hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

a legkisebb figyelmesség számít most a legtöbbet

Ahhoz, hogy a cégek a lehető legkisebb veszteséggel tudják átvészelni a következő heteket, elengedhetetlen a munkaerő hatékony lelki támogatása. Az operatív tevékenységek mellett így a bizonytalanság miatt felmerülő mentális problémák megelőzése,  a munkáltatók és kollégák közti kapcsolatok megerősítése még fontosabbá vált. Most látszik igazán a különbség a menedzser és a vezető közt – hívta fel a figyelmet a K&H.

a padlófék és a padlógáz esete, avagy mire jó a 280 forintos benzinár? És mire nem?

Többek között a koronavírus-járvány és az olajháború tette meredek lejtőre  az olaj árfolyamát, amely januárhoz képest mostanra 66 százalékkal csökkent. Ennek eredményeként az üzemanyagok ára világszerte, így Magyarországon is jelentősen visszaesett. Az alacsony olajár kedvező kilátásokat jelent, és az gazdaság újraindításában is jókora szerepet kaphat majd. A lakosság azonban nem csak az olcsó benzinnek örülhet.

#bankoljotthon #bankoljdigitálisan

Az otthoni bankolási lehetőségekre hívja fel a figyelmet új kampányában a pénzintézet

Április 13-án indította el a K&H Bank digitális bankolást népszerűsítő TV kampányát, melyet kifejezetten a kialakult egészségügyi helyzet inspirált. A pénzintézet innovációalapú üzleti stratégiája részeként évek óta folyamatosan fejleszti elektronikus szolgáltatásait, de arra nem gondoltak, hogy a mobilbankon és e-bankban széleskörűen végezhető pénzügyi tranzakciók egy ilyen kényszerű helyzetben kell hogy megoldásokat kínáljanak az ügyfelek számára. Mindenesetre jobbnál jobb megoldások elérhetőek, melyek könnyű és kényelmes bankolást tesznek lehetővé akár otthonról, még a legkisebb zugból is – ezt mutatja be a kampány.

a koronavírus teljesen átszabja a családi költségvetést

A koronavírus nem csak az iskolások mindennapjait borította fel: az életünk jelentősen megváltozott akár hónapokra. Sok nehézséget, kihívást rejt ez az új helyzet magában, de érdemes látnunk a jó oldalát is. A családi költségvetésnek például biztosan kedvez, hogy kevesebbet vagyunk távol otthonról. A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő szervezői szerint ez egy jó alkalmat adhat arra is, hogy a gyerekekkel együtt beszéljük át a bevételeinket és kiadásainkat, illetve, hogy min és mennyit tudunk most spórolni.  Összegyűjtöttek néhány tippet, amivel Te is hozzájárulhatsz ahhoz, hogy gyermeked tudatosan kezelje a pénzügyeket, még ebben a rendkívüli helyzetben is.

6 dolog, amit minden webshop indítónak tudnia kellene

Tavaly 16 százalékkal nőtt a hazai online kiskereskedelem, és 3,3 millió magyar vásárolt online. A koronavírus-járvány hatására ezek a számok még tovább nőhetnek, amire a hazai cégvilágnak is reagálnia kell. Egy webshop elindítása és sikeres fenntartása ugyan összetettebb feladat, mint azt elsőre gondolnánk, hiszen több szakmát kell alapszinten elsajátítani hozzá, de a most befektetett idő, energia és költség jövőbeli megtérülést és a túlélést jelentheti a vállalkozásoknak. A K&H ezért a Shoprenterrel közösen összeállított egy webáruház indítási kisokost, így segítve a cégeknek, hogy mi az a 6 terület, amit mindenképpen érdemes átgondolni, mielőtt belevágnánk egy saját webshop létrehozásába.

