hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

sokat érő mező

a K&H bank szakértői véleménye

Pár szavas azonosítás sok kellemetlenséget és utánajárást előzhet meg. Banki átutaláskor a közlemény rovat nem tartozik a kötelező mezők közé, de a szolgáltatók, hivatalos szervek a nekik utalt összegeket nem biztos, hogy csupán név alapján be tudják azonosítani. Pár hónapja például a gázszolgáltatást szüneteltették egy családnál, aki nem írta be fogyasztói azonosítóját a közlemény rovatba. Gondolták volna, hogy ilyen jelentősége lehet a legutolsó rovat kitöltésének? A K&H Bank szakértői azt gyűjtötték össze, milyen félreértések származhatnak egy nem megfelelő alapossággal kitöltött banki átutalásból.

növekvő nyereségre számítanak a vállalkozások

A kkv vezetők következő egy évre vonatkozó árbevétel várakozásai szinten maradtak, míg az eredményvárakozásai növekedést mutatnak az előző negyedévhez képest. A hazai vállalkozások átlagosan 3,9%-os árbevétel és 1,7%-os eredménynövekedést prognosztizálnak, ezzel az árbevétel várakozások megközelítik, az eredményvárakozások pedig meghaladják a válság kezdetén mért szintet. Az árbevétel és az eredmény jövőbeni alakulását tekintve is a mikrovállalkozások a legoptimistábbak, míg a kis- és középvállalatok kevésbé számítanak bevételük és nyereségük növekedésére – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb eredményéből.

nem kell félni az online fizetéstől

a K&H Bank szakértői véleménye

Ahogy az utóbbi években egyre inkább elterjedtek az internetes vásárlások, úgy változott meg a csalók célpontja is. Egyre gyakoribb, hogy a kártyaadatok megszerzésével kezdenek nagy összegű vásárlásba a bűnözők. Emiatt persze nem érdemes riadót fújni és lemondani az otthonról történő vásárlás kényelméről, az akciós üdülési ajánlatok gyors megszerzéséről vagy például a repülőjegyek olcsóbb és gyorsabb megvételéről. Használjuk bátran a bankok kínálta biztonsági megoldásokat, ezzel a csalások túlnyomó többsége kivédhető – javasolja Nagy Ferenc, a K&H Bank lakossági hitel és tranzakcionális szolgáltatások marketing főosztályának vezetője.

már egy közepes földrengés is jelentős károkat okozhat

Tenken 50 ház sérült

Országszerte érezni lehetett a földrengést, amely kedden hajnali fél egykor rázta meg az országot. A 4,8-as erősségű földrengés epicentruma Heves város térségében volt, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság felé 13 településről jeleztek kisebb károkat. Ma már az alap lakásbiztosítások is fedezetet nyújtanak földrengés idejére, de jó tudni, hogy több biztosító a szerződéskötést követő 30 napban nem fizet földrengés okozta károkra. A K&H Biztosítónál viszont nincs várakozási idő.

többre vágynak és többet éreznek magukban a nyugat-magyarországi fiatalok

K&H pályakezdők jóléti indexe

Továbbra is a család és az anyagi biztonság határozzák meg leginkább a magyar fiatalok élettel való elégedettségét, derül ki a K&H pályakezdők jóléti index 2013 első negyedévi adataiból. A kelet- és nyugat-magyarországi városokban élő 19-29 évesek elért céljaikkal kevésbé elégedettek, mint a központi régióban élő kortársaik.

emelkedő és csökkenő részvénypiaci teljesítmény esetén is pozitív hozam

K&H negatív is pozitív tőkevédett származtatott alap

„Eddig nem látott befektetési szerkezetet kínál a K&H Alapkezelő a hazai befektetők számára, aminek különlegessége, hogy nemcsak a mögöttes indexkosár növekedéséből kínál részesedést, hanem a befektetőt akkor is pozitív hozamban részesíti, amikor a piacok teljesítménye visszaesik. A K&H negatív is pozitív tőkevédett származtatott alap megoldás lehet azoknak, akik továbbra is profitálni akarnak a részvénypiacokon” – mondta el Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.

temetéstől a hobbiállatig

bővült a K&H Biztosító lakásbiztosítási palettája

Ma már általános elvárás, hogy a különböző ingóságokat, vagyontárgyakat biztosíthassuk, legyen az ékszer, informatikai eszköz vagy hobbi állat. A K&H Biztosító új lakásbiztosítási konstrukciója ezekre az igényekre ad megfelelő választ.

