hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

flamenco tánccal a kortalanságért

A tánc annyi pozitív élettani hatással bír, hogy szinte felsorolni is nehéz. Egy igazi anti-aging módszer. Különösen igaz ez a spanyol gyökerekkel bíró, szenvedéllyel teli flamenco táncra, ami egy rendkívül összetett, érzelmekkel teli mozgásforma. Egy magyar startup olyan okos és hordozható táncpadlót fejleszt, ami segít a flamenco – és bármely más, kopogós talpú cipővel járt tánc – ritmusképleteinek és helyes technikáinak elsajátításában, tehát a spanyol táncosok mellett használhatják az ír és a magyar néptáncosok is. A felhasználók rengeteg időt és pénzt spórolhatnak meg azáltal, hogy nem kell speciális, drága és távoli táncstúdióban gyakorolniuk. A jelenleg a Start it @K&H inkubátorban fejlődő DosGolpes okos táncpadlója a mozgásszervi betegségből fölépülők és az egyéb mozgásterápiás kezeléssel fejlesztett, pl. a viselkedészavarral élő gyermekek számára is nagy segítséget nyújthat.

hitelopciók között is kiigazodnak a K&H országos vetélkedőjének döntősei

Budapest, Zalaegerszeg és Gyöngyösfalu diákjai értenek legjobban a pénzhez

Több mint 8200 diák indult a tanév elején a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőn, majd két online forduló és a regionális középdöntők próbatételei után 150 fiatal mérhette össze pénzügyi tudását a budapesti fináléban június 11-12-én. A diákoknak pénzügyi tervet kellett felállítaniuk, hitelopciókat mérlegeltek, utasbiztosítást kalkuláltak és az online vásárlás pénzügyi szempontjait vették sorra különféle szituációs gyakorlatokban. A vetélkedőn részt vevő diákok sok felnőttet is leköröznek a pénzügyi tudásban és rátermettségben.

egyre magasabbra jutnak a magyar e-sport játékosok

Eddigi legnagyobb sikerét érte el a hazai e-sport, közel 2000 regisztrált játékos vett részt az első Magyar Nemzeti E-sport Bajnokságon (MNEB), miközben 12 kategóriában átadták a K&H év e-sport díjat is, ezzel is biztatva a játékosokat a további sikerek elérésére. A bajnokokat az eredmények és az elismerések egyaránt hozzásegíthetik, hogy kilépjenek vagy továbblépjenek a nemzetközi színtéren is.

csökkenő árbevétel mellett stabil profitot várnak a kkv-k

A korábbiakhoz képest szerényebb, 7,5 százalékos árbevétel-növekedéssel, ugyanakkor stabil, 4,5 százalékos profitnövekedéssel terveznek a hazai cégek a következő egy évben – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Pénzügyeik alakulásával kapcsolatban a középvállalkozások a legoptimistábbak, míg az ágazatok közül az árbevétel tekintetében az ipar, a profitot tekintve azonban a kereskedelem vár kiemelkedő évet.

a digitalizáció a fenntartható fejlődést is szolgálja

A digitalizáció nem csak gyorsabb és egyszerűbb megoldásokat kínál, de környezetvédelmi értékeink, ezáltal bolygónk megóvását is segíti. A technológiai fejlődés lehetőségeit kihasználva ezért a K&H az elmúlt évben innovatív fejlesztései mellett a társadalom és gazdaság felé irányuló felelősségvállalási tevékenységét is a digitalizáció jegyében bővítette.

K&H: a kutya lenyelte, az állatorvos megmentette, a biztosító kifizette

a hirtelen jött kiadást fedezi a kisállat-biztosítás

Beteg kisállatok, köztük kutyák és macskák állatorvosi kezelésére átlagosan 17 ezer forintot fizetett tavaly a K&H Biztosító azoknak, akiknek kiterjed erre a lakásbiztosításuk. Az új szerződések 2-3 százalékánál kérik az ügyfelek a kisállatok esetleges kezelésére vonatkozó szolgáltatást – közölte a Társaság.

így kerülhető el a cégindítás két kritikus pontja

vállalkozásösztönző rendezvénysorozatot indított a K&H

A mai digitális világ az induló és fejlődni vágyó vállalkozások számára számtalan új lehetőséget kínál, egyúttal azonban kihívást is jelent, hogy a gyorsan változó technológiai és szabályozási környezettel lépést tudjanak tartani a cégek. A K&H Cápák között rendezvénysorozat ezeknek a mai ismereteknek az elsajátításában segíti a vállalkozásokat, az értékesíteni kívánt termék prototípusának letesztelésétől a cégalapításon át a hatékony marketing és eladási ismeretekig, hogy a két legnagyobb buktatót – a vásárlók hiányát és a finanszírozási nehézségeket – ki tudják küszöbölni.

a K&H a legzöldebb bank

A K&H elnyerte a Magyar Nemzeti Bank Zöld Bank a pénzügyi szektor környezetileg is fenntartható növekedése érdekében tett példaértékű gyakorlatáért. Az elismerést annak köszönhetően kapta meg a pénzintézet, hogy saját ökológiai lábnyomának csökkentése mellett a technológiai lehetőségeket kiaknázva olyan digitális szolgáltatásokat vezet be, amelyeknek köszönhetően 2020-ra megvalósulhat a teljes mértékben papírmentes pénzügyi tranzakciók és bankfiókok működtetése.

agrár együttműködést kötött a K&H és a Debreceni Egyetem

Együttműködési megállapodást írt alá a K&H Bank és a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara, hogy a hallgatók tudását agrártechnológiai előadássorozattal támogassa. A K&H agrárbár során a hallgatók az agrárium aktuális kihívásait és jövőbeli lehetőségeit járják körbe külsős, az adott területen szakértő vállalatok segítségével. A program részeként a hallgatók szakmai tanulmányúton is részt vehetnek az előadásokat tartó vállalatoknál.

K&H: így vezet a magyar

gyorsan hajtunk, mobilozunk, szabálytalanul parkolunk - de akkor kik tartják be a szabályokat?

Saját bevallásuk szerint a harmincas korosztály figyel a legjobban a sebességhatárokra és a biztonsági öv használatára – derül ki a K&H biztos jövő felmérésből. Minél jobb fizetése van valakinek, annál gyakrabban telefonál szabálytalanul a kocsijában. A parkolást nézve pedig a nők sokkal fegyelmezettebbek, mint a férfi sofőrök. Kedvező, hogy az autósok 96 százaléka, saját bevallása szerint sosem ül ittasan a volán mögé.

képernyőről kreatív anyagokra

a K&H Cápák között különdíj jelöltjeivel dolgozik együtt a K&H kis- és középvállalatokat célzó kampányában

Online felületeken, fióki és outdoor eszközökön egyaránt találkozhatunk azokkal a tehetséges vállalkozókkal, akiket korábban az RTL Klubon futó, Cápák között elnevezésű sikeres műsor résztvevőiként, jelenleg pedig a K&H induló vállalkozásokat támogató kampányának arcaként ismerhetünk meg.

NHP fix: az agrár- és élelmiszeripari cégek a legaktívabbak

a K&H eddig több mint 17 milliárd forint értékben kötött NHP fix szerződést

Az első négy hónapban a K&H több mint 17 milliárd forint értékben kötött NHP fix hitel- és lízingszerződést, amelyek közel 40 százalékánál már a folyósítás is megtörtént. Az igénylők körében a vidéki cégek vannak többségben, míg szektorok szempontjából az agrár- és élelmiszeripari cégek a legaktívabbak.

most vagy soha: reagálni kell az agráriumban kialakult helyzetre

A magyar mezőgazdaság fenntartható fejlődéséhez kulcsfontosságú a mérethatékony gazdaságok kialakítása. Az idősebb gazda generáció ezt még a jövő megoldandó problémájának tekinti, miközben a fiatal agrárszakemberek már  aktuális kihívásként kezelik és kutatják a megoldásokat. Ezt mutatja, hogy a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázatra beadott pályamunkák közül egyre több foglalkozik a jövedelmezőség, a hatékonyságnövelés és a technológiai lehetőségek alkalmazásának kérdéskörével. A K&H ezért most összesen 1,2 millió forinttal és szakmai segítséggel járul hozzá 8 tehetséges magyar hallgató értékes kutatómunkájának folytatásához.

a jövő hűtéstechnológiájával versenyzik a hazai startup Krakkóban

A Start it @K&H-ban fejlődő V-Chiller csapata a hazai győzelem után most az InnoEnergy PowerUp! nemzetközi döntőjén is bizonyíthat. A V-Chiller a jelenlegi hűtőknél hatékonyabb, gyorsabb és kisebb vákuumhűtője ugyanis nemcsak azonnali hűtést tesz lehetővé, de egyben teljesen mentes az üvegházhatású gázoktól, így azok 2030-ig történő kivezetése után a jövő hűtéstechnológiája lehet.

Jöhet a láthatatlan pénztárca

A K&H fejlesztői innovációs versenyére, a K&H Innovathon döntőjére 45 nemzetközi fintech cég regisztrált, és végül 14 kapott meghívást.

A mindennapi pénzügyeket, például a vásárlást megkönnyítő megoldásokkal rukkoltak elő a K&H fejlesztői innovációs versenyére jelentkező startupok. A világ minden tájáról összesen 45 csapat nevezett többek között mesterséges intelligencián alapuló adatfeldolgozó alkalmazással, láthatatlan és különböző elektronikus fizetési megoldással. A K&H szakmai zsűrije a Mondriaan csapatot választotta győztesnek.

a K&H Bankcsoport 2019 első negyedévében 12,2 milliárd forint nettó nyereséget ért el

A K&H Biztosító eredménye 2019 első negyedévében 1,3 milliárd forint volt. A K&H további digitális innovációkat vezetett be, és készen áll az azonnali fizetés július 1-jei elindítására.

A K&H Bankcsoport erős pénzügyi teljesítménnyel, 12, 2 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárta 2019 első negyedévét, ami éves összehasonlításban 4,6%-os emelkedést jelent a rendkívüli tételek nélkül. 2019 első negyedévében a K&H Biztosító 1,3 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el, ami éves összehasonlításban 20%-os növekedésnek felel meg. 2019 első negyedévében a K&H folytatta digitális átalakulását, és teljes erővel a saját, illetve a szabályozó hatóságok kezdeményezéseinek bevezetésén dolgozik. A kockázati életbiztosítás területén a K&H teljesen digitalizált értékesítési folyamatot indított el, amely a szerződéskötési időt 50%-kal csökkenti ügyfelei számára.

újabb 7,5 millió forint a gyermekegészségügynek

a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház is korszerű műszerekkel gazdagodott a K&H gyógyvarázs területi pályázatán

21 gyermekgyógyító intézmény – kórházi osztályok, gyermekorvosi rendelők, védőnői szolgálatok és egy mentőállomás – nyert közel 7,5 millió forint értékben a kicsik egészségmegőrzéséhez és mindennapi gyógyításához szükséges eszközöket. A K&H gyógyvarázs területi pályázat támogatottjai között a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház is helyet kapott. A döntésben a helyi közösségek aktív szerepet vállaltak, ennek köszönhetően a kórház vérnyomásmérőkkel, hőmérőkkel és légzésfigyelőkkel gazdagodott.

K&H: gyorsan az autósok kedvence lett a balesetes app

Már közel 180 ezren töltötték le márciusig a balesetek bejelentésére való mobilos alkalmazást. A papíralapú, „kék-sárga”-ként ismert baleseti bejelentő digitális verziója egyszerűbben használható és pontosabb elődjénél. A digitális „kék-sárgán” keresztül három hónap alatt 1827 balesetről tettek bejelentést, a K&H-hoz pedig 318 bejelentés érkezett. A biztosító az év első három hónapjában egy-egy autós káresetre átlagosan már közel 350 ezer forintot fizetett, ez éves szinten 10 százalékot is meghaladó emelkedésnek felel meg.

az otthonról hozott pénzügyi mintákat nehéz felülírni

a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő 3+1 tippje a szülőknek

Egy kutatás szerint a fiatalok pénzügyi ismereteiket elsősorban a szüleiktől, közvetlen hozzátartozóiktól sajátítják el, ezért érdemes átgondolni a szavainkat, tetteinket ezen a területen is. Hiszen legyen az a példa akár jó, akár rossz, a kicsik eltanulják. A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő szervezői szerint, fontos, hogy minél hamarabb, gyakorlatias, játékos formában, hiteles forrásból kezdjük el a pénzügyi nevelést. Emellett jó, ha tisztában vagyunk azzal is, milyen mintát mutatunk Nekik, ezért összegyűjtöttek 3+1 tippet, amelyek követésével sokat tehetünk azért, hogy gyermekünk felnőttként majd okos pénzügyi döntéseket hozzon.