nem kell havi díjat fizetni a K&H SZÉP Kártya lejárt egyenlegek után

a vírusjárvány miatt a költések húsz százalékkal csökkentek márciusban

Az új Kormányrendeletnek megfelelően a K&H Bank felfüggeszti a lejárt vagy hamarosan lejáró K&H SZÉP Kártya egyenlegek utáni 3 százalékos havi díjat. A döntés a 2017-ben és a 2018-ban utalt, de fel nem használt egyenlegekre egyaránt vonatkozik, és a veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig lesz érvényben. Az intézkedés több mint 34 ezer K&H-s kártyabirtokost érint, a fel nem használt összegek 80 százalékát pedig a május végén lejáró egyenlegek teszik ki. 2020 márciusában a koronavírus járványnak köszönhetően a költések húsz százalékkal estek vissza.

húsvét karantén idején: digitális locsolás, online utalt locsolópénz

Ez a húsvét más lesz, mint a többi. Nem gyűlnek össze a családok a közös sonka fölött, nem lehet templomba menni, a gyerekek nem járnak házról házra locsolóversekkel, nem gyűjtenek készpénzt a rokonoktól és ismerősöktől. De akkor hogyan lesz ez az ünnep is emlékezetes? A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő szervezői szerint a tudatosság és a digitális élet a segítségünkre siethet ebben az esetben is.

a koronavírus következményei a kkv-kra: elbocsátások, a beruházások visszavágása

Alig három héttel a koronavírus hivatalos magyarországi megjelenése után a magyar kkv-k egyre borúsabban vélekednek vállalkozásuk idei kilátásairól – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb eredményéből. Csökkenő árbevétel és profitvárakozások, már megvalósult és további tervezett elbocsátások, valamint visszafogott beruházási hajlandóság jelzi a járvány eddigi hatását.

új kihívás az országnak: maradj otthon boldogan

Bár senki nem kérdőjelezheti meg a fertőzésveszély elkerülése érdekében hozott intézkedések szükségszerűségét, a hosszú távú bezártságnak komoly pszichológiai hatásai lehetnek, a félelemtől az alvászavaron át a depresszióig. A K&H mozdulj! program az egészséges életmód támogatójaként ezért a testi fittség mellett a mentális egészség megőrzése hívja fel a figyelmet.

elszálltak a mobilbankos vásárlások

Meredek emelkedőn van a mobilbankolás. az okostelefonon elérhető banki szolgáltatásokat az idén 22-44 százalékkal többször használták, mint tavaly – közölte a K&H. Márciusban kiemelkedő növekedés volt a mobilbankos utalásoknál, az ügyfelek naponta 23 százalékkal többször használták, mint februárban, a 2019-es átlaghoz képest pedig 51 százalékos volt a növekedés. A mobilbankos tranzakciók közül a csekkbefizetés az egyik legnépszerűbb megoldás, ez márciusban erőteljes növekedésnek indult a járvány miatti intézkedések nyomán.

sokan most kezdenek bele online életükbe

a pénzügyi tudás most még értékesebbé válik

Világszerte több millió gyerek tanul ezekben a percekben otthonról, miközben szüleik akár mellettük ülve távmunkában dolgoznak. Azonban nemcsak ez jelenthet ma kihívást a családok számára. Sokan ugyanis csak most ismerkednek az ügyintézések elektronikus formáival. A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő vlogsorozatával és játékosan tanító vigyázz#KáPé mobilapplikációjával már az előző tanévben megkezdte a digitális átállást. A témák között az online vásárlással és netbankolással is játékosan ismerkedhetünk meg, így jó alkalom ez arra, hogy szülők és gyerekek együtt bővítsék ismereteiket. A vetélkedő szervezői pedig, hogy még könnyebb legyen, összegyűjtötték az online vásárlás legfontosabb lépéséit.

mekkora zuhanás lesz? ki lehet a nyertes?

