hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

mit nézzünk, ha részvényekbe fektetünk?

Részvények esetében nemcsak az aktuális tőzsdei trenddel, de azzal is érdemes tisztában lenni, hogy az adott cég árfolyammozgását milyen mértékben határozza meg a piaci hangulat és mennyire a vállalathoz köthető pozitív vagy negatív hírek – javasolja a K&H. 

drasztikusan átalakul az élelmiszerfogyasztás: húst hússal eszünk majd

Az élelmiszertermelés komoly kihívás előtt áll, mivel a következő évtizedekben az élelmiszer iránti kereslet 70%-kal is nőhet, miközben jelentős étrendváltozás történik. A jövőben hús hússal lesz a menü, és a tejtermékek fogyasztása is emelkedni fog – hangzott el a szektor vezetői számára a K&H-ban rendezett Agrár Klubon.

K&H: vidéken népszerű a CSOK

Több mint 4500 CSOK-igénylés érkezett a K&H-hoz 2017 áprilisáig.  A Családi Otthonteremtési Kedvezmény jelenleg is elérhető feltételrendszerét 2016 januárban módosították, az azóta befogadott kérelmek összege meghaladta a 12 milliárd forintot - közölte a bank. A legtöbben még mindig használt lakás vásárlásához igénylik, a támogatások többségét pedig vidéken folyósítják. A K&H a CSOK-igénylések számának és összegének további növekedését várja az idén. 

közel tízezer józsefvárosi iskolás vizsgálatát teszi lehetővé az új audiométer

20 éves elavult audiométerét cserélhette le a Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ a K&H gyógyvarázs program jóvoltából. Az új eszközzel a védőnők ezentúl évente közel 10 ezer diák hallásvizsgálatát végezhetik könnyedebben Józsefvárosban. A támogatás összegét a K&H munkatársai gyűjtötték össze az elsőként megrendezett karácsonyi vásárukon, melynek köszönhetően a józsefvárosi intézmény mellett az Igal Mentőállomás is új gyermekorvosi eszközökkel gazdagodott.

az apáknak is életre szóló hatása van a gyermekek életében

Az apák kulcsjelentőségűek gyermekeik életében: a kislányoknál az önbizalom kialakulását és a későbbi párválasztást határozzák meg, míg a fiúknál az első számú mintát jelentik. A K&H gyógyvarázs a gyermekek testi és lelki egészségének elkötelezett támogatójaként a június 18-i Apák Napja alkalmából összegyűjtötte az apukák legfontosabb személyiségformáló hatásait, és megkérdezte a gyerekeket is, milyen számukra a jó apa.

barátságos lakáshitelek a K&H-tól

Új minősítési rendszer lép életbe a jövőben a lakáshitelek piacán. Bár a fogyasztóbarát jelzőt csak a következő hónapokban kaphatják meg a megfelelő lakáshitelek, a K&H legtöbb ilyen terméke a kondíciók szempontjából már most megfelel a kritériumoknak. A K&H által ebben az évben folyósított 3-5 éves kamatperiódusú lakáshitelei 97 százalékának kamata és 90 százalékának hitelbírálati ideje már most az MNB ajánlásának megfelelő.

Kiderült, az általános iskolások közül kik tudnak Magyarországon a legtöbbet a pénz világáról

A hetedik K&H Vigyázz, Kész, Pénz! vetélkedő döntőjének összefoglalója

Hét éve rendezik meg a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedőt, amely idén is több ezer diákot mozgatott meg országszerte. A verseny budapesti fináléjába csak a legjobb 32 csapat, vagyis 147 tanuló juthatott tovább, hogy megküzdhessen az ország legjobb pénzügyese címért. A kiélezett hangulatú párbajokból végül Püspökladány, Békéscsaba, Győr és Pécs diákjai kerültek ki győztesen.