 

K&H: tízből hét fiatal csak segítséggel tud lakást venni

lakást hitelből, autót saját forrásból vennének a fiatalok

A fiatalok 12 százaléka tervez lakásvásárlást három éven belül, az érintettek 71 százaléka pedig ezt kisebb-nagyobb hitelfelvétellel tudja csak megoldani – derül ki a K&H ifjúsági indexéből. A fiatalok ötöde – 21 százaléka – venne autót három éven belül, 70 százalékuk azonban ezt a vásárlást saját forrásból finanszírozná.

szárnyal a bizalom a kkv szektorban

A K&H kkv bizalmi index 10 pontos emelkedést követően elérte második csúcspontját, jelenleg 15 ponton áll. A kiemelkedő hangulatjavulás leginkább annak köszönhető, hogy a cégek a közterhek idei alakulását és az elmúlt hónapok gazdasági intézkedéseit is kedvezőbben látják. A bizalom minden árbevétel-kategóriában és ágazatban javult, de a középvállalkozásoknál és az agrárszektorban a legerősebb.

megvannak a K&H Hearthstone és a K&H League of Legends győztesei

272 mérkőzés és 277 óra játék után kiderült, hogy kik lettek Magyarország első, hivatalos ligarendszerű e-sport versenysorozata, a K&H által támogatott Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság legjobbjai. A kétnapos döntő két helyszínen, Győrben és Budapesten zajlott, amit a nézők élő adásban is követhettek. Az e-sportolók számára a versenyzés szeretete, a saját határok feszegetése jelenti az igazi motivációt arra, hogy kiválóan teljesítsenek, erre pedig 5 játék, köztük a K&H League of Legends, valamint a K&H Hearthstone mérkőzései adtak lehetőséget.

K&H: megjött a benzinszámla, havi 22 ezerről szól

az autósok 7 százaléka havi 50 ezernél többet hagy a benzinkutakon

Egyre többet autóznak a magyarok, tavaly a 30-59 évesek 73 százaléka használta rendszeresen autóját, szemben az egy évvel korábbi 71, illetve a 2016-os 60 százalékkal - derül ki a K&H biztos jövő felméréséből. Az üzemanyagszámla havonta átlagosan 22 ezer forintra rúg, ami 12 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi összeget. Az emberek 80 százalékának van autója, a budapestieknél 69 százalékos ez az arány, míg a nyugati megyékben élőknél már 80 százalékos. Az 50-es korosztály tagjainak pedig közel 90 százaléka rendelkezik gépkocsival. A sofőrök legnagyobb része, 86 százaléka tart attól, hogy valaki nekimegy az autójának.

az oktatásnak is lépést kell tartania a digitalizációval, a pénzügyek terén is

a K&H szerint a pénzügyi ismeretszerzésnek nagyobb hangsúlyt kell kapnia az oktatásban

A digitalizáció térnyerését jól mutatja, hogy ma átlagosan egy családban minden főre két digitális eszköz jut. A gyerekek korán, 4-5 éves kortól rendszeres használóivá válnak, később pedig a játék mellett már legalább 56 százalékuk tanulásra is használja. A változás az oktatásban is megjelent: az iskolák 98 százaléka rendelkezik legalább egy olyan teremmel, amely megfelel az aktuális igényeknek. A K&H Csoport szerint az oktatásában a pénzügyi tudatosság kialakításának nagyobb hangsúlyt kellene kapnia, a megfelelő módját pedig az adja, ha lépést tartunk a digitális átalakulással.

K&H: 10-ből hét autós lépi át a sebességhatárt

főszerepben a gyorshajtás

Lakott területen belül az autósok 57 százaléka tartja be a sebességhatárt, 90 km/h-s korlátozásnál már csak a 49 százalékuk, az autópályán viszont más a helyzet: sokan még a 120 km/h-t sem érik el – derül ki a K&H biztos jövő kutatásából. Az átlagsebességmérés bevezetését az autósok 56 százaléka jó ötletnek tartja, 46 százalékuk azonban nem kér belőle.

a K&H gyógyvarázs 5 tippje arra, hogyan szerettesd meg gyermekeddel az olvasást

Egy kutatás szerint a folyamatosan online lévő fiatalok több mint fele egyetlen könyvet sem olvas el egy év alatt.  Az olvasás megszerettetése már a legkisseb korban elkezdődhet, de sosincs késő. Április 23-án, a könyv világnapján például számos program nyújt lehetőséget arra, hogy újra felfedezzük a könyvek varázslatos világát.  A történetek a K&H gyógyvarázs mesedoktoroknak köszönhetően több ezer beteg gyermek lelki gyógyulásához is hozzájárultak már. Így a tapasztalatok alapján a szervezők összegyűjtöttek 5 tippet arra, hogy hogyan szerettethetjük meg gyermekeinkkel is az olvasást.

kiderült, kik a Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság döntősei

Véget ért a K&H által támogatott Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság rájátszás szakasza, így a győztesek számára egyenes út vezet a 2019. április 27-28-án zajló offline döntőbe. A kezdetben közel 2000 versenyzővel indult bajnokságban mára csak 98 versenyzőnek van esélye elnyerni a CS:GO, a PUBG és a Rainbow 6:Siege, valamint a  K&H League of Legends és K&H Hearthstone játékok legjobbjainak járó bajnoki címet és az ezzel járó díjat.

a K&H a pénzügyi szektor Legvonzóbb Munkaadója

A K&H nyerte el a pénzügyi szektor Legvonzóbb Munkaadója címet a Randstad Employer Brand Research 2019 alapján. A K&H kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a kollégák folyamatosan fejlődhessenek szakmailag, és megtalálhassák azt a szakterületet és tevékenységet, amiben igazán kitűnhetnek és kiteljesedhetnek. A kutatásban Magyarországon közel 7000 potenciális munkavállaló véleményét vizsgálták arról, hogy melyik munkáltató vonzó számukra és miért.

magyar technológia ad megoldást a kiemelt fontosságú infokommunikációs berendezések hatékony hűtésére

Az IT infrastruktúra fejlődésével az infokommunikációs berendezések hűtési technológiája is egyre inkább kulcsfontosságú. A hatékony energiamenedzsmentre a választ egy magyar startup, a Start it @K&H inkubátorban működő HeatVentors adhatja meg, mivel a cég fázisváltáson alapuló hőenergia-tárolója legalább 30-40%-kal hatékonyabbá teszi a hűtési rendszert. Az innovatív hőtárolási technológiát jelenleg az MVM NET Zrt. egyik telekommunikációs bázisállomásán tesztelik.