Egyre merészebb becslések látnak napvilágot a globális GDP alakulásáról, a visszaesés mértékét a koronavírus-járvány időbeli lefutása és a gazdasági szereplők viselkedése határozza majd meg. Az év egészére két számjegyű mínusz várható. Rövid távon az árak csökkenése, hosszabb távon pedig az emelkedés valószínű, mindebből a részvénypiacok húzhatnak hasznot.

a koronavírus átírhatja a nagyvállalatok online banki szokásait

Jelenleg a nagyvállalatok körében az online banki átutalás a legnépszerűbb elektronikus szolgáltatás, azonban a mobil applikáción történő bankolás lehetőségével egyelőre még kevés cég él – derül ki a K&H nagyvállalati felmérésből. A következő néhány hétben, hónapban azonban az online ügyintézés még jobban felértékelődhet, és még több ügytípusra kiterjedhet, hiszen a pénzügyek akkor sem állnak le, ha otthonról kell dolgoznunk vagy már az országhatárokat is lezárták.

két hónapra felfüggeszti a K&H Bank a K&H SZÉP Kártya lejárt egyenlegek utáni havi díj felszámítását

A K&H Bank áprilisban és májusban felfüggeszti a 2019. május 31-én lejárt K&H SZÉP Kártya egyenlegek utáni 3 százalékos havi díj felszámítását. Az intézkedés 15 ezer kártyabirtokost és elsősorban a szállás alszámlát érinti.

tudatosság és kreativitás: a következő hetek legfontosabb sportkellékei

A jelenlegi körülmények ugyan a közösségi és a sportesemények elhalasztását eredményezik, de most még inkább érdemes odafigyelnünk a rendszeres testmozgásra immunrendszerünk erősítése érdekében. Bár felelős magatartásunkkal a kültéri kikapcsolódási és sportolási lehetőségek háttérbe szorulnak, ebben az időszakban is lehet élvezetes a mozgás. Ideje olyan innovatív eszközöket és kreatív megoldásokat kipróbálni, amik segítségével az otthonunkban könnyen kialakítható a napi (sport)rutin – tanácsolja a K&H mozdulj! program.

amit a bankkártyás limitemelésről tudni kell

Szinte azonnal lépett a K&H: március 26-tól elkezdte a limitemelés bevezetését az érintős bankkártyás fizetéseknél. Ennek köszönhetően csak a 15 ezer forint feletti vásárlásoknál kell megadni a PIN kódot, szemben az eddigi 5 ezer forintos korláttal. A bank egyik kezdeményezője volt a módosításnak, amely minimalizálja a járvány alatt az érintkezést.

pozitív eltérés a járvány miatt, segítség az érintetteknek

A koronavírus-járvány miatt bekövetkező eseményekre a K&H Biztosító - a szerződési feltételektől pozitívan eltérve – téríteni fog. Ezzel a döntéssel a társaság a várható negatív gazdasági események, például az esetleges elbocsátások okozta kedvezőtlen hatásokat igyekszik enyhíteni. Így a koronavírus-betegséghez kötődő események, például haláleset, a munkahely elvesztése esetén a hitelt kifizeti, vagy a hiteltörlesztést is átvállalhatja, vagy a munkából történő hosszabb kiesésre is fizet a biztosító, pedig a koronavírus okozta betegség alapesetben nem számít káreseménynek – közölte a társaság.

most tényleg tudatosan kell vásárolnod!

az élelmiszerpazarlásra és a tudatos vásárlás fontosságára hívja fel a figyelmet a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat nyertese

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal adatai szerint Magyarországon évente 1,8 millió tonna élelmiszer landol a kukában, ami egy főre levetítve 68 kilogramm. Az elmúlt hetekre jellemző, karácsonyi ünnepeket meghaladó mértékű vásárlási hullám következtében pedig ez a mennyiség idén még tovább emelkedhet. Gőbel Rebeka, a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat egyik díjazottja szakmai dolgozatában arra mutat rá, hogy a pazarlás fő oka a tudatosság hiánya, amire a jelenlegi helyzetben talán még nagyobb szükség van, mint valaha. A vásárlás megtervezésével ráadásul nem csak a pénztárcánkat, de a környezetet is óvhatjuk.

hogyan hozott fordulatot a forintgyengülés?

