hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

leküzdhetők az unión belüli különbségek?

Az agrárgazdaságok üzemszerkezeteiben hatalmas különbségek vannak az Európai Unió keleti és nyugati fele között, utóbbiak javára – hangzott el a K&H székházában helyet kapó Agrár Klub legutóbbi rendezvényén. A keleti régió, köztük Magyarország is, technológiában és szakképzettségben is elmarad a nyugattól. A hátrányok leküzdésében, a modernizációban és specializációban az uniós támogatások lehetnek az EU-10 országainak segítségére.

Amerikán a befektetők szeme

K&H trendmonitor 2016. IV. negyedév - befektetési ajánlás

A Fed nyilatkozatai alapján a gyors ütemű kamatemelések hangulatromboló hatásától nem kell félni, az amerikai elnökválasztás kimenetele azonban hozhat kellemetlen meglepetést az utolsó hónapokban. Az ilyen típusú eseményekre általában nem érdemes befektetési stratégiát építeni, mivel a sokkokon hamar túlléphet a piac. Nem árt azonban óvatosnak lenni, mivel Trump győzelme - és ezzel egy, a piacok számára nehezebben kiszámítható gazdaságpolitika - esetén az árfolyamok le-föl ugrálása garantált. A K&H Alapkezelő szakemberei elmondják, mi várható az egyes befektetési eszközöknél az év hátralevő időszakában. 

csúcsra jár a kkv-k bizalma

Történelmi magasságban jár a vállalkozások bizalma. A hazai kkv-k egy éves várakozásait mutató K&H kkv bizalmi index 5 pontos ugrást követően jelenleg -3 ponton áll, amely az utóbbi hat év legjobb eredménye. Az optimizmus annak köszönhető, hogy a vállalkozások a gazdaságpolitikával, a közterhekkel és a vállalat pénzügyi eredményével kapcsolatban is derűlátóak lettek. A középvállalkozások mellet már a kisvállalkozások várakozásai is a pozitív tartományban van.

innovatív eszközöket nyert a Bácsalmási Mentőállomás

Innovatív eszközökkel bővült a Bácsalmási Mentőállomás eszközparkja. A K&H gyógyvarázs műszerpályázaton elnyert vénakereső készülékek olyan korszerű eszközöknek számítanak, amelyekkel a legkisebb betegek vizsgálata és gyógyítása hatékonyabban és kíméletesebben elvégezhető. 

trendetlen piacok

K&H trendmonitor 2016. IV. negyedév

Az utolsó negyedévben az amerikai elnökválasztás és a Fed kamatemelése hozhat nagyobb izgalmakat a piacok számára. A politikai bizonytalanságok miatt az árfolyam-ingadozások fokozatosan növekedhetnek, ami részvénypiaci korrekciót hozhat. A részvényekkel ezért átmenetileg érdemes óvatosan bánni, a jegybankok piacélénkítésének köszönhetően azonban tartós kilengés nem várható - tanácsolják a K&H Alapkezelő szakemberei a negyedik negyedévre.

labda helyett mesekönyvek a kézben

K&H mesedoktorokká váltak a kézilabdás lányok

Kirsner Erikának, Soós Viktóriának és Temes Bernadettnek a kemény edzések mellett a beteg gyerekekre is jut ideje. A lányok a Gottsegen Országos Kardiológiai Intézetben váltak mesedoktorokká, hogy a mese fantáziavilágába repíthessék a Gyermekszív Központ beteg gyerekeit.

díjazzák a családi értékeket

indul a K&H családi vállalatok kiválósági díj

A családi vállalatok gazdasági és társadalmi értéke, jövőképe és az általuk meghatározott magatartási normák példaértékűek lehetnek nem csak a kisebb családi cégek, de a vállalati szektor egészére nézve is. A K&H díjat hirdet a magyarországi családi tulajdonban lévő vállalatok számára, hogy támogassa és elismerje hozzájárulásukat a gazdasághoz és elkötelezettségüket a társadalom iránt. A K&H családi vállalatok kiválósági díj három kategóriában értékeli a családi cégek fenntartható működését, a családi értékek megőrzését és a generációváltás sikeres kezelését, valamint társadalmi felelősségvállalásukat.

triplázott a K&H: egymás után harmadszor lett magyar Nemzeti Bajnok a European Business Awards-on, ügyfélközpontúság kategóriában

A K&H Bank a European Business Awards „Ügyfélközpontúság” kategóriájának magyar Nemzeti Bajnoka lett. A K&H ezzel egymás után harmadszor kapta meg az elismerést ügyfélközpontú stratégiájának, az ügyfelek számára nyújtott pénzügyi termékeinek és szakmai szolgáltatásainak köszönhetően. A megmérettetésen idén Európa 34 országának 33 000 vállalata vett részt.