K&H: így védjük az ingatlanunkat

70 százalékon a falubeli kutyák

A legelterjedtebb lakásvédelmi eszköz a lakásbiztosítás, a magyarok 85 százaléka rendelkezik vele - derül ki a K&H biztos jövő kutatásából. Az ingatlanokban bekövetkező károkat a 30-59 éves magyarok szerint leghatékonyabban szén-monoxid-riasztóval, a szomszédok összefogásával és a lakásbiztosítás segítségével lehet megelőzni vagy enyhíteni. A károk közül egyébként a többség a természeti csapástól és a csőtöréstől tart. A magyarok harmada pár éven belül napelemes rendszerrel szerelné fel otthonát.

nem elég a vonzó fizetés, jó munkahelyi élményt is kell nyújtani

A munkaerőhiány miatt új megközelítést kell alkalmazniuk a cégeknek a munkavállalók toborzására és megtartására: nem elég a vonzó fizetés, jó munkahelyi élményt is kell nyújtani. A kulcs az employer branding, azaz munkáltatói márkaépítés lehet, amely során a vállalatok a már meglévő, vonzó pozitív elemeket teszik láthatóvá a jelenlegi és potenciális munkavállalók számára. A családi vállalatok előnyben vannak más cégekkel szemben, mivel a karizmatikus vezető és a család jelenléte biztosítja azt az alapot, amivel könnyeben tudnak azonosulni a munkatársak  – hangzott el a K&H székházban szervezett családi vállalatok klubján.

itt rontják el a kezdő vállalkozások

Kezdő vállalkozóként mindenki követ el hibákat, érdemes azonban a profiktól tanulni, és ezzel minél több buktatót elkerülni. A K&H, a Cápák között versenyzőinek pénzügyi mentora ezért tippeket ad a Bank több mint 30 évnyi és a műsorban szereplő nemzetközi szinten is ismert és elismert üzletemberek, azaz a Cápák tapasztalatai alapján, hogy miket és hogyan érdemes elkerülni, ha vállalkozást indít vagy fejleszt az ember.

tanuljunk az e-sportolóktól: hogyan készítsük fel szervezetünket többórás ülő tevékenységre

Az egészségügyi világnap alkalmából érdemes figyelmet fordítani arra, hogy a digitalizáció korában ma már tudatosan kell gondot fordítani az egészségmegőrzésre, ezen belül is az életmódunkra és a testmozgásra. Az e-sport hazai fejlődését támogató K&H ezért összegyűjtött néhány tippet, amire mindenképpen ügyelj, ha több órán keresztül ülő tevékenységet végzel a monitor előtt, legyen az munka, szórakozás vagy e-sport.

a startupok ma már az IT-világon túl is mernek gondolkodni

Habár továbbra is az IT-megoldások a legnépszerűbbek, egyre több startup nyit új ágazatok felé. Biztosítási csalások kivédése, automatizált beltéri gazdálkodás, biztonságos közösségimédia-használat tiniknek – csupán néhány megoldás a Start it @K&H inkubátorprogramba legutóbb bekerült 8 csapat innovációja közül. Magyarország vezető nagyvállalati inkubátora így 25 startuppal folytatja tovább működését, ahol a csapatok legalább fél éves szakmai segítséget, mentorálást, hazai és nemzetközi kapcsolatrendszert kapnak, hogy innovatív ötletükből piacképes termék vagy szolgáltatás váljon.

K&H: vastagabb borítékot várnak a fiatalok

10-ből 7 fiatal számít fizetésemelésre, a nyugati országrészben élők közül pedig még többen reménykednek a bérek növekedésében. Bár a 19-29 évesek többsége stabilnak érzi a munkahelyét, mindössze 40 százalék – főleg a budapestiek – gondolják úgy, hogy meg is becsülik őket. A dolgozó fiatalok közül egyre kevesebben tervezik a külföldi munkavállalást: mindössze 19 százalékuk tartja ezt reális forgatókönyvnek. A diákok közül azonban jóval többen vágnának bele a külföldi álláskeresésbe: 41 százalékuk tervezi, hogy legalább egy ideig más országban dolgozna.

a legkisebbek életében is döntő szerepet játszhat a modern technika

indul a 16. K&H gyógyvarázs műszerbeszerzési pályázat

Az egészségügyi dolgozók mindent megtesznek a gyermekek gyógyításáért, különösen igaz ez akkor, ha a legkisebbekről van szó, az új, gyakran kifejezetten gyermekméretben is készülő korszerű műszerek pedig ezt egyre hatékonyabbá tudják tenni. A K&H gyógyvarázs 16. alkalommal meghirdetett műszerbeszerzési pályázatán a kórházak, mentőállomások, gyermekmentő alapítványok, valamint – ez alkalommal újdonságként – a gyermekháziorvosok és vegyes praxisú háziorvosok olyan új, korszerű orvosi eszközöket igényelhetnek, amelyek lehetővé teszik a gyermekek könnyebb és gyorsabb gyógyulását. A május 31-ig benyújtható pályázatok elbírálásánál pedig idén azok az intézmények kapnak kiemelt figyelmet, amelyek a legkisebbek, a 0-3 év közötti korosztály ellátását és egészségmegőrzését segítő eszközökre nyújtanak be támogatási igényt. 

K&H: fejlesztők, startupok gyertek – hadüzenet a készpénznek

A készpénzhasználat visszaszorítását, valamint mobilos alkalmazások fejlesztését célzó innovatív megoldásokat vár a fintechben érdekelt fejlesztőktől, startupoktól a K&H május 18-án tartandó K&H Innovathon nevű rendezvényén. Jelentkezni április 2-től lehet.

A KBC Csoport digitális transzformációs beruházása Közép-Európában

A KBC Csoport a Deloitte-ot választotta rendszerintegrátornak a T24 központi banki rendszer bevezetéséhez a szlovák CSOB-nál és a magyar K&H Banknál

A KBC, Európa egyik legnagyobb bankbiztosítója, központi banki rendszereinek korszerűsítésére készül Szlovákiában és Magyarországon. Ez kulcsfontosságú részét alkotja a bank vezetése által elhatározott 5 éves digitális stratégiának. Működési szempontból a Deloitte Temenos Kiválósági Központja a helyi munkacsoportokkal együttműködésben hajtja majd végre a teljes körű rendszerintegrációt. A KBC és a Deloitte közötti megállapodás aláírására március utolsó napjaiban került sor.

a mese nemcsak a gyerekeket, a felnőtteket is gyógyítja

áprilistól 46 kórház várja új időpontokkal a K&H gyógyvarázs mesedoktorokat

Az ország 46 kórházában várják a K&H mesedoktorokat, akik meséjükkel mosolyt varázsolnak a gyerekek arcára. A frissített időpontok remek lehetőséget biztosítanak, hogy a személyes meseolvasás során méltó módon ünnepeljük a Nemzetközi Gyermekkönyvnapot, és felhívjuk a figyelmet arra, hogy a mesék világa nemcsak a gyerekek gyógyulását segíti, hanem a felnőtteknek is lehetőséget ad lelassulni a mindennapok rohanó tempójából.

