hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

csodálatos gyógyulások történeteit várja a 15 éves K&H gyógyvarázs

Nincs annál nagyobb öröm, mint amikor legféltettebb kincsünket, a gyermekünket egészségesnek tudhatjuk. Különösen akkor, ha szemünk fénye egy hosszantartó betegségből felgyógyulva, megannyi vizsgálat, aggodalom és küzdelem után újra önfeledten játszhat barátaival és teljes életet élhet. A 15 éves K&H gyógyvarázs a szülők megindító történeteit várja, amivel a beküldők gyermeküknek egy óriás macit, az általuk megjelölt intézménynek pedig 1 millió forint értékű eszköztámogatást nyerhetnek, ha pályázatuk kiválasztásra kerül.

állásinterjú a nappaliban

a K&H mostantól egy mobilalkalmazással videó öninterjúkat használ a kiválasztáshoz

Egyszerűen, gyorsan és persze online – a digitális generáció mindent így kíván megoldani. Ehhez pedig a cégeknek is igazodniuk kell, ha azt akarják, hogy a fiatal korosztály friss, dinamikus szemlélete ne vesszen el. Az egyszerűsítés és a digitalizáció jegyében a K&H egy mobilalkalmazás segítségével „selfy” interjúkat is használ mostantól a jelöltek kiválasztásához, így a munkaerő-felvételi folyamat minden résztvevő számára gyorsabb, kényelmesebb és időben hatékonyabb lehet.

szakemberhiány sújtja a kkv-szektort

A hazai kkv-k több mint felének a szakemberhiány okozza a legnagyobb problémát – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. A cégek kétharmada szembesült már az elmúlt fél évben a munkaerőhiányra visszavezethető nehézséggel, szerintük tapaszalt és nagy tudású munkaerőt találni a legnehezebb.

K&H: átlagosan 194 ezer forint megy nyaralásra

legtöbbször a pénzhiány áll a pihenés útjában

A magyarok 63 százaléka várhatóan elmegy nyaralni az idén és átlagosan 194 ezer forintot szán erre - derül ki a K&H biztos jövő indexéből. 39 százalékuk kettesben nyaral, így összesen 190 ezret, fejenként 95 ezer forintot fordítanak pihenésre. A nyaralást kihagyók 59 százaléka a pénzhiányt hozta fel indokként, 22 százalékuk viszont az utazásra költendő összegből inkább a megtakarításait növeli. A bankkártyával azonban nincs mindenki megbarátkozva: 48 százalékuk sokat használja belföldön, de a külföldi nyaralás alkalmával ezt már ritkábban teszik.

ezekre figyelj különösen, ha nyáron sportolsz

A nyári időszak a tömegsport rendezvények, a sportturizmus és a hobbisportok szempontjából is egy kiemelt időszak, hiszen látszólag sokkal kevésbé kell megküzdeni az időjárási elemekkel. A látszat azonban, mint oly sokszor, most is csal, ezért a K&H mozdulj! program összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat, amik a hőségben végzett nagyobb megterhelés során segítséget nyújthatnak.

„Robotizált” befektetések

Számos elemzés készül arról, hogy a robotika térnyerése hogyan befolyásolhatja a munkaerőpiacot. A K&H szerint azonban a jelenkor egyik legmeghatározóbb trendjét befektetési oldalról is érdemes figyelemmel kísérni, mivel a vállalati szektor termelékenységét és jövedelmezőségét döntően befolyásoló technológiai fejlődésből a befektetők is profitálhatnak.

K&H: havi ötezer megy mobilozásra

A fiatalok átlagosan 4800 forintért mobiloznak havonta, és 59 százalékuk  saját maga fizeti a számláját – áll a K&H ifjúsági indexében. A 19-29 éves fiatalok körében 94 százalékos az érintőképernyős okostelefonok aránya, részben ezért lehet a jövőben éppen ez a korosztály a mobilfizetéseknél várható növekedés motorja.

ébredezik a nagyvállalatok beruházási kedve

Élénkülőben a hazai nagyvállalatok beruházási szándéka, a cégek 54%-a tervez valamilyen fejlesztést a következő egy év során. Nyugat-Magyarországon még ennél is ígéretesebb a helyzet, ugyanis tízből hat cég kíván beruházni. A legnépszerűbb beruházási cél jelenleg a technológiafejlesztés – jelzi a K&H nagyvállalati növekedési index.  

ezekre kell felkészülnie az agráriumnak a következő 10 évben

Az előttünk álló 10 év legfőbb mezőgazdasági kihívásait az jelenti, hogy a hazai gazdák fel vannak-e készülve a növekvő húsfogyasztás miatti többlettermelésre, mennyire nyitottak az alternatív fehérjeforrásokra és milyen módszerekkel tudnak alkalmazkodni a klímaváltozáshoz – hangzott el a K&H-ban rendezett Agrár Klubon, ahol az agrárium 10 éves vízióját vitatták meg a szektor szakemberei.

Érdemes türelmesnek lenni a hazai tőzsdén befektetőknek

A feltörekvő kötvény- és részvénypiacokon zajló tőkekivonás miatt az elmúlt években rendre kétszámjegyű hozamot elérő hazai részvénypiac elvesztette lendületét. A törökországi helyzet fokozódásával az elkerülő befektetői hangulat is folytatódhat rövid távon, 3 hónapon túl nézve azonban a gazdaság növekedése és a vállalati szektor kedvező kilátásai ismét felfelé húzhatják a jelenleg olcsónak tekinthető hazai tőzsdét – jelezte a K&H.

Megbízható Munkaadó díjat kapott a K&H

A munkaerőpiacon jelen lévő négy generáció eltérő igényei kihívás elé állítják a munkáltatókat. A K&H széleskörű, a dolgozók egyéni elvárásait is szem előtt tartó munkáltatói tevékenységével kiérdemelte a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara Megbízható Munkaadó díját.

A K&H Bankcsoport 2018 első negyedévében 15 milliárd forint nyereséget ért el, egy ingatlanügyletből származó egyszeri bevétel nélkül 13 milliárd forintot

A K&H Biztosító eredménye 2018 első negyedévében 1 milliárd forint volt - A K&H 15 és 20 éves futamidejű, végig fix kamatozású lakáshiteleket vezetett be, valamint folytatja digitális beruházásait

A K&H Bankcsoport 2018 első negyedévét 15,1 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárta. Egy ingatlanügyletből származó, 2,1 milliárd forint értékű egyszeri bevétel nélkül az adózás utáni eredmény 12,9 milliárd forintot ért el, ami éves összehasonlításban 30%-os növekedésnek felel meg. Az emelkedő nyereség elsősorban a magasabb üzleti volumeneknek és a növekvő ügyfélszámnak, valamint a hitelezési költségek további csökkenésének köszönhető. 2018 első negyedévében a bevételek éves összehasonlításban 8%-kal növekedtek, elsősorban a nettó kamatbevétel 7,5%-os, valamint a díjbevétel 10,6%-os emelkedése miatt.  A K&H Biztosító 1,0 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el 2018 első negyedévében, ami 22%-os növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. 

cafeteria dömping várható a hazai kkv-knál

10-ből 7 kkv tervez béren kívüli juttatást adni dolgozóinak, ami az egy évvel korábbi mélyponthoz képest hatalmas ugrás – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Jelenleg a munkába járás költségtérítése a legnépszerűbb, amit a 100 ezer forintig adómentesen adható készpénz és a 13. havi fizetés követ. A több éven át első helyen végző étkezési Erzsébet-utalvány ezzel épphogy lecsúszott a dobogóról.

K&H: napi több mint 2 milliárd – így fogynak a jelzáloghitelek

Az idén napi átlagban több mint 2 milliárd, összesen pedig 770-840 milliárd forint jelzáloghitel folyósítására számít a K&H a teljes piacon, ez 20 százalék körüli növekedést jelente 2017-hez képest. Többek között az alacsony alapkamat, a nettó reálbérek emelkedése, a gazdasági fejlődés, a lakásépítések felfutása, és a CSOK-os támogatások jelentik a jelzáloghitelezés motorját. A K&H szerint nemzetközi összevetésben is van tér a növekedésre: a GDP-hez mérve a háztartási lakáshitel-állomány csak 8 százaléknál jár, szemben a visegrádi országokban jellemző 20 százalékos aránnyal. A lakáshitelek kamata alacsony szinten stabilizálódhat és a több évre fix törlesztést garantáló lakáshitelek is egyre nagyobb szerephez jutnak.

drágám, add az üzleted!

Kulcsár Edina és Wolf András új szerepben

Kulcsár Edina és Wolf András teljesen új szerepben próbálhatta ki magát. A K&H: üzletet ide! vállalkozásösztönző program keretében ugyanis egy teljes napra céget cseréltek, így a szépségkirálynő fakanalat, a séf pedig sminkecsetet és hajvasalót ragadott. Hogy mit tanultak az egy napos kihívásból és mit üzennek a lehetőségekre nyitott vállalkozóknak? A videóból kiderül.

mit jelent egy háziállat a családi pénztárcának?

Kutyát vagy macskát, esetleg rágcsálót fogadni az otthonunkba fontos döntés egy család életében. A gondoskodás és felelősségvállalás jól begyakorolható minden szempontból. Fontos élmény és tanulás is egy gyermek számára, valamint jó apropó arra is, hogy pénzügyi téren is tanítsunk nekik pár újdonságot. Ha a házikedvenc költségeinek alakulásába bevonjuk őket, később fiatal felnőttként is tudni fogják, hogy milyen anyagi vonzata van egy-egy döntésüknek.  A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő egyik fő célja is ez. Az egész tanéven átívelő edukációs program során a gyerekek elsajátíthatják a pénzügyi alapismereteket és azok gyakorlatba ültetését, hogy később felnőttként okos pénzügyi döntéseket hozhassanak.

Öt magyar fiatal új utat nyithat a városi csomagszállításban

A Start it @K&H inkubátor ViddL csapata az energetikai verseny nyertesei között

A Start it @K&H inkubátor ViddL csapata döntős lett a PowerUp! közép-európai energetikai versenyen. A hazai startup online rendszere a futárszolgálatoknál olcsóbb, igények szerinti szállítást és gyors, egyszerű csomagfeladási lehetőséget kínál, új utat nyitva ezzel a városon belüli csomagszállításban.

így oldható meg a legnagyobb befektetői kihívás

Számos megtakarítási lehetőség áll a hazai megtakarítók rendelkezésére, olykor azonban éppen ez jelenti a legnagyobb gondot, hiszen sokszor nehéz eldönteni, ezek közül melyik a legmegfelelőbb. A K&H most ad három fő szempontot, amit mindig alkalmazhatunk: 1. pontosan meg kell határozni a megtakarítási célt vagy célokat, amit néhány hónap esetleg év elteltével, vagy akár egy piaci hullám idején se veszítsünk szem elől, 2. mindig érdemes több lehetőséget kiaknáznunk, 3. fontos, hogy tisztában legyünk saját kockázatviselési képességeinkkel. 

így segíthetsz, ha gyermeked balesetet szenved

A mentők sokszor szembesülnek embert próbáló helyzetekkel, különösen egy gyermek mentése során, ezért sokat segíthetünk nekik, ha vészhelyzet esetén kapkodás és pánik helyett gyorsan és szakszerűen értesítjük őket. A K&H gyógyvarázs program a gyermekegészségügy elkötelezett támogatójaként a május 10-i Mentők Napja alkalmából összegyűjtötte a legfontosabb teendőket, amelyekkel jelentősen megkönnyíthetjük mindennapi áldozatos munkájukat. 

K&H: utolérik az ATM-ek a bankfiókokat

óriási népszerűségnek örvend a készpénzes befizetés

Elérte a teljes lefedettséget a megváltozott ügyféligények miatt bevezetett készpénzbefizetős ATM-jeivel a K&H, az új automaták pedig nagyon gyorsan népszerűvé váltak. Az idei első negyedévben 75,6 milliárd forintot fizettek ezeken keresztül a K&H-s ügyfelek, ami jelentős növekedést jelent egy év alatt. Az ATM-es befizetések száma idén márciusban pedig már megközelítette a bankfiókos befizetésekét. Az automatás készpénzbefizetések látványos karrierjével párhuzamosan a bankfiókok továbbra is kulcsszerepet játszanak, de egyre inkább a személyes tanácsadásra koncentrálhatnak.

pénzügyi tippek szülőknek, ha osztálykirándulásra indul a gyerek

Itt az osztálykirándulások időszaka, a kisebbek egy, a nagyobbak akár 2-3 napos kirándulásokra indulnak a legnépszerűbb helyszínekre. A gyerekek élvezik az önállóságot, hogy kapnak egy kis költőpénzt, amit maguk oszthatnak be. A szülőknek ekkor érdemes az új, mindennapi pénzügyi élethelyzetekre is felkészíteni a pénzhez jutó gyereket. A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő különdíjasaiként több mint 400 szerencsi általános iskolás vehet részt egy budapesti osztálykiránduláson, ezért a szervezők összegyűjtötték, miről érdemes beszélgetnünk a kicsikkel az utazás előtt.

kell félnünk az amerikai kötvényektől?

Négy év után először érte el a 10 éves amerikai kötvényhozam a 3%-os szintet, ami könnyen jelentheti azt, hogy vége a harminc éve tartó kötvény bikapiacnak. A hozamszint meredek emelkedése mögött leginkább a kedvező gazdasági kilátások állnak, átmenetileg azonban eladói nyomást okozhatnak a részvénypiacokon. A hazai befektetők számára mindenképpen megnyugtató azonban, hogy az itthoni kötvénypiacon nem várható hevesebb mozgás.  

új vérnyomásmérő monitor segíti a vizsgálatokat a bajai kórház gyermekosztályán

Míg 20 évvel ezelőtt a gyermekek csupán 1 százalékánál diagnosztizáltak magas vérnyomást, a szakorvosok szerint ez ma már minden 10. kicsit érintheti. Mivel az időben fel nem ismert betegség súlyos szövődményeket okozhat, a gyermekosztályokon professzionális eszközökre van szükség. A K&H gyógyvarázs területi pályázatnak köszönhetően a Bajai Szent Rókus Kórház Csecsemő- és Gyermekosztálya új vérnyomásmérő monitorral gazdagodik, amellyel gyorsabbá és pontosabbá válik a diagnosztika, és így mihamarabb megkezdődhet a gyermekek ellátása is.

K&H: a péntek az autósok legpocsékabb napja

A hét napjai közül a péntek a legveszélyesebb, legalábbis, ami az autóbaleseteket illeti: a balesetek 18 százaléka esik az utolsó hétköznapra - derül ki a K&H Biztosító  25 év kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási adatait feldolgozó elemzéséből. A hónapok közül október a legveszélyesebb, a legkevesebb kötelezős káresemény pedig februárra esett.

évente szeretünk pénzt félretenni

Magyarországon egyelőre nem jellemző általánosságban a havi rendszerességű megtakarítás, a magánbefektetők 80%-a azonban már legalább évente egyszer növeli félretett pénzét – derül ki a K&H prémium befektetői felméréséből. A kutatás arra is rámutat, hogy leginkább befektetési alapokban, részvényekben és állampapírokban gondolkodnak a hazai megtakarítók. 

gyorsítósávot vezet be a K&H: 48 órán belül megkaphatják hitelüket a kkv-k

Jelentős lépést tett a K&H a kkv hitelezésben: bevezette a 48 órás hitelbírálatot. Áprilistól ugyanis a 300 millió és 2 milliárd forint közötti éves árbevételű kkv ügyfelek  45 millió forint alatti kérelmei ún. gyorsítósávba kerülnek, így az indikatív banki ajánlat elfogadását követően két munkanapon belül megtörténik az igény elbírálása. Az új, gyorsított eljárás várhatóan segítséget nyújt a kkv-k növekedéséhez, hiszen jóval hamarabb juthatnak a szükséges hitelhez, lényegesen kevesebb adminisztráció mellett.  

család vagy cégfejlesztés? valakinek együtt is megy

Hatalmas növekedési lehetőséget jelent egy cég számára a szervezetfejlesztés. A családi vállalatok számára azonban ez dupla kihívás a családi és üzleti szerepek összefonódása miatt. A tudatosan menedzselt változáshoz konkrét kiindulási pont, célok és időszakos mérföldkövek kitűzését javasolták a szakemberek a K&H-ban szervezett családi vállalatok találkozóján.

töretlen a hazai vállalkozások optimizmusa

Bizakodva néznek a jövőbe a hazai cégek. A K&H kkv bizalmi index 2 pontot mozdult felfelé, így 10 ponton áll, ami az index történetében a második legjobb eredmény. Eközben a középvállalkozások bizalma az egekbe szökött, jelenleg 31 ponton áll.

Király Marcell, K&H Csoport, Aranykaptár kitüntetést kapott a Magyar Bankszövetségtől

Király Marcellnek, a K&H Csoport Vállalati hitelbírálat és speciális hitelek főosztály vezetőjének munkásságát a Magyar Bankszövetség Aranykaptár Kitüntetéssel ismerte el.

a jó ötlet nem a kortól függ

egyetemistákat vár a Start it @K&H inkubátor

Hány évesen vagyunk a legkreatívabbak? - ez persze számos tényezőtől függ, ám a húszas éveikben járó fiatalokra általánosságban jellemző, hogy egyéni megoldásokat keresnek. A Start it @K&H inkubátora, az AIESEC és az InCube ezért olyan kreatív egyetemistákat vár, akiknek igazán izgalmas ötletük van, és készek arra, hogy ezzel saját vállalkozói karrierjüket beindítsák.