agrárkonferencia Gödöllőn

A hazai vállalkozásoknak szóló K&H üzleti tippek rendezvénysorozata idén folytatódik. A gödöllői rendezvényen a Baromfi Termék Tanács és az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége tájékoztatta a helyi mezőgazdasági vállalkozásokat az agrárium aktualitásairól, emellett a K&H szakemberei hasznos tanácsokat nyújtottak az ágazat finanszírozási lehetőségeiről és a nyersanyagpiaci kockázatok mérséklésével kapcsolatban.

ébredező optimizmus a kkv-k körében

Egyértelmű hangulatjavulás tapasztalható a hazai kkv-k körében, mivel a tavalyi évi bizonytalanságot követően jelentős mértékben emelkedett a K&H kkv bizalmi index. Az optimizmus főként azzal magyarázható, hogy a gazdaságpolitikát, a közterheket valamint a vállalati hitelkamatokat tekintve is bizakodóbbak a vállalkozások. Mindeközben romlottak a szállítókkal és az európai uniós pályázatokkal kapcsolatos várakozások – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb eredményéből.

ne hagyjuk értékeinket a pincében!

a belvíz által fenyegetett területeken fokozottan figyeljünk a vízszintre

Az árvíz mellett a belvíz is súlyos károkat okozhat az ingatlanokban. Figyeljünk ezért oda értékeinkre, ellenőrizzük a pincék szárazságát, a veszélyeztetett területeken időben helyezzük biztonságba vagyontárgyainkat – tanácsolja a K&H Biztosító.

közel 1000 bejelentés, a kár több mint 90 millió forintra tehető

ez az elmúlt hosszú hétvége mérlege a K&H Biztosítónál

A gépjárművek mellett a lakásokban is kárt tett a múlt heti hosszúhétvégén a hófúvás és szélvihar, közel 1000 bejelentés érkezett a K&H Biztosítóhoz. Az eddig bejelentett esetek kárösszege meghaladja a 90 millió forintot. Az előrejelzések szerint, az elkövetkezendő napokban is hasonló időjárási körülményekre kell számítani.

a fiatalok fele még szüleivel él

K&H pályakezdők jóléti indexe

A 21-29 éves korosztály jelentős része nem tudott vagy nem akart elszakadni a családjától. Saját család alapítása nem szerepel a közeli terveik között, ahogy a gyermekvállalást is kitolnák. Magyarországon is népszerű a mamahotel, a még szülőkkel élők több, mint hatvan százalékának megfelelő ez az állapot – tudhatjuk meg a K&H pályakezdők jóléti index kutatási adataiból.

10 éves a K&H gyógyvarázs

megint indul a pályázat a gyermek-egészségügyi intézmények számára

Közel 800 beérkezett pályázat, 245 támogatott intézmény, 451 millió forint támogatás, 150 szórakoztató gyerekprogram és 23 ezer könyv- és játékadomány – ezek a K&H gyógyvarázs elmúlt kilenc évének fő mutatószámai. Most újra lehet pályázni eszközökre és berendezésekre, intézményenként maximum 4 millió forint, összesen 20 millió forint értékben. Az idei évben kiemelt, de nem kizárólagos figyelemben részesülnek a halmozottan sérült gyermekek kezelésével foglalkozó, illetve a gyermekfogászati ellátást nyújtó intézmények. A jubileum alkalmából a K&H Csoport 5 millió forintos különdíjat is felajánl.

ALUTA nívódíjat nyert a K&H székháza

A K&H Csoport székháza elnyerte az ALUTA nívódíjat, amellyel azokat az építészeti alkotásokat ismerik el, amelyek az alumínium-üveg homlokzatépítésben kreatív módon alkalmazzák a technológia adta lehetőségeket.