K&H: jött a vihar, ment a telefon, rendeződött a kár

A márciusi vihar után a K&H Biztosítóhoz 50 százalékkal több kárbejelentés érkezett, mint egy átlagos héten. Ezeknek a károknak háromnegyedét a kárbejelentést követően, átlagosan 4 nap alatt, többségében helyszíni szemle nélkül, telefonon rendezte a Társaság a rákövetkező hosszú hétvége ellenére. Az egy káresetre jutó kifizetés 31 200 forintra rúgott. A K&H Biztosító szerint a márciusi szélkárok a májusban, júniusban várható viharszezonra szóló figyelmeztetésnek is beillenek, érdemes a lakóingatlanoknál a tetők és az ablakok állapotát ellenőrizni.

három kategóriában bizonyultak legjobbnak a K&H alapok

Három első helyezést értek el a K&H Alapkezelő befektetési alapjai a Privátbankár.hu idei rangsorán: a dinamikus vegyes alap, a tőkevédett alap és a hazai részvénybefektető alap kategóriában is a legjobban teljesítettek. Ezzel a K&H Navigátor Alap megtartotta első helyét, hiszen 2018 után idén is kiérdemelte a Budapesti Értéktőzsde különdíját, mint az Év Legjobb Hazai Részvénybefektető Alapja.

még nem alkalmazkodtak a kkv-k az új cafeteria rendszerhez

Az idei évre vonatkozó cafeteria szabályok elfogadása után érezhetően lecsökkent az ebben  gondolkodó vállalkozások aránya. Tavaly év végén már csak 10-ből 5 cég tervezett valamilyen béren kívüli juttatást adni dolgozóinak idén, holott korábban még 10-ből 7 cég vélekedett így – derül ki a K&H kkv bizalmi index legutóbbi adataiból. A szabályok változása következtében a top 3 nyújtani kívánt cafeteria elem közül mindössze a harmadik helyen szereplő étkezési hozzájárulás SZÉP Kártyán számít valóban béren kívüli juttatásnak, ami jól mutatja, hogy a kkv-k év végén feltehetően kivártak az új rendszerrel kapcsolatban.

3 tény a fiatalok pénzügyeiről

a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő szervezői 9 évnyi tapasztalatot gyűjtöttek össze

A K&H Csoport 2010 óta minden tanévben megrendezi pénzügyi vetélkedőjét, amelyen több mint 46 000 diák és több mint 5000 felkészítő vett már részt. A 2018/19-es tanévben pedig ismét rekordszámú, közel 8300 fiatal méri össze tudását a versenyen. Az eltelt 9 év alatt a szervezők számos fontos tapasztalatot szereztek az ismeretek adása és a fiatalok hozzáállása kapcsán. Összegyűjtötték a legfontosabb tényeket, amiből az is kiderül, hogy bizony csak a matektudás kevés ahhoz, hogy a gyerekek okosan tudjanak bánni a pénzzel. Az alapfogalmakat pedig ha a fiatalok saját életéből hozott témákhoz kötjük, játékos formába csomagoljuk, érdekes lesz számukra és kontextusban is gyorsan megtanulják használni.

a sikeres céges bemutatkozó 4 szabálya

avagy hogyan szerezzünk befektetőket ötletünk megvalósításához

A sikeres pitch vagy villámprezentáció titka, ha 3 percben úgy be tudjuk mutatni cégünket, hogy azzal akár egy cápa, azaz befektető figyelmét is fel tudjuk kelteni. Ehhez a K&H, a Cápák között versenyzőinek pénzügyi mentora gyűjtötte össze azt a 4 kritikus részletet, amire mindenképpen érdemes odafigyelni a bemutatkozás során.

testi-lelki megújulást hoz a tavasz

a K&H gyógyvarázs mesedoktorok újra gyógyítanak

Az influenzajárvány miatt január közepétől a kórházak nagyrésze látogatási tilalmat rendelt el. A tél után lassan a járványnak is búcsút inthetünk, így egyre több kórház nyithatja meg újra kapuit a látogatók és a mesedoktorok előtt. A K&H gyógyvarázs mesedoktorok programban regisztrált közel 60 000 önkéntest most 42 intézmény kisbetegei várják, hogy a mesék varázserejével mielőbb meggyógyulhassanak. A hosszú tél után a testünk és lelkünk is nagyobb figyelmet igényel, így a K&H gyógyvarázs szervezői összegyűjtötték, hogyan támogathatjuk gyermekünk egészségét.

Itt a vége...

Erőteljes fordulatot vett az amerikai jegybank: idén már nem várható kamatemelés, sőt, a befektetők egyéves időtávon kamatcsökkentést prognosztizálnak. Ez azt jelenti, hogy a Fed elérte a kamatemelési ciklus végét, és ismét a piacok támogatása kerül a fókuszba, ami egyúttal az MNB számára is kedvező lehet az alacsony kamatszint további fenntartásához. Mindez leginkább a részvények és a feltörekvő piac számára kedvező – elemezte a monetáris fordulat várható hatásait a K&H Alapkezelő.

egyre több fiatal gondol az öngondoskodásra

a K&H Csoport szerint a gyerekek is megértik miért fontos törekedni az anyagi bizonytalanság csökkentésére

Sokan nincsenek tisztában azzal, mit jelent valójában az öngondoskodás, mi a szerepe a mindennapokban? Pedig gyakran ez jelentheti a kiutat az anyagi bizonytalanságból, kiszolgáltatottságból. A K&H ifjúsági index felmérése szerint ennek fontosságát egyre több fiatal ismeri fel, három hónapnál hosszabb időt jövedelem nélkül a fiatalok 36 százaléka tudna áthidalni és egyre többen tesznek félre a nyugdíjas éveikre is.  A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő szervezői fontosnak tartják, hogy erről a témáról minél korábban tudást szerezzenek a gyerekek.  Tisztában kell lenniük azzal, felnőttkorukban milyen lépéseket kell tenniük, ha biztonságban akarják tudni jövőjüket, ezért a verseny idei fókusztémája is az öngondoskodás.

