hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

A K&H Bank nettó nyeresége meghaladta az 50 milliárd forintot 2019-ben és A K&H Biztosító 2019-ben 5,8 milliárd forint nettó eredményt ért el

A K&H folytatja digitális átalakulását

A K&H Bank 2019-ben erős pénzügyi teljesítményt nyújtott, és 59,7 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el. A nettó eredmény 50,9 milliárd forint volt, ami éves összehasonlításban 7%-os növekedést jelent egyszeri tételektől megtisztított, összehasonlító alapon.  A K&H Biztosító nettó nyeresége 5,8 milliárd forint volt 2019-ben, ami 28%-os éves növekedésnek felel meg. A K&H továbbra is kiemelt figyelmet fordít a digitális átalakulást és a hatékonyságnövelést támogató beruházásaira.  A K&H 450 000 digitálisan aktív ügyféllel rendelkezik. 600 000 K&H ügyfélnek van biometrikus profilja. A K&H Banknál és a K&H Biztosítónál 25 folyamat több mint 10 millió feladatát már robotok végezték 2019-ben.

percenként 9,5 millió forinttal nyitott az új korszak

sikeresen elindult az azonnali fizetési rendszer

Hétfőn a K&H-nál közel 13,7 milliárd forint értékben több mint 97 ezer olyan átutalást végeztek, amelyek néhány másodpercen belül teljesültek is a célszámlákon – számolt be a K&H az azonnali fizetési rendszer első napjáról. Ebből a bank ügyfelei közel 82 ezer alkalommal indítottak és fogadtak bankon kívüli, míg több mint 15 ezer alkalommal bankon belüli tranzakciókat. A K&H-nál az első napon 2330 darab másodlagos azonosítót regisztráltak, ami lehet e-mail cím, mobiltelefonszám, adóazonosító jel és adószám is. Így ugyanis az utaláshoz nem szükséges a bankszámlaszámot tudni.

a koronavírus a forintot is elérte – két erővel küzd a magyar deviza

Bár a befektetők az elmúlt napokban látott meredek zuhanások alapján a teljes leállást árazzák, kulcskérdés a következő két-három hét. Ha sikerül megakadályozni a járvány eszkalálódását, és ezzel párhuzamosan újraindul a kínai és globális termelés, akkor jöhet a talpra állás - értékelte az utóbbi napok piaci fejleményeit Hajósi Péter, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója. A forint a koronavírus miatti zord befektetői hangulatban két erővel küzd rövid távon látványos pluszba kerülhet a deviza. Hosszabb távon inkább veszíthet értékéből a forint, részben a gyengébb magyar osztályzat miatt, de a jegybank nem engedheti a mélybe a magyar devizát az infláció miatt.

idén a kereskedelemnek mehet a legjobban

Jó pénzügyi év elé néznek a kkv-k, átlagosan 8,3 százalékos árbevétel és 5,2 százalékos profitnövekedést valószínűsítenek – derül ki a K&H kkv bizalmi index legutóbbi kutatásából. Pénzügyeik jövőbeni alakulását tekintve egyértelműen a középvállalkozások a legoptimistábbak, a szektorok közül pedig a kereskedelmi cégek számítanak igen erős évre.

átutalás a mobilszámomra? Mik az előzetes feladataim?

ezeket kell tudni az azonnali fizetésről

A március 2-án induló azonnali átutalás úgynevezett másodlagos azonosítók alapján (például mobiltelefonszám, e-mail cím) is eltalál az ügyfelekhez. Feltéve, ha… A K&H összefoglalójából kiderül, hogy a banki ügyfeleknek milyen előzetes teendői vannak, ha ezentúl telefonszámukat szeretnék átutalás fogadásához használni, mennyibe kerül az újdonság, illetve, hogy milyen esetekben nem érkezik meg azonnal az elutalt összeg.

hányszor jártak a környéken a betörők?

