hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

gyorsítósávot vezet be a K&H: 48 órán belül megkaphatják hitelüket a kkv-k

Jelentős lépést tett a K&H a kkv hitelezésben: bevezette a 48 órás hitelbírálatot. Áprilistól ugyanis a 300 millió és 2 milliárd forint közötti éves árbevételű kkv ügyfelek  45 millió forint alatti kérelmei ún. gyorsítósávba kerülnek, így az indikatív banki ajánlat elfogadását követően két munkanapon belül megtörténik az igény elbírálása. Az új, gyorsított eljárás várhatóan segítséget nyújt a kkv-k növekedéséhez, hiszen jóval hamarabb juthatnak a szükséges hitelhez, lényegesen kevesebb adminisztráció mellett.  

család vagy cégfejlesztés? valakinek együtt is megy

Hatalmas növekedési lehetőséget jelent egy cég számára a szervezetfejlesztés. A családi vállalatok számára azonban ez dupla kihívás a családi és üzleti szerepek összefonódása miatt. A tudatosan menedzselt változáshoz konkrét kiindulási pont, célok és időszakos mérföldkövek kitűzését javasolták a szakemberek a K&H-ban szervezett családi vállalatok találkozóján.

töretlen a hazai vállalkozások optimizmusa

Bizakodva néznek a jövőbe a hazai cégek. A K&H kkv bizalmi index 2 pontot mozdult felfelé, így 10 ponton áll, ami az index történetében a második legjobb eredmény. Eközben a középvállalkozások bizalma az egekbe szökött, jelenleg 31 ponton áll.

Király Marcell, K&H Csoport, Aranykaptár kitüntetést kapott a Magyar Bankszövetségtől

Király Marcellnek, a K&H Csoport Vállalati hitelbírálat és speciális hitelek főosztály vezetőjének munkásságát a Magyar Bankszövetség Aranykaptár Kitüntetéssel ismerte el.

a jó ötlet nem a kortól függ

egyetemistákat vár a Start it @K&H inkubátor

Hány évesen vagyunk a legkreatívabbak? - ez persze számos tényezőtől függ, ám a húszas éveikben járó fiatalokra általánosságban jellemző, hogy egyéni megoldásokat keresnek. A Start it @K&H inkubátora, az AIESEC és az InCube ezért olyan kreatív egyetemistákat vár, akiknek igazán izgalmas ötletük van, és készek arra, hogy ezzel saját vállalkozói karrierjüket beindítsák. 

K&H: drágábban buliztak a diákok

a fiatalok fele többet szeretne spórolni idén

A fiatalok nagy része a korábbinál többet költött 2017-ben és a jövőben is a kiadásaik növekedésével számolnak – derült ki a K&H ifjúsági indexéből. A fiatalok 41 százaléka élelmiszerre adott ki többet, a diákoknál viszont leginkább a szórakozásra ment el nagyobb összeg. A fiatalok fele azonban azt tervezi, hogy idén növeli a megtakarításait.

halványabb az optimizmus a nagyvállalatok körében

Enyhén mérséklődött az optimizmus a hazai nagyvállalatok körében – jelzi a K&H nagyvállalati növekedési index első negyedéves eredménye. A legnagyobb hazai cégek éves várakozását jelző mutató 1 ponttal csökkent, így jelenleg 11 ponton áll.

idén új értelmet nyerhet a fekete arany

Miközben a részvénypiacok jócskán próbára teszik a befektetők idegeit, az olaj árfolyama külön utakon jár. Ennek oka, hogy a világgazdasági bővülés érett szakaszba lépett, ami fokozza a nyersanyagok – így az olaj – iránti keresletet is. Az emelkedő olajár hatására természetesen a kitermelés növekedésére is számítani lehet, a K&H befektetési szakemberei szerint azonban a jelenlegi környezetben aranyat érhet egy olajpiaci befektetés.

új, önhajtós kerekesszék segíti a gyermekrehabilitációt Miskolcon

Közel 10 ezer rehabilitált gyereknek adhat sikerélményt az az önhajtós kerekesszék, amit a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház a K&H gyógyvarázs területi pályázatnak köszönhetően szerezhetett be. A Gyermek Rehabilitációs Osztályon kezelt gyerekeket ugyanis több gyakorlásra motiválhatja a modern eszköz, így mielőbb felépülhetnek, visszatérhetnek családjuk, barátaik körébe, és újra teljes életet élhetnek.