újabb 7,5 millió forint a gyermekegészségügynek

korszerű műszerekkel gazdagodott a K&H gyógyvarázs területi pályázat 21 nyertes intézménye

21 gyermekgyógyító intézmény – köztük kórházi osztályok, gyermekorvosi rendelők, védőnői szolgálatok és egy mentőállomás – kapott közel 7,5 millió forint értékben olyan, a kicsik egészségmegőrzéséhez és mindennapi gyógyításához szükséges eszközöket, mint a szemészeti vizsgálatoknál használt szemtükröző műszer vagy a digitális műszerek térhódításának jeleként igényelt, a vírusos és bakteriális betegségek megkülönböztetésére szolgáló CRP tesztelő készülék. A K&H gyógyvarázs területi pályázat nyerteseinek kiválasztásában a helyi közösségek is aktív szerepet vállaltak, hiszen az ő szavazataik alapján kerültek ki a nyertesek.

teljes szemléletmódváltást követel a klímaváltozás

A foltokban lehulló intenzív csapadékra és az extrém melegekre a kímélő és nedvességmegőrző talajművelés lehet a válasz, miközben a klímaváltozás miatt a növénytermesztőket az egyre több, eddig leginkább a mediterrán éghajlaton őshonos rovarok elterjedése fenyegeti – hangzott el a K&H-ban rendezett, a hazai agrár- és élelmiszeripar legfontosabb szereplőinek fórumául szolgáló Agrár Klubon.

K&H: havi 251 milliót költenek a mobiltárcások

Megközelítette a 4 milliárd forintot a mobiltárcás költések összege a K&H-nál a 2017 novemberi indulás óta eltel 15 hónapban. Ráadásul az aktív mobiltárcás ügyfelek a kártyás vásárlásaik több mint felét fizették okostelefonjukkal. A K&H mobiltárcásai havonta átlagosan 54 ezer forintot, egy-egy vásárlásnál pedig átlagban 4488 forintot költöttek. Az ügyfelekre jellemző egyébként, hogy leginkább 5 ezer forint alatti vásárlásra használják a mobiljukat. A K&H tapasztalatai szerint a mobiltárcás ügyfelek szeretik ezt a megoldást és a jövőben várhatóan egyre többen használják majd a szolgáltatást.

hány különórát bír el a pénztárca?

érdemes együtt számolni a gyerekkel a délutáni elfoglaltságok költségeit

A legtöbb gyerek programja általában nem ér véget a 6., 7. tanítási órával, csak ezek után kezdődnek a különórák: sport, korrepetálás, nyelviskola, szakkör, előkészítő, zene – széles a paletta, csak győzze a szülő pénztárcával. Mekkora költséget ró ez a családi költségvetésre?  Biztos, hogy jó, ha a gyereknek a teljes szabadideje szakkörökkel van kitöltve? A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő szervezői ezekre a kérdésekre keresték a választ, és azt javasolják: gondolkodjunk közösen a gyerekkel.

a vállalatok szerint az exportpiac jövedelmezőbb

Az előző negyedévi mélyponthoz képest jelentősen javultak a hazai vállalatok következő egy évre vonatkozó árbevétel és eredményvárakozásai, de még ezzel együtt is szerény bővülést várnak a cégek idén – jelzi a K&H nagyvállalati növekedési index. A szektor átlagosan 2%-os árbevétel és 1,2%-os eredménynövekedést valószínűsít 2019-ben, és továbbra is az exportpiacokban lát nagyobb fantáziát.

nemcsak a húszéveseké az e-sport világ

Világszerte egyre nagyobb iparággá növi ki magát az e-sport, ami már nemcsak nemzetközi, hanem hazai szinten is népes rajongótáborral rendelkezik. Globálisan több mint 380 millióan, míg Magyarországon 3,7 millióan játszanak alkalmanként vagy rendszeresen online játékokkal. Emellett több mint 425 ezerre tehető azok száma, akik ezt már versenyszerűen űzik.  Az e-sport hazai fejlődését támogató K&H szerint a játék kortól független, hiszen egy 18 és 65 év közötti népesség körében készült kutatás adatai alapján Magyarországon a legalább heti rendszerességgel  internetezők 92 százaléka szokott valamilyen rendszerességgel játszani hagyományos vagy videojátékot.

fordulhat a kocka a hazai tőzsdén

A feltörekvő piachoz képest eddig alulteljesítő hazai tőzsdén pozitív fordulatot hozhat, hogy a nemzetközi hangulat javulása és a kedvező magyar gazdasági környezet mellett a vállalatok kilátásai is a várakozások szerint alakultak. A jelenleg olcsónak tekinthető hazai részvényeket így érdemes felülsúlyozni a portfólióban – tanácsolja a K&H Alapkezelő.

A K&H Bankcsoport 2018-ban 57,8 milliárd forint nettó nyereséget ért el

A K&H Biztosító eredménye 4,5 milliárd forint volt 2018-ban. A K&H folytatja digitális átalakulását.

A K&H Bankcsoport 2018-at erős pénzügyi teljesítménnyel, 57,8 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárta, ami éves összehasonlításban 38%-os emelkedést jelent. Az ingatlan- és pénzügyi eszköz értékesítési tranzakciókból származó rendkívüli bevételek nélkül 53,6 milliárd forint nettó eredményt könyvelt el; ez 28%-os bővülés az egy évvel korábbi adathoz képest. A K&H Biztosító 2018-ban 4,5 milliárd forint nettó eredményt ért el, ami éves összehasonlításban 57%-os növekedésnek felel meg. 2018-ban a K&H tovább folytatta digitális átalakulását. Több mint 200 000 ügyfele vesz igénybe aktívan mobilbanki szolgáltatásokat, ami éves összehasonlításban 66%-os növekedésnek felel meg. Már minden negyedik ügyfél rendelkezik biometrikus aláírással, ami lehetővé teszi számukra, hogy a bankfiókokban elektronikusan írják alá dokumentumaikat. A K&H teljesen digitális lakásbiztosítási folyamatot vezetett be, melynek indulása óta megduplázódott a lakásbiztosítás online értékesítése. A K&H szintén piacra lépett a teljes mértékben digitális személyi kölcsön-szolgáltatással is. Az országban a legnagyobb, 212 automatából álló készpénzbefizetős ATM-hálózattal és szintén a legnagyobb, 44 egységből álló pénztármentes fiókhálózattal rendelkezik.

közel minden harmadik magyar cégnek női vezetője van

Március 8-án manapság virággal, csokoládéval és bókokkal kedveskedünk női ismerőseinknek, holott eredetileg ez a nők egyenjogúságával és szabad munkavállalásával kapcsolatos mozgalom napja volt. Azóta nagyot fordult a világ, és a nők üzleti életben betöltött szerepéhez kétség sem férhet. Magyarország az előkelő 12. helyen szerepel a női tulajdonú vagy nők által vezetett vállalkozások arányát tekintve, miközben a Start it @K&H, hazánk vezető nagyvállalati inkubátora szerint ez az aktív részvétel a startupok esetében is megfigyelhető.

