnek is

A nemzetközi bankcsoporthoz való tartozás és a rugalmas munkafeltételek egyaránt nagy szerepet játszanak a K&H innovatív digitális megoldásainak kifejlesztésében. Ennek egyik mérföldkövet jelentő eredménye a mesterséges intelligencián alapuló digitális pénzügyi asszisztense, Kate, aki szeptembertől szóbeli utasítás alapján képes forintátutalást is végrehajtani.

K&H: életünk részévé vált a MI

a fiatalok és a magasabb végzettségűek a legnyitottabbak

A magyar banki ügyfelek jelentős része nyitott a Mesterséges Intelligencia-alapú szolgáltatásokra – derül ki a K&H „Kate&MI” kutatásából. Leginkább a fiatalok, a magasabb végzettségűek és nagyobb jövedelműek értékelik az új megoldást.

K&H: a jövő nyugdíjasainak átlagosan 2,2 millió forint tartaléka van

a jelenlegi életszínvonal megtartása a cél

Kulcskérdésnek tartja az öngondoskodást, az időskorra való takarékoskodást a jövő nyugdíjasainak 86 százaléka - derült ki a K&H keddi sajtóeseményén. A 30-59 éves korosztály tagjai azzal számolnak, hogy 69 évesen mehetnek majd nyugdíjba.  Akiknek pedig van megtakarítása, azok összesen 2,2 millió forinttal rendelkeznek átlagosan. A K&H szakértői szerint a mostani bizonytalan gazdasági helyzet és erős inflációs nyomás miatt fontos, hogy a takarékoskodók értékálló, hosszú távon gyarapodó befektetést válasszanak, amely az időskorukban megfelelő anyagi hátteret nyújt.

K&H: indul az iskolások népszerű pénzügyi vetélkedője

a 2023/2024-es tanévet is végigkíséri a K&H Vigyázz, kész, pénz! versenye

14. alkalommal elindult a K&H Vigyázz, kész, pénz! iskolásoknak szóló vetélkedősorozata, amely során a 3-11. évfolyamos diákok értékes nyereményekért adhatnak számot pénzügyi ismereteikről - közölte a pénzintézet. A versenysorozat népszerűségét jelzi, hogy az indulás óta harmincszorosára nőtt a résztvevők száma, így 2010-től összesen 800 település 1900 iskolájának csapata versengett egymással, és közel 80 ezer gyermek kapott kézzelfogható pénzügyi tudást.

K&H: elrajtolt az iskola, érdemes a zsebpénzkérdést is rendbe tenni

elektronikus megoldások készpénz helyett

Az iskolakezdéssel együtt érdemes az új tanévre szóló kiadásokat a diákoknak megtervezni, lehetőleg a szülőkkel közösen. Érdemes ösztönözni a gyerekeket arra, hogy a zsebpénzükből megmaradt összeget tegyék félre jövőbeni célokra, készpénz helyett pedig környezetbarát, biztonságosabb elektromos megoldásokat használjanak. Ebben segíthetnek a különféle okoseszközök, azokon keresztül pedig például a Google Pay vagy az Apple Pay applikáció.

nagy volt az érdeklődés a K&H jövő gyógyítói pályázatra

miért választották a jelentkezők a gyermekorvos hivatást?

Miért lesz valakiből gyermekorvos? Mit indít el egy tinédzserben George Clooney alakítása az ismert kórházas sorozatban vagy egy karizmatikus tanár előadása? Miben változik egy házi gyermekorvos szemlélete, amikor szülővé válik? A K&H jövő gyógyítói díj felhívása sok 40 év alatti gyermekorvost megmozgatott: 81 gyógyító pályázott az elismerésre. A jelentkezők beszámoltak pályaválasztási és mindennapos gyógyítói motivációikról is, amelyek olykor meglepőek vagy épp szívmelengetők.  Ami mindannyiukban közös, hogy elhivatottan, odaadóan, a korszerű technológiákat alkalmazva gyógyítják a kicsiket, hogy a jövő generációja egészséges és teljes életet élhessen.

scrum a lelke mindennek

startup-működés enterprise környezetben

Egyre több digitális megoldást szállít a pénzintézeti szektor, egyszerűsítve az ügyfelek dolgát, amikor pénzügyeik intézéséről van szó. Az innováció és a digitalizáció terén a K&H élen jár: Magyarországon elsőként vezette be októberben a hangalapú forintátutalást, amelyet Kate, a mesterséges intelligencia-alapú digitális pénzügyi asszisztens hajt végre. A funkció kidolgozásához az informatikai fejlesztők, az üzleti terület, valamint a banki háttérfolyamatok szakértőinek az összehangolt munkájára volt szükség.

K&H: elindultak a “thm-plafonos” lakáshitelek és alacsony kamatozású vállalati kölcsönök

Hétfőtől a K&H átalakította a teljes lakáshitel-kínálatát és bevezette a “thm- és kamatplafonos” lakossági és vállalati kölcsönöket, igaz, a pénzintézet kínálatában már eddig is elérhetőek voltak a 8,5 százaléknál alacsonyabb teljes hiteldíjmutatóval elérhető lakáshitelek. Egy 10 éves kamatrögzítésű, egyben 10 éves futamidejű 12 millió forintos lakáshitel esetében így a törlesztőrészlet kevesebb mint 146 ezer forint lesz.

K&H: újabb forradalom indul az ATM-eknél

egyre több automatánál elég az okoseszköz a készpénzfelvételhez

Megkezdte a K&H az ATM-ek cseréjét, a régiek helyére olyan automaták jönnek, amelyekből okoseszközzel lehet a készpénzt felvenni, azaz nem kell plasztikkártyát használnia az ügyfélnek. Az új ATM-eken szinte minden funkció elérhető okoseszközzel.  A pénzintézet várhatóan az év végéig lecseréli közel 100 ATM-jét az új berendezésekre.

K&H: az első forintátutalás MI segítségével Magyarországon

inspiráló fejlesztői környezet, akár egy startupnál, a nemzetközi bankcsoport minden előnyével

A K&H mobilbankjában októbertől a MI-n alapuló digitális pénzügyi asszisztens, Kate segítségével már forintátutalást is végre lehet hajtani. A K&H sorra ontja magából az újabb és újabb digitális megoldásait. Éppen olyan, mint egy start-up, csak éppen enterprise környezetben. A K&H IT-csapata szerint a nemzetközi bankcsoporttal a háttérben izgalmas projekteken, jól szervezetten folynak a mindig újabb kihívásokat hozó fejlesztések.

A UnionPay és a magyarországi K&H Pénzforgalmi Szolgáltató Kft. nagyszabású kártyaelfogadási együttműködési megállapodást írt alá, tovább bővítve az európai hálózatot

A UnionPay a magyarországi K&H Pénzforgalmi Szolgáltató Kft.-vel együttműködve 2023. szeptember 25-én, a K&H Csoport budapesti székházában tartotta a nagyszabású UnionPay kártyaelfogadási megállapodás sikeres elindítását bejelentő aláírási ünnepségét, amelyen részt vett a China UnionPay elnöke, Shao Fujun és Paulovics Ottó, a K&H Pénzforgalmi Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója. Az együttműködés a UnionPay kártyaelfogadói hálózatának további bővítését jelenti Magyarországon, hozzáférést teremtve a kártyabirtokosok számára mintegy 25 ezer POS-terminálhoz.

K&H: elég néhány jó szó

hangalapú digitális forintátutalás elsőként a magyar pénzügyi szektorban

Szóbeli utasítás alapján is lehet forintátutalást kezdeményezni a K&H mobilbankjában. A K&H tavaly novemberben indította útjára Kate-et, a mesterséges intelligencián alapuló digitális pénzügyi asszisztenst, akivel az ügyfélkör 65 százaléka már találkozott, 6,5 százaléka pedig havi szinten igénybe is vesz. Kate új funkciója a hazai pénzügyi szektorban előzmény nélküli, innovatív megoldás, amely jelentősen megkönnyíti az ügyfelek pénzügyeinek intézését – hangzott el a K&H mai sajtóbeszélgetésén.

K&H: aratnak az okoseszközös fizetések, óránként több mint 5500 tranzakciónál tartanak

havi átlagban 30 milliárd feletti a költés

Továbbra is nagyon lendületes növekedést mutatnak az okoseszközös fizetések a K&H-nál. Az idei év első nyolc hónapjában óránként átlagosan több mint 5500 okoseszközös fizetést bonyolítottak a pénzintézet ügyfelei, ami 67 százalékos emelkedésnek felel meg éves összevetésben. Az okoseszközös fizetések havi összege júniusban lépte át a 30 milliárd forintot, majd júliusban, augusztusban is bőven meghaladta ezt a szintet. A magyar piacon elsőként a K&H-nál megjelent Google Pay-fizetések összege idén augusztusban megközelítette a 12 milliárd forintot, az Apple Pay-fizetéseké pedig majdnem elérte a 22 milliárd forintot.

K&H: mennyiért vásárolnak a fiatalok?

50 ezer forint a határ a kártyás vásárlásoknál

A fiatalok több mint fele - 54 százaléka - részesíti előnyben az elektronikus fizetést az üzletekben, boltokban – nem online – történő vásárlások során. Ötödük 50-99 ezer forintért vásárol egy hónapban bankkártyával, de szintén 21 százalékuk több mint 200 ezer forintot költ el egy hónapban. Az átlagérték 88 ezer forint, a medián 50 ezer forint a K&H ifjúsági index szerint, amely a fiatalok bankkártyás, okostelefonnal, okosórával vagy hasonló eszközzel történő vásárlási szokásait vizsgálta. A felmérés szerint a bankkártyás költésekhez képest alacsonyabb az okosórás vásárlások átlagos összege: 38 ezer forintot tett ki.

K&H: rekordszinten a fiatalok megtakarítása

fejenként 783 ezer forint tartalékkal rendelkeznek

Csúcsot döntött a fiatalok megtakarítása, ha a konkrét összeget nézzük: a második negyedévben átlagban 783 ezer forintja volt a 19-29 éveseknek a K&H ifjúsági index szerint, hasonlóan magas összegre a felmérés több mint tízéves történetében még nem volt példa. Több mint 12 százalékuk pedig több mint 1 milliós tartalékot tudott felmutatni.

K&H: egyre többen távoznának a szülői házból

kevésbé vonzó a mamahotel

Tízből hat fiatal lakik önálló háztartásban, négyen élnek a szülőkkel, de ők is tervezik a búcsút a K&H ifjúsági index második negyedéves eredményei szerint. A “mamahotelben” lakó 19-29 évesek 33 százaléka amint lehet, távozna. 64 százalékuk hosszabb távon tervezi ezt, összesen csak 3 százalékuk maradna.

még nem központi kérdés a fenntarthatóság a családi cégeknél

Két évük van a minimum 250 főt foglalkoztató cégeknek arra, hogy beépítsék üzleti folyamataikba az ESG szempontokat. A K&H családi vállalatok fenntarthatósági indexe szerint ez egyelőre nagy kihívás a cégeknek, mivel alig 10 százalékuk rendelkezik erre vonatkozó stratégiával. Hasonlóan alacsony arányban vannak azok a cégek, ahol a tevékenységük minden területén figyelnek a fenntarthatóságra. A pénzintézet ezért a K&H családi vállalatok kiválósági díjjal idén immár 8. alkalommal ismerte el azokat a hazai cégeket, akik már elindultak ezen az úton és egyre tudatosabban jelenik meg a fenntarthatóság az üzletmenetükben. Emellett díjazták a hosszú távú stratégia, generációváltás, és innováció terén is a példamutatást.

K&H: zöld védjegyet szerzett a Bank

a karbonlábnyom bekerül a marketing-kommunikáció „szentnégyesébe”

Zöld védjegyet kapott a K&H közösen három reklámszakmai szervezettől. A Green Pledge védjegy tanúsítja, hogy a pénzintézet legjobb gyakorlatai megfelelnek a reklámszakma fenntarthatósággal kapcsolatos társadalmi szemléletváltozást előtérbe helyező elveinek, mert kiemelt figyelmet fordítanak a környezetvédelemre, továbbá a green-washing (megtévesztő zöld állítások) elkerülésére.

K&H: visszatértek a spóroló fiatalok

sokuknak csak egy hónapra elég tartaléka van

Jelentősen nőtt a megtakarítással rendelkezők fiatalok aránya egy negyedév alatt: a K&H ifjúsági index szerint az első negyedévben 49 százalékuknak, a másodikban 56 százalékuknak volt tartaléka, utóbbi érték megfelel a felmérés korábbi eredményeinek. Mindezzel együtt a fiatalok 33 százaléka maximum egy hónapig tudna rendszeres jövedelem nélkül megélni, és mindössze 11 százalékuknak van egy évet meghaladó időtávra megfelelő tartaléka.