új elnökök a K&H Bank Igazgatóságának és Felügyelő Bizottságának élén

A K&H Bank tulajdonosa, a KBC Bank Singlovics Bélát, a K&H Bank igazgatóságának jelenlegi elnökét a Felügyelő Bizottság tagjává jelölte ki, majd a Felügyelő Bizottság tagjai őt elnökké választották. Danny De Raymaeker-t jelölték ki a K&H Bank Igazgatósági tagjának, a K&H Bank Igazgatósága őt választotta meg a pénzintézet új elnökének.

pozitív az uniós pályázatok megítélése

Az Európai Uniós pályázati lehetőségek megítélését illetően pozitív elmozdulás figyelhető meg a hazai kkv-k körében, ami annak köszönhető, hogy egyre több vállalkozás talál olyan pályázati kiírást, amely érdekelheti a céget. Továbbra is a középvállalkozások látnak nagyobb esélyt a pályázati források elnyerésére, az ágazatok közül pedig egyértelműen a mezőgazdasági cégek a legoptimistábbak a pályázati források elnyerését illetően – derül ki a kkv vezetők körében végzett K&H kkv bizalmi index kutatás adataiból.

Bács-Kiskun-Szolnok: 2-2

Kiegyensúlyozott a megyék küzdelme a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő első középdöntője után

Két kecskeméti, egy mezőtúri és egy szolnoki csapat nyert a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő idei első, kecskeméti középdöntőjén. A középdöntő első fordulójában játékos formában mérték össze pénzügyi tudásukat Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megye diákjai.

továbbra is szeretik a befektetők a megtakarítási számlákat

„A tartós befektetési számla és a nyugdíj-előtakarékossági számla esetében is komoly eredményeket hozott a tavalyi év. A nyesz esetében a korábbi évekhez hasonló, míg a tbsz esetében azt meghaladó mértékű állománynövekedés történt” – mondta el Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.

az ATM nem egy “pénzcsináló masina”

hogyan magyarázzuk el a kisgyerekeknek a pénzügyi fogalmakat?

A legkisebbek még nincsenek tisztában a pénz fogalmával, viszont szüleik révén hamar kapcsolatba kerülnek a pénzügyi világgal. Azt hiszik, ha felváltunk egy papírpénzt apróra, az több lesz, és az ATM-et egy “pénzcsináló masinának” képzelik, amiből bármennyi pénz kivehető. Hogyan magyarázzuk el nekik az alapvető pénzügyi fogalmakat? Ebben a témakörben próbál tanácsot adni a K&H Bank, a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! általános iskolai pénzügyi vetélkedő meghirdetője.

a K&H újabb tehetséges fiatal festőművészt támogat

Győztest hirdettek a K&H Csoport hatodik alkalommal meghirdetett alkotói ösztöndíj pályázatán: a következő fél évben Brückner János festőművész részesül támogatásban. A pályázathoz kapcsolódó elemként további 3 tehetséges művésztől – Koralevics Ritától, Sipos Esztertől és Fajgerné Dudás Andrea Júliától – pedig összesen 4 alkotást vásárol meg a pénzintézet. Ezzel folytatódik a K&H Csoport „művészet egy jobb, teljesebb világért” című kortárs képzőművészeti gyűjteményének építése, az egyik legmodernebb vállalati kollekció piaci műtárgyvásárlások révén is tovább gazdagodott.

a nagyobb cégeknél még mindig népszerű a cafeteria

Míg a kisebb méretű kkv-k körében egyre kevésbé alkalmaznak béren kívüli juttatásokat, a nagyobb vállalkozások túlnyomó részénél továbbra is népszerű juttatási forma. A különböző cafeteria elemeket tekintve továbbra is az étkezési és a közlekedési hozzájárulás a legnépszerűbb – derül ki a kkv vezetők körében végzett K&H kkv bizalmi index kutatás adataiból.

9 milliós, vidéki ingatlanokra felvett hiteleknél a legnépszerűbb az árfolyamrögzítés

március 29-ig lehet csatlakozni a rendszerhez

A jelenleg érvényben lévő szabályozások szerint a devizahitelesek március 29-ig választhatják az árfolyamrögzítés rendszerébe való átlépést. A K&H-nál eddig 17000 ügyfél élt ezzel a könnyítési lehetőséggel.

aktív bankkapcsolattal ingyenes számlavezetés

A lakossági bankszámlacsomagok díjszabásában végbement változások azt eredményezhetik, hogy az ügyfeleknek egyre inkább megéri egy banknál intézni pénzügyeiket. A koncentrált bankkapcsolat, azaz az egy helyen gyűjtött megtakarítások és jóváírások jelentős kedvezményeket hozhatnak az ügyfelek számára, így bizonyos jóváírási és megtakarítási szint mellett a havi számlavezetési díjat részben vagy egészben visszakaphatja az ügyfél. A K&H nemrégiben bevezetett K&H okos számlacsomagjai lehetővé teszik, hogy mindenki az élethelyzetének megfelelő összeállítású számlacsomagot válasszon, így csak azok a szolgáltatások kerüljenek a csomagba, amelyekre valóban szükség van.

több százezer forint kárt is okozhat egy kátyú, mit tehetünk?