Magyarországon az elsők közt nyitja meg a K&H a tesztkörnyezetet és a fejlesztői portált a nyílt bankoláshoz

A K&H nyitott és segíti az innovációt

A K&H Magyarországon az elsők között megnyitotta a második pénzforgalmi irányelvvel összhangban (PSD2) az új típusú szolgáltatók számára hozzáférést biztosító K&H fejlesztői portált és tesztkörnyezetet. A portál célja, hogy segítsen eligazodni a kifejezetten banki adatok lekérdezésére, fizetés kezdeményezésre kialakított nyílt interfészen (API), valamint támogatást nyújtson a harmadik felek számára a fejlesztés időtartama alatt. A digitalizáció és az innováció a K&H üzleti stratégiájának egyik sarokköve.

egy hét, ami egész Európában a pénzről szól

a K&H szakemberei a befektetésekről és a pénzügyi tudatosság fortélyairól tartottak előadást a diákoknak

Kinek a feladata a fiatalok pénzügyi nevelése? A családé? Az iskoláé? Milyen szerep jut ebben a bankoknak és pénzintézeteknek? A K&H Csoport kiemelt feladatának tekinti, hogy hozzájáruljon a felnövekvő generáció pénzügyi tudatosságához, így az immár kilenc éves K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő mellett a pénzintézet munkatársai évről évre csatlakoznak az állami támogatású Pénz7 programsorozathoz is. Magyarország 2015-ben csatlakozott a European Money Week nevű kezdeményezéshez, amit idén február 25. és március 1. között rendeztek meg hazánkban Pénz7 Pénzügyi és Vállalkozói Témahét néven.

merre tovább forint?

Magyarországon az erősödő inflációs nyomás miatt a tavasszal együtt a jegybanki fordulat is hamarosan beköszönthet. Az elmúlt hetek felminősítései után így ismét a kamatpolitika kerülhet fókuszba, érdemes tehát számba venni a hazai eszközosztályok kilátásait – tekint előre a következő hetekre a K&H Alapkezelő.

gépvásárlási lázban égnek a kkv-k

Az előző negyedévi megingást követően megugrott a kkv-k beruházási hajlandósága, jelenleg a cégek 78%-a tervez valamilyen fejlesztést – derül ki a K&H kkv bizalmi index legutóbbi adataiból. A célokat tekintve soha ennyien nem készültek még a gépek, berendezések beszerzésére, megelőzve ezzel a sokáig élen álló informatikai fejlesztéseket. Idén az iparban és a kisvállalkozásoknál várható a legtöbb fejlesztés, emellett szektor szinten erősödött a vállalatalapítási kedv.

kik lesznek a nemzeti e-sport bajnokok?

A K&H és a Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság közös mai sajtótájékoztatóján bejelentették a rájátszás lebonyolítását és menetrendjét. A március 28-án induló rájátszásban, majd az áprilisi döntőben az öt népszerű videójáték – a League of Legends, a CS:GO, a PUBG, a Hearthstone és a Rainbow 6:Siege – legjobb hazai e-sportolóit ismerhetjük meg.

az építőipar volumene lassan elérheti a válság előtti szintet

a Merkbau Kft. K&H családi vállalatok kiválósági díjat kapott

Az építőipar – a hazai gazdaság egyik meghatározó ágazata – jelenleg a GDP 4,5-5%-át állítja elő, a cél azonban a válság előtti 7%-os szint elérése. A szektor dinamikus növekedésének záloga az olyan cégek kezében van, mint a közel három évtizede működő Merkbau Kft. A K&H családi vállalatok kiválósági díjjal elismert vállalat hosszú távú sikeres működésének titka, hogy tudatosan készül az utódlásra, a folyamatos fejlesztések mellett kiemelt figyelmet fordít a munkavállalók megtartására, és a piaci igények változását is nyomon követi.

mi áll a részvénypiaci emelkedés mögött?

Az elmúlt napokban a részvénypiacok látványosan ledolgozták az évvégi esést, és visszaemelkedtek a tavaly decemberi szintre – mindezt gyakorlatilag úgy, hogy szinte minden fontos gazdasági előrejelzés lassulást mutat. Mi lehet mégis a mostani részvénypiaci emelkedés mögött – erre kereste a választ a K&H Alapkezelő.

K&H: jöhet a béremelés a fiatalok szerint

kevesen elégedettek az oktatási rendszerrel

A dolgozó fiatalok 69 százaléka számít kisebb vagy nagyobb fizetésemelésre – derül ki a K&H 2018 harmadik negyedéves ifjúsági indexéből. Az érintettek 43 százaléka saját bevallása szerint könnyen találna magának új munkát, ami rekordmagas érték a felmérés történetében. Az országon belüli különbség azonban óriási: a nyugati megyékben élő fiatalok 64 százaléka gondolja úgy, hogy könnyen találna állást, míg a keleti megyékben mindössze 28 százalékos az optimisták aránya. Egyre kevesebb fiatal találja az egyensúlyt a munka és a magánélet között, és az oktatási rendszerrel is kevesen elégedettek.

tényleg luxus a síelés?

a pénzügyi tervezésnek nagy szerep jut egy utazás előtt is

Február-március a síelés főszezonja – hazánkban több mint félmillióan űzik szívesen ezt a téli sportot. Vajon tényleg luxus a síelés? Mennyibe kerül egy családnak pár nap egy közeli sípályán? Ha már túl van a síelésen, Ön tudja, hogy mennyit költött? A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő szervezői azt javasolják, a síelés pénzügyi megtervezését, illetve a kiadások utólagos összesítését a gyerekkel közösen végezzük, így ők is láthatják, hogy ez mekkora kiadást jelent.

valóban az első lépés a legnehezebb?

