hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

a mesterséges intelligencia már a pénzügyeinket is támogatja

A mesterséges intelligencia (MI) már nem a fantasztikus filmek izgalmas látványeleme, hanem egyre inkább a mindennapjaink részét képezi, hiszen az orvostudománytól kezdve a pénzügyekig számos területen jelen van. Az ilyen irányú fejlesztések azonban még meghatározóbbak lesznek a jövőben, amelyet az is mutat, hogy világszerte egyre több forrást szánnak az MI támogatású megoldásokra a befektetők. A trend a hazai startupok körében is felfelé ívelő pályán mozog, melyet számos ígéretes, világszinten is élenjáró eredmény igazol: a Start it @K&H inkubátorprogramban részt vevő csapatok többek között a mesterséges intelligencia segítségével újítják meg a kriptokereskedést, a könyvelést és a videójátékok világát. A K&H innovatív megoldásai pedig a pénzügyi folyamatokat és platformokat helyezik új alapokra - hangzott el a Startup Szerda eseményen.

indul a Google Pay, a hazai bankok közül elsőként a K&H-nál

Elsőként vezeti be a Google Pay okostelefonos fizetési megoldást a K&H Magyarországon a hazai pénzintézetek között, mely újabb lendületet adhat a bankkártyás, azon belül is a biztonságos, okostelefonos fizetéseknek - közölte a K&H.  A múlt évben a magyarországi kibocsátású kártyákkal összesen közel 970 milliószor, napi átlagban 2,65 millió alkalommal fizettek belföldön, ami 7 százalékos emelkedésnek felel meg. A K&H érintésmentes mobilfizetést alkalmazó felhasználói pedig ötször annyian lettek 2020-ban, mint egy évvel korábban voltak.

a KBC jelentést tett közzé a fenntarthatóság területén elért eredményeiről

A KBC 2021. április 1-én tette közzé éves fenntarthatósági jelentését, ami áttekinti a KBC fenntartható bankbiztosítóként és alapkezelőként 2020-ban elért eredményeit.  A jelentés részletesen bemutatja, hogy miként járulnak hozzá a KBC fenntarthatósági célkitűzései  a Fenntartható Fejlődési Célok (SDG-k1) eléréséhez. A KBC a nemzetközi GRI-szabványokat2  követi, és 2019 óta alkalmazza a Fenntarthatósági Számviteli Standard Testület (SASB) által kidolgozott kritériumokat is. 2019 óta a KBC a fenntarthatósági jelentésében figyelembe veszi a klímaváltozás pénzügyi kockázatait elemző munkacsoport, a TCFD ajánlásait3  is. A jelentés részletesen megvizsgálja az éghajlati célkitűzéseket és a fenntarthatóságra vonatkozó tények és adatok áttekintését, azokat a területeket, amelyekre a KBC befolyást gyakorolhat, és azt is, hogy a KBC miként felel meg nyilvános kötelezettségvállalásainak.

vállalkozás indításakor jobb, ha nem a barátodra hallgatsz

Fokozatosan romlik Magyarországon az újonnan létrejövő vállalkozások túlélési aránya, közel minden harmadik cég az első öt évben elbukik. Ennek sokszor az az oka, hogy bár a fiatal vállalkozójelölteknek még nincs elegendő piaci tapasztalata, kapcsolatrendszere és vevői ismerete, a szakemberek segítsége helyett mégis legtöbben barátaik, ismerőseik véleményét kérik ki az üzleti jellegű kérdésekben. A vállalkozások hosszú távú sikere tehát azon is múlik, hogy felismerjék szakmai korlátaikat, hiányosságaikat, és tapasztalt üzleti tanácsadókhoz forduljanak, mert az innovatív ötlet bár felkelti a vállalkozás iránt az érdeklődést, a szakmai tudás és tervezés adja az alapját az eredményes működésnek - javasolják a K&H szakértői, valamint Balogh Péter, a Cápák között üzleti show-műsor egyik befektetője.