árnyékot adó fák alatt kezdték a tanévet a gyerekek

a K&H hűsítő ligetek kapta az Év Jó Ügye díjat

Elindult a tanév, amely idén az átlagosnál is hosszabb lesz, hiszen június 21-én még az iskolák padjait koptatják majd a diákok. A K&H hűsítő ligetek programnak köszönhetően azonban 100 oktatási intézményben már őshonos fák árnyékában játszhatnak és pihenhetnek a gyerekek. A kezdeményezésnek nemcsak a diákok és pedagógusok örülnek, de a program elnyerte idén a Green Awards díját is az Év Jó Ügye kategóriában.

több a szemét, mint a virág

szemétszedő futáson tisztíthatjuk meg a partot a hulladéktól

Egyre nagyobb gondot jelent a környezetünkben szétszóródott műanyag szemét, ami nemcsak a természetre, de az egészségünkre is hatással van. Íme néhány meglepő tény, amely remélhetőleg arra sarkall majd mindenkit, hogy csökkentse a saját maga által termelt és a környezetében található hulladék mennyiségét. Arra is lehetőség van, hogy mindezt egy kiadós testedzéssel és közösségi élménnyel is összekössük: a K&H mozdulj! szemétszedő kocogásán szeptember 15-én a Duna-part egy része fog megtisztulni. 

A K&H Bank első féléves eredménye 35,8 milliárd forint volt, a K&H Biztosító nettó eredménye pedig a különadók miatt továbbra is negatív

A K&H az első félévben 297 milliárd forint új lakossági és vállalati hitelt helyezett ki

  • A K&H Bank adózás utáni eredménye 35,8 milliárd forint volt 2023 első félévének végén, a 33 milliárd forint összegű banki extraprofi-adó elszámolását követően
  • A K&H Biztosító 2023 első félévében -0,8 milliárd forintos veszteséget könyvelt el a teljes évre vonatkozó extraprofit-adó miatt, míg 2022 azonos időszakában – szintén emiatt – nettó eredménye -1,7 milliárd forint volt
  • A bank hitelállománya 18 százalékkal nőtt egy év alatt, így elérte a 2713 milliárd forintot. Az év első félévében összesen 297 milliárd forint új hitelt helyezett ki a pénzintézet. A vállalati hitelállomány egyetlen év alatt 30 százalékkal bővült.
  • 2023 júliusára a saját állampapírok állománya a bank könyveiben elérte az 1000 milliárd forintot. A bank likviditása továbbra is erős.
  • A K&H elkötelezett a fenntarthatóság mellett, és folytatja digitális átalakulását, amit a „Magyarország Legjobb Digitális Bankja 2023” díj elnyerése is jól tükröz.

Újabb elismeréseket kapott a K&H

Lipovits Ildikó a legjobb junior privátbankárok közé került

Idén is sor került a 2015 óta minden évben megrendezett Private Banking Hungary versenyre. A versenytársak szavazatai alapján dobogós lett a K&H prémium banki szolgáltatása, a K&H-s Lipovits Ildikót pedig a legjobb fiatal privátbankárok közé választották. A mostani elismerések mellett a K&H tavasszal az alapkezelők versenyében kapott két díjat, nyáron a  „Legjobb Digitális Bank Magyarország 2023” címet érdemelte ki, a közelmúltban pedig a fenntarthatóságot, környezetvédelmet népszerűsítő Greengage elismerésben is részesült a pénzintézet.

kiben bízunk, a gyermekorvosban vagy az internetben?

Az internet és a különböző online közösségi fórumok könnyen tévútra vezethetik a szülőket azzal kapcsolatban, hogyan előzzék meg és gyógyítsák a gyermekbetegségeket. Ezért kiemelten fontos, hogy legyen olyan, a korszerű eljárásokkal tisztában lévő szakember, akiben megbízunk, és útmutatásait követve gyermekeink teljes életet élhetnek. Az elhivatott gyermekorvosok iránti megbecsülésünket most azzal is kifejezhetjük, hogy jelöljük őket a K&H jövő gyógyítói díjra, amely nyertesei 1,3 millió forint forintot kapnak, egy részét szakmai továbbképzésre.

információbiztonságból jeles

összhang az üzleti igények és a megnyugtató IT-megoldások között

Nagy Ádámot, a K&H információ-biztonsági vezetőjét választotta az Év IT-biztonsági vezetőjének a Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ). Az indoklás szerint példamutató, ahogy a díjazott vezető összhangot teremt a növekvő szabályozói elvárások és a folyamatosan változó technológiai környezet között.

K&H: muszáj lépni, ha meg akarjuk őrizni a természet sokszínűségét

Napjainkra a szárazföldi természetes élőhelyek 75 százaléka az emberi tevékenység következtében átalakult, az édesvízi élőhelyek több, mint 85 százaléka eltűnt, ez a riasztó mérleg pedig a biológiai sokszínűség csökkenésén is látszik. A fenntarthatóságot és a biodiverzitást is kiemelten kezelő, hatékonyabb fellépés érdekében együttműködési megállapodást kötött a K&H és a WWF Magyarország. A támogatáshoz a K&H ügyfelei is hozzájárulnak majd, hiszen 2023. szeptember közepétől az év végéig minden Kate-tel, a K&H digitális pénzügyi asszisztensével történő interakció után a bank 100 forintot különít el saját bevételeiből az élőhely-rehabilitációs célok megvalósítására.

energetikai korszerűsítésre készülnek a vállalatok

Lépnek a vállalatok a magas energiaköltségek ellen: tízből hat cég ezért már nyáron tesz valamit annak érdekében, hogy alacsonyabb számlákat kelljen fizetnie - derül ki a K&H kutatásából. Főként korszerűsítő beruházásokban gondolkodnak, de a világítás észszerű használata is népszerű intézkedés. Az ágazatok közül a kereskedelem a legérzékenyebb az energiaárakra, itt tízből hét vállalat tervez valamilyen lépést a költségek lefaragása érdekében. Az egyéb, nem energiahatékonyságra irányuló fejlesztések viszont még váratnak magukra, ugyanis a termelő gépek beszerzését és az informatikai fejlesztést tervezők aránya is jelenleg mélyponton van.