óvatosan emelhet a Fed

 A piacok már biztosra veszik a délutáni kamatemelést, a lényeg azonban a folytatás. A túl gyors ütemű emelés megijesztheti a befektetőket - ami a gazdasági növekedést is visszavetheti - így a Fed várhatóan csak óvatos lépést tesz majd. Az emelés ténye azonban már önmagában is negatív hír a kötvénypiac számára, így a befektetőknek jelenleg inkább Európa - ezen belül is a részvénypiacok - irányába érdemes fordulni, ahol továbbra is marad az alacsony kamatszint – javasolja a K&H. 

mozgóbankkal újít a K&H

gyarapodik a készpénzmentes egységek száma

Mozgóbankot hozott létre a K&H, amely az ország bármely részén bevethető. A konténerből kialakított, két munkaállomásos egység teljesen készpénzmentesen működik.  A projekt célja, hogy igény esetén könnyen telepíthessék olyan helyre is, ahol ilyen szolgáltatás nincs vagy csak nehezen elérhető. Emellett pedig szeretnék minél több emberrel megismertetni a készpénzmentes bankolás működését, előnyeit. 

a változó időjárás miatt új gabonafajokra van szükség

Az elmúlt év azonos időszakához képest még látványos változás tapasztalható a mezőgazdasági áraknál, az elmúlt hónapokhoz képest azonban már inkább egy stabilizálódás figyelhető meg a növényi és állati termékek árszintjénél is. A meleg, csapadékszegény időjárás azonban újabb kihívás elé állítja a növénytermesztőket, ami a jövőben erőteljesen ráirányítja a figyelmet a genetikaváltásra, a szárazságtűrő gabonafajok használatára. 

új korszak köszöntött be a munkaerőpiacon

Nagyot fordult az elmúlt években a munkaerőpiac. Kevesebb szakemberből válogathatnak a cégek, és a munkavállalók igényei is jelentősen átalakultak. Mindez nemcsak a hatékonyság szempontjából okozhat sérülést a cégeknek, de akár a növekedés gátja is lehet. Különösen nagy kihívást jelent mindez a családi vállalatok számára, ahol még azzal is meg kell birkózni, hogy néhány fős vállalkozásból akár többszáz embert foglalkoztató vállalattá nőtte ki magát a cég – hívja fel a figyelmet a K&H.

zéró kamatkörnyezet örökre?

Az EKB továbbra is kitart a zéró kamatpolitika mellett, így a befektetőknek akár még évekig szembe kell nézniük az extrém alacsony kamatokkal és kötvénypiaci hozamokkal. Megtakarítóként ez azt jelenti, hogy a következő években a betétekkel és kötvényekkel nem lehet érdemi reálhozamot elérni, ehhez egyéni kockázatvállalási hajlandóságunknak megfelelően mozdulni kell a részvények és nyersanyagok irányába – javasolja a K&H. 

több profit marad a kkv-knál

Bár az árbevétel-növekedést illetően az elmúlt negyedévihez hasonló várakozás jellemzi a kkv-kat, a profitnövekedés látványosan megugrott – derül ki a K&H kkv bizalmi index legutóbbi adataiból. Jelenleg a 300 millió forint éves árbevételt meghaladó cégek, illetve a Tiszántúlon működő vállalkozások a legbizakodóbbak pénzügyi kilátásaikat illetően. 

úti tippek nyaraláshoz

erre figyeljünk, hogy gondtalan legyen a családi pihenés!

Nincs annál rosszabb, mint amikor egy váratlan betegség beárnyékolja az oly rég várt családi nyaralást vagy kirándulást. Némi felkészüléssel azonban nagy eséllyel megelőzhetjük, hogy a kikapcsolódásra szánt idő a négy fal között teljen. A K&H gyógyvarázs a gyermekek egészségének elkötelezett támogatójaként összegyűjtötte a leghasznosabb tippeket, amelyekkel a nyaralás valódi élmény lehet az egész család számára.

Pest megye diákjai az élen jutottak tovább a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő fináléjába

2017. június 12. és 13. között kiderül, hogy kik az ország legjobb pénzügyesei. A K&H Vigyázz, Kész, Pénz! vetélkedő döntőjén közel 150 általános iskolás diák bizonyíthatja rátermettségét, ahová Pest megyéből jutottak be a legtöbben. Ön eljutna a fináléig? Ebből a kvízből megtudhatja! Tesztelje tudását most! 

mikor jön az energiaforradalom?

Az alternatív meghajtású járművek elterjedése nemcsak a közlekedésre, de a nyersanyagpiacra is forradalmi hatással lesz. Befektetőként fontos látni, mindez mikor és milyen változásokat hoz a nyersanyagpiacon és az energiaszektor részvényárfolyamaiban – hívja fel a figyelmet a K&H.