K&H gyógyvarázs: már szolgáltatásokra is!

újabb területi pályázatot hirdet a gyermekegészségügyi program

A K&H gyógyvarázs eszközbeszerzési pályázat keretében eddig több mint félmilliárd forint értékben kaptak új műszereket a kórházak és mentőállomások. Most területi pályázattal bővül a program, amelyben ezúttal a kórházak és mentőállomások mellett a gyermekorvosi rendelők is részt vehetnek. A kiíró a kis betegek közérzetét javító, kényelmét szolgáló és gyógyulását segítő szolgáltatások megvalósítására irányuló pályázatokat is vár.

amerikai elnökválasztás: kit érdekel?

Miközben a közvélemény-kutatók egyre másra ontják ránk a legfrissebb adatokat az amerikai elnökválasztás lehetséges kimeneteléről, úgy tűnik, a piacokat egyelőre hidegen hagyja a Clinton-Trump párharc. A látható érdektelenség mögött vajon az áll, hogy a piacok már hozzászoktak a kockázatokhoz, vagy a Brexithez hasonlóan a befektetők alulárazzák a kisebb valószínűségű eredmény bekövetkeztét? - teszik fel a kérdést a K&H Alapkezelő szakemberei.

K&H: ekkora bajt okoznak az ittas sofőrök

júliustól még nagyobb a kockázat

Az ittas sofőrök okozzák a személyi sérüléssel járó balesetek közel 10 százalékát. - derül ki a K&H Biztosító összeállításából. A társaság arra is felhívja a figyelmet, hogy az ittas sofőrök által okozott balesetből fakadó károkat nem téríti a biztosító, sőt, akár több százezer vagy több millió forintot is követelhet a károkozón. Júliustól ráadásul szigorodtak a szabályok.

belehúztak a prémiumok

A K&H felmérése szerint a prémium lakossági befektetők körében kevésbé jellemző a konkrét megtakarítási cél, inkább biztonsági tartalékot gyűjtenek. A gyermekek jövőjéről való gondoskodás azonban jelentősen felértékelődött az elmúlt években.  Ahhoz, hogy ezek a célok meg is valósuljanak, jellemzően évente néhány alkalommal növelik megtakarításaikat.

jövedelmezőbb az exportpiac

Év elejéhez képest szerényebb pénzügyi eredményekkel számolnak a hazai nagyvállalatok, átlagosan 2,4%-os árbevétel és 1,4%-os profitnövekedéssel tervez a szektor – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index eredményeiből. A cégek az exportból nagyobb mértékű bővülést várnak, mint a belföldi értékesítésből. 

A K&H Bankcsoport 2016 első félévében 23 milliárd forintos nyereséget ért el

A K&H Biztosító eredménye 2016 első félévében 1,7 milliárd forint volt

A K&H Bankcsoport 23 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárta 2016 első félévét, míg 2015 első felében 15,9 milliárd forint nyereséget könyvelt el, mindez 45%-os éves emelkedést jelent. A nyereség növekedése a magasabb üzleti volumeneknek, az emelkedő ügyfélszámnak, a csökkenő hitelkockázati költségeknek, a VISA tranzakció egyszeri hatásának és a bankadó alacsonyabb szintjének köszönhető. A K&H Biztosító 2016 első felében 1,7 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el, ami 491 millió forintnyi növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.