gyerekcipőben járnak a hazai vállalatok a fenntarthatóság útján

Gyerekcipőben jár a hazai nagyvállalati szektor a fenntarthatóság megvalósításában, de legalábbis hatalmas eltérések figyelhetők meg a cégek között – mutat rá a K&H nagyvállalati növekedési index kutatás az aktuális helyzetre. Hétből egy cég rendelkezik már fenntarthatósági stratégiával, miközben közel kétharmaduk egyelőre nem is foglalkozik a kérdéssel.

betegellátás perceken belül, videóhíváson keresztül

díjnyertes app újítja meg a hazai orvosi ellátást

A pandémia következtében minden eddiginél nagyobb igény mutatkozik a digitális megoldások alkalmazására az egészségügyben. Erre reagál a Start it @K&H inkubátorprogramban fejlődött, majd a 2020-as év applikációjának választott DokiApp, amelynek köszönhetően a pácienseknek nem kell napokat, vagy heteket várniuk arra, hogy szakemberrel konzultálhassanak a problémájukról. A DokiApp-on keresztül akár néhány percen belül rendelkezésre áll egy orvos, akinek a páciens egy videóhívás során beszámolhat a panaszairól. A hívás alatt elhangzott beszélgetés pedig minden esetben titkosítva van a két fél között, így támogatva az orvosi titoktartási kötelezettséget.

autó vagy gyaloglás a tömegközlekedés helyett? így döntöttek a magyarok

A pandémia során sokan váltottak tömegközlekedésről autóra, a 30-59 évesek 44 százaléka döntött így - derül ki a K&H biztos jövő indexéből, amely a közlekedési szokások koronavírus-járvány miatt bekövetkezett változását mutatja be. A felmérés szerint jelentős azoknak az aránya, akik nem az autójukkal, hanem gyaloglással váltották le a buszozást. 

már csak minden tizedik magyar hordja helytelenül a maszkot

autózás során 62 százalék veszi fel

A magyarok többsége saját bevallása szerint szabályosan hordja a maszkot, ha elhagyja az otthonát - derül ki a K&H biztos jövő indexéből. 89 százalékuk szabálykövető, míg 11 százalékuk lazábban veszi az előírásokat. Az autós közlekedés során 38 százalékuk egyáltalán nem visel maszkot, 51 százalékuk csak akkor, ha idegennel vagy rokonnal utazik együtt, 11 százalékuk pedig minden esetben.

nehéz helyzetben vágtak neki a harmadik hullámnak a cégek

Nehéz helyzetben indultak neki a cégek a koronavírus-járvány harmadik hullámának - derült ki a K&H kkv bizalmi index kutatás eredményeiből.  A második hullám ugyanis tízből 9 kkv-t hátrányosan érintett, amelyek miatt a cégek több mint felénél megszorító intézkedések alkalmazására volt szükség. A legtöbb vállalkozás számára a belföldi kereslet csökkenése és a megváltozott munkafolyamatok okoztak eddig nehézséget.

hogyan tovább, katás egyéni vállalkozók?

A 2021. január 1-jétől életbe lépett kata szigorítások kihívás elé állítják a kisadózókat és partnereiket, akik a NAV idei tervezete alapján szigorúbb ellenőrzésekre is számíthatnak. Sok vállalkozó számára ugyanakkor még kérdéses lehet, hogy milyen lehetőségei vannak, ha a szabályozási változások miatt másik adónemet kell választania. A K&H szakértői összegyűjtötték, hogy kinek lehet érdemes váltani és ha erre kerül a sor, milyen egyéb adózási formák állnak a jelenlegi katások rendelkezésére.

javul az autósok szabálykövetése

kevesebb a gyorshajtó és nem telefonálnak annyian vezetés közben

A magyarok szerint szigorúbban követjük a közlekedési szabályokat és óvatosabban vezetünk – derül ki a K&H biztos jövő indexéből. A megkérdezettek 28 százaléka szerint a sofőrök közül sokan betartják a sebességkorlátokat, azonban egy évvel korábban csak 19 százalékuk volt ezen a véleményen. A felmérésben résztvevők megítélése alapján figyelmesebbek lettek az autósok a hazai utakon és előzékenyebbek a gyalogátkelőhelyeken. A gépjárművezetők 42 százaléka állította saját magáról, hogy nem hajt gyorsan, szemben a 2019-ben mért 37 százalékos aránnyal, azonban az is kiderült a felmérésből, hogy az autósok 13 százaléka kapott pont emiatt büntetést.

Elsőként kapta meg a kiemelkedő digitális biztosító védjegyet a K&H Biztosító

A jövőben „kiemelkedő digitális biztosító”-ként működik a K&H Biztosító, a társaság ugyanis a piaci szereplők közül elsőként kapta meg az állami Digitális Jólét Program kiemelkedő digitális biztosító védjegyet. Így a K&H mind a banki, mind pedig a biztosítói oldalon rendelkezik már a Digitális Jólét Program elismerésével.

K&H: a járvány alatt többen keresték a biztonságot

Bár a múlt évben a személyi kölcsönök magyarországi piaca 40 százalékkal zsugorodott, a K&H-nál mindössze fele akkora volt a csökkenés, miközben jelentősen nőtt az online igénylések aránya. Tavaly már a személyi kölcsönök több mint 50 százalékát kérték a bank online felületein, szemben az egy évvel korábbi 33 százalékkal. A személyi kölcsönösök körében 5 százalékkal nőtt az igény arra is, hogy a hitelhez elérhető legyen a törlesztési biztosítás, amely pénzügyi nehézség esetén jelent segítséget.

a környezettudatos startupokra a befektetők is ráharapnak

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) 2020-as felmérése szerint Magyarországon fejenként átlagosan 65 kg élelmiszert dobunk évente a kukába, aminek több mint fele nagyobb odafigyeléssel megmenthető lenne - de hogyan? Például a Start it @K&H inkubátor programban részt vevő Munch csapatának innovatív megoldásával. A startup által fejlesztett alkalmazással a boltok, pékségek, éttermek és szállodák a nap végén kedvezményesen értékesíthetik az el nem adott, ám jó minőségű ételeiket, így felvéve a harcot az élelmiszerpazarlással. A kezdeményezés pedig nemcsak a felhasználók, de a befektetők körében is igen népszerű: a Cápák Között üzleti showműsor történetében először, az összes Cápa beszállt a csapat támogatásába. 

így a nyugdíjasoknak is olcsóbb és egyszerűbb lehet a bankolás

A mindennapi bankolás egyre hangsúlyosabb az online térben, amire a járvány csak ráerősített. A nyugdíjasok is vevők rá, ugyanis a K&H 60 év feletti ügyfeleinek 38 százaléka online lép kapcsolatba a bankkal. Az anyabanknál, a KBC-nél is hasonló a helyzet, Belgiumban a 80 év felettiek 35 százaléka, a 65-80 évesek között pedig 10-ből 6-an választják az online csatornákat.

K&H alapok kezelője: előkerült az áremelkedéstől való félelem

A koronavírus-járvány utáni kilábalás időszakára készülnek a piacok. Könnyen lehet, hogy a korábban vártnál drágább lesz az olaj és egyre nagyobb rizikót jelent az infláció - derül ki a K&H alapok kezelőjének portfóliómenedzsere, Kovács Mátyás összefoglalójából. A jelenlegi helyzetben a kötvénypiacok kerülendők, hozamkilátással továbbra is a részvénypiacok kecsegtetnek, ám az óvatosság kiemelt szempont. 

mi történt a fiatalok egészségével?

Bár a fiatalok 43 százaléka elégedett az egészségével, ennek ellenére jelentős, 17 százalékos a pesszimisták aránya ezen a téren. Emellett növekedett azoknak az aránya, akik a jövőben több figyelmet fordítanának az egészségükre - derül ki a K&H ifjúsági indexéből. A fiatal korban kialakított kiegyensúlyozott, sportos élet, a nyugdíjaskori megtakarításokat is befolyásolja, hiszen idős korunkban a bevételeink akár közel negyedét is elkölthetjük az egészségünk megőrzésére.

hazai fejlesztés határozhatja meg a kártevőirtás jövőjét

A mezőgazdaság területén, a hatékonyság növeléséhez ma már elengedhetetlen a digitális megoldások használata, ami igaz a kártevőkezelésre is. A Start it @K&H inkubátorprogramban „nevelkedő” SMAPP LAB, a világon másodikként fejlesztett ki egy teljesen digitalizált csapdarendszert, ami lehetővé teszi a molyok életciklusára vonatkozó adatok feldolgozását, elemzését és megosztását. Így segítve az agrárszakembereket abban, hogy kevesebb energiabefektetéssel, a megfelelő időben kezdhessék meg a permetezést. A csapat innovatív fejlesztése már több ország érdeklődését is felkeltette.

