K&H: több mint 90 ezer gyerek mérte össze pénzügyi tudását
minden korábbinál népszerűbb a K&H Vigyázz, kész, pénz! vetélkedő
Az idei K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőn minden eddigi rekordot túlszárnyalt a jelentkező diákok száma: több mint 3000 csapatban, összesen 12 300 diák nevezett a versenyre az ország minden részéből. Az általános és középiskolás fiataloknak kiírt vetélkedő célja, hogy ez a korosztály minél előbb beleássa magát a pénzügyekbe. A 2010-ben elindított, a pénzügyi edukációt fókuszba helyező versenyen eddig közel 900 település 2 000 iskolájából összesen több mint 90 ezer diák vett részt.
Idén minden eddigi rekordot megdöntött a K&H Vigyázz, kész, pénz! vetélkedősorozatára jelentkezett diákok száma: 12 300 diák nevezett 3 022 csapatban, ami kiugró, 40%-os növekedést eredményezett 2023-hoz képest, és egyaránt jelzi a fiatal korosztályok érdeklődését a pénzügyek iránt, valamint elkötelezett pedagógusok és szülők szervező- és felkészítőmunkáját.
Továbbra is a központi régióból jelentkeznek a legtöbben, de idén a Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyékből álló térségben megduplázódott a résztvevők száma, így felzárkóztak az eddig is kiemelkedően aktív Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád, valamint Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár vármegyékből álló régiók mellé.
A résztvevők 4 korcsoportban vetélkedhetnek: 3-4., 5-6., 7-8. és 9-11. osztályosok. Valamennyi korosztályban nőtt a nevezők száma, mégis a 9-11. osztályos diákok között a leginkább szembetűnő a változás: 72 százalékkal többen, összesen 4 951-en neveztek, mint egy évvel korábban. Minden más szegmensben is jól kimutatható a megnövekedett érdeklődés: 292 településen 504 iskola állított csapatokat - míg tavaly 261 településen 429 iskola. Megható a csapatvezetők (tanárok és szülők) lelkesedése: idén 621-en vállalták a többletmunkát a gyerekekért, ötvennel többen, mint egy évvel korábban. Végül a csapatok háromnegyede jelezte, hogy részt venne úgynevezett „mentor-programban”, amikoris a K&H helyi bankfiókjának munkatársa segíti a csapat további felkészülését a vetélkedőre.
A verseny első fordulójának lezártát követően a játékot szervező K&H több különdíjat is kiosztott. A legtöbb diákot felkészítő személynek járó elismerést Szántó Mihályné nyerte. Őt nem lehet legyőzni: tavaly és tavalyelőtt is ő vitte el ezt a különdíjat. Vezetésével idén a Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskolából 102 csapatban 439 gyerek versenyzett.
Az iskolai létszámhoz arányosítottan legtöbb diákot nevező iskola különdíjat a miskolci Kazinczy Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola nyerte el 244 diákkal.
Az a hátrányos helyzetű kistérségben működő iskola, aki az iskolai létszámhoz képest a legtöbb diákot nevezte szintén különdíjat kapott. Ezt az elismerést a géderlaki Szent László Katolikus Általános Iskola és Óvoda érdemelte ki.
„A pénzügyek iránt megnyilvánuló kiemelkedő érdeklődés és az elmúlt évek kedvező tapasztalatai is megerősítenek bennünket abban, hogy a K&H jó úton indult el, amikor majd másfél évtizede kiemelt szerepet szánt a pénzügyi edukáció támogatásának. Fontos, hogy a fiatalok minél korábban megismerjék a pénzügyi megoldásokat, hogy felnőttként magabiztosan és tudatosan tudjanak bánni a pénzzel” - jelentette ki Horváth Magyary Voljč Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.
A vetélkedő első fordulójának lezárta után folytatódik a K&H Vigyázz, kész, pénz! verseny, mégpedig a február 19-én rajtoló második fordulóval. Innen régiónként és korcsoportonként 5 csapat jut a középdöntőbe, majd korcsoportonként a legjobb regionális versenyzők a döntőbe. A végső megmérettetés egy személyes részvétellel megrendezett, nagyszabású esemény lesz Budapesten.
Kapcsolattartó
K&H Kommunikáció
- sajto@kh.hu