A megkérdezettek kétharmada - 64 százaléka - átlagosnak tartja a lakhelyén a közbiztonságot, mindössze 7 százalék szerint rosszabb a helyzet az átlagosnál. Budapesten azonban sokkal pesszimistábbak: a lakók negyede gondolja így – derül ki a K&H biztos jövő felmérésből. A megkérdezettek 25 százaléka szerint kevesebb betörés történt az elmúlt években. A háztartás vagyonának megóvásában pedig a biztosításé a főszerep, az emberek négyötödének van lakásbiztosítása.

újabb mérföldkő a sport leginnovatívabb területén

indul a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság 2020-as alapszakasza

Újabb mérföldkőhöz érkezett a sport leginnovatívabb szakága, az e-sport. Indul az első számú hazai e-sport bajnokság, a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság 2020-as alapszakasza, ahol idén 7 versenyszámban, 15 millió forintos összdíjazás mellett mérhetik össze tudásukat a legjobb hazai e-sportolók és csapatok.

akik szembemennek a koronavírussal

Miközben a koronavírus-járvány negatív hatása egyre jobban látszik a világgazdaságon, a piacokon a vevők kerültek többségbe, a legfontosabb indexek új csúcsokat értek el - áll a K&H Alapkezelő összefoglalójában. A járvány miatti félelem azon is látszik, hogy a menedéket nyújtó célpontokra, például az aranyra nagyobb a kereslet.

elismerést kapott a K&H Biztosító

szavaztak az ügyfelek

Első helyen végzett a K&H Biztosító az Év Biztosítója 2019 versenyen, a szolgáltatás kategóriában. A biztosítótársaságokra ezúttal is az ügyfelek szavazhattak.

Az első bankszámlát nyitók 13 százaléka középiskolás

A pár éves gyerekek százforintos zsebpénzétől néhány év alatt el lehet jutni addig, hogy a tizenéves gyerekeink már számlára kérik a zsebpénzüket és kártyával szeretnének fizetni  – évről évre nő azon szülők aránya, akik már gyerekkorban fontosnak tartják a digitális pénzügyi világgal való megismerkedést, ezért támogatják a gyereküket abban, hogy készpénzmentesítsék az életüket.

Magyarországon először élesben is elindul a nyílt bankolás

A K&H ügyfelei a Számlázz.hu-n keresztül csatlakozhatnak be az autokassza rendszerébe

Négy hónapja léptek életbe az Európai Unió második pénzforgalmi irányelvének (PSD2) nyílt bankolással kapcsolatos rendelkezései, és a Számlázz.hu az egyike annak a négy fintech cégnek, amely megszerezte a Magyar Nemzeti Banktól az ún. AISP engedélyt, melynek értelmében – az ügyfelek hozzájárulása után – harmadik félként hozzáférhet az ügyfelek banki adataihoz. Most pedig hazánkban először élesben is elindul a nyílt bankolás: az online számlázó autokassza rendszerébe mostantól a K&H Bank több mint 120 000 vállalkozói és nagyvállalati ügyfele is becsatlakozhat, megspórolva ezzel akár heti több órányi munkát.

innovatív megoldás a gyermekkori szívbetegségek kezelésében

3 millió forint műszertámogatást értek a varázslatos gyógyulástörténetek

A K&H gyógyvarázs: gyermekem varázslatos gyógyulásának története pályázaton három kórházi osztály összesen nettó hárommillió forint értékben nyert műszertámogatást. A pályázó szülők ezzel hálálták meg azt az áldozatos munkát, amelynek köszönhetően gyermekük felépült. A budapesti Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Gyermekkardiológiai Intenzív részlege így egy pacemaker készülékkel lett gazdagabb, amely a gyermekkori szívbetegségek kezelésében nyújt hathatós segítséget.

a 100 leginnovatívabb kezdeményezés közé választották a K&H pénzügyi edukációs programját

Az Edison 100 listát tartalmazó Edisonplatform a leginnovatívabb civil, piaci, tudományos és oktatási kezdeményezéseket gyűjtötte össze, amelyek modern megoldásokat és legjobb gyakorlatokat ajánlanak a pedagógusok és szülők figyelmébe. Az Edisonplatformon megtalálható a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő programja is, ami az előző tanévben új digitális ismeretanyaggal – animációs vloggal és mobilapplikációval – állt elő, ezzel az iskolások pénzügyi tudását és készségeit fejleszti a pénzintézet. Magyarországon még nincs kifejlett kultúrája a pénzügyi képzésnek, a K&H programja viszont hiánypótló ismeretterjesztést kínál egészen 9-től 18 éves korig.

K&H: újabb lakásdrágulást várnak a magyarok

Folytatódhat a lakásdrágulás: a K&H biztos jövő felmérése szerint a magyarok a következő három évben 23 százalékos áremelkedést várnak a lakáspiacon. Árcsökkenésre 12 százalék számít, míg több mint 50 százalékos drágulást az érintettek 7 százaléka tart elképzelhetőnek.

közeleg az influenzaszezon, ezekre figyelj, ha szeretnéd elkerülni

Közeledik az influenzajárvány, az elmúlt időszakban a Nemzeti Népegészségügyi Központ adatai szerint egyre többen fordultak orvoshoz, egyes kórházakban pedig látogatási tilalom lépett életbe. Ez a betegség korosztálytól függetlenül bárkit érinthet, ezért a K&H gyógyvarázs mesedoktorok program ad néhány tippet, hogy milyen innovatív eszközök segíthetnek abban, hogy elkerüljük a megbetegedést és a komolyabb szövődményeket.

pénzügyi fogadalmaink buktatói, avagy mit tehetünk a siker érdekében

K&H: mikor fogyasztjuk el Magyarországot? És a világot?

kiábrándító számok jönnek a klímafrontról

Magyarország tavaly már júniusban, a régiós országok pedig még ennél is hamarabb túl voltak ezen a napon, a világ pedig július végén tartott ott, hogy elfogyasztotta a természet egy év alatt megújuló erőforrásait - derül ki a K&H Alapkezelő összeállításából, amely szerint ijesztő a helyzet világszerte. Ez csak egy a megdöbbentő adatok sokaságából, amelyek a túlfogyasztás számlájára írhatóak.

a kkv-k adóemelésre készülnek 2020-ban

A hazai kkv-k várakozásait mutató K&H kkv bizalmi index számottevően, 8 pontot csökkent, így jelenleg 7 ponton áll. Bár az index továbbra is a pozitív tartományban van, és összességében bizakodva tekintenek a cégek 2020-ra, a mostani hangulatromlás mögött az áll, hogy a kkv-k növekvő közterhekre számítanak idén.

K&H: hat négyzetméterrel nagyobb lakás kellene

A budapestiek átlagosan 59 négyzetméteren élnek, míg a falvakban lakók 101 négyzetméteren - többek között ez derül ki a K&H biztos jövő felméréséből. Az ideálisnak tartott ingatlan mérete 89 négyzetméter, ami átlagban 6 négyzetméterrel nagyobb, mint amiben jelenleg laknak a magyarok. A vágyak és a realitás a két fős háztartások esetében találkozik: ők 73 négyzetméterből gazdálkodhatnak és azt is tartják ideálisnak. Ugyanakkor a három fős családok már 7 négyzetméterrel, akik pedig négyen vagy öten vannak, 11-13 négyzetméterrel növelnék meg a mostani alapterületet.

milyen szempontok alapján válasszunk középiskolát?

a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő nevezési határidő hosszabbítással segíti a felvételizőket

Tavaly a középiskolai felvételit 81759 nyolcadikos, 8340 hatodikos és 5230 negyedikes írta meg, hasonlóan sokan készültek idén is erre a megmérettetésre, amire szombaton került sor. Ezt követően a szülőknek és diákoknak meg kell jelölniük, hogy melyik a preferált középiskola, mit írnak a jelentkezési lapon az első helyre. A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőn az elmúlt tanévtől kezdve már gimnazisták is részt vehetnek – összeállításunk szülői tapasztalatok alapján készült: vajon milyen szempontok mentén érdemes kiválasztani, hogy hol tanuljon tovább a gyerek? A vetélkedő szervezői a középiskolai felvételikkel való egybeesés miatt 10 nappal, január 31-ig meghosszabbítják a pénzügyi vetélkedő nevezési határidejét, hogy a felvételik után is legyen még a gyerekeknek ideje felkészülni a versenyre.

"minden nap mondj le valamiről" - te kipróbálnád?

Ha fenntarthatóan akarunk élni, az lemondásokkal, erőfeszítéssel jár – a cél a túlfogyasztás elkerülése, a hulladékok minimalizálása. Így ennek érdekében sokszor feladni kényszerülünk kényelmes beidegződéseinket. A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő célja, hogy a pénzügyileg tudatos élet a felnövekvő generáció számára ne csupán bankszámlájuk magas egyenlegét jelentse, hanem életük szerves részét képezze a tudatosság. Az alábbiakban a vetélkedő szervezői összegyűjtöttek néhány tippet, melyek beépítését napi rutinunkba nem csak pénztárcánk köszöni majd meg, de ökológiai lábnyomunkat is csökkenti.

mesedoktorrá válás lépésről lépésre

Az új év számos új lehetőséget tartogat, többek között olyan dolgokat is kipróbálhatunk, amit eddig még nem tettünk meg. Azok számára, akik újévi fogadalma között szerepel az önkénteskedés, a K&H gyógyvarázs mesedoktorok szakértői összegyűjtötték, hogy mire kell figyelniük, mielőtt belevágnak a programba.

így használják az internetet a kkv-k

A hazai kkv-k kezdik felismerni az online világot, tízből hét cég rendelkezik ugyanis saját weboldallal, egy jelentős részük pedig már a legnépszerűbb közösségi média felületen is jelen van – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás adataiból. A céges honlapot túlnyomó többségük általános céginformációk megosztására használja, de nem ritka a webshop funkció sem, míg a vevőkkel való kapcsolattartásra és a munkaerő toborzásra inkább a Facebookot részesítik előnyben.

a K&H összegyűjtötte, mi történt a pénzügyeinkkel az elmúlt 10 évben

Budapest, 2020. január 7. – Tizedik éve támogatja a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlesztését és jövőjük építését játékos, digitális oktatással. A program 10. születésnapja alkalmából a K&H szakemberei visszapörgették a pénzügyi történelem lapjait és összegezték, melyek voltak a legnagyobb változások az elmúlt évtized pénzügyeiben és mindez hogyan hatott annak oktatására.

K&H: pénzkidobás vagy megoldás az albérlet?

a fiatalok fele szerint jó befektetés az ingatlan

A fiatalok 26 százaléka él jelenleg is bérelt lakásban, 30 százalékuk már kipróbálta, 44 százalékuknak azonban sosem volt albérlete - derül ki a K&H ifjúsági indexéből. A többség – a megkérdezettek 63 százaléka - gyakorlatilag pénzkidobásnak tartja a lakásbérlést és mihamarabb saját otthonba menne. Mindössze 11 százalékuk tudja elképzelni az egész életét egy bérelt lakásban. 

Megkezdődött a visszaszámlálás a tokiói paralimpiára

Kihirdették a K&H mozdulj! paralimpiai kártyaprogram idei nyerteseit

A hagyományokhoz híven idén is az év végén hirdették ki a K&H mozdulj! paralimpiai kártyaprogram nyerteseit. A díjazottak – Ekler Luca világbajnok atléta, Kiss Péter Pál világbajnok kajak-kenus és Varjasné Dr. Kovács Edit úszóedző – 1-1 millió forintos ösztöndíj támogatásban részesülnek. A díj nemcsak eddigi elhivatott, eltökélt munkájuk és kiváló teljesítményük elismerése, de eredményesebbé teheti a sportolók felkészülését a jövő évi tokiói paralimpiára is.

K&H: családi ház, panel, társasház – így választanának a magyarok

A következő években a 30-59 éves magyarok 37 százaléka tervez ingatlant vásárolni.
A megkérdezettek több mint fele családi házba menne, a második helyen pedig a panellakások és a társasházi lakások állnak holtversenyben – derült ki a K&H biztos jövő felméréséből. Az érintettek 7 százaléka egy éven belül letudná a vásárlást, 30 százalékuk azonban csak később vágna bele, jellemzően az önerő hiánya és a lakások magas ára miatt.

díjat kapott KáPé, az animált vlogger

Sándor Imre PR-díjat nyert a K&H pénzügyi oktatási platformja

A Magyar PR Szövetség kihirdette az idei Sándor Imre PR-díj győzteseit. A K&H Csoport pénzügyi edukációs programja, a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő arculatának és tartalmának megújítása során született vigyázz#KáPé vlog és applikáció is díjat nyert. A bevezető kommunikációs kampányt az LWp Kommunikáció végezte.

hogyan legyünk tudatos vásárlók az ünnepekkor?

Sokan már a Black Friday őrült akcióival megkezdik a karácsonyi bevásárlást, remélve, hogy a kedvezményesen beszerzett ajándékok csökkentik az ünnepekkel járó anyagi terhet. A karácsonyi fények káprázatában és a reklámok tömkelegében nem olyan egyszerű felmérni valós igényeinket, mint gondoljuk. A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő célja, hogy a gyerekeknek alternatívát nyújtson társadalmunk fogyasztói mintáira és felhívja az figyelmet a túlfogyasztás veszélyeire. A túlfogyasztás és az ezzel együtt járó túlköltekezés ellen csakis tudatossággal lehet védekezni - a vetélkedő szervezői összegyűjtöttek néhány tippet: hogyan legyünk tudatosak az ünnepekkor is.

K&H: mi történt Budapesten és a többi városban?

indexek versenye

Akik vállalták a kockázatot és a német, az amerikai, valamint a feltörekvő piaci részvénypiacokon próbáltak szerencsét az idén, azok két számjegyű pluszt könyvelhettek el, pedig az év elején még másra lehetett számítani – derül ki a K&H Alapkezelő összefoglalójából. Frankfurtban és New Yorkban például több mint 20 százalékos többletet lehetett elérni, de Budapesten is bő 10 százalékos emelkedést mutattak az árfolyamok. 

így készülhetnek fel a családi cégek a közelgő recesszióra

Újabb gazdasági visszaesés közeleg, hazánkba azonban várhatóan lassabban és kevésbé markánsan gyűrűzhet be a recesszió, mint tíz évvel ezelőtt. Nem mindegy, hogyan reagálnak majd a családi cégek, mivel a hazai vállalati szektor 70%-a ezen cégekből áll. Az előny most náluk van, hiszen egy válságot már átéltek, ami három kulcstényezőre tanította meg őket: tudatos stratégiai és pénzügyi tervezés, fejlesztés és gyors reakció kell a sikeres túléléshez – hangzott el a K&H székházban szervezett családi vállalatok klubon.

így sportol a digitális generáció

A digitalizáció előretörése életünk minden területére, így a sportolásra is hatással van. Főként a fiatalok hajlamosak arra, hogy több időt töltsenek képernyő előtt, ugyanakkor a digitális eszközök alkalmazásával ösztönözni is lehet őket az aktív életmódra. A K&H mozdulj! egészségszakértője most bemutatja, hogyan állíthatjuk az okoseszközöket a sportolás és az egészséges életmód szolgálatába. Azok pedig, akik az online térben otthonosan érzik magukat, lehetőségük volt kipróbálni magukat egy offline futóversenyen: az idén november 16-án első alkalommal meghirdetett K&H mozdulj! Balaton maraton és félmaraton futóverseny gamer futamán.

K&H: a többségnek muszáj lesz dolgoznia nyugdíjasként

A nők 74 százaléka, a harmincas korosztály tagjainak pedig a 77 százaléka számít arra, hogy a nyugdíjas éveiben dolgoznia kell majd, mert szüksége lesz a pénzre - derül ki a K&H biztos jövő felmérésből. A megkérdezettek közel fele, 42 százaléka szerint nyugdíjasként nélkülöznie kell, és mindössze 25 százalék biztos abban, hogy a nyugdíjba vonulásig tartó munkájával elért állami nyugdíj összegéből meg tud majd élni. 

a családi vállalatoknak a vérükben van a CSR

Már a kisebb családi vállalatoknál is jelentős a társadalmi felelősségvállalás, miközben a generációváltásban is sokat fejlődtek az elmúlt években. A hosszú távú stratégiai gondolkodásban és az innovatív megoldások alkalmazásában azonban még szükség lehet némi útmutatásra, ezért idén negyedik alkalommal nyolc cég üzleti gyakorlata kapott K&H családi vállalatok kiválósági díjat a jó példák felkarolására és bemutatására.

generációváltás a bankszakmában?

a 11. K&H diákkupán a bankolás jövőbeli irányvonalait vizsgálták a leendő pénzügyi vezetők

A pénzügyi szektorban egyre inkább utat törnek maguknak a fiatalok. Az ifjú tehetségek megtalálására és felkarolására idén 11. alkalommal adott teret a K&H diákkupa, ahol az egyetemi hallgatók és frissdiplomások a bankolás online lehetőségeit vizsgálták. A leendő pénzügyi vezetők többek között a személyes kapcsolattartás virtuális térbe helyezésében és a befektetési-bankolási környezet modernizálásában látják a jövőt.

K&H: újabb 100 milliárdos lépést tesznek a magyarok

a személyi kölcsönök negyedét már teljesen online folyósítják

Rekord várható az idén a személyi kölcsönök piacán: a teljes piacon az új hitelek összege elérheti az 550-570 milliárd forintot, ami 25-26 százalékos növekedést jelentene éves szinten - közölte a K&H. A bank az első háromnegyed évben 33,3 milliárd forint összegben folyósított személyi kölcsönöket, ez pedig piaci átlagot meghaladó, 51 százalékos emelkedés. A K&H-s személyi kölcsönök 25 százaléka ma már online folyósítással kerül az érintettekhez, szeptemberben az online személyikölcsön-igénylések felét mobilon “adták” le. A K&H nem tart a lakosság túlzott eladósodásától, a személyi kölcsönöknél pedig a bank szerint nincs elszívó hatása a júliustól elérhető babaváró kölcsönnek. A növekedés jövőre is folytatódhat, igaz, az eddiginél lassabban bővülhet a piac: 2020-ban az új személyi kölcsönök összege átlépheti a 600 milliárd forintot.

az Apple pay megérkezett a K&H Bank ügyfeleihez is

A mai naptól a K&H Bank ügyfelei is elérhetik az Apple Pay-t, amely egyszerű, gyors, kényelmes és biztonságos fizetési lehetőségként forradalmasítja a mobilfizetések világát.

Győrben bővül a Start it @K&H inkubátorprogram

A vezető hazai, iparágfüggetlen nagyvállalati inkubátorprogram, a Start it @K&H Budapest után Győrben bővül tovább, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával és a StartITup Győr Egyesülettel együttműködésben. Az új inkubátor stratégiai elhelyezkedése ideális helyszín a nemzetközi piacra lépéshez. Emellett a helyi startupok az üzletfejlesztéshez és a potenciális befektetők megtalálásához olyan szakértői támogatást és kapcsolatrendszert kapnak, ami a legnagyobbat lendítheti rajtuk. 

K&H: fordulatra van szükség a magyar gazdaságban

Miközben a magyar gazdasági növekedés az idén várható 4,8 százalékról jövőre 3,5 százalékra lassulhat, a GDP-hez 52,5 százalékban hozzájáruló kkv-szektorban megkezdődhet az átalakulás – derül ki a K&H összeállításából. Az évi 277 órás adóadminisztrációt csökkenteni kell, át kell alakítani a munkahelyeket és beruházásokra, működő innovációk gyors alkalmazására kellene koncentrálni.

A K&H duplán is az év bankja lett Magyarországon

A K&H kapta „Az év legjobb bankja Magyarországon” elismerést a The Financial Times gondozásában megjelenő The Banker nemzetközi pénzügyi magazin szakmai versenyén. Korábban ebben az évben a K&H kapta az Euromoneytól a „Magyarország legjobb bankja 2019” címet is. Ez a negyedik olyan év, amikor a K&H mindkét díjat elnyerte ugyanabban az évben. „Az év legjobb bankja Magyarországon” díjat tegnap este adták át Londonban.

A K&H Bankcsoport 2019 első 9 hónapjában 37,7 milliárd forint nettó nyereséget ért el, míg a K&H Biztosító eredménye 3,9 milliárd forint volt

A K&H mobilbankban és e-bankban elérhető, teljesen online, innovatív személyi kölcsön a teljes szeptemberi személyi kölcsön-kihelyezés 25%-át tette ki. Idén ősszel a K&H Bank első piaci szereplőként vezette be első hazai kezelésű fenntarthatósági vegyes alapját.

A K&H Bankcsoport 2019 első 9 hónapjában erős pénzügyi teljesítményt nyújtott, és 37,7 milliárd forint nettó eredményt könyvelt el, ami a rendkívüli tételek nélkül 5%-os növekedésnek felel meg éves összehasonlításban. A K&H Bank 2019 harmadik negyedévében 11,4 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el. 2019 első 9 hónapját a K&H Biztosító 3,9 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárta,  ami éves összehasonlításban 20%-os növekedésnek felel meg. A K&H mobilbankban és e-bankban elérhető, innovatív, teljesen online személyi kölcsön szolgáltatása a teljes új személyi kölcsön-kihelyezés 25%-át tette ki. Idén ősszel a K&H Bank első piaci szereplőként vezette be első hazai kezelésű fenntarthatósági vegyes alapját. A babaváró hitelkérelmek összértéke október 31-ére 39 milliárd forintot ért el.

K&H: megtakarításainkkal szállhatunk harcba egy fenntarthatóbb jövőért

Többek között a cukorbetegség visszaszorítása és a szeméthegyek ellen, valamint a tiszta energiáért, azaz egy fenntartható, zöldebb világért szállhatnak harcba a magyar megtakarítók. A fenntarthatósági célokat ugyanis pénzügyi döntésekkel is segíteni lehet – derül ki a K&H Alapkezelő összeállításából. A K&H fenntartható fejlődés befektetési alapjaival olyan vállalatok sikereiből részesedhetnek a megtakarítók, amelyek fontos környezeti, társadalmi célokért dolgoznak.

K&H: eddig bírják fizetés nélkül

a magyarok 35 százaléka 1 hónapig tudna megélni a tartalékból

A magyarok átlagosan 7 hónapra elegendő megtakarítással rendelkeznek, ám a 35 százalékuknak mindössze annyi spórolt pénze van, amelyből egy hónapig tudna megélni fizetés nélkül. A K&H biztos jövő felmérése szerint a férfiak 30 százaléka, a nők 41 százaléka tudná magát egy hónapig fenntartani a tartalékaiból. A K&H szerint a hosszú távra való takarékoskodással az anyagi gondok mellőzhetőek a nyugdíjas években: aki például harmincévesen havi 10 ezer forintot félre tud tenni, az 65 évesen 10 milliós összeget kaphat.

3 milliót ad a K&H a szülők nevében

másodszor indul a K&H gyógyvarázs: gyermekem varázslatos gyógyulásának története pályázat

A szülők számára gyermekük egészsége a legnagyobb kincs, egy hosszabb betegség ezért az egész családot megviselheti. A K&H gyógyvarázs: gyermekem varázslatos gyógyulásának története pályázat ezért idén második alkalommal várja azokat a 150 szavas írásokat, amelyek példájából a kisbetegek és hozzátartozóik is erőt meríthetnek. A történeteket november 15-ig lehet beküldeni, amelyek közül a nyertes pályázatokban megjelölt kórházak egyenként egymillió forint műszertámogatásban részesülnek.

K&H: zöld utat kapnak a klímabarát befektetések

indulnak a fenntartható fejlődés befektetési alapok

A klímaváltozás ellen, a tisztább levegőért, a megújuló energiákért szállhatnak harcba a befektetéseik segítségével a megtakarítók. A K&H Alapkezelőnél ugyanis elindultak a fenntartható fejlődés befektetési (FFB) alapok. A zöldebb jövőért dolgozó befektetési megoldásokra világszerte egyre nagyobb az igény, hiszen ezek nemcsak pénzügyi szempontból gyümölcsözőek, de a segítségükkel a befektetők hozzájárulhatnak egy élhető társadalomhoz.

K&H: mennyibe kerül a nyugdíjasok egészsége?

A nyugdíjba vonulás után a havi bevételek 23 százaléka megy majd el egészségügyi kiadásokra - áll a K&H biztos jövő felmérésében. A kutatásból az is kiderült, hogy a magyarok 74 százaléka betegen is dolgozik, mindössze 45 százalék sportol hetente legalább egyszer, az internetes öngyógyítással pedig 46 százalék próbálkozik. 59 százalékra nőtt azonban azok aránya, akik rendszeresen járnak szűrővizsgálatokra.

ha csak néhány dolgot tennél az egészségedért ősszel, ez legyen az

új időpontokkal 45 kórházi intézményben várják a K&H gyógyvarázs mesedoktorokat

Az őszi hirtelen lehűléssel a megfázásos megbetegedések is gyakoribbá válnak, melyek évente több százezer embert érintenek. Odafigyeléssel azonban sokat tehetünk annak érdekében, hogy elkerüljük a komolyabb szövődményeket. A K&H gyógyvarázs mesedoktorok program segít felvenni a harcot a náthával, hogy akár mesedoktorként is helyt tudj állni, hiszen a kórházak most új időpontokkal várják az önkénteseket.

a pedagógusok 24%-a szerint spórolnak a gyerekek

a Takarékossági Világnap alkalmából a K&H felmérést készített a gyerekek megtakarítási szokásairól

Az október elején 10. alkalommal induló K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő szervezői felmérést készítettek, amellyel 300 pedagógus és szülő bevonásával a fiatalok megtakarítási szokásait térképezték fel. Mennyire tesznek célzottan félre a fiatalok? Mire vágynak, mire gyűjtenek? A spórolás felnőttként se könnyű, ezért fontos, hogy a gyerekek mielőbb megismerkedjenek annak előnyeivel. A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőhöz az indulás óta már több ezer pedagógus csatlakozott a diákok felkészítőjeként, így a versenyzők életszerű szituációkban ismerkedhettek meg az alapvető pénzügyi ismeretekkel. A Takarékossági Világnap alkalmából készített felmérés eredményei azt mutatják, hogy van még miben fejlődniük a gyerekeknek.

a tanárok 76 százaléka szerint a gyerekek nem tudják beosztani a pénzüket

a K&H felmérést készített pénzügyi programjába bevont pedagógusokkal

A 10 éves K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő szervezői 300 pedagógus bevonásával készítettek felmérést: arra voltak kíváncsiak, hogy mit gondolnak az általános- és középiskolások pénzkezeléséről és információs forrásaikról. Az eredmények szerint a fiataloknak még sokat kell tanulniuk, hogy tudatos döntéseket hozhassanak. Ebben a munkában a szülőket és pedagógusokat több kezdeményezés is segíti: a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő például egy teljes tanéven át, izgalmas pénzügyi ismeretanyaggal és játékos versennyel ösztönzi a fiatalok pénzügyi nevelését.

erős a bizalom a kkv szektorban

Jó hangulat uralkodik a kkv szektorban. A cégek várakozásait mutató K&H kkv bizalmi index enyhe, 2 pontos csökkenést követően jelenleg 15 ponton áll. A minimális változás ellenére a vállalkozások összességében optimistán tekintenek a következő egy évre, hiszen magasabb pénzügyi eredményeket várnak és a közterhek alakulásában is kedvező fordulatra számítanak, azonban a cégek egyre kevésbé számolnak uniós forrásokkal.