milliárdok vándorolhatnak a román tőzsdére

„A szeptembertől immár CETOP index néven futó régiós tőzsdeindex új összetétele több mint 100 milliárd forintos hazai megtakarításra van hatással. Az indexbe újonnan bekerülő román vállalati papírok számától és arányától függően nagyságrendileg 5-10 milliárd forint vándorolhat a román tőzsdére” - tájékoztatott Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

előre is bizalmat szavaz a jubiláló támogató

a K&H újabb 4 évre szóló támogatási szerződést írt alá a Magyar Paralimpiai Bizottsággal

A K&H Csoport 10 éves együttműködés után a mai napon újabb négyéves paralimpiai ciklusra meghosszabbította támogatási szerződését a Magyar Paralimpiai Bizottsággal. A megállapodás értelmében a K&H a Magyar Paralimpiai Bizottság ezüst fokozatú támogatója és a Magyar Paralimpiai Csapat Pénzintézete marad a tokiói paralimpiai játékokig. 

a növények is stresszelnek

A szárazság a klímaváltozás egyik legsúlyosabb következménye, amely károsan hat a növénytermesztésre is. A növénynemesítők kiemelt célja ezért olyan fajták létrehozása, amelyek képesek elviselni a meleg, csapadékmentes időjárást is. Egy fiatal magyar kutató szárazság okozta stressz tűrési kísérlete megoldást nyújthat a termelők számára, mivel 3 burgonyafajta esetében is kiemelkedő stressz toleranciát igazolt. 

milyen üzleteket hiányolnak a magyarok?

pékségek és a zöldségesek a kedvencek

A K&H egy, külföldön már sikeres kezdeményezéssel kíván segíteni azoknak, akik lakókörnyezetükben valamilyen szolgáltatást vagy üzletet hiányolnak. A K&H: üzletet ide! program keretében bárkinek lehetősége adódik egy interaktív térképes felületen megjelölni, hogy számára milyen üzlet vagy szolgáltatás hiányzik az adott környéken. A pénzintézet egy saját kutatása például azt mutatja, hogy a pékségekre és zöldségesekre van a legnagyobb igény: az emberek 93, illetve 91 százaléka keresi fel ezeket rendszeresen. A mosodák, bio boltok, valamint a fitnesztermek kevésbé népszerűek.  A pénzintézet abban bízik, hogy a hazai piacon egyedülálló kezdeményezése népszerű lesz, hisz a hazai kis- és közepes vállalkozások inspirációt és támogatást kaphatnak vállalkozásuk bővítéséhez, továbbfejlesztéséhez. 

a tudás megvan, az eszköz hiányzik

egészségügyi körkép az orvosi eszközállományról

A magyar orvosok sokat képzik magukat, hogy megismerjék az új eljárásokat. A modern orvosi technológiák hétköznapi alkalmazásához szükséges eszközök azonban sok esetben hiányoznak - derül ki a K&H gyógyvarázs program keretében végzett országos felmérésből. A kórházak többsége közepesen vagy gyengén ellátott korszerű műszerekkel, míg a mentők felszereltségének harmada modern eszköz, és ezeknek is csupán töredéke az, ami kifejezetten a gyermekek ellátását szolgálja.

K&H Biztosító: megoldás a közlekedési balesetekre és a gyorshajtásra

Többek között a közlekedési balesetek, köztük a személyi sérüléses balesetek számának csökkentését célozza a K&H Biztosító új, telematika néven futó projektje. Erre szükség is van, mert a KSH adatai szerint 2015-ben a személyi sérüléses közúti balesetek kétharmada a sofőrök hibájából következett be. A biztosító okos eszközök segítségével gyűjt adatokat és ad visszajelzést az autósnak például a vezetési stílusáról, az esetleges balesetveszélyes vezetési szokásaikról vagy az autó műszaki állapotáról.

nyakunkon az infláció

Az olajárak zuhanása már mindenki előtt ismert. A kérdés ezért az: meddig tartja nyomás alatt ez a tényező az inflációs mutatókat idehaza és világszerte? A K&H Alapkezelő szakemberei erre keresték a választ, az eredmény pedig látványosan mutatja, hogy novembertől komoly felhajtóerőt jelent majd az olajár az inflációra.

K&H: mikor jön már az a takarítórobot?

a lakások távoli felügyeletére és a napenergia használatára számítanak leghamarabb a háztartások

A magyarok körében kisebbségben vannak azok, akik az innovatív háztartási megoldások, többek között a napenergia-ellátás vagy akár a takarítórobotok elterjedését pár éven belül reálisnak látják - derül ki a K&H biztos jövő indexéből. A felmérés szerint a megkérdezettek 40 százaléka gondolja úgy, hogy a következő években mindennapos lehet a napenergia a magyar lakásokban, a távvezérelhető okos otthonok elterjedésére pedig rövid távon csak a magyarok ötöde számít.

levegőhöz juthatnak az állattenyésztők

„A takarmányárak növekedése az állati termékek felvásárlási árainak csökkenésével együtt súlyos veszteséget okozott az állattenyésztőknél. A világszinten jó terméshozamok ezt a trendet megfordíthatják, így a következő hónapokban már az állattenyésztők is fellélegezhetnek” - tájékoztatott Tresó István, a K&H Agrárüzletág fejlesztési főosztály vezetője.

10-ből 4 fiatal bukja a nyaralást

Elmarad a pihenés a 19-29 éves fiatalok 43 százalékánál, 10-ből 4 fiatal mondta ugyanis, hogy idén nem volt és nem is tervez nyaralni, míg 38 százalék belföldi kikapcsolódást tervez – derült ki a K&H fiatalok jóléti indexének második negyedéves felméréséből. A nyaralási tervek a munkába állás után sem változnak lényegesen: a diákok és az aktív keresők hasonló vakációs tervekről számoltak be. A fiatalok körében a vízparti kikapcsolódás, a túrázás és a bulizás a legnépszerűbb a nyaralás alatt.

döcögnek a nagyvállalati beruházások

A KSH első negyedéves csökkenő beruházási adata után a folytatásban sem lehet számítani a beruházások erőteljes beindulására. A hazai nagyvállalatok következő egy éves beruházási aktivitása csökkenést mutat, jelenleg a cégek fele tervez valamilyen fejlesztést – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index eredményeiből.

mindenki aranyra hajt

A következő két hónapban minden szem a Brazíliában versengő olimpikonok és paralimpikonok eredményeire és érmeire szegeződik. De nemcsak a sportolók vágynak aranyra, a befektetők is: eddig az arany az év egyik legjobban teljesítő befektetési eszköze, és a folytatás is ígéretes. A K&H Alapkezelő szakemberei elmondják, mire számíthatnak a befektetők.

mi van a bőrünk alatt?

Egy aprócska készülék is segíthet az életmentésben. Gyermekek és kritikus állapotban lévő betegek esetében például a gyors és pontos vénakeresés létfontosságú, éppen ezért a K&H gyógyvarázs program keretében négy mentőállomás és egy kórház kapott vénaszkennert, azaz vénakereső eszközt.

probiotikus, de nem joghurt, mi az?

A probiotikus élelmiszerekről elsősorban a tej alapú készítmények jutnak eszünkbe, azonban ezeket a lakosság egy jelentős része nem fogyaszthatja. A tejfehérje allergiával vagy a laktóz intoleranciával küzdők, valamint a vegetáriánusok számára jelenthet megoldást egy fiatal magyar kutató munkája, aki a probiotikus gyümölcslevek lehetőségét vizsgálja.

szárnyalnak az ipari cégek

Visszafogták következő egy évi pénzügyi várakozásaikat a hazai kkv vezetők, jelenleg átlagosan 5,6%-os árbevétel és 3,6%-os eredménynövekedést valószínűsítenek – derül ki a K&H kkv bizalmi index adataiból. Ezzel nyoma veszett az év elején tapasztalt kiugróan optimista hangulatnak. Kivétel ez alól az ipari szektor, ahol jóval az átlag feletti eredményekkel számolnak a cégek.

amit eddig nem tudtunk az érmekről

Nagy az izgalom, hiszen ma veszik kezdetüket az olimpiai megmérettetések, ezt követően pedig a paralimpiai játékok. De vajon tudunk-e eleget az esemény fő szimbólumáról, az éremről? A K&H, a Magyar Paralimpiai Bizottság ezüst fokozatú támogatója és a Magyar Paralimpiai Csapat Pénzintézete összegyűjtötte a legérdekesebb tudnivalókat az érmek múltjáról és jelenéről.