10-ből 4 fiatal mindössze 1 hónapig bírná jövedelem nélkül

A 19-29 éves korosztály 23 százaléka tudatosan spórol, már a hónap elején félretesz, ugyanakkor a 28 százaléka egyáltalán nem takarékoskodik - derül ki a K&H ifjúsági indexéből. A legtöbben általános tartalék céljából, vagy lakásra, esetleg autóra gyűjtenek, bár az ingatlanra spórolók aránya jelentősen csökkent. A megkérdezettek több mint felének egyáltalán nincs megtakarítása és jövedelem nélkül a fiatalok 41 százaléka maximum egy hónapig tudna megélni. 

magas az újonnan induló cégek száma, de a vállalkozókedv még nem elég a sikerhez

Hazánkban sokak számára vonzó opció az alkalmazotti lét helyett saját ötletük megvalósításán dolgozni, és vállalkozást indítani. Ez abból is látszik, hogy a járvány- és a gazdasági helyzet ellenére tavaly a cégalapítások száma gyakorlatilag megegyezett a 2019-es, rendkívül magas értékkel. Ahhoz azonban, hogy az új cégek a járványhelyzet következtében előállt helyzethez sikeresen tudjanak alkalmazkodni, a szakértői segítség mellett erős elkötelezettségre és egyedi ötletre van szükség – állítja a hamarosan induló Cápák között üzleti showműsor egyik befektetője, Moldován András.

a K&H meghosszabbította támogatását a magyar paralimpikonok eredményes tokiói felkészüléséhez

A Magyar Parasport Napján jelentette be a K&H a Magyar Paralimpiai Bizottság támogatásának meghosszabbítását. A megállapodás értelmében a K&H újabb egy évre a Magyar Paralimpiai Bizottság ezüst fokozatú támogatója és a Magyar Paralimpiai Csapat Pénzintézete az augusztus 24-én kezdődő tokiói paralimpiára felkészülés segítése érdekében. Jelenleg már javában zajlik a kvótaszerzés, eddig 15 igazolt kvótával rendelkezik a csapat.

& milyen egy új kreatív platform a K&H &
a VMLY&R COMMERCE együttműködésében?

TE&K&H néven új kreatív platformot mutatott be a K&H Csoport, amelyet a VMLY&R COMMERCE-szel (volt Geometry) együttműködésben fejlesztettek. A fintech-es TE&K&H platform a bank új szolgáltatásáról, a mobilalkalmazáson keresztüli számlanyitásról szóló kampányban debütál.

a számlanyitás is olyan egyszerűvé válik, mint egy szelfi

Néhány perc alatt bárki, bárhonnan, bármikor megnyithatja a bankszámláját, amihez azonnal használható digitális bankkártya is jár, anélkül, hogy bankfiókba kellene mennie, köszönhetően a K&H új fejlesztésének. Az online számlanyitás ezen formája mérföldkő a digitális bankolásban, mivel mindösszesen mobiltelefon, internetkapcsolat, kamera, lakcímkártya és személyi igazolvány vagy útlevél kell hozzá. A K&H arra számít, hogy a jövőben a számlanyitások többsége már az új megoldás segítségével történik majd. 

