hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

a K&H megháromszorozta piaci részesedését az új lakáshitelek piacán

A K&H egy év alatt megháromszorozta piaci részesedését az újonnan kihelyezett lakáshitelek piacán. 2013 utolsó negyedéve és a 2014 első három hónapja is a lakáshitel kérelmek és folyósítások számának dinamikus növekedéséről szólt a K&H-nál. Az ügyfelek átlagosan 11 milliós városi ingatlanhoz 6 millió hitelt vesznek fel 16 évre. Az államilag támogatott és a piaci alapon nyújtott lakáshitelek is népszerűek, utóbbiak közül egyre több, hitelét rendben fizető adós választja a meglévő hitelt kedvezőbb törlesztőrészletű megoldásra váltó hitelterméket.

érdemes most kockáztatni a részvénypiacokon?

A részvénypiacok ötéves emelkedése után kérdéses, hogy fölfelé mennek-e még az árak, vagy megállnak ezen a szinten, és inkább lefele indulnak az árak. Mindkét lehetőség mellett van számos érv, ezért a K&H Alapkezelő befektetési szakemberei azt javasolják, hogy a részvényárfolyamok további emelkedését tőkevédelem mellett érdemes kiaknázni.

celebmesék gyermeknapra

Gyermeknap közeledtével sztárok loptak derűt a kis betegek mindennapjába a Szent László Kórház Gyermekinfektológiai Osztályán a K&H gyógyvarázs mesedoktorok program segítségével. Dukai Regina és Vadon Jani kedvenc meséit olvasta fel a kórház kis lakóinak, akik a történetek hatására kicsit elfeledkezhettek fájdalmaikról.

ismét szeretik a kkv-k a cafeteriát

A tavalyi mélypont után ismét javult a cafeteriában gondolkodó vállalkozások aránya, idén a kkv-k közel fele tervez valamilyen béren kívüli juttatást nyújtani alkalmazottainak. A különböző cafeteria elemeket tekintve jelentősen megugrott az Erzsébet-utalvány népszerűsége, így továbbra is ez a leggyakrabban alkalmazni kívánt juttatási forma. Emellett a SZÉP Kártya alkalmazásának szándéka az eddigi legmagasabb értéket érte el, és ezzel stabilan átvette a második helyett a közlekedési költségtérítéstől – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb adataiból.

utánfutó, tandemfutó vagy gyerekülés?

megéri drágább, de biztonságosabb felszerelést venni

A szabadidő egyik hasznos eltöltésének módja, ha az egész család kerékpárra ül. A kisgyermekes családok esetén még a kicsik nem vagy csak korlátozottan tudnak kerékpározni, általában nem is tudnak lépést tartani a felnőttekkel. Számukra számos kerékpár kiegészítő lehetőség van, mint például a gyerekülés, a tandemfutó vagy az utánfutó. A K&H a kiegészítők választásához gyűjtött össze néhány hasznos szempontot.

A K&H Bankcsoport 6,1 milliárd forint, a K&H Biztosító 0,8 milliárd forint nettó nyereséggel zárta 2014. első negyedévét

A K&H Bankcsoport 6,1 milliárd forint adózás utáni nettó nyereséggel zárta 2014. első negyedévét, az előző év azonos negyedévében elért 3,2 milliárd forintos eredménnyel szemben. Ezen 91%-os növekedés (elsősorban a befektetési alapok volumenbővülésének és a növekvő aktív ügyfélszámnak betudható) bevételemelkedésnek, a folyamatosan szigorú költséggazdálkodásnak és a stabil hitelkockázati költségeknek köszönhető. A K&H Biztosító adózási utáni nyeresége a tavalyi év azonos időszakához hasonlóan 0,8 milliárd forint volt.

nem szerettük tegnap Yvette-t

óriási pusztítást vitt véghez az Yvette névre keresztelt ciklon csütörtökön

Csütörtökön az előrejelzéseknek megfelelően orkánerejű széllel, özönvízszerű esővel megérkezett Yvette, a ciklon. Az ország minden részéből érkeztek kárbejelentések. A víz pincéket öntött el, a szél tetőket sodort el, fákat döntött ki, vezetékeket szaggatott le. Péntek délelőttig 200 kárbejelentés érkezett a K&H-hoz.

mérséklődtek a mezőgazdasági árak

„A márciusi mezőgazdasági árak azt mutatják, hogy a gabonaárak a tavaly ilyenkor tapasztalt kiugrást követően most normál szintre mérséklődtek. Az idei évre jelenleg várható átlagos terméshozamok miatt jelentősebb áremelkedésre egyelőre nem számítunk. Érdemes ugyanakkor szem előtt tartani az Ukrajna számára biztosított gabonakontingens árcsökkentő hatását, és ennek megfelelően feltölteni a közraktári készleteket” – nyilatkozta Tresó István, a K&H Agrárüzletág fejlesztési főosztály vezetője.

a gazdaság növekedésével a forint is izmosodhat

„A 3,5%-os első negyedéves GDP növekedés azt mutatja, hogy az idei év gazdasági növekedése az éves várt 2-2,1%-os bővülést is felülmúlhatja. Ez pedig azt jelenti, hogy stabil, fenntartható adósságpályát sikerül elérni, ami egyre közelebb hozza a nemzetközi hitelminősítők megítélésének javulását. Egy felminősítés nem jelentene komoly változást a hazai eszközök szempontjából, a forint azonban várhatóan átlépné a 300-as euró/forint árfolyamszintet. Az erősödő hazai deviza miatt a hazai megtakarítóknál újra nagyobb teret kaphatnak a forint megtakarítások” – nyilatkozta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

optimizmusból jól vizsgáznának a fiatalok

K&H pályakezdők jóléti indexe

Az eddig mért legmagasabb értéket hozta a K&H pályakezdők 2014. első negyedévi mérése. A 19-29 éves városi fiatalok élettel való elégedettségét mérő index értéke 11-re ugrott fel a 2013 végén mért 4-ről. Bár a jelennel a fiatalok többsége még elégedetlen, többen bizakodóak a jövőt illetően, különösen a diákok körében. Nem változott a munkanélküliség aránya a fiatalok körében, a munkakeresésben és a munkahely megtartásában mégis optimistábbak, mint pár hónapja voltak. A derűlátás egyik velejárója, hogy már kevesebben mondták azt, hogy egy időre külföldön próbálnának szerencsét.