A K&H Bank az előző évhez képest 10 százalékos csökkenéssel, 67,6 milliárd forint nettó nyereséggel zárta a 2022-es évet

A válság háztartásokra és vállalkozásokra gyakorolt hatásait enyhítő kormányzati intézkedések 56 milliárd forint kiadást jelentettek a K&H Bank és Biztosító számára

  • A bank adózás utáni eredménye 10 százalékkal, 67,6 milliárd forintra csökkent 2022-ben a tavalyi év végén elért 75,4 milliárd forinthoz képest. Hasonlóképpen a K&H Biztosító nettó eredménye is 6,0 milliárd forintra csökkent 2022-ben, a tavalyi esztendő azonos időszakában elért 6,7 milliárd forinttal szemben.
  • A csökkenést elsősorban az okozta, hogy a K&H Bank és Biztosító 56 milliárd forintnyi plusz költséget számolt el a válság háztartásokra és vállalkozásokra gyakorolt hatását enyhítendő kormányzati intézkedések miatt.
  • A bank teljes ügyfélhitelállománya 20 százalékkal 2582 milliárd forintra nőtt egy év alatt. A 2022-ben nyújtott új (lakossági és vállalati) hitelek volumene elérte a 680 milliárd forintot.
  • A K&H mind a lakossági, mind a vállalati hitelezés terén javítani tudta piaci pozícióját, miközben a piac hitelezési aktivitása csökkent a negyedik negyedévben.
  • A K&H továbbra is elkötelezett a fenntarthatóság mellett, ezért mérhető célokat tűzött ki jövőbeli széndioxid-kibocsátásának csökkentése érdekében.
  • Folytatódik a K&H digitális átalakulása: bemutatkozott új személyes digitális asszisztense, Kate.
  • A K&H Top Employer 2023 díjat kapott a dolgozói jóllétet és fejlődést célzó intézkedéseiért.

Guy Libot, a K&H Csoport vezérigazgatója kijelentette: „A K&H elnyerte a nemzetközi Top Employers Institute elismerését, a Top Employer Magyarország 2023 minősítést. A kiváló munkáltató címet egy átfogó felmérés alapján ítélik oda, amelyen a K&H kiemelkedően szerepelt a dolgozók képességeinek fejlesztésében, emellett méltatták üzleti stratégiánkat, fenntarthatósági törekvéseinket és etikus magatartásunkat is. Különösen sokat jelent számunkra, hogy a munkatársaink változásokhoz való alkalmazkodását is elismerték. Bevételeink hajtóereje elsősorban a hitel- és betétállomány, valamint a tranzakciós volumenek növekedése volt. Az eredményeinket viszont jelentősen terhelték az 56 milliárd forint összegű kormányzati intézkedések, melyek célja az, hogy a háztartásokat és vállalkozásokat védjék a válság hatásától. Lakossági ügyfeleink száma 2022-ben elérte a 787 ezret; közülük 536 ezernek a jövedelme is rendszeresen a K&H-hoz érkezik. Innovatív fejlesztéseinknek köszönhetően megérkezett Kate, új személyes digitális asszisztensünk, aki novembertől áll ügyfeleink rendelkezésre a K&H mobilbankjában. Büszkék vagyunk a MasterCard „Az év fenntartható kezdeményezése” 2022 díjára, amely egyben visszaigazolása felelős, környezettudatos hozzáállásunknak is. Zöld lakáshitelünk az első piaci alapú zöld hiteltermék a magyar piacon, amely felvehető új, kedvező energiahatékonyságú ingatlanok vásárlására is, továbbá használt ingatlanok korszerűsítésére is.”  

2022 pénzügyi eredmények

A K&H Bank és Biztosító 56 milliárd forint többletkiadást számolt el, beleértve a banknál (25,7 milliárd forint) illetve a biztosítónál (2,9 milliárd forint) felmerült, összesen 28,6 milliárd forint extraprofit adót, a Sberbank Magyarország végelszámolása miatt az Országos Betétbiztosítási Alapba (OBA) tett, a részleges megtérülést figyelembe véve nettó 3,6 milliárd összegű forint plusz befizetést, továbbá a változó kamatozású jelzáloghitelek kamatplafonját és az agrármoratóriumot (16 milliárd forint). Ezen felül a kamatstop kiterjesztése a kkv hitelekre és a 3-5 éves kamatperiódusú lakáshitelekre további 8,4 milliárd forinttal terhelte a negyedik negyedév eredményét. A K&H Bank adózás utáni eredménye 10 százalékkal 67,6 milliárd forintra csökkent 2022-ben a tavalyi év azonos időszakában elért 75,4 milliárd forinthoz képest.