A K&H Bank 42,3 milliárd, a K&H Biztosító pedig 8,3 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el 2020-ban

A K&H piaci részesedése minden hitelezési szegmensben erőteljesen növekedett
A K&H+ közlekedési mobiljegy és az egyedülálló online számlanyitási szolgáltatás elindításával a K&H folytatja innovációit

A K&H Bank 2020-ban jó pénzügyi teljesítményt nyújtott, és 42,3 milliárd forint nettó nyereséget ért el, ami éves összehasonlításban 6%-os növekedésnek felel meg a rendkívüli tételek 12,7 milliárd forintos adózás előtti negatív hatásától megtisztítva. 2020-ban a K&H Biztosító 8,3 milliárd forint adózás utáni nyereséget realizált.

a fiatalok pesszimisták ha fizetésemelésről van szó

A dolgozó fiatalok 58 százaléka csekély mértékű, az infláció alatti fizetésemelésre számít - derül ki a K&H ifjúsági indexéből. Az érintettek közel negyede szerint ugyanakkora nettót kap, mint eddig, csökkenéstől viszont csak 3 százalékuk tart. A férfiak több mint 80 százaléka számít „vastagabb borítékra”, míg a nőknek csak a 63 százaléka derűlátó ezen a téren. 

kiemelkedő digitális hitelintézet lett a bank, megérkezett az állami védjegy

Elsők között kapta meg a Digitális Jólét program „kiemelkedő digitális hitelintézet” védjegyét a K&H Bank. Azok a pénzügyi szolgáltatók használhatják a védjegyet, amelyek fejlesztéseikkel, különböző megoldásaikkal hozzájárulnak a digitális gazdaság fejlődéséhez. Az innovatív szolgáltatások fejlesztését kiemelt stratégiai célként kezelő K&H Bank az elmúlt időszakban egy sor új digitális szolgáltatást vezetett be, például a digitális csatornákon lekérdezhető bankkártya PIN-kódot vagy a videóhívásos vállalkozói számlanyitást. 

K&H alapok kezelője: eltűnt két rizikófaktor, kedvezőek a kilátások

Két kockázattal kevesebb: véget ért az amerikai elnökválasztás miatti bizonytalanság és a járványhelyzetnek is látják a végét a befektetők. Mindez kedvező hangulatot teremt a piacokon – derül ki a K&H alapok kezelőjének összeállításából. Továbbra is jó hozammal kecsegtetnek a részvénypiacok, elsősorban az amerikai és a távol-keleti porond tűnik vonzónak. 

megszerették a fiatal dolgozókat

a többség szerint nehéz most állást találni

Derűlátás és pesszimizmus is felfedezhető a fiataloknál - derül ki a K&H ifjúsági indexéből, amely a dolgozó 19-29 évesek munkaerőpiaci helyzetét vizsgálta. Az érintettek 69 százaléka érezte stabilnak a munkahelyét a múlt év végén, szemben a három hónappal korábbi alig több mint 40 százalékos aránnyal. Nagyon kevesen mondták azt, hogy a járvány miatt kialakult helyzetben könnyű lenne állást találni. Ugyanakkor rekord is született, a dolgozó fiatalok majdnem fele - 48 százaléka - érezte megbecsültnek magát a munkahelyén, hasonlóan jó eredményre a felmérés 8 éves történetében sosem volt példa.

a legtöbben 1-3 millió forintot költenének lakásfelújításra

elindult a felújítási támogatás

A megkérdezettek közel fele tervez idén felújítást, a legtöbben pedig 1 és 3 millió forint közötti összeget költenének erre - derült ki a felújítási támogatás bejelentése után a K&H ügyfelei körében végzett felmérésből. A válaszadók 6 százaléka bár nem tervezte, de az új támogatásról olvasva valószínűleg mégis belevág valamilyen felújításba a közeljövőben. A pénzintézetnél a három százalékos jelzálog alapú hitel felvétele a konstrukció kezdetétől, vagyis február elsejétől vált elérhetővé.

vége a körülményes PIN-kód lekérdezésnek

azonnal, digitálisan lekérdezhető a bankkártyához szükséges PIN-kód és elindul a bankkártyák cseréje is

Azonnal lekérdezhető az elfelejtett PIN-kód a K&H Banknál, így aki elfelejtené a bankkártyájához tartozó kódját, az pár lépésben lekérdezheti újra, digitálisan, legkényelmesebben a mobilbankon, vagy az e-bankban. A magyar piacon eddig egyedülálló megoldás megkönnyíti az ügyfelek mindennapjait, hiszen már nem kell napokat várni az elfelejtett PIN-kód papír alapú újranyomtatására. A PIN-kód-lekérdezés megújulása mellett a pénzintézet bankkártyái is friss külsőt nyernek.