K&H: odavannak a munkájukért a fiatalok?

a dolgozó fiatalok és a diákok egy része külföldre kacsingat

Bár sok fiatal elégedett a munkájával, harmaduk mégis azon vívódik, hogy egy időre külföldön vállalna munkát. A diákok körében már 40 százalék felett van azok aránya, akik ezt tervezik - derül ki a K&H ifjúsági indexből, amely a 19-29 évesek munkaerőpiaci helyzete mellett az oktatásról alkotott véleményüket is vizsgálta. Kisebbségben vannak azok a dolgozó fiatalok és diákok, akik szerint a magyar oktatási rendszer európai színvonalúnak mondható.

K&H: már 57 évesen szeretne nyugdíjba vonulni a középkorúak nagy része

sokan már az ötvenedik születésnapjuk előtt is befejeznék a munkát

Ha lehetne, átlagosan már 57 évesen nyugdíjba vonulnának a harmincas, negyvenes és ötvenes korosztály tagjai - erre jutott a K&H biztos jövő felmérése. Ha tehetnék, 19 százalékuk legfeljebb 50 éves koráig dolgozna. Ugyanakkor mindössze 10 százalék azok aránya, akik úgy gondolják, hogy a törvényileg meghatározott nyugdíjkorhatár elérése előtt valóban nyugdíjba tudnak majd vonulni.

K&H: mégis van helye a készpénznek

még nem dőlt el a verseny

Miközben a fiatalok egyre gyakrabban fizetnek elektronikusan nem online vásárlásaik során, a készpénznek is van helye a fiatalok körében - erre jutott a K&H ifjúsági index. Idén a készpénzt előnyben részesítő huszonévesek aránya 46 százalékos volt, az elektronikus megoldásokat preferálóké pedig 54 százalékos, ami szerény elmozdulást jelent az elmúlt két évhez képest, 2021-ben ugyanis 49-51, 2022-ben pedig 47-53 százalékos eredmény született. Ugyanakkor az is látszik, hogy a jellemzően elektronikusan fizető fiatalok egyre gyakrabban választják ezt az alternatívát, és az okostelefonos tranzakciók is egyre népszerűbb a körükben.

K&H: nyaralásnál is érdemesebb kártyával fizetni készpénz helyett

visszatérítést kapnak a külföldön vásárlók

A macerás külföldi készpénzváltásra kínál megoldást a K&H. A pénzintézet ugyanis a kártyás vásárlások konverziós költségét visszatéríti azoknak, akik augusztustól szeptember végéig külföldön a K&H-s kártyájukkal vagy okoseszközös applikációjukkal, Google Payjel, Apple Payjel, Garmin Payjel vagy Xiaomi Payjel fizetnek.

K&H: havi 60 ezer forinttal kerülnek többe a “mindennapok”

szinte mindenkinél növekedtek a megélhetési költségek

Továbbra is alig van olyan, aki ne költene többet a megélhetésre, mint egy évvel korábban a második negyedéves K&H biztos jövő felmérés szerint, amely a 30-59 évesek kiadásainak változásait vizsgálta. A válaszadók 91 százaléka havi átlagban 60 ezer forinttal költ többet, ami lényegében megegyezik az első negyedévben mért 92 százalékos aránnyal és 64 ezer forintos többletkiadással. Azonban jelentős azok aránya, akik akár 100-149 ezer forintos többletkiadásból tudják csak finanszírozni az életüket. Tehát bár az infláció minimális mértékben lassult a második negyedévben, ezt a harmincas, negyvenes és ötvenes korosztályba tartozók nem igazán érzékelték. 

K&H: halvány optimizmus az inflációs porondon

alig akad, aki nem tapasztalt drágulást

Elenyésző azoknak a középkorúaknak a száma, akik nem tapasztaltak jelentős drágulást az élelmiszereknél - derül ki a K&H második negyedéves biztos jövő felméréséből, amely a 30-59 éves korosztályban vizsgálta az infláció mindennapokra gyakorolt hatásait. A friss eredmények szerint a válaszadók 92 százaléka érzi úgy, hogy számottevő az élelmiszer-drágulás, ami gyakorlatilag megegyezik az első negyedévben mért 94 százalékkal. Szerény mértékben javultak az inflációs kilátások, a 30-59 évesek 78 százaléka számít további drágulásra az év végéig, ez egyértelműen kedvező irányú elmozdulás az előző negyedéves 87 százalékos szintről.

K&H: jövőbe tekintő rezsicsökkentést segítő energetikai kalkulátort kap a 4,6 millió magyarországi lakás

az új energetikai kalkulátor megmondja a mostani és a korszerűsítés utáni kiadásokat

A lakások energiafogyasztására és a rezsiköltségekre ad becslést a K&H most induló energetikai kalkulátora, amely egyúttal kiszámolja azt is, hogy egy korszerűsítés után mennyi lesz az ingatlan üzemeltetési költsége - közölte a K&H. Azaz kiderül, hogy milyen időtávon térül meg egy felújítás, amely kedvezményes hitelből is finanszírozható. A K&H célja, hogy a 4,6 milliós lakásállomány nagy része a jövőben korszerűbbé, energiatakarékosabbá váljon. Erre szükség is van, hiszen az idén gazdát cserélő lakóingatlanok majdnem fele, 48 százaléka átlagos vagy annál rosszabb energetikai osztályba tartozott.

díjazzák a 40 év alatti gyermekorvosokat

a K&H jövő gyógyítói díjon a zsűri és a közönség is értékeli a legjobb gyermekgyógyítókat

Magyarországon nemcsak a társadalom, de a gyermekeket gyógyító orvosok is elöregednek, a házi gyermekorvosok mindössze 12 százaléka 40 év alatti.  A K&H jövő gyógyítói díj ezért azokat a fiatal orvosokat ismeri el, akik szívvel-lélekkel, innovatív módon látják el a kicsiket.  A K&H gyógyvarázs 20. jubileuma alkalmából létrehozott díjra a már praktizáló és a még szakvizsga előtt álló háziorvosok és szakorvosok pályázhatnak, valamint a nagyközönség is jelölheti őket. A pályázók közül a szakmai zsűri, a lakosság és a média is kiválasztja kedvenc orvosát. A nyertesek fejenként 1,3 millió forintot kapnak, egy részét szakmai továbbképzésre. 