Évente több ezer kátyú keletkezik, melyek jelentős részét a csapadékos időjárás és a fagy okozza. A elővigyázatosság ellenére is előfordul, hogy egy jármű megsérül az úthibák, gödrök miatt. A kátyúk okozta károkért az út fenntartója felel, de a Casco biztosítással rendelkezők ettől függetlenül is számíthatnak kártérítésre.

a diákok többségének hiányosak a pénzügyi ismeretei

az osztálykirándulás megtervezése jó pénzügyi feladat az iskolásoknak

Csak minden harmadik megkérdezett osztályfőnök szerint foglalkoznak az általános iskolában valamilyen módon pénzügyi oktatással. A diákok többsége emiatt nyolcadikos korára sincs tisztában a pénz értékével. Az iskolásokat is be lehet ugyanakkor vonni egyes pénzügyi döntésekbe, például az osztálypénz elköltésének megtervezésébe. Így első kézből megtapasztalhatják – főleg ha az osztálypénz előteremtéséért is megdolgoznak -, hogy mire elég a pénzük. Az ismeretszerzésben segít a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő is.

nincs igény beruházási hitelre

Habár számos lehetőség közül választhatnak a vállalkozások, beruházási hitel iránt egyelőre alig van kereslet. Ezen pedig még a kedvező hitelfeltételek is alig javítanak – derül ki a nemrég készített K&H kkv kutatásból. A fentiek alapján tehát nem várható, hogy egyhamar megugrik a hazai vállalkozások által megvalósított beruházások mértéke.

20,5 milliárd forint adózás utáni profit a K&H Bankcsoportnál, 10,1%-os tőkearányos megtérülés 2012-ben 1,9 milliárd forint a K&H Biztosító adózás utáni eredménye

A K&H Bankcsoport a 2012. évet 20,5 milliárd forint adózás utáni nyereséggel zárta, a negyedik negyedévében 5,8 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el. Az előző évben az adózás utáni eredmény 0,6 milliárd forint volt, amelyet jelentősen befolyásolt a deviza jelzáloghitelek végtörlesztése. A nem-teljesítő hitelek aránya 12,7%-ról 12,0%-ra csökkent egyetlen negyedév alatt 2012 végén. A K&H Biztosító a komoly piaci kihívások ellenére is megtartotta pozícióját, és erős eredménnyel zárta az évet.

természeti károk 2012-ben

Az új évezredben világszerte rengeteg kárt okoztak a természeti katasztrófák. Magyarországon 2010-ben rekordnak számító 900, 2011-ben 600, 2012-ben 420 milló forint volt a K&H Biztosító által kifizetett összeg árvíz és vihar okozta károkra. Az ingatlanok biztosítottsága ennek ellenére évek óta csökken.

a K&H új székháza arany LEED minősítést kapott, mint a legkörnyezettudatosabb irodaépület Magyarországon

A K&H Csoport új székháza elnyerte a nemzetközi LEED® minősítés arany fokozatát. A székház K épülete az első és egyetlen arany fokozatú irodaház Magyarországon, amely a helyszínválasztástól a teljes kivitelezésen át a berendezésig az előírt környezettudatossági és fenntarthatósági kritériumok alapján kialakított nemzetközi rendszer szabályainak megfelelően épült.

több megoldás egyetlen megtakarításban

K&H megtakarítási cél – február alapok alapja

„A lakossági megtakarításoknak számos célja lehet, ezért nehéz előre meghatározni, hogy milyen összegben és mikor lesz szükség az addig megtakarított pénzre. Érdemes ezért olyan megtakarítási formát keresni, amely egyszerre több befektetői igényre kínál megoldást. A K&H megtakarítási cél – február alapok alapja rugalmasságának köszönhetően megfelelő választás azoknak, akik közép- illetve hosszú távú megtakarításokban gondolkodnak, ugyanakkor nyílt végű, így bármikor könnyen hozzájuthatunk pénzünkhöz” – mondta el Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.