K&H: dupláztak az ATM-ek

200 milliárd forintnál tartanak a befizetős automaták

Egyre népszerűbbé válik az ATM-es készpénzbefizetés. 2016 harmadik negyedévéhez képest nemcsak az automaták száma, de a befizetett összeg is a duplájára nőtt a K&H-nál. A szolgáltatás indulása óta több mint 200 milliárd forintot fizettek be a bank 140 erre alkalmas automatájába az ügyfelek. Az igények miatt a K&H a jövőben az országszerte elérhető 459 ATM-jéből egyre többet tesz alkalmassá készpénzbefizetésre. Az országban a pénzintézet rendelkezik a legnagyobb készpénzbefizetésre alkalmas automatákból álló hálózattal.

a nyári táborok önállóságra és pénzügyi tudatosságra tanítanak!

A tanév vége nemcsak a közel 11 hetes nyári szünet közeledtét jelzi, sok család számára komoly fejtörést is okoz.  A gyerekek vágyakkal telve kezdik meg a szünidőt, a lehetőségek azonban határokat szabnak. Egy négy tagú családnak minimum 300 ezer forinttal kell kalkulálnia, ha közös nyaralást és táborozást terveznek a csemetéknek. A tartalmas időtöltés alapos pénzügyi megfontoltságot igényel, ezért a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő szervezői utána jártak, idén milyen költségekkel kell számolni. 

okostelefonok biztonsága fölött őrködik a K&H

A forintátutalás, az egyenleglekérdezés, és a bankkártyalimit-módosítás funkciók a legnépszerűbbek a K&H mobilbankjában, amelyet már több mint 100 ezren vettek használatba, és amellyel 72 ezren intézik aktívan mindennapi pénzügyeiket. A bank emellett egy új szolgáltatással is előrukkolt: ingyenes víruskeresést és általános biztonsági vizsgálatot nyújt az okostelefonoknak. A K&H arra számít, hogy a következő időszakban fokozott növekedés lesz az elektronikus szolgáltatások népszerűsége terén.

K&H: a fiatal nőknél a kávé, a férfiaknál az energiaital a menő

a diákok a legelégedettebbek az egészségügyi állapotukkal

A fiatal nők jobban figyelnek az egészséges táplálkozásra, és az egészségükkel általánosságban is többet terveznek foglalkozni, mint a férfiak – derült ki a K&H fiatalok jóléti indexének egészségre vonatkozó részéből. A felmérés szerint a 19-29 évesek 40 százaléka jelenleg is dohányzik, viszont 50 százalékuk soha nem gyújtott rá. A fiatalok 72 százaléka kávézik rendszeresen vagy alkalmanként, míg energiaitalt 59 százalék iszik. A fiatalok több mint fele legalább alkalmanként sportol, a többség rendszeresen biciklizik is, bár a fővárosban a rendszeres használatot gátolja, hogy az átlagnál többen találták veszélyesnek a kerékpározást. 

A K&H Bankcsoport 2017 első negyedévében 10,1 milliárd forintos nyereséget ért el

A K&H Biztosító eredménye 2017 első negyedévében 846 millió forint volt

A K&H Bankcsoport 10,1 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárta 2017 első negyedévét, míg 2016 azonos időszakában 9,3 milliárd forint nyereséget könyvelt el (+8%). A nyereség növekedése a magasabb üzleti volumeneknek, a magasabb ügyfélszámnak, a továbbra is alacsony hitelezési költségeknek, valamint a bankadó és a társasági adó alacsonyabb szintjének köszönhető. A K&H Biztosító 2017 első negyedévében 846 millió forint adózás utáni eredményt ért el, ami 10 millió forintos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.

Gyereknapon is tudatosan gazdálkodunk? – A K&H pénzügyi tájolója a hétvégi programokhoz

Május utolsó hétvégéje a gyerekekről szól. Kimozdulunk, programot szervezünk és közben rendszerint az átlagosnál többet is költünk. A K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő gazdája összegyűjtött néhány tippet a gyermeknap költségvetéséhez. Készüljünk okosan, szülők és gyerekek közösen!

még ne készüljünk a kamatemelésre

Az elmúlt négy évben elkényelmesedtek a befektetők, hiszen hiába csökkentek a kamatok, még a legóvatosabb bankbetétekkel, megtakarítási számlákkal és rövidtávú állampapír befektetésekkel is pozitív reálhozamot lehetett elérni. Ennek most vége, hiszen az infláció lassan, de biztosan felemészti az ilyen típusú megtakarításokat. Ebben a helyzetben a kisbefektetőknek is növelni kell hozamelvárásaikat és ezzel egyéni képességeinknek megfelelően kockázatvállalási hajlandóságukat is – hívták fel a szakemberek a figyelmet a K&H prémium befektetői klub budapesti rendezvényén.