Segítséget jelentenek a Magyar Nemzeti Bank keddi lépései a magyar piac számára. A döntések egyértelművé tették, hogy a jegybank biztosítja a szükséges likviditást a piacon és így a hitelezésnek is támaszt nyújt – derül ki a K&H Alapkezelő kommentárjából, amely szerint a forint gyengülő pályán maradhat.

home office-ba vonult a fél ország

A járvány előtt az alkalmazottak alig néhány százaléka dolgozott távmunkában, most azonban sok cég számára ez jelenti a megoldást a dolgozók egészségének megóvása és a működés folytatása érdekében. A távmunkában dolgozók számának drasztikus növekedése viszont még ott is komoly kihívást jelenthet – a cégek, a munkavállalók, a családok részéről egyaránt – ahol ezt eddig is alkalmazták. Hosszabb távon kell ugyanis biztosítani a technikai eszközöket, az ergonomikus munkakörnyezetet, és jelen esetben még a családi összhangra is figyelni kell – hívta fel a figyelmet a K&H.

hogyan érdemes digitálisan tanulni? – megmondják az e-sportolók

Talán sok diák örömmel fogadta, hogy nem kell iskolába menni, a tanulás azonban ebben a rendkívüli időszakban sem maradhat el. A digitális tanulás sok gyermek számára jelenthet kihívást, ezért a K&H a hazai e-sport tehetségek támogatójaként hozzájuk fordult tanácsért, hogy mik azok a legfontosabb dolgok, amiket érdemes betartani, hogy könnyen és gördülékenyen menjen az otthoni tanulás.

március 12-én ébredtek rá a kkv-k: baj van!

Március 12-én ébredtek új napra a hazai cégvezetők. Pénzügyeik következő egy évi alakulását tekintve merőben más, negatív véleménnyel vannak, mint akár csak néhány nappal e dátumot megelőzően. Csökkenő árbevétellel több mint háromszor, a profitot tekintve pedig közel két és félszer annyi cég számol jelenleg az előttünk álló egy évben – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb adataiból. A pesszimista vállalatvezetők aránya 11 éve nem látott szintre emelkedett, és vélhetően ez az arány még tovább növekedhet a következő napokban.

teljesen új forgatókönyvet kapott a forint

Érdekesen szerepelt a forint az elmúlt időszakban. Úgy erősödött, hogy nem lehetett észrevenni. Miközben az euróval szemben történelmi mélypontokat döntöget, több feltörekvő piaci társához képest viszont erősödött. Ez a folyamat szakadt meg pár napja, a forint beállt a gyengülő devizák közé és hosszabb távon is negatív irányban maradhat.

koronavírus - új időszámítás kezdődhet

A koronavírussal fertőzöttek számának visszaeséséről szóló európai, azon belül is elsősorban olasz adatra lenne szükség ahhoz, hogy véget érjen a trend nélküli csapkodás a piacokon, amelyek a járvány és a most kirobbant olajháború miatt súlyos veszteségeket könyvelhettek el hétfőn – derül ki Hajósi Péter, a K&H alapkezelő befektetési igazgatója által készített összefoglalóból. Az egyik legnagyobb kérdés most az, hogy a járvány milyen pénzpiaci „fertőzést” eredményez. Az pedig biztosra vehető, hogy komoly gazdasági megtorpanást hoz, emiatt pedig az alacsony kamatkörnyezetet, laza feltételeket továbbra is biztosra lehet venni. Sőt, a különböző országok adócsökkentésekkel, támogatásokkal oldhatják a feszültséget. Egyelőre türelemre van szükség, leghamarabb 2-3 hét múlva térhetnek magukhoz az árfolyamok, de lehet, hogy később. Mindenesetre akkor érdemes lehet a részvényalapok felé fordulni.

