egyre többen egyre többet takarítanak meg a fiatalok közül
a K&H szerint ebben a pénzügyi nevelésnek is szerepe van
a cél az anyagi biztonság
A fiatalok számára fontos az anyagi biztonság - a megkérdezettek több mint fele (55%) jelölte meg ezt az élet 3 legfontosabb dolga között. Ennél csak a családdal való kapcsolatot említették többen (62%).
„Az, hogy az anyagi biztonság a fiatalok életének egyik legfontosabb célja, arról is árulkodik, hogy a pénzkezelésük is egyre tudatosabb. Noha még vannak lexikális és készségbeli hiányosságok, egy pozitív szemléletbeli változást figyelhetünk meg” – mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.
megtakarítások és megtakarítási célok
Megtakarítással a megkérdezettek 53 százaléka rendelkezett, ami a legmagasabb érték évek óta.
Közel harminc százalékuk a hónap elején tudatosan, 23 százalék pedig a hónap végén megmaradt összeget teszi félre. „Előre mutató, hogy a 19-29 évesek között egyre jellemzőbb a tudatos megtakarítás. Ebben szerepe van a szülői mintának, az iskolai pénzügyi edukációnak és az olyan pénzügyi programoknak, mint a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő” – tette hozzá Horváth Magyary Nóra.
Ami a fiatalok megtakarítási céljait illeti, első helyen továbbra is a lakásvásárlás áll (50%), a megtakarítók 43 százaléka általános tartalékot tesz félre, 40 százalék autóvásárlásra gyűjt, 36 százalék pedig egy tervezett utazás miatt takarékoskodik.
A megtakarítások átlagos összege 517 000 forint volt 2019 első negyedévében: ez nagyarányú emelkedést jelent a 2018. év végi 414 000 forintos összeghez képest.
„Bár a K&H ifjúsági indexből az derült ki, hogy a megkérdezettek közel 60 százaléka elégedetlen anyagi helyzetével, biztató, hogy a legtöbben pozitívan tekintenek a jövőbe. A pénzügyi kultúra fejlesztésének éppen ez az egyik fontos szerepe: a fiatalok reális képet tudjanak alkotni anyagi helyzetükről, átlássák, értsék, és lehetőségeiket mérlegelve tudjanak okos döntéseket hozni. A pénzügyi ismeretek átadását érdemes már 9-10 éves korban elkezdeni és a fiatalok gondolkodásába készség szinten beépíteni. Ebben vállaltunk mi is szerepet a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőnkkel, valamint megújított ismeretanyagával, a vigyázz#KáPé vloggal és mobilapplikációval” – hangsúlyozta Horváth Magyary Nóra.
A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőről
A K&H Csoport társadalmi szerepvállalásának részeként 2010-ben indította útjára a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőt. A program célja, hogy a magyarországi általános és középiskolások pénzügyi, gazdálkodási ismereteit gyarapítsa. A vetélkedő programja évről évre egyre több diákot vonz országszerte. A verseny indulásától a nevezések száma mintegy megtízszereződött, 2019-ben immár 8264 fő részvételével zajlik a verseny. 2010 óta a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőre összesen 759 településről 1696 iskola csapata pályázott. Ez összesen több mint 46 200 résztvevődiákot jelentett. A K&H Csoport a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő programjával a felnövekvő generáció pénzügyi tudatosságra nevelését kívánja előre mozdítani annak érdekében, hogy felnőttként majd okos pénzügyi döntéseket hozhassanak.
Kapcsolattartó
Kommunikációs igazgatóság
- sajto@kh.hu
- www.kh.hu