Bár a mondás úgy tartja, hogy az első lépés a legnehezebb, úgy tűnik, hogy a vállalkozások esetében ez mégsem teljesen igaz. A Cápák között üzleti show-ba jelentkező vállalkozások elmondásából ugyanis az derül ki, hogy míg a kreatív ötlet megszületésétől a vállalkozás indításáig jellemzően egy év sem telik el, utána akár több évet is várni kell a sikerre. A műsor csapatait mentoráló K&H szerint azonban érdemes lehet minél jobban kidolgozni az üzleti elképzelést, mivel annál könnyebben és gördülékenyebben sikerülhet nemcsak beindítani, de működtetni is a vállalkozást – nem is beszélve a menet közbeni változtatások adminisztrációs és anyagi terheiről.

a befektetők mellett a nemzetközi pénzügyi szakma is díjazta a K&H befektetéseit

A K&H Bank elnyerte a „Strukturált Befektetések és Derivatívák Legjobban Teljesítő Magyarországi Kibocsátója 2019” díjat. A Euromoney csoporthoz tartozó Structured Retail Products Limited (SRP) szakmai elismerése a biztonságos szerkezet mellett kedvező hozamlehetőséget kínáló strukturált termékek legkiemelkedőbb kibocsátóit és forgalmazóit értékeli világszinten.

újabb lendületet kaphatnak a hazai startupok

Szakemberek szerint jelenleg az FMCG és az orvostechnika területén robbanthatnak igazán nagyot a startupok. Ezért is bővíti a Start it @K&H inkubátor folyamatosan mentorcsapatát: legutóbb az Unilever csatlakozott a programhoz, a Google pedig nagyszabású felhőszolgáltatási csomagjával segíti a csapatok fejlesztéseit. A jelenleg egyszerre 20-nál is több startupot aktívan mentoráló inkubátor a szakemberek mellett újabb startupokkal is bővül. Az elkötelezett, innovatív, legalább ötletfázisban levő, minimum 2 fős csapatok jelentkezését – iparági korlátok nélkül – március 20-ig várják.

K&H: túl vannak az 1 millión a mobiltárcások

a harmincas férfiak fizetnek leggyakrabban a mobiljukkal

1 millió tranzakcióval közel 3,9 milliárd forintot költöttek a K&H mobiltárcás ügyfelei a másfél évvel ezelőtti indulás óta. Tavaly két hónapban is 300 millió forint felett vásároltak a mobiltárcások, ami két és félszerese a közel 120 millió forintos havi átlagnak. A mobiltárcás forgalom mellett a bankkártyás költések tavaly 33 százalékkal 633 milliárd forintra emelkedtek. A K&H szerint a mobiltárcás és a bankkártyás költések növekedése hozzájárulhat a készpénzhasználat visszaszorításához, utóbbi ugyanis magas szinten van.

K&H: mennyibe került egy baleset?

A téli hónapokban január végéig több mint 9 ezer autóbiztosításokhoz (kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás és casco) köthető kárbejelentés érkezett, ami stagnálást jelent éves szinten. A lakásbiztosítási kárbejelentések száma pedig 20 százalékkal, 3624 darabra csökkent - derül ki a K&H Biztosító összesítéséből. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításos eseményeknél az átlagos kárösszeg meghaladta a 360 ezer forintot. A K&H kutatása szerint a magyar autósok négyötöde nem tartja be a sebességkorlátokat, a hivatalos statisztika alapján pedig a személyi sérüléssel járó balesetek 30 százalékáért a gyorshajtás a felelős.

így érdemes megtakarításba kezdeni

A megtakarítással rendelkezők nagy része már gyerekkorában elkezdett gazdálkodni a pénzzel – ez derül ki a K&H megkérdezéséből, ahol prémium befektetők mondhatták el gyerekkori pénzügyi tapasztalataikat. Ami egyértelműen látszik, hogy nemcsak a zsebpénz gyűjtögetése, de akár a pénzügyi társasjátékok is hasznosak lehetnek a felnőttkori megtakarításhoz – amit sohasem késő elkezdeni.

a növények és az állattok is szenvednek a klímaváltozástól

Egyre több szélsőséges kilengésre, extrém csapadékmennyiségre és hosszan elhúzódó aszályos időszakokra kell felkészülnie az agráriumnak. A növénytermesztőknek nem csak a genetika, hanem az alkalmazott technológia és az időjárás figyelembevétele, az állattenyésztőknek pedig elsősorban a takarmányozás újragondolása jelentheti a kulcsot ahhoz, hogy a klímaváltozás hatásaihoz alkalmazkodni tudjon – hangzott el a K&H-ban rendezett, a hazai agrár- és élelmiszeripar legfontosabb szereplőinek fórumául szolgáló Agrár Klubon.

K&H: robbanásszerű növekedés az ATM-eknél

Kiugró növekedést értek el az ATM-es készpénzbefizetések tavaly, a teljes piacon összegben és darabszámban is duplázás történt - közölte a K&H. A K&H-s ATM-ekbe 2018-ban közel 400 milliárd forint „érkezett”, ez éves összevetésben 70 százalékos növekedésnek felel meg. Az ATM-es készpénzbefizetéseknél az eddigi látványos bővülés után további növekedés jöhet.

stabil pénzügyi eredményekkel terveznek a kkv-k

Stabil 8%-os árbevétel-növekedéssel, de a korábbiakhoz képest kissé szerényebb, 4%-os profitnövekedéssel terveznek a cégek idén – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Pénzügyeik jövőbeni alakulását tekintve a mikrovállalkozások a legoptimistábbak, míg az ágazatok közül az ipar lehet a húzóerő, hiszen itt több mint kétszer magasabb profitbővüléssel számolnak, mint például a szolgáltató szektorban.

3 + 1 tipp a tökéletes mesevideó készítéséhez

Az influenzajárvány terjedése miatt egyre több kórházban vezetik be a látogatási tilalmat. A K&H gyógyvarázs YouTube csatornáján keresztül azonban ilyenkor is lehet segíteni a négy fal között gyógyuló kis betegeken egy-egy mese beküldésével. A videós tartalmak világszerte megfigyelhető térhódításával összhangban most 500 MB méretűre növekedett a mesedoktorok által feltölthető mesék mérete, ami hosszabb és jobb minőségű felvételek beküldését teszi lehetővé. A K&H gyógyvarázs mesedoktorok program ezért összegyűjtött néhány olyan alapvető szempontot, amivel még élvezetesebb lehet a gyerekek számára küldött mesevideó.