K&H: van még mit pótolniuk a külföldi pihenésre készülő magyaroknak

a határon túli utazást tervező 30-59 évesek közel 70 százaléka nyárra időzíti a pihenést

Bár a járványhatás lassan kezd kikopni a turizmusból, azért a külföldi utazásokat nézve bőven van mit behozni a pandémia előtti szinthez képest - derül ki a K&H összeállításából. A pénzintézet idei első negyedévben készített felméréséből az derül ki, hogy a 30-59 éves korosztály legalább ötnapos külföldi utazást tervező tagjainak 68 százaléka nyáron utazna. A KSH adatai szerint a múlt év második és harmadik negyedévében 4,2 millió alkalommal utaztak több napra külföldre a magyarok, szemben a 2019 hasonló időszakára jutó 5,5 millió utazással.

nyáron sincs megállás a nagyvállalatoknál

Nyáron sem húzzák le a rolót a hazai nagyvállalatok, 10-ből 9 cég nem tervez leállást szeptemberig. Akinél mégis lesz, várhatóan 1-2 hétig fog tartani. A cégvezetők viszont többnyire megengednek maguknak egy kis pihenést: minden negyedik 1-2 hétre, közel harmaduk pedig több mint két hétre megy el nyaralni idén nyáron - derül ki a K&H kutatásából. A gyermekes munkavállalók támogatásában a vállalatok harmada partner a nyári szünetben. Legtöbb esetben azzal segítik a szülőket, hogy bevihetik a gyermeket a munkahelyre, de van, ahol a home office a megoldás a vakáció alatt.

nem most lesz innovációs boom a családi vállalatoknál

Nem kedvez a jelenlegi gazdasági helyzet a családi vállalatok innovációs törekvéseinek, innovációs indexük 2 pontot csökkenve jelenleg 27 ponton áll - derül ki a K&H kutatásának első féléves eredményéből. A vállalatok főként a szoftverek és gépek vásárlását fogják vissza a következő egy évben, innovációs stratégiája pedig a családi cégek töredékének van. A fejlődés azonban elengedhetetlen, az elmúlt évtizedek európai gazdasági növekedésének mintegy kétharmada az innovációnak tulajdonítható. A jó példákra nagy szükség van, a K&H ezért idén is elindította a K&H családi vállalatok kiválósági díjat, amelyre az innováció mellett a sikeres generációváltás, a hosszú távú stratégia és a társadalmi, környezetvédelmi felelősségvállalás kategóriában várják az inspiráló céges gyakorlatokat.

K&H: felborította az utazási terveket a pénzhiány

a többség nem tervez hosszabb utazást, 77 százalékuknak nincs rá kerete

A magyarok utazási lehetőségei korlátozottak lesznek ebben az évben. Hosszabb utazást a 30-59 éves korosztály tagjainak többsége - 68 százaléka - nem tervez az idén, 77 százalékuk ezt a pénzhiánnyal indokolta. Ez jelentős növekedést jelent éves szinten, mivel tavaly a hosszabb utakról lemondóknak csak az 58 százalékánál játszottak szerepet ebben az anyagiak - derül ki a K&H biztos jövő felméréséből. A megkérdezettek 46 százaléka azért egy belföldi hosszú hétvégére elutazna.

K&H: a fiatalok többsége drágulásra számít

továbbra is spórolnak a fiatalok

Továbbra is magas, 25 százalékos éves inflációt érzékeltek a 19-29 évesek május elején, ez nem jelent lassulást a februárban mért éves szinthez képest. A fiatalok nagy többsége, 72 százaléka keres olcsóbb, akciós vagy saját márkás élelmiszereket - derül ki a második negyedéves K&H ifjúsági index felmérésből. A kutatás eredményei szerint a fiatalok többsége nem számít arra, hogy az év végére enyhülne az inflációs nyomás.

K&H: sok fiatal elbizonytalanodott

kisebbségben az elégedettek

Egy negyedév alatt egyértelműen, 14 pontról 11 pontra csökkent a K&H ifjúsági index értéke - közölte a pénzintézet. A felmérés második negyedévben készült hullámából kiderült, hogy miközben csökkent a saját életükkel elégedett fiatalok aránya, az elégedetleneké nem emelkedett, azaz többen változó állásponton vannak. A jövőt illetően viszont többségben maradtak a derűlátók: 64 százalékuk optimista, a pesszimisták aránya 16 százalékos.

K&H: indul az újgenerációs mobilbank

szuperapplikáció a láthatáron

Új mobilbankkal jelentkezik a K&H. A pénzintézet 10 év folyamatos fejlesztés és funkcióbővítést követően döntött úgy, hogy alapjaiban újítja meg a mobilbankját. A világszínvonalú új megoldás élményszerű új dizájnnal jelenik meg. Már az első lépésben is kerül be új funkció a mobilbankba, de a teljességgel megújuló informatikai háttér megteremti annak a technológiai feltételeit, hogy a jövőben számos eddig nem ismert, összetett funkció váljon elérhetővé az ügyfelek számára. „A K&H újabb nagy lépést tett az úgynevezett »életmód mobilapplikáció« felé, ami messze több, mint egy hagyományos mobilbank” - jelentette ki Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője. A K&H azon ügyfeleinek, akik jelenleg is aktívan használják a mobilbankot, nem szükséges ismét letölteni, az applikáció a közeljövőben automatikusan frissül.

mindig lehet zöldebb egy vállalat működése

Akár 30 százalékos energiamegtakarítás is elérhető a modern, hőszigetelt üvegek beépítésével, ami a mostani gazdasági környezetben jelentős összeget jelenthet a vállalkozásoknak és a lakosságnak egyaránt. A hőszigetelő üvegek gyártásában piacvezető CE Glass Industries a környezetbarát termék előállítása mellett saját működésében is kiemelt figyelmet fordít a környezeti értékek megóvására, amiért K&H családi vállalatok kiválósági díjjal is elismerték. A vállalat saját rendszerű vízgazdálkodással, megújuló energiaforrásokkal és zöld iroda koncepciójával bizonyítja, hogy egy alacsony károsanyag-kibocsátással járó iparág is lehet még zöldebb. Emellett a körforgásos gazdálkodás jegyében a telephelyén termelődő hulladék több mint 95 százalékát újrahasznosítja. 

a legjobb digitális bank Magyarországon

neves szaklap díjazta a pénzintézet innovációs tevékenységét

A K&H Csoport elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarország 2023” díját. Az indoklásban a K&H digitális átállásban vállalt úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként bevezetett mesterséges intelligencián alapuló, magyar nyelven kommunikáló személyes digitális pénzügyi asszisztensre. A díj egyben annak elismerése is, hogy a K&H a digitális átállás és az innováció élvonalába tartozó megoldásokat honosított meg Magyarországon, inspirációként szolgálva más pénzintézetek számára is.

a legjobb digitális bank Magyarországon

neves szaklap díjazta a pénzintézet innovációs tevékenységét

A K&H Csoport elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarország 2023” díját. Az indoklásban a K&H digitális átállásban vállalt úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként bevezetett mesterséges intelligencián alapuló, magyar nyelven kommunikáló személyes digitális pénzügyi asszisztensre. A díj egyben annak elismerése is, hogy a K&H a digitális átállás és az innováció élvonalába tartozó megoldásokat honosított meg Magyarországon, inspirációként szolgálva más pénzintézetek számára is.

K&H: ki vigyáz ránk? ki vigyáz a lakásra?

szomszédok és ismerősök a topon

A vakációzók többsége, 66-71 százaléka a családtagokra, szomszédokra bízza az üres lakás felügyeletét - derül ki a K&H biztos jövő felméréséből. Emellett 38 százalékuk máshol helyezi el az értékeit a nyaralás ideje alatt, illetve 23 százalékos azoknak az aránya, akik a riasztóban bíznak. Az utazók több mint 22 százaléka akkor is köt külön utasbiztosítást, ha a bankkártyájához jár. 

minimum 50 százalékos uniós garancia a hazai kkv-k hiteleihez

az Európai Beruházási Alap és a K&H megállapodást kötött a hazai cégek beruházásainak ösztönzésére

Együttműködést írt alá az Európai Beruházási Alap és a K&H, amelynek értelmében már elérhető a K&H Csoportnál az InvestEU uniós garanciaprogram. A pénzintézet 3 alprogramhoz csatlakozott, amelyek minimum 50 százalékos, az ügyfelek számára díjmentes hitelgaranciát nyújtanak. A garanciaprogram célja a hazai kkv-k versenyképességének, fenntarthatósági, innovációs és digitalizációs beruházásainak ösztönzése, valamint a munkahelyteremtés támogatása.

a sétáló ember és a metaverzum

Új technológia van áttörőben, amely összemossa a határokat a fizikai és a virtuális valóság között. „Nem mindig látjuk át, hogy egy innováció milyen gyökeres változásokat hoz az életünkbe, de azt azért érzékeljük, ha korszakhatárra érkezünk” – állítja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője, aki szerint most éppen oda érkeztünk.

K&H: újabb boom a készpénzmentes fizetéseknél

meredeken nő az okoseszközös forgalom

Továbbra is erősen emelkedőben vannak az okoseszközös fizetések. Az év első öt hónapjában több mint 18 millió tranzakcióra került sor, 75 százalékkal többre, mint egy évvel korábban. Ezzel párhuzamosan az okoseszközös fizetésekhez társuló forgalom 93 százalékkal több mint 128 milliárd forintra nőtt. Az Apple Pay-fizetések száma 72 százalékkal emelkedett, a Google Pay esetében pedig 80 százalékos volt a többlet.

K&H: a tartalékkal rendelkező fiatalok több mint harmada maximum egy hónapig tudna megélni jövedelem nélkül

jelentősen csökkent a spórolt pénzzel rendelkezők aránya

Anyagilag törékeny helyzetben van a fiatalok jelentős része a K&H ifjúsági index első negyedéves eredményei szerint. A 19-29 éves korosztály 49 százalékának van megtakarítása, szemben az előző negyedévekre jellemző, inkább 60 százalékhoz közeli aránnyal. A megtakarítással rendelkező fiatalok 38 százaléka ráadásul legfeljebb egy hónapot tudna kihúzni jövedelem nélkül.

az elmúlt 2 év hullámvölgye után most már az optimizmus jöhet

Ismét felfelé mozdult a K&H nagyvállalati növekedési index, mínusz 6 pontról 0 pontra erősödött. A mutató így 4 negyedév után átlépte a negatív tartomány határát. A javulás annak köszönhető, hogy a vállalatok saját kilátásaikat háromnegyed év után újra pozitívan látják, miközben a gazdaság megítélésében is jelentősen mérséklődött a negatív várakozás. Az indexet a legkisebb, 2-3,9 milliárd forint közötti éves árbevételű vállalatok optimista hangulata húzza felfelé, az ennél magasabb éves árbevételű cégek várakozásai viszont továbbra is a negatív tartományban vannak. 

a jó gyakorlati hely ugródeszka a szakmai kiteljesedéshez

Zynternship Awards Talent Starter díjat nyert a K&H karrierstart! program

A még tanulók vagy már pályakezdők életében is nagyon komoly szerepe lehet annak, hogy nyári szabadidejüket hogyan használják fel, a tanulmányaik mellett mikor és hol szereznek gyakorlati tapasztalatot. A Zynternship Awards 2023 versenyen Talent Starter kategóriában ezüst helyezéssel díjazott egyéves K&H karrierstart! program épp ezért arra fókuszál, hogy a kávéfőzés helyett valódi lehetőséget adjon a fiataloknak a fejlődésre, amivel megalapozhatják későbbi szakmai kiteljesedésüket.

K&H: kisebbségben vannak az elismert fiatalok

a dolgozó huszonévesek mindössze harmada érzi azt, hogy megbecsülik a munkahelyén

Továbbra is kisebbségben vannak azok a dolgozó fiatalok, akik úgy érzik, megbecsülik a munkájukat - derül ki a K&H ifjúsági indexből, amely a 19-29 éves korosztály állásban lévő tagjainak helyzetét vizsgálta. A megkérdezettek 52 százaléka stabilnak érzi a munkahelyét, 14 százalékuk azonban úgy látja, nem igazán biztos az állása.

K&H: az innováció a versenyképesség kulcsa

a digitális átállás hajtja a vállalati innovációt

A digitális átállás jelenti a legnagyobb hajtóerőt a hazai vállalatok innovációs tevékenységében. A gépi tanulást használó alkalmazások egyre inkább megjelennek a termelésben és a vállalati háttérfolyamatokban is. „A cégek figyelme a digitális fejlesztésekre összpontosul,  új termékekkel és szolgáltatásokkal nem most rukkolnak elő” - nyilatkozta Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

K&H: a fiatalok véleményt mondtak a felsőoktatásról

a többség szerint elmarad a színvonal az európaitól

A tanuló és már dolgozó fiatalok körében is kisebbségben vannak, akik a magyarországi felsőoktatási képzést európai szintűnek tartják, mindössze 1818 százalékuk van ezen a véleményen a K&H ifjúsági index eredményei szerint. Mind a diákok, mind a dolgozó fiatalok többsége 59 és 55 százaléka alacsonyabbnak tartja a színvonalat. A felmérés több mint egy évtizedes történetében a legjobb eredmény 2014-ben született, akkor a diákok több mint 40 százaléka mondott pozitív véleményt az oktatási rendszerről, a mélypont pedig 2018 közepén volt, amikor 10 százalék alatti volt az arányuk. A dolgozó fiatalok esetében kiegyenlített eredmények születtek a kutatást rajtja óta, jellemzően a 20 százalékuk fogalmazott meg kedvező véleményt.

a Furfangos forintok, az A-PRO-K, a Szerencsetallérok és a Pénzt vagy életet csapat nyerte a vetélkedőt

több mint 8700 diák vett rész a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőn

Újabb évadot zárt az általános és középiskolás diákok országos pénzügyi versenye, a K&H Vigyázz, kész, pénz! vetélkedősorozat. Idén összesen több mint 500 iskola 8700 diákja és 2080 csapata vett részt a négy különböző korosztályban megrendezett vetélkedőn. A Budapesten megrendezett országos döntőben a győzteseknek járó értékes ajándékokat a Furfangos forintok, az A-PRO-K, a Szerencsetallérok, és a Pénzt vagy életet csapat nyerte. A fiatalok pénzügyi tudatosságát kiemelt stratégiai célként kezelő pénzintézet a 2023/2024-es tanévben is megrendezi a versenysorozatot.

körültekintően a nyári diákmunkával

a vakáció alatt is kézben kell tartani a pénzügyeket

A nyári diákmunka és szórakozás kéz a kézben járhat: a munkával megkeresett pénzt utazásra, bulizásra lehet költeni. A friss foglalkoztatási ajánlatok alapján idén havi akár 200 ezer forint körül is lehet keresni diákmunkával, a pénz elköltésével azonban érdemes körültekintőnek lenni - hívja fel a diákok figyelmét a K&H. Például külföldi utazásnál tanácsos utasbiztosítást kötni, érdemes bankkártyát használni vásárláskor, valamint javasolt alaposan megnézni a szállásválasztékot.

K&H: lecsapott a vihar, ingatlanokat öntött el a víz

15-20 százalékkal nőtt a kárbejelentések száma

Az átlagosnál 15-20 százalékkal több lakásbiztosítási kárbejelentés érkezett a K&H Biztosítóhoz a keddi felhőszakadások pusztítása után. Elsősorban a Duna vonalában, Balaton és Baja közötti ingatlanokban tettek kárt a felhőszakadások. A károsultaknak érdemes mielőbb bejelenteniük az esetet, akár mobilon is, így gyorsan megkaphatják a kártérítést.

K&H: kivárnak a vállalatok az innovációval

a hatékonyságnövelő digitalizáció a magas infláció nyertese

A digitalizáció tartja szinten a hazai vállalatok innovációs tevékenységét. Új termékek, szolgáltatások bevezetésével kivárnak a vállalatok, inkább saját háttérfolyamataikat igyekeznek hatékonyabbá tenni. Így a K&H innovációs indexe szinten maradt.

K&H: kivárnak a vállalatok az innovációval

a hatékonyságnövelő digitalizáció a magas infláció nyertese

A digitalizáció tartja szinten a hazai vállalatok innovációs tevékenységét. Új termékek, szolgáltatások bevezetésével kivárnak a vállalatok, inkább saját háttérfolyamataikat igyekeznek hatékonyabbá tenni. Így a K&H innovációs indexe szinten maradt.

K&H: beerősítettek a nyugdíjas évekre készülő magyarok

több mint 70 százalékkal nőtt a nyugdíjbiztosítási szerződések száma

Rákapcsoltak a jövő nyugdíjasai, legalábbis a K&H legfrissebb adatai erre utalnak. Az idei első negyedévben ugyanis a tavalyi év ugyanezen időszakához képes 73 százalékkal nőtt az állami támogatással - adóvisszatérítéssel igénybe vehető - nyugdíjbiztosítási szerződések száma. A magyarok egyre korábban döntenek az öngondoskodásról, a nyugdíjbiztosítással rendelkezők átlagéletkora 2020 óta két évvel, alig több mint 41 évre csökkent. 

100 oktatási intézményben hűsölhetnek őshonos fák árnyékában a gyerekek

Elültették a 100. oktatási intézményben az 555. fát és 1110. cserjét a K&H hűsítő ligetek program keretében. Az országos kezdeményezésnek köszönhetően a 10 millió Fa Alapítvány szakértő együttműködésével közel 50 féle őshonos fafaj nyújt majd árnyékot a gyerekeknek, akik így testközelből élvezhetik a növények jótékony hatásait. A program nemcsak a klímaváltozás ellen tesz a zöld felületek növelésével, de erősíti a tájegységre leginkább jellemző fafajok elterjedését és a gyerekek környezetvédelmi nevelését is segíti.

teljesen átalakította a gondolkodást az infláció

sokan átálltak a saját márkás és olcsóbb termékekre

A harmincas, negyvenes, ötvenes éveikben járó magyar vásárlók döntéseit immáron alapvetően befolyásolja az infláció, részben jobban odafigyelnek arra, mit vásárolnak, részben csökkentették a nem feltétlenül szükséges beszerzéseiket - derül ki a 30 és 59 év közöttiek körében végzett K&H biztos jövő felméréséből. A megkérdezettek 92 százaléka jobban odafigyel arra, hogy mit, hol érdemes megvenni. Ez a falvakban élők esetében majdnem mindenkire igaz, ám a fővárosban élők 80 százaléka is jobban körülnéz, mielőtt a pénztárcájához nyúl. A nők szintén jobban figyelnek erre, mint a férfiak.