7 bevétel-növelő tipp startupoknak

A startupok fő célja, hogy innovatív ötletüket ne csak hazai, de nemzetközi környezetben is sikerre vigyék. Ennek azonban számos buktatója van a nyelvi korlátoktól a kapcsolati tőke hiányán át a nemzetközi vevők felkutatásáig, amire a Start it @K&H inkubátor és az Infinityn International 7 hasznos tippet kínál.

a Budapesti Értéktőzsde különdíját kapta a K&H Navigátor alap

van még potenciál a hazai részvényekben

A Budapesti Értéktőzsde különdíját, az Év Legjobb Hazai Részvénybefektető Alapja címet kapta a K&H Navigátor Alap a legmagasabb hazai részvényállomány és az elért részvényállomány növekedés alapján. Az elmúlt két évben a BUX kétszámjegyű növekedést produkált, és az idei évre is kedvezőek a kilátások, így a K&H szakemberei szerint továbbra is érdemes hazai részvényekkel színesíteni a megtakarításokat.

sokéves csúcson a kkv-k beruházási hajlandósága

hatékonyságukat növelnék a tervezett beruházásokkal a kkv-k

Sokéves csúcson van a kkv-k beruházási hajlandósága, jelenleg ugyanis háromból két cégvezető  tervez valamilyen fejlesztést a követő egy év során – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás adatiból. A célokat tekintve a hatékonyságnövelés került az élre, megelőzve a sokáig első helyen levő informatikai beruházásokat. Az árbevételt tekintve a középvállalkozásoknál, az ágazatokat nézve a mezőgazdasági cégeknél várható leginkább beruházási boom.

két tűz között a befektetők

K&H befektetési monitor – 2018. 2. negyedév

A kedvező növekedést produkáló világgazdaság helyett a jegybankok mozgatják a piacokat - és ezzel a befektetőket is. Az irány azonban homlokegyenest más: az Európai Központi Bank még tartja támogató politikáját, az amerikai jegybank viszont magasabb fokozatba kapcsolt, és tovább emelkedő kamatpályára lehet számítani. A K&H befektetési szakemberei szerint ezért jelenlegi környezetben érdemes szárazon tartani a puskaport, és a megtakarítások egy részét pénzpiaci - leginkább dollár - megtakarításokban elhelyezni.

20 millió forint a gyermekegészségügynek

startol a 15. K&H gyógyvarázs műszerbeszerzési pályázat

Több mint 600 millió forint értékű fejlesztést valósíthattak meg a hazai gyermekgyógyítással foglalkozó intézmények a 15 éve működő K&H gyógyvarázsnak köszönhetően. A program most újból meghirdeti műszerbeszerzési pályázatát, hogy a kórházi gyermekosztályok és mentőállomások a kis betegek mihamarabbi felépülését segítő, modern műszerekkel gazdagodhassanak.

bankolásból jeles: a pesti diákok fantasztikusan teljesítettek a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő budapesti középdöntőjén

A K&H országos pénzügyi vetélkedőjén több mint 8000 magyar iskolást kalauzolt a pénz világába az idei tanévben. Az első fordulós versenyfeladatokat a diákok 39 százaléka teljesítette hibátlanul, vagy egy-két hibaponttal és jutott tovább a regionális középdöntőkbe. A márciustól áprilisig 8 különböző városban zajló fordulókon a diákoknak már komplexebb pénzügyi fogalmakkal is meg kell birkózniuk. A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő budapesti középdöntőjének zsűri elnöke szerint a gyerekek kreativitása nemcsak a rajzolásban vagy a történetmesélésben mérhető, a pénzügyekben legalább olyan érdekes megoldásokkal rukkoltak elő.

3 stratégia a szeszélyes piaci mozgásokhoz

Idén nem csak a tavasz, de a piacok is szeszélyesek, ami könnyen elbizonytalaníthatja a befektetőket. Pedig – megfelelő stratégiával – a jelenlegi ingadozás kedvező megtakarítási lehetőséget is jelenthet. Horváth István, a K&H Private banking igazgatója most három ilyen megoldást is ajánl a befektetők részére.

a tökéletes mese hét hozzávalója

A K&H gyógyvarázs mesedoktorok az április 2-ai Gyermekkönyvek Világnapja alkalmából most összegyűjtötte a tökéletes mese hozzávalóit, hiszen a gyermekkorban meghallgatott meséknek számtalan előnye van. Ezek révén könnyen fejleszthető gyermekeink fantáziája, képesek nevelni őket a helyes viselkedésre, az esti történetek oldják az egész napi feszültséget, és az együtt töltött időn keresztül erősítik a gyermek-szülő kapcsolatot. Ami persze a legfontosabb: akár saját történetet mesélünk, akár mesekönyvből olvasunk fel, mindenképpen élményt ajándékozunk vele a legkisebbeknek.

meredeken növekedtek a nagyvállalatok pénzügyi várakozásai

A legnagyobb cégek árbevétel és eredményvárakozásai nagymértékben megugrottak, átlagosan 3,2%-os árbevétel és 2,2%-osprofitnövekedést valószínűsítenek idén – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index legutóbbi adataiból. A kedvező pénzügyi kilátások elsősorban az exportpiacok várható élénkülésének köszönhetők, de belföldről és egyre nagyobb mértékű bevétel-növekedést várnak a cégek.

K&H: szintet lép a mobilbankolás

már többször lépnek be az ügyfelek mobilbankjukba, mint e-bankjukba

A K&H mobilbankos alkalmazását aktívan használók száma idén február végén 130 ezernél járt, ami 260 százalékos növekedést jelent éves összevetésben. A mobilbankolók körében a legnépszerűbb az átutalás és az egyenleglekérdezés.  A K&H várakozásai szerint az idén tovább nő a mobilbank szerepe: év végére már 180 ezer felhasználóra számítanak, mindezzel együtt pedig a mobiltárcás forgalomban is növekedés várható.

K&H: könnyebben jöhet az állami pénz a lakáshoz

CSOK-rangsor az országból

Könnyebbé vált a CSOK-os támogatás igénylése március 15-től. A konstrukció népszerűségét jelzi, hogy az indulás óta 11,2 milliárd forint értékben folyósított támogatást a K&H. Az igénylések több mint negyede Budapestről és Pest megyéből érkezett, a harmadik helyen Bács-Kiskun megye áll, a legkevesebb kérelmet pedig Nógrád megyeiek adták be. A legtöbben még mindig használt lakás vásárlására kérik a támogatást. 

a feladatok felosztása a kulcs a sikeres generációváltáshoz

a Confector Mérnök Iroda Kft. K&H családi vállalatok kiválósági díjat kapott

A családi vállalatok legaktuálisabb problémája egyértelműen a generációváltás, amit utódlási stratégia hiányában a cégek kétharmada nem él túl. Vannak azonban igazi sikertörténetek is, amik segítséget nyújthatnak más vállalkozásoknak. Ilyen a Confector Mérnök Iroda Kft., aki a generációváltásra kidolgozott stratégiájáért K&H családi vállalatok kiválósági díjat kapott. A jelenleg harmadik generációs vállalat filozófiája szerint a feladatok felosztása és az utódok fokozatos bevonása a kulcs a stafétabot sikeres átadásához.

jó irányba mozdultak a befektetők

Az elmúlt hónapban annak ellenére is növekedni tudott a befektetési alapokban kezelt vagyon, hogy a februári részvénypiaci hullám nem volt kedvező a hozamok szempontjából. A befektetők azonban gyorsan reagáltak, hiszen a kötvényalapok helyett inkább a dollár befektetések és a vegyes alapok irányába mozdultak. Ezzel együtt az is látható, hogy erősödött a kockázatkerülő magatartás, ami a várhatóan folytatódó árfolyamingadozásokat tekintve a továbbiakban is indokolt lehet – értékelte a befektetési alap piac jelenlegi változásait a K&H.

kreatív gyerekek a pénzügyi vetélkedőn

izgalmas csapatnevek és különleges bankkártyák

Javában zajlik a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő második fordulója, amire idén több mint 8000 általános iskolás nevezett. A játékos verseny célja elsősorban, hogy a gyerekek olyan pénzügyi ismeretekhez jussanak, amivel felnőttként majd képesek lesznek okos pénzügyi döntéseket hozni, átlátni a pénzügyi lehetőségeiket és ahhoz mérten dönteni. Természetesen ez nem csak pénzügyi számítások elsajátítását jelenti. A vetélkedőn a diákoknak az éleslátásukra, problémamegoldó-képességükre és kreativitásukra is szükségük van.

a sertéspestis és Ukrajna is veszélyeztetheti a magyar mezőgazdaságot

Komoly kihívás elé állíthatja a magyar agráriumot a 2020 után kezdődő költségvetési ciklus bizonytalanságai mellett a hazánkat körülvevő sertéspestis, valamint a dinamikusan növekvő ukrán mezőgazdasági termelés – hangzott el a K&H székházában megrendezett, az agrárium fő kérdéseinek és lehetőségeinek megvitatását szolgáló Agrár Klub 5 éves, jubileumi rendezvényén.

K&H: így néz ki a lakosság kedvenc hitele

kilőttek a személyi hitelek

Harmincas, negyvenes éveiben jár, az igényelt 1,1 millió forintot pedig autóra, lakásfelújításra vagy hitelkiváltásra költi - így néz ki az áltagos személyi hiteles ügyfél a K&H-nál. A személyi hitelek iránti kereslet a háztartások jövedelmének növekedése és az elhalasztott vásárlások pótlása miatt jelentősen nőtt tavaly. A K&H pedig a piaci átlagot bőven meghaladó növekedést ért el: a folyósított személyi hitelek összege 68 százalékkal 24 milliárd forintra emelkedett 2017-ben. A bank a személyi kölcsönök esetében idén további növekedésre számít, részben az online igénylések térnyerése miatt. A K&H-nál közel minden negyedik folyósított személyi hitelt online igényelték az ügyfelek.

K&H: emelkedőn a fiatalok fizetése

A 19-29 éves fiatalok több mint felének van fizetése főállásából, míg minden harmadik fiatal a családjától kap anyagi támogatást. A rendszeres fizetéssel rendelkezők fele úgy érzi, hogy 2017-ben nagyobb jövedelemből gazdálkodhatott, mint egy évvel ezelőtt. A leggyakrabban 11-20 ezer forintos fizetésemelést említettek a fiatalok - derült ki a K&H ifjúsági indexéből.

„ne a gyerek előtt” – tabu pénzügyek

Miért van az osztálytársnak menőbb mobiltelefonja?  Mennyit dolgoznak a szülők egy iPhonért? Miért nincs pénzünk hónap végén pizzát rendelni? A fiatalok többsége alapvetően nyitott a pénz világának megértése iránt, sőt a digitális pénzkezelést is könnyen megtanulják, de sok családnál kerülik azokat a szituációkat, amikor komolyan kell a pénzről beszélni. A K&H Vigyázz, kész, pénz! szervezői összegyűjtötték azokat a pontokat, amelyekről érdemes nyíltan és tabuk nélkül beszélgetni gyermekünkkel.

Trump előcsalogatja a medvét?

A tavalyi év látványos piaci emelkedése után február elejétől izgalmasan alakultak a piacok. A befektetők számára ezért központi kérdés, hogy van-e még tartalék az emelkedésben vagy a jegybankok fokozatos visszavonulásával járó hozamemelkedés miatt várható-e a medvepiac beköszönte, és a tőzsdék tartósan lefelé veszik-e az irányt. Ami biztosra vehető, hogy ha beindul egy vámháború, az rossz hír a részvénypiacok számára – figyelmeztet a K&H.

K&H: rákaptak a kártyázásra a nők

havi 67 ezer forintért vásárolnak bankkártyával

A nők havonta átlagosan 10 alkalommal, összesen közel 67 ezer forintért vásároltak bankkártyával tavaly, ami több mint 23 százalékos emelkedést jelent éves szinten - derült ki a K&H nemzetközi nőnapra készített összeállításából. Az elektronikus fizetések térnyerését jelzi, hogy mind a nőknél, mind a férfiaknál a bankkártyás fizetéseknél jóval nagyobb volt az éves növekedés, mint az ATM-es készpénzfelvételek esetében. Többek között a mobiltárcás megoldás elterjedése miatt további növekedés várható a kártyás fizetéseknél. A nők havonta átlagosan 10 alkalommal, összesen közel 67 ezer forintért vásároltak bankkártyával tavaly, ami több mint 23 százalékos emelkedést jelent éves szinten - derült ki a K&H nemzetközi nőnapra készített összeállításából. Az elektronikus fizetések térnyerését jelzi, hogy mind a nőknél, mind a férfiaknál a bankkártyás fizetéseknél jóval nagyobb volt az éves növekedés, mint az ATM-es készpénzfelvételek esetében. Többek között a mobiltárcás megoldás elterjedése miatt további növekedés várható a kártyás fizetéseknél.

offline szülőként online gyerekkel

az adat-és internetbiztonsági ismeretek a pénzügyekhez is kellenek

A mai szülők és pedagógusok az egyetlen olyan generáció, akik offline nőttek fel, de online világban élő gyerekeket nevelnek, tanítanak. Ez nem kis kihívás nekik: a két generáció együtt tanulja meg az internet veszélyeit, a biztonságos internethasználat módját. Hogyan tanítható meg ez a fajta tudatosság a gyerekeknek? És hogyan függ ez össze pénzügyeink okos kezelésével?  Erről kérdeztük Horváth Magyary Nórát, a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő zsűritagját és Csizmazia-Darab Istvánt, az ESET hazai képviseletének IT biztonsági szakértőjét.