együtt mozdult az ország a gyermekekért

várakozáson felüli szavazat és rekordszámú nyertes a K&H gyógyvarázs területi pályázatán

Az egész országot megmozgatta a K&H gyógyvarázs területi pályázat, amelyen a helyi közösségek dönthették el, hogy a lakókörnyezetükben működő egészségügyi intézmények közül melyik gazdagodhasson a gyermekek mindennapi vizsgálatát és gyógyulását könnyítő műszerekkel, berendezésekkel. A 9 millió forintos támogatás sorsáról közel 240 ezer szavazat döntött, aminek köszönhetően az ország 25 gyermekegészségügyi intézménye kaphatott támogatást.

A gyermekegészségügyet 13 éve komplexen támogató K&H gyógyvarázs program ezúttal a helyi közösségeket is megmozgatta. A K&H gyógyvarázs területi pályázatán ugyanis szavazatával bárki hozzájárulhatott ahhoz, hogy az egészségügyi intézmények a gyermekek mindennapi vizsgálatát és gyógyulását segítő műszerekkel, eszközökkel vagy akár a közérzetüket javító, vidámabb környezettel gazdagodhassanak. A szakmai zsűri által előzetesen kiválasztott intézményekre három hónapon keresztül a khgyogyvarazs.hu oldalon és az ország 210 bankfiókjában lehetett leadni a voksokat. 

A szavazás során megmutatkozott, hogy a gyermekek egészsége sokak szívügye, hiszen a helyi közösségek összesen közel 240 ezer szavazatot adtak le a számukra legfontosabb gyógyellátó intézményekre. „Ahogyan mindig vannak beteg gyerekek és születnek új, innovatív eszközök, gyógyító eljárások, mi is arra törekszünk, hogy évről évre valami újat, többet nyújtsunk a kicsik gyógyulásához, testi és lelki egészségük megőrzéséhez. A helyi közösségek egy emberként mozdultak meg, így rekordszámú, összesen 25 gyermekegészségügyi intézményt támogathatunk egyszerre, amire eddig nem volt példa a K&H gyógyvarázs program történetében” - mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.
„A nyertesek az egyenként maximum bruttó 350 000 forintot olyan mindennap alkalmazható eszközök beszerzésére fordíthatják, mint a véroxigénszintmérő vagy a vénakereső, de most először arra is lehetőséget biztosítottunk, hogy az orvosi műszerek beszerzése mellett a váróterem, a vizsgáló vagy a kórház barátságosabbá, otthonosabbá tételét is megvalósíthassák az intézmények” - tette hozzá Horváth Magyary Nóra

Az összesen közel 9 millió forint értékű támogatás a bankkártya használóknak és a K&H ügyfeleinek és partnereinek is köszönhető, ugyanis ez a jelentős összeg a Mastercard kártyával történő 3000 forint feletti vásárlás után elkülönített 1 forintokból gyűlt össze. 

 

"Az ma már mindenki előtt ismeretes, hogy az egészségügy forráshiánnyal küzd. Ez fokozottan érezhető a gyermekegészségügyben, hiszen az itt használatos műszerek és gyermekgyógyszerek drágábbak, fokozott az ápolási igény, és többet kellene fordítanunk a gyermekek számára megnyugtató, kellemes, a feszültséget oldó kórházi és rendelői környezetre. Ez utóbbiakra szinte csak az "extra forrásból" tudunk lehetőséget biztosítani. Pedig jobban gyógyul a gyermek, ha nem az ágyban tölti az idejét a kórházban, hanem a játszószobában, ha a gyermekrendelő falain ismert, vidám mesefigurákat lát, vagy egy akvárium halaiban gyönyörködhet. Ilyesmire csak az adományokból telik" – mondta dr. Békefi Dezső a Magyar Gyermekorvosok Társaságának egykori főtitkára.

"A K&H gyógyvarázs területi pályázaton elnyert, újszülöttekre specializált pulzoximéter és noninvazív vérnyomásmérő betegőrző monitor alkalmas az újszülöttek keringési és légzési élettani értékeinek mérésére, folyamatos követésére. A készülékkel diagnosztizálhatók a keringési eltérések, de speciális esetekben szívfejlődési rendellenességekre is felhívhatja a figyelmet. Amennyiben ezek valamelyike igazolódott, a készülékkel folyamatosan követni lehet a beteg állapotát, az alkalmazott kezelésekre adott terápiás válaszokat értékelni, illetve a beteg életfunkcióinak folyamatos ellenőrzése mellett azonnal észlelhető, ha hirtelen állapotrosszabbodás lép fel" – tájékoztatott Dr. Kocsis István, a Semmelweis Egyetem II. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Perinatológiai Intenzív Centrum osztályának vezetője.

A K&H gyógyvarázs területi pályázat nyertesei a következők:

Ajka - Magyar Imre Kórház Csecsemő- és Gyermekosztály
Akasztó - Akasztó Község Önkormányzata
Budapest - Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
Budapest - Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat Közhasznú Alapítvány
Budapest - Vadaskert Alapítvány
Cegléd - Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet
Érd - Dr. Gyöngyössy Eszter házi gyermekorvos
Esztergom - Vaszary Kolos Kórház
Győr - Petz Aladár Megyei Oktató Kórház
Gyula - Békés Megyei Kórház Pándy Kálmán Tagkórház Gyermekosztály
Hajdúböszörmény - Hajdúböszörmény Mentőállomás
Héhalom - Héhalom Mentőállomás
Izsófalva - Izsófalvai Mentőállomás
Karcag - Kátai Gábor Kórház
Kistarcsa - Pest Megyei Flór Ferenc Kórház Csecsemő- és Gyermekosztály
Kisvárda - Felső-Szabolcsi Kórház
Marcali - I.sz. Gyermekkörzet
Ruzsa - Ruzsa Mentőállomás
Sellye - Sellye Mentőállomás
Székesfehérvár - Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház
Szekszárd - Szekszárd Mentőállomás
Szombathely - Soproni Gyógyközpont
Törökbálint - Törökbálinti Tüdőgyógyintézet Gyermekpulmonológiai és Bronchológiai Osztály
Vác - Jávorszky Ödön Városi Kórház
Zalaegerszeg - Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány

a K&H gyógyvarázs programról

A K&H gyógyvarázs program keretében 2004 óta közel 590 millió forint értékben kaptak műszereket a kórházak és a mentőállomások annak érdekében, hogy a gyerekek minél hatékonyabban gyógyulhassanak, és újra egészséges, teljes életet élhessenek. Ez összesen 336 kórházi gyermekosztályt és mentőállomást jelent, lefedve az ország egész területét. A K&H Csoport a gyermekegészségügy elkötelezett támogatója, és évről évre tudatosan törekszik arra, hogy a terület változó igényeinek megfelelő lehetőségeket kínáljon fel az egyes intézetek és szakembereik számára. Ennek érdekében 2016-ban először hirdette meg a K&H gyógyvarázs területi pályázatot. 
A K&H Csoport a gyermekek testi gyógyulása mellett lelki egészségükhöz is hozzájárul. A 2013 óta működő K&H gyógyvarázs mesedoktorok program mára az ország egyik legnagyobb önkéntes kezdeményezésévé vált, melynek keretében bárki segítheti a kórházban fekvő gyerekek gyógyulását. Az ország 49 kórházában várják személyesen az önkéntes meseolvasókat, de a K&H gyógyvarázs Youtube csatornáján keresztül videón is küldhető mese a kis betegeknek.

A K&H Csoport

Az ország egyik vezető és országosan több mint 4000 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 208 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat.  A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H 2016. december 31-én a Magyar Állam által kibocsátott instrumentumok 705 milliárd forintos állományával rendelkezett.  A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. 

Főbb adataink:

K&H Bank 2016. év végén: 
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 260 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 826 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 39,2 milliárdforint

K&H Biztosító 2016. év végén: 
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 13,4 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 158 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 4,3 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,8 milliárd forint

Kapcsolattartó

Józsa Renáta

Well PR Ügynökség
  • +36 1 350 7390/116
  • r.jozsa@well.hu