A K&H Vigyázz, Kész, Pénz! vetélkedő regionális középdöntőinek következő állomása Kecskemét volt

Ezen a fordulón is számos izgalmas pénzügyi feladvány várt a diákokra

Idén hetedik alkalommal rendezte meg a K&H Csoport Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedőjét. Április 6-án Kecskeméten a regionális középdöntőn mérkőzött meg Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megye 96 diákja korosztályonként 5 csapatban. A középdöntősök igen felkészülten érkeztek a versenyre.

A regionális fordulókhoz érkezve a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! vetélkedő egyre fokozódó izgalmak között telik. A jelenleg zajló középdöntős szakaszban az ország 8 különböző pontján mérik össze pénzügyi tudásukat általános iskolás diákok, akik közül korosztályonként, régiónként egy-egy csapat juthat tovább az országos döntőbe. A Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyékből továbbjutó 20 csapat feszült figyelemmel küzdötte végig a kecskeméti középdöntőt. Idén a számolási feladatokon túl a szövegértési, pénzügyi terminológiai tudás és a következetes gondolkodtatás volt középpontban.

A kecskeméti középdöntőre 15 iskolából érkeztek szerte Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyéből. Az eredmények pedig így alakultak a nap végén:

  • 1-2. osztályosok korcsoportjában Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda Virgoncok nevű csapat bizonyult a legjobbnak,
  • 3-4. osztályosoknál a Jászszentlászlói Szent László Általános Iskola (N)agyban(K) csapata győzedelmeskedett,
  • 5-6. osztályosok kategóriájában a Öcsödi József Attila Általános Iskola Ütős Ötös nevű csapata került ki győztesen,
  • 7-8. osztályosok közül pedig a Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola K&H Csillagai vehették át a középdöntős jutalmat.

„Immár harmadik éve vesz részt összeszokott csapatunk a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! vetélkedőjén, a 2014/15-ös tanévben Agyban(K) néven egészen az országos 3. helyig meneteltünk, a tavalyi tanévben a (N)agykaland névvel harmadikosokként a megyei 3. helyet tudhattuk magunkénak, s most idén (N)agyban(K)-ként megint megmérettethetjük magunkat az országos döntőben. A felkészülés során a korábbi tapasztalatokra tudtunk támaszkodni, emellett pedig szituációs gyakorlatokat csináltunk, és hangsúlyt fektettünk a számolási feladatokra, a pénzügyi fogalmakra, közmondásokra is. Úgy gondolom, azért érdemes nevezni a K&H Csoport vetélkedőjére, mert a gyerekek olyan ismeretanyagot tanulhatnak meg, amit a gyakorlati életben tudnak majd kamatoztatni. Alapvetően fontosnak tartom, hogy a fiatalok az iskolapadból kilépve képesek legyenek tudatos pénzügyi döntéseket hozni. Ebben segít ez a vetélkedő. Nem utolsó sorban az egyes fordulók során, illetve a kiskunmajsai banklátogatás alkalmával a banki háttérmunkákba is betekintést nyerhettünk. Ez mindenképp érdekes volt mind a diákok, mint a tanárok számára.” – mesélte a vetélkedőn Németné Szegesdi Magdolna, a Jászszentlászlói Szent László Általános Iskola (N)agyban(K) nevű csapatának felkészítő tanára, akik a középdöntőn első helyezést értek el a 3-4.-es korosztályban.

  

A diákok teljesítményét szakmai zsűri értékelte. A zsűri tagjai voltak: 

  • Szűcs Ildikó Ágnes, a K&H Bank kecskeméti fiókigazgatója, a zsűri elnöke,
  • Fülöp Tibor, a K&H Bank kecskeméti fiókigazgató helyettese,
  • Pálinkásné Endre Petra, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Kecskeméti Tankerületének tanügyigazgatási referense, valamint
  • Gál Orsolya és Hájas Barnabás, a Kecskeméti TV szerkesztői.

A vetélkedőn megkérdeztük Szűcs Ildikó Ágnest, a K&H Bank kecskeméti fiókigazgatóját, a Vigyázz, Kész, Pénz! zsűrijének elnökét, ő hogyan látja, a verseny mennyiben tud előremutató lenni a jövő generációjának oktatásában: „Általános iskolai szinten a pénzügyi ismeretek nem képezik a tananyag részét, így azt gondolom, a vetélkedő ismeretanyagának, feladatainak egyértelműen van létjogosultsága a fiatalok oktatásában. Ideértve a matematikai feladványokon túl a pénzügyi lexikális tudást, de vetélkedő során a gyerekek megismerkedhetnek a pénz történetével is, és szélesebb rálátást nyerhetnek arra, hogyan is használjuk a pénzt a való életben. Így például azt is megtanulják, hogyan lehet kiszűrni a hamis pénzeket. Ezt mindenképp hasznosíthatják a későbbi pénzhasználatuk során. A gyakorlati tudás mellett persze erős motivációs eszköz a díjazás is. A zsűri oldaláról pedig kifejezetten jó látni a lelkesedésüket, és hogy milyen felkészültséggel jönnek a versenyre.”

A K&H Vigyázz, Kész, Pénz! vetélkedő évről évre nagy számban vonzza a diákokat, iskolákat. Ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy az idei évben összesen 289 település 443 iskolájából 1644 csapat jelentkezett a versenyre, akik közül most országszerte összesen 160 csapat vehet részt a középdöntőben. Az országos döntő júniusban Budapesten rendezik meg a K&H Bank székházában.

A K&H Csoport

Az ország egyik vezető és országosan több mint 4000 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 208 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat.  A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül.  A K&H 2016. december 31-én a Magyar Állam által kibocsátott instrumentumok 705 milliárd forintos állományával rendelkezett.  A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet.

Főbb adataink: 

K&H Bank 2016. év végén: 

saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 260 milliárd forint

mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 826 milliárd forint

adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 39,2 milliárd forint

 

K&H Biztosító 2016. év végén: 

saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 13,4 milliárd forint

mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 158 milliárd forint

biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 4,3 milliárd forint

adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,8 milliárd forint

Kapcsolattartó

Kommunikációs Igazgatóság

  • +36 1 328 9181
  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu