K&H: tombol a viharszezon

A június eleji viharok miatt eddig 800 kárbejelentés érkezett a K&H Biztosítóhoz, így közel 2770 ezerre nőtt a viharokhoz köthető idei kárbejelentések száma. Az elmúlt hét a K&H biztosítónál rekord volt a bejelentett vihar károk tekintetében, ehhez hasonló számú bejelentés legutóbb 2016 július közepén volt. A károk átlagértéke pedig elérte az 50 ezer forintot.

Elindult a viharszezon: az elmúlt hetek viharos időjárása országszerte jelentős károkat okozott. A K&H Biztosító összegzése szerint június első hétvégéje óta 800 kárbejelentés érkezett a társasághoz. A károk becsült értéke összesen 40 millió forint, így az egy káreseményre jutó átlagos kár értéke 50 ezer forintra rúg.

A K&H Biztosító adatai szerint 2018-ban eddig a viharok, nagy esőzések miatt a lakás- és vagyonbiztosításokhoz köthetően összesen közel 2770 kárbejelentés érkezett, ezen belül a lakásbiztosításoknál átlagosan 32 ezer forint volt a tényleges károk értéke. Kaszab Attila, a társaság vezérigazgató-helyettese, a nem-életbiztosításokért felelős vezetője szerint érdemes elővigyázatosnak lenni: ellenőrizni a tetőt, a vízelvezetőket, nyílászárókat még a viharszezon előtt. Ha pedig mégis bekövetkezik a kár, akkor kulcsfontosságú a megfelelő dokumentálás.

A K&H Csoport

Az ország egyik vezető és országosan több mint 4000 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 206 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 2,1 billió forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít rendszeres megrendeléseket és tevékenységet.

Kapcsolattartó

Kommunikációs Igazgatóság

  • +36 1 328 9133
  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu