hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

K&H: mit érdemes tudni az új céges "kötelezőről"?

a cégek jelentős részének muszáj környezetvédelmi felelősségbiztosítást kötniük

Szinte minden cégnek, amelynél hulladék keletkezik, kötelező januártól környezetvédelmi felelősségbiztosítást kötnie – derül ki a K&H összefoglalójából. Egy, a vállalatok által előre nem látható, véletlen okozott káresemény után akár erdőtelepítésre vagy víztisztításra is szükség lehet, erre nyújthatnak kártérítési fedezetet az új biztosítási konstrukciók.  Bár korábban is voltak cégek, amelyek rendelkeztek környezetvédelmi felelősségbiztosítással, ám a korábbi konstrukciók egy része nem biztos, hogy megfelel az idei követelményeknek.

K&H: első hellyel jutalmazták a pénzküldési megoldást

a pénzintézet több elismerésben is részesült a Mastercard díjátadóján

Három kategóriában is dobogós helyet szerzett a K&H a “Mastercard - Év bankja” elnevezésű versenyen, amelynek díjátadóját február elején rendezték meg ünnepélyes keretek között. A pénzintézetet “Az év pénzküldési megoldása” kategóriában a legjobbnak választották.

gyermekek mentését segítő eszközöket kap a dunaföldvári mentőállomás

Támogatásban részesül az Országos Mentőszolgálat dunaföldvári mentőállomása a K&H gyógyvarázs program számára felajánlott SZJA egy százalékoknak köszönhetően. A mentőállomás olyan orvosi eszközöket kap, amelyek nemcsak baleseteknél nyújtanak nagy segítséget, de a belgyógyászati akut megbetegedések gyógyításában is használhatók.

K&H: "Csak ne a gyerek előtt!"

Pénzügyekről alig beszélnek a családban

Pénzügyi téren a tudatosság a 14-18 éves fiatalok csak egy szűk csoportjáról mondható el. Ráadásul minden második fiatal úgy gondolja, hogy ráér még foglalkozni az anyagiakkal. Szülőkkel csak ritkán és kevesen beszélnek a pénzről, mintha szégyellnivaló vagy illetlen dolog lenne – derül ki a K&H által a korosztályban készített reprezentatív kutatásból.

tényleg akadálymentes, amit annak mondanak?

Hazánkban körülbelül 1,6 millió ember érzi magát akadályoztatva a mindennapi tevékenységek elvégzésében. A speciális igényű emberek számára meghatározó, hogy mennyire tudják magukat jól érezni egy nyilvános helyen: be tudnak-e jutni kerekesszékkel az épületbe, elférnek-e az asztalok között, tudják-e használni a mosdót. A Magyar Parasport Napja alkalmából a Magyar Paralimpiai Csapatot hosszú évtizedek óta támogató K&H rámutat arra, hogy sokszor nem is biztos, hogy akadálymentes az, amit annak mondanak.

K&H: hány fiatal hagyná ott a szülői házat?

a lakásvásárlás nem mindenkinek opció

A szülőkkel élő fiatalok 26 százaléka távozna a lehető leggyorsabban önálló lakásba, 64 százalékuk csak hosszabb távon tervezi ezt, és 10 százalékos azoknak az aránya, akik jól érzik magukat a szülői házban - derül ki a K&H ifjúsági index legfrissebb méréséből. A lakásvásárlást csak kevesen engedhetik meg maguknak, a saját háztartásra vágyók fele bérelt lakásba költözne.

A K&H mindennapi bankoláshoz kötődő díjai átlagosan a tavalyi infláció alatt emelkednek

A K&H a tavalyi inflációnál kisebb mértékben emeli a mindennapi banki szolgáltatások díjait. A számlavezetési díjak például egy számjegyű, alig több mint 5%-kal lesznek magasabbak. Ráadásul a bankszámlacsomaggal rendelkező lakossági ügyfelek 63 százaléka részesül különböző kedvezményekben, mintegy harmada a számlavezetési díj felét fizeti, negyedét pedig egyáltalán nem terheli havi számlavezetési díj.

K&H: minden korábbinál fontosabbá válnak a lakásbiztosítások

a középkorúak többsége a díjak alapján dönt

A középkorúak döntő többségének van lakásbiztosítása, mindössze 15 százalékuk nem rendelkezik ezzel. Igaz, az alacsony jövedelműek több mint negyedének nincs ilyen biztosítása – derül ki a K&H biztos jövő kutatás friss eredményeiből. A 30-59 évesek elsősorban a díj alapján választanak lakásbiztosítást: 67 százalékuknál ez az elsődleges szempont. Ehhez képest a biztosítótársaság megbízhatósága és a kiegészítő szolgáltatások fele ennyire fontosak.

K&H: több mint 90 ezer gyerek mérte össze pénzügyi tudását

minden korábbinál népszerűbb a K&H Vigyázz, kész, pénz! vetélkedő

Az idei K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőn minden eddigi rekordot túlszárnyalt a jelentkező diákok száma: több mint 3000 csapatban, összesen 12 300 diák nevezett a versenyre az ország minden részéből. Az általános és középiskolás fiataloknak kiírt vetélkedő célja, hogy ez a korosztály minél előbb beleássa magát a pénzügyekbe. A 2010-ben elindított, a pénzügyi edukációt fókuszba helyező versenyen eddig közel 900 település 2 000 iskolájából összesen több mint 90 ezer diák vett részt.

A K&H Bank 108 milliárd forint, a K&H Biztosító 1 milliárd forint nettó nyereséggel zárta a 2023-as évet

Növekvő ügyfélkör, a vállalati finanszírozás folyamatos bővülése és a lakossági hitelezés dinamikus újraindulása a második félévben

  • A K&H Bank adózás utáni eredménye 2023-ban elérte a 108 milliárd forintot
  • A K&H Biztosító az extraprofit adó miatt csak 1,1 milliárd forintos eredményt ért el
  • A K&H eredményét befolyásolta a különféle kormányzati intézkedések (extraprofit adó, kamatstop, egyéb banki adók) 56 milliárd forintos negatív hatása
  • A Bank költségei 14,5 százalékkal, a bevételek 12,6 százalékos növekedésénél nagyobb mértékben emelkedtek a banki adók növekedése, az inflációs költségek és a bővülő üzleti tevékenység miatt
  • A Bank hitelállománya 2023-ban 10 százalékkal nőtt, elérve a 2829 milliárd forintot. A 2023-ban nyújtott új hitelek volumene 630 milliárd forintot tett ki. A vállalati hitelállomány egy év alatt 13 százalékkal bővült
  • A K&H digitális pénzügyi asszisztense, Kate segítségével mostantól minden ügyfél új, továbbfejlesztett mobilbank-alkalmazást és hangutasításos forintátutalást használhat
  • A K&H továbbra is elkötelezett a fenntarthatóság és a digitalizációs mellett. Ennek eredményeképp a Euromoney 2023-as Kiválósági Díjának (Award for Excellence) átadóján elnyerte a Magyarország legjobb bankja címet az ESG (környezetvédelem, társadalmi ügyek és vállalatirányítás) területen, miközben folytatja a digitális átalakulást, hiszen a Magyarország legjobb digitális bankjának járó díjat is megkapta 2023-ban. A Euromoney értékelése alapján a vállalati és társadalmi felelősségvállalás (CSR), valamint a digitális megoldások terén is piacvezetőnek minősült tavaly.

K&H: iskolapadba ülhetnek a bankárok

a mesterséges intelligencia forradalmasítja a bankszférát

A generatív mesterséges intelligencia forradalmasítja a bankvilágot és új lehetőségek sokasága nyílik meg a pénzintézetek és ügyfeleik előtt. Ahhoz azonban a banki közép- és felsővezetőknek újabb és újabb fogalmakkal kell megismerkedniük, hogy a lehető leghatékonyabban tudják alkalmazni a fénysebességgel fejlődő technológiákat.

A K&H piacvezető a Euromoney pénzintézeti rangsorában

A K&H felkerült a Euromoney Market Leader listájára mind a digitális megoldások, mind pedig a társadalmi felelősségvállalás kategóriában. A pénzügyi szaklap egyben „kimagasló tekintélyűnek” értékelte a bank vállalati üzletágát.

Tarolt a rezsi és az agrár CO2 kalkulátor

a legjobb ökoszisztéma építő & fenntarthatósági cégek közé választották a K&H-t

A hazai és nemzetközi hátterű mikro-, kis-, közép- és nagyvállalatokat tömörítő Joint Venture Szövetség két kategóriában is a legjobb ökoszisztéma építő, valamint fenntarthatósági cégek közé választotta a K&H-t. A zsűri nagyra értékelte a Bank éghajlatváltozás elleni küzdelem iránti elkötelezettségét, a hazai agrárium környezetvédelmi tudatosságának erősítését célzó programokat, és kiemelte a vállalat honlapján elérhető rezsi kalkulátor hiánypótló szerepét a lakosság energiakorszerűsítési beruházásainak segítésében.

K&H: saját lakás vagy albérlet?

vásárlás helyett az öröklést vagy az ajándékozást látják lehetséges megoldásnak a középkorúak

Jelentősen nőtt a 30-59 évesek körében azoknak az aránya, akik úgy látják, nem sok esélyük van saját lakás tulajdonlására. A harmadik negyedévben 52 százalékuk egyetértett azzal, hogy ha nem örököl vagy kap ajándékba lakást, akkor nem lesz kizárólagos saját ingatlanja, ez jelentős emelkedést jelent éves szinten, tavaly ugyanis 44 százalékuk volt ilyen borúlátó – derül ki a K&H harmadik negyedévben készült biztos jövő felméréséből, amely a harmincas, negyvenes, ötvenes korosztály tagjainak lakáskilátásait vizsgálta. A válaszadók negyede úgy véli, az emberek túl nagy jelentőséget tulajdonítanak a saját lakásnak és feleslegesen sok anyagi terhet bevállalnak érte.

K&H: fizetésemelésre számít a fiatalok többsége

69 százalékuk derűlátó

Továbbra is a dolgozó fiatalok többsége számít arra, hogy emelkedik a fizetése a jövőben. A K&H ifjúsági index legfrissebb mérése szerint 69 százalékuk optimista ezen a téren, arányuk 2023. első félévéhez képest valamelyest csökkent - közölte a pénzintézet. Ugyanakkor 25 százalékuk úgy gondolja, hogy a mostani bérét kapja majd a következő egy évben, mindössze 6 százalékuk tartja elképzelhetőnek, hogy kevesebbet vihet haza. A kutatás szerint a dolgozó fiatalok 51 százaléka érzi stabilnak az állását, a legfiatalabbaknak pedig a 38 százalékára igaz ez.

K&H: mennyi pénz jöhet össze tíz év alatt a zsebpénzből?

százezreket spórolhatnak a diákversenyzők

A pénzt alapos tervezéssel tudjuk eszközünkké tenni, ahelyett, hogy uralkodna felettünk. A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőjének első fordulójában kiemelt szerepet kapnak a megtakarítások, a játék során a fiatalok azt is elsajátíthatják, hogyan lehet félretenni a zsebpénzből a hosszú távú célokra. A játék első - online - fordulója már javában zajlik, a feladatsorokat 2024. január 26-ig lehet beküldeni.

K&H: mennyi időre elég a tartalék?

a tartalékkal rendelkező huszonévesek 36 százaléka csak egy hónapig tudná finanszírozni az életét bevételek nélkül

A huszonéves fiatalok alig több mint fele rendelkezik megtakarítással, de sokuknak csak rövid időre elég a tartaléka - derül ki a K&H ifjúsági indexből. A felmérés eredményei szerint a múlt év negyedik negyedévében az anyagi tartalékkal rendelkező fiatalok körében tízből hárman egy hónapig tudnának megélni, további 37 százalékuk viszont több mint hat hónapig.

5 ok, amiért fontos a madarak védelme

még egy hétig lehet jelentkezni a K&H állatbarát ligetek programra

hatalmasat hajrázott év végén a SZÉP kártya

Tavaly év végén minden eddigi havi rekordot megdöntött a K&H SZÉP kártya forgalom. A plasztikkártya mellett több helyen már digitális formában is használható juttatással 2023 decemberében közel 4,7 milliárd forint értékben vásároltak a kártyabirtokosok, ami közel duplája egy átlagos havi költésnek. A kiugró forgalomnövekedés nagyrészét  a hideg élelmiszervásárlás tette ki. Habár idén január 1-jétől erre már nincs lehetőség, az érintésmentes fizetés továbbra is megmarad, sőt, egyre több helyen alkalmazható: a több mint 41 ezer elfogadóhelyből már közel 6000 esetén a K&H digitális SZÉP kártya is használható.

változik az adó- és járulékfizetés, erre figyeljen!

A 2023. év végi minimálbér változás miatt már decemberre magasabb adóval- és járulékkal kell számolniuk a cégeknek és a nem katás egyéni vállalkozóknak - hívja fel a figyelmet a K&H. A vonatkozó befizetések teljesítéséhez ezért fontos tudni, hogy milyen tételeket érint a változás.

K&H: kevésbé félnek az inflációtól a középkorú magyarok

33 százalékos a pesszimisták aránya

A magyarok egyelőre nem számítanak az infláció jelentős csökkenésére, de annyiban javult a helyzet, hogy a 2023 év eleji 87 százalékhoz képest már csak 78 százalékuk vár további drágulást - egyebek között erre jutott a K&H biztos jövő felmérése, amely többek között a középkorúak inflációs várakozásait vizsgálta. A kutatás szerint 10 százaléknál alacsonyabb infláció esetén tízből négyen jobb minőségű élelmiszert vásárolnának.

K&H: az életkorral fordított arányban nő a lakásvásárlási kedv

nagy a szórás a középkorúak körében

Összességében csökkent a lakásvásárlást tervezők aránya a 30-59 évesek táborában - derül ki a K&H biztos jövő felméréséből. A teljes korosztály mindössze 33 százaléka lát rá esélyt, hogy a jövőben lakóingatlant vásároljon, ez jóval elmarad az egy és két évvel korábbi 41, illetve 48 százaléktól. A harmincas korosztály lehet a legaktívabb a jövőben, tízből négyen vennének lakást a következő időszakban.

a diákoknak is fontos a biztosítás

érdemes mielőbb megismerni a lehetőségeket

A hosszúra nyúlt téli szünetben megszaporodtak a balesetek: a Magyar Biztosítók Szövetségnek tapasztalatai azt mutatják, hogy az otthonokban keletkező tűzesetek mintegy hatodát november végétől az év utolsó napjáig tartó időszakban jegyezték fel. Ebben a periódusban gyakoribbak a közúti koccanások és a sportbalesetek is.  A károk enyhítésében segíthetnek a különféle biztosítási módozatok, amelyeket nem árt már minél fiatalabb korban megismerni.

ők lettek az ország kedvenc fiatal gyermekorvosai

kiosztották a K&H jövő gyógyítói díjakat

Nyolc kiváló fiatal gyermekorvos kapta a K&H gyógyvarázs 20 éves jubileuma alkalmából létrehozott K&H jövő gyógyítói díjat. A K&H eddig közel 900 millió forint értékben támogatta a magyar gyermekegészségügyet innovatív eszközökkel, most pedig azokat a 40 év alatti gyermekorvosokat helyezi reflektorfénybe, akik a szívből jövő gondoskodás mellett a legkorszerűbb technológiákkal gyógyítják kis betegeiket. A K&H jövő gyógyítói díj nyertesei az innovatív műszerekben és eljárásokban, a telemedicina megfelelő alkalmazásában és a szülők, gyermekek egészségügyi ismereteinek növelésében látják a hatékony gyógyítás kulcsát.

K&H: lagymatag innováció – dinamikus digitális átállás

egyre jobban támaszkodnak a cégek a mesterséges intelligenciára

A magyar vállalatok innovációs tevékenysége az utóbbi egy-két évben lagymatag. A kedvezőtlen gazdasági környezetben a cégek figyelme nem annyira új termékek vagy szolgáltatások bevezetésére, hanem a háttérfolyamatok ésszerűsítésére irányul, mert itt látnak megtakarításra lehetőséget.  Az innovatív megoldások közül egyedül a digitális fejlesztések tértek vissza az egy évvel ezelőtti szintre: 2023 második félévében minden második cégnél folyt valamilyen digitális fejlesztés - derül ki a K&H innovációs index elemzéséből, amelynek a három legfontosabb megállapítása a következő: 

  1. A közepesnél gyengébb teljesítményt mutat a magyar cégek innovációs teljesítménye 2023 második félévében;
  2. Változatlanul a 4 milliárd forint feletti árbevételű cégek a legaktívabb innovátorok;
  3. A hazai vállalatoknak mindössze egyhatoda tervezi új termék vagy szolgáltatás bevezetését az elkövetkező egy évben.

K&H: mennyi zsebpénzt kapnak a fiatalok?

fontos a családi költségvetés elkészítése

Átlagosan 22 ezer forint havi zsebpénzt kapnak a 14–18 év közötti fiatalok a szülőktől – derült ki a K&H fiatalok pénzügyi helyzetét felmérő kutatásából. A vizsgálat szerint a fiatalok 94 százaléka rendelkezik valamilyen bevételi forrással, jellemzően zsebpénzből vagy ösztöndíjból. Érdemes ezért már a gyerekeket is beavatni a családi költségvetés elkészítésébe. Ebben segít a K&H Vigyázz, kész, pénz! vetélkedőhöz készített tudásanyag is. 

hamarosan kiderül, kik lesznek a „jövő gyermekorvosai”

december 31-ig lehet szavazni a K&H jövő gyógyítói díj jelöltjeire

Az év végén az emberek nagy része megpihen - az orvosok azonban ilyenkor is fáradhatatlanul azon dolgoznak, hogy a betegek egészségesen kezdhessék az újévet. Most mi is meghálálhatjuk az orvosok gondoskodását, szavazatainkkal támogathatjuk a szívvel-lélekkel gyógyító gyermekorvosokat, hogy 2024 a K&H jövő gyógyítói díjjal gazdagabban induljon számukra. December 31. délig kilenc elkötelezett gyermekgyógyítóra adhatjuk le voksunkat a www.khgyogyvarazs.hu oldalon. 

K&H: a készpénz nem menő

a régi slágerek maradtak az idén is a fiataloknál, ha ajándékokról van szó

A fiatalok alapvetően ragaszkodnak karácsonyi szokásaikhoz, abból a szempontból is, hogy az ajándékok többségét továbbra is személyesen, hagyományos boltban vásárolják meg, de azért van változás – derül ki a K&H friss felméréséből. Slágerterméknek számítanak a kozmetikumok, ruhák, a készpénz azonban kevésbé. Sokan pedig már az „online ajándékokat” preferálják.

K&H: mennyit szánnak ajándékokra a fiatalok?

8 százalékuk kevesebb mint 5 ezer forintot költene

A fiatalok döntő része, 84 százaléka tervez ajándékot adni szeretteinek karácsonykor. Ők az idén átlagosan 40 ezer forintot szánnak az ajándékok megvásárlására a tavalyi 37 ezer forint után. Ugyanakkor a medián 25 ezer forint, tehát az ajándékozásra készülő fiatalok fele ennél nagyobb, a másik fele kisebb összeget fordít erre a célra a K&H ifjúsági index szerint. A fiatalok 3 százaléka nem költ ajándékokra, ők maguk készítik a meglepetéseket.

K&H: a CSOK plusz kedvező hatással lehet a piacra

kevesebben igényelhetnek több hitelt

A jövőre induló CSOK plusz keretében elérhető lakáshitelek megjelennek a K&H kínálatában is – közölte a pénzintézet, amely az eddigi támogatott hitelállományhoz hasonló volument vár az új konstrukcióktól. Bár a szigorúbb feltételek miatt kevesebben lesznek jogosultak a támogatott lakáshitelekre, de a magasabb összeg kompenzálhatja ezt.