minden harmadik vállalkozás nyitott az újításra

Úgy tűnik, nyitottak a hazai vállalkozások az újra – ez derült ki a K&H: üzletet ide! program felméréséből, amely arra kereste a választ, hogy mennyire gondolkodnak meglévő üzletük fejlesztésében vagy új üzlet nyitásában a kkv-k.

a szív- és érrendszeri panaszok korai felismerése döntő jelentőségű

új vérnyomásmérő monitort kapott a K&H-tól a kiskunfélegyházi Gyermekgyógyászati Szakrendelés

Új vérnyomásmérő monitorral vizsgálhatják ezentúl a legkisebbeket a Bács-Kiskun Megyei Kórház kiskunfélegyházi Gyermekgyógyászati Szakrendelésének orvosai, ápolói. A mindennapi diagnosztizáláshoz szükséges eszközt a K&H Private banking igazgatósága ajánlotta fel, akik már nyolcadik alkalommal csatlakoztak a K&H gyógyvarázs programhoz, így segítve a gyermekek mihamarabbi gyógyulását.

stabilan a legjobb márkák között a K&H

Ötödik alkalommal nyerte el a K&H a Superbrands díjat, ami a legnépszerűbb, magas színvonalat képviselő fogyasztói és üzleti márkákat ismeri el. 

családi értékek profitra váltva

A többgenerációs családi cégek hosszú távú értékmegőrzésre és átadásra fókuszáló szemlélete pénzügyileg is sikeres és stabil növekedést tesz lehetővé. Befektetőként nézve mindez jól forintra váltható, hiszen a családi tőzsdei cégek árfolyama a piaci átlagon felül teljesít – hívja fel a figyelmet a különleges befektetési sztorira a K&H Alapkezelő.

egy generáció alatt a megtakarítás többszörösének megfelelő hozamtól eshetünk el

A megtakarítási piac egyik csúcsidőszakát jelenti a május, hiszen a tavalyi céges eredmények után a tulajdonosok jellemzően ilyenkor döntenek az adott vállalkozás nyereségéről. A rájuk jellemző nagyobb portfólióméret esetén azonban a hosszú távú stratégiai alapot biztosító eszközök mellett fontos a piaci kilátásokhoz dinamikusan, akár havonta igazítható, többlethozamot nyújtó szatellit elemeket is beépíteni, mivel a túl alacsony kockázatvállalás miatt egy generáció alatt akár a megtakarítás többszörösének megfelelő hozamtól is eleshetünk – tanácsolja a K&H.

a kultúra segíthet kitörni a szegénységből

kulturális pályázatot hirdet a K&H a hátrányos helyzetű térségben működő általános iskoláknak

Átlagon felül veszélyeztetettek a gyerekek a szegénységben és a társadalmi kirekesztődésben. Szakértők szerint a kiút nehéz, de nem lehetetlen. Ugyan a nélkülözésből csak felnőttként tudnak kitörni, a gyerekkori élmények, tapasztalatok azonban nagyban meghatározhatják ennek sikerességét. A K&H hátrányos helyzetűekért programja kulturális pályázatot hirdet rászoruló térségben lévő általános iskolák számára, hogy minél több gyerek élhesse át a színház varázslatos világát, és ezzel olyan élménnyel gazdagodjon, ami segítséget nyújthat a teljes élethez.

csak a fiatalok egyharmada sportol rendszeresen

ismét sportpályázatot ír ki a K&H hátrányos helyzetű településen működő általános iskolásoknak

Az egészségtudatosság egyre nagyobb szerepet játszik mindennapjainkban, mégis a fiatalok csupán egyharmada sportol rendszeresen. A válasz a helyi lehetőségek mellett az anyagi helyzetben is keresendő. Míg a jobb pénzügyi helyzetben élők 57%-a, az anyagi problémákkal küzdők csupán 18%-a mozog rendszeresen. A K&H hátrányos helyzetűekért programja sportpályázatot hirdet rászoruló térségben lévő általános iskolák számára, hogy minél több gyerek megtapasztalhassa a sport testet-lelket építő hatását.