több fiatal számít béremelésre

a dolgozó huszonévesek 73 százaléka bízik a magasabb bérben

Nőtt a fizetésemelésre számító dolgozó fiatalok aránya az elmúlt egy évben - derül ki a K&H ifjúsági indexből. A reprezentatív kutatás eredményei szerint az idei első negyedévben az állásban lévő 19-29 évesek 73 százaléka számít béremelésre, szemben az egy évvel korábbi 66 százalékkal. A fiatalok 14 százaléka az inflációt meghaladó, 59 százalékuk annál kisebb mértékű béremeléssel kalkulál, 22 százalékuk nem vár változást. 

kubikos qubitok rakkolnak

életre kel a sci-fi

Kiemelkedően izgalmas új technológiai trend a kvantumszámítástechnikáé. A kvantumszámítógépek soha nem látott gyorsasággal oldanak meg rendkívül összetett problémákat. „A hétköznapi felhasználásra még néhány évet várni kell” - mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője, de a jövő már itt van velünk. 

ekkora drágulásról beszélnek a fiatalok

fókuszban az élelmiszerek

A fiatalok negyede úgy érzi, hogy több mint 40 százalékkal nőttek az árak az elmúlt egy évben, 22 százalékuk szerint pedig 25-39 százalékos volt az éves infláció februárban. Az élelmiszereknél 76 százalékuk érzékelt jelentős drágulást, de a többi terméknél és szolgáltatásnál is hasonló volt a helyzet a K&H ifjúsági index felmérés szerint. 

A K&H Bank teljesítménye a kihívásokkal teli környezetben is stabil

A K&H Bank nyeresége 12,8 milliárd forintot ért el és 23 százalékkal emelkedett az év első három hónapjában az előző év hasonló időszakához képest

  • A bank adózás utáni eredménye 12,8 milliárd forintot ért el, 23 százalékkal emelkedve 2023 első negyedévében a tavalyi év azonos időszakának 10,5 milliárd forintos értékéhez képest. A K&H Biztosító 2023 első negyedévében 0,8 milliárd forintos veszteséget könyvelt el a teljes évre vonatkozó extraprofit-adó miatt. 2022 azonos időszakában nettó eredménye 2,3 milliárd forint volt.
  • A bank működési bevétele 24 százalékkal, működési költségei pedig 38 százalékkal emelkedtek az év első negyedévében év/év alapon, beleértve a 2023 évre fizetendő extraprofit adó teljes 25 milliárd forintnyi összegét, ami a legutóbbi intézkedések miatt további 8 milliárd forinttal fog emelkedni. Mindeközben a hitelezési értékvesztés eredményhatása 2023 első negyedévében pozitív volt.
  • A bank teljes hitelállománya 25 százalékkal nőtt egy év alatt, így elérte a 2723 milliárd forintot. A vállalati hitelállomány egyetlen év alatt 45 százalékkal bővült. A betétállomány alakulása az érintett időszakban a piacnak megfelelő volt.
  • A K&H az első negyedévben a vállalati hitelezés terén tovább javította piaci pozícióját, míg ugyanebben az időszakban a lakossági hitelezés piaca nagyon alacsony szintre esett vissza.
  • A K&H továbbra is elkötelezett a fenntarthatóság mellett, és folytatja digitális átalakulását.  

több 10 ezer forinttal nőttek a magyarok havi megélhetési költségei

a bevételek és kiadások mérlege átlagban 46 ezer forintos mínuszt mutat havonta

A havi megélhetési kiadások jóval nagyobb mértékben nőttek a bevételeknél - derül ki a K&H biztos jövő felméréséből, amely a 30-59 éves korosztály helyzetét vizsgálta. A válaszadók 92 százaléka havonta átlagosan 64 ezer forinttal költ többet a mindennapi életre, mint egy évvel korábban. A bevételek emelkedésével együtt pedig 46 ezer forinttal rosszabb helyzetben vannak, mint egy évvel ezelőtt. 

bombabiztos adatok

kriptopénzt ad ki a metaverzum virtuális ATM-je

A világcégek egyre gyarapítják digitális szolgáltatásaikat, keresve ügyfeleik kegyeit, akik viszont arra vágynak, hogy minél gyorsabban tudják intézni mindennapos ügyeiket. Szeretnék, hogy mindig a kezük ügyében legyenek azok a dokumentumok, engedélyek, igazolások, amelyekre szükség lehet. „A digitális szolgáltatások terjedésével és kiszélesedésével párhuzamosan az ügyfelek egyre érzékenyebbek arra, hogy személyes adataik a lehető legnagyobb biztonságban legyenek” - mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője, aki szerint a bankok úttörő szerepet töltenek be a digitális személyazonosítás és adatvédelem terén. 

hatalmas eltérés a fiataloknál

13 százalékuknak nincs jövedelme, 11 százalékuk 400 ezer forintnál is többet kap

Negyvenezer forinttal, több mint 28 százalékkal közel 182 ezer forintra nőtt a 19-29 évesek átlagos személyes jövedelme a K&H ifjúsági index felmérés friss adatai szerint. A fiatalok jelentős része továbbra is kénytelen megelégedni kisebb összeggel: 10-ből 4-en kevesebb, mint 100 ezer forint jövedelemre tesznek szert egy hónap során, miközben 11 százaléknak minden hónapban több mint 400 ezer forint a bevétele.

már a kölcsönök zömét is digitálisan igénylik

egyre többen vesznek fel kisösszegű hitelt

Növekszik a személyi hitelek száma, de átlagos összegük csökken. Korábbi folyószámla-, hitelkártya- és áruhiteleiket személyi hitelre cserélik az ügyfelek. Egyre többen vesznek fel kölcsönt, akár kisösszegűt is, hiszen már gyorsan, egyszerűen, online - akár mobiltelefonról - banki nyitvatartáson túl is igényelhetnek banki hitelt szükség esetén. Az innovatív informatikai megoldások egyre nagyobb teret nyernek a hitelbírálat és a kockázatkezelés területén is.

a magas infláció miatt kevésbé érzik magukat biztonságban a magyarok

Jelentősen, 31 százalékról 24 százalékra csökkent egy év alatt a 30-59 évesek körében azoknak az aránya, akik kimondottan biztonságosnak tartják az anyagi helyzetüket - derül ki a legfrissebb K&H biztos jövő kutatásból. A korosztály tagjai legnagyobb részének, 37 százalékának nincsenek megélhetési gondjai, de megtakarítani már nem tudnak. Összességében az látszik a felmérésből, hogy sokan kedvezőtlenebbül látják az anyagi helyzetüket, ez pedig részben az inflációs nyomással, azaz a mindennapokban érzékelhető drágulással magyarázható.