„A K&H-nak sikerült javítania piaci pozícióját mind a lakossági, mind a vállalati hitelezés területén, miközben a teljes hitelezési piac visszaesett a negyedik negyedévben. A vállalati hitelezésben piaci részesedésünk 9,5 százalékra nőtt a 2021 negyedik negyedévében mért 9,3 százalékról, míg a lakossági szegmensben 10,6 százalékra növeltük a hitelportfolió piaci részesedését 2022 negyedik negyedévében az egy évvel korábbi 10,4 százalékhoz képest. A teljes hitelportfólió egy év alatt 20 százalékkal, 2582 milliárd forintra nőtt, 2022-ben 680 milliárd forintnyi új kihelyezéssel. Az új babaváró hitelek értéke 2022-ben elérte a 61 milliárd forintot. A K&H piaci részesedése az új kihelyezések terén 13,3 százalékra nőtt 2022-ben a 2021-es 11,8 százalékról. A befektetési alapok és befektetési egységekhez kötött biztosítási termékek nettó értékesítése jelentősen, 76 százalékkal 112 milliárd forintra emelkedett 2022-ben, a kezelt vagyon pedig éves összevetésben 6,1 százalékkal, 945 milliárd forintra nőtt. Ügyfeleinknek olyan befektetéseket kínáltunk, amelyek a negatív piaci teljesítmény ellenére is a legjobb lehetőségeket nyújtják számukra. A legnépszerűbb befektetési lehetőségek a rövid lejáratú államkötvényalapok és a felelős részvényalapok (különösen az egészségügyre fókuszáló KBC We Care Responsible Investment Equity Fund) voltak. A K&H 2022 negyedik negyedévében egy nagyon sikeres tőkevédett alapot indított, amely fix hozamot kínál és az európai egészségügyi ágazatba fektet. Az aktív rendszeres befektetések száma 19 százalékkal emelkedett, és az új befektetések 50 százalékát digitális csatornákon keresztül kezdeményezték ügyfeleink. Vállalati hitelportfóliónk, beleértve a nagy kkv-kat is, éves alapon 29 százalékkal bővült. Aktívan részt veszünk a Széchenyi Kártya programokban – a K&H Széchenyi Kártya szerződött állománya 2022 végére meghaladta a 100 milliárd forintot, és 2023 januárjától a Széchenyi Kártya MAX+ program teljes termékpalettáját is kínáljuk. A vállalati banki ügyintézést digitális újításokkal könnyítettük meg, lehetővé téve ügyfeleink számára a devizakonverziós tranzakciók rugalmas és egyszerűsített lebonyolítását a K&H GO&DEAL alkalmazás segítségével" - mondta Gombás Attila, a K&H Csoport pénzügyi vezetője.

Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese hozzátette: „2022-ben 6 milliárd forintos nettó eredményt értünk el a tavalyi 6,7 milliárd forinttal szemben. A nem-életbiztosítási terület díjbevétele egy év alatt 12 százalékkal emelkedett, és elérte az 58 milliárd forintot.  A legdinamikusabban növekvő üzletágak a casco, a lakásbiztosítás és a kkv voltak, kétszámjegyű növekedéssel, míg az KGFB szintén bővült éves szinten (plusz 9 százalék). Az életbiztosítási terület kifejezetten jól teljesített: a rendszeres díjas, befektetéshez kötött üzletág éves szinten 20 százalékkal, a rendszeres díjas kockázati életbiztosítások üzletága pedig éves szinten 11 százalékkal bővült. A K&H Biztosító szintet lépett a digitalizáció terén azzal, hogy 2022-ben piacvezető innovációkat vezetett be a K&H mobilbankban. Digitális kockázati életbiztosítás, biztosítási kezelőfelület, nem-életbiztosítási kárbejelentés és állapotkövetés indult a mobilbankban.”

Digital átalakulás és innováció

„2022 végén bemutattuk Kate-et, a személyes digitális asszisztenst. Kate magyarul beszél, már több mint 60 féle funkciót ismer, de gyorsan tanul és napról napra egyre „valódibb” pénzügyi tanácsadóvá növi ki magát, aki mobilbanki ügyfeleink rendelkezésére áll. Ha kérdeznek tőle, azonnal figyelembe veszi az ügyintézés kontextusát, végrehajtja az utasításokat, de elemzi is a rendelkezésre álló adatokat, releváns és értékes üzeneteket küld, majd később pénzügyi javaslatokat tesz, vagyis időt és pénzt takarít meg ügyfeleinknek. Összességében Kate gyorsabbá, könnyebbé, kényelmesebbé és személyesebbé teszi a pénzügyek intézését. Elmondhatjuk, hogy az elmúlt években hatalmas lépéseket tettünk a digitális átállás terén és „zsebre vágtuk a bankot és biztosítót” – vagyis a legfontosabb napi banki- és biztosítós műveletek ma már egy okostelefonról könnyedén elintézhetők. Tovább bővült az okoseszközös fizetési megoldások száma: a FitBit egyes óráin is elérhető már a Google Pay okosórás fizetési megoldás, így ügyfeleinknek újabb eszközön is használható az érintésmentes fizetés az Apple, a Google, a Xiaomi és a Garmin Pay fizetési megoldások bevezetése után. Decemberben az érintésmentes fizetési megoldásokkal végzett tranzakciók száma átlépte a havi 3,1 milliót” – mondta el Németh Balázs, a K&H Csoport innovációs vezetője.

A K&H-nak 640 ezer digitálisan aktív ügyfele van, a mobilbankját pedig 520 ezren használják aktívan. Az ügyfelek 88 százaléka valamilyen digitális csatornán – internetbankon, mobilapplikáción – keresztül intézi az ügyeit. A mobilbankos bejelentkezések száma elérte a havi 8,4 milliót. 2022-ben az új számlák 44 százalékanyílt online. Folyamatosan növekszik az érintésmentes fizetések száma is, az összes kártyás fizetés 20 százalékát tette ki az okostelefonos és okosórás fizetés, 25 milliárd forint értékben.

Fenntarthatóság

„A KBC klímajelentése elemzéseket tartalmaz az energia, ingatlanok, szállítás, mezőgazdaság, építőipar és fémipar vonatkozásában, egyes esetekben alszektorok szerinti bontásban. Konkrét és mérhető célokat tűztünk ki a fenti szektorokra vonatkozóan. Megkötöttük az első olyan hitelügyletet, amely maradéktalanul megfelel az EU 2022-ben életbe lépett, úgynevezett Taxonómia-rendeletének. A vállalati oldalon tematikus tárgyalásokkal l javítottuk az ügyfelek elkötelezettségét az ESG-témák iránt, és 2022-ben több mint 60 megbeszélést folytattunk nagyvállalatokkal. Tavaly augusztusban a K&H lépett először piacra új, zöld lakáshitel-konstrukcióval azok számára, akik csökkenteni kívánják energiafogyasztásukat. Ez a hitel nem csak új lakásépítés, hanem lakásfelújítás céljára is igényelhető. Eddig több mint 2,7 milliárd forint értékben szerződtünk zöld hitelre. Emellett elsők voltunk a piacon a forintalapú zöld autólízinggel is, amivel használt vagy új elektromos autókat lehet beszerezni. Alig több mint féléves működésünk alatt már 170 ügyfélszerződést kötöttünk. Bevezettük az elektromos és hibrid autókra vonatkozó KGFB biztosítási kedvezményt is. 2022 végén a felelős jövő befektetési alapokban tartott teljes vagyon elérte a 106 milliárd forintot” – mondta Guy Libot, a K&H Csoport vezérigazgatója.

A K&H mintegy 100 iskola udvarán K&H hűsítő ligeteket hozott létre, és minél több gyermeknek szeretné eljuttatni a fák jótékony hatásait, a klímaváltozás elleni harcot összekapcsolni a fenntarthatóságra való neveléssel. A K&H a program keretében 555 fát és 1110 cserjét ültet el 2022 novembere és 2023 májusa között. A program megvalósulásához a K&H ügyfelei is hozzájárultak, hiszen a 2022. szeptember 19. és október 31. közötti digitális fizetések után a K&H saját bevételéből tranzakciónként10 forintot különített el a kezdeményezés létrehozására.

A K&H Bank nem auditált, konszolidált, az IFRS (nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok) szerinti eredményei:

milliárd Ft

2021. dec. 31.

2022. dec. 31.

változás

adózás utáni eredmény

75,4

67,6

-10%

ügyfélhitelek

2156

2582

+20%

ügyfélbetétek

3604

3813

+6%

befektetési alapok állománya

891

945

+6%

működési bevétel

201

285

+42%

működési költségek

-116

-166

+44%

működési költségek banki adók nélkül

-75

-83

+11%

a hitelportfolió minősége

 

 

 

nemteljesítő hitelek

2,6%

2,3%

-0,3%

hitelezési költségek

-0,4%

0,4%

+0,8%

tőke és likviditás

 

 

 

tőkemegfelelési mutató (csoportszintű)

18,2%

17,1%

-1,1%

hitel/betét arány

60,1%

68,0%

+8%

szolvencia mutató (Biztosító)

199,68%

200,38%

 

hatékonyság

 

 

 

költség/bevétel arány (bankadóval együtt)

57,6%

58,3%

 

tőkearányos megtérülés

17,9%

17,3%

 

Kapcsolattartó

K&H Kommunikáció

  • sajto@kh.hu