Napi 4 óra adminisztrációt spórolhatnak a K&H ügyfelek a nyílt bankolásnak köszönhetően

A K&H Bank vállalkozói és vállalati ügyfelei a nyílt bankolás keretén belül Magyarországon elsőként csatlakozhattak a Számlázz.hu autokassza rendszerébe. Az indulás óta több mint 1000, jellemzően Közép-Magyarországon bejegyzett, a szolgáltató szektorban működő cég szinkronizálta K&H bankszámláját a szolgáltatással. Ezzel a cégek talán legnagyobb rémálma, a pénzügyi adminisztráció vált lényegesen egyszerűbbé és gyorsabbá, akár napi négy órát is megspórolva a vállalkozásoknak, amit így üzletük fejlesztésére fordíthatnak.

1 millió dolláros lehetőség a Start it @K&H inkubátorba jelentkező magyar startupoknak!

A Start it @K&H, Magyarország vezető, iparágfüggetlen nagyvállalati inkubátorprogramja első és egyedüli hazai szereplőként lépett be a Global Accelerator Network (GAN) közösségébe. A világszerte több mint 100 inkubátort és akcelerátort tömörítő nemzetközi szervezet a globális kapcsolatrendszer mellett 1 millió dollár értékű digitális szolgáltatáscsomagot nyújt a Start it @K&H-ban fejlődő  innovatív csapatoknak. Az ötlet megvalósításának és nemzetközi továbbfejlesztésének lehetősége minden hazai, legalább 2 fős startup előtt nyitva áll, mivel a jelenleg harmincnál is több csapatot mentoráló inkubátorprogramba ismét lehet jelentkezni.

vigyázz, kész, jön a tavasz

3 tipp arra, hogy miként őrizd meg gyermeked biztonságát

A jó idő beköszöntével a gyermekek egyre többet vannak a friss levegőn, amit kirándulással, sportolással töltenek. Az önfeledt játék mellett azonban nem árt óvatosnak lenni, ugyanis tavasszal megnőhet a gyermekeket érintő balesetek száma. A K&H gyógyvarázs program tanácsai ezért abban segítenek, hogy gyermekeink egészségesek maradjanak és a lehető legbiztonságosabb körülmények között játsszanak a szabadban.

tarolnak az automaták

533 milliárd forintot fizettek be a K&H-s ATM-ekbe

Folytatódott a sikerszéria: a K&H befizetős automatáiba tavaly 533 milliárd forintot fizettek be, ami 39 százalékos emelkedést jelent éves szinten – közölte a bank. Naponta átlagosan 4462 alkalommal „fogadtak” el pénzt a K&H-s ATM-ek. Egy tavaly bevezetett új funkciónak köszönhetően pedig már nem csak a saját számlára lehet befizetni pénzt, hanem a banknál vezetett más folyószámlákra is. A K&H szerint az idén további jelentős növekedést érhetnek el a befizetős ATM-ek, amelyek segítik az óriásira duzzadt készpénzállomány visszaszorítását.

A K&H Bank nettó nyeresége meghaladta az 50 milliárd forintot 2019-ben és A K&H Biztosító 2019-ben 5,8 milliárd forint nettó eredményt ért el

A K&H folytatja digitális átalakulását

A K&H Bank 2019-ben erős pénzügyi teljesítményt nyújtott, és 59,7 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el. A nettó eredmény 50,9 milliárd forint volt, ami éves összehasonlításban 7%-os növekedést jelent egyszeri tételektől megtisztított, összehasonlító alapon.  A K&H Biztosító nettó nyeresége 5,8 milliárd forint volt 2019-ben, ami 28%-os éves növekedésnek felel meg. A K&H továbbra is kiemelt figyelmet fordít a digitális átalakulást és a hatékonyságnövelést támogató beruházásaira.  A K&H 450 000 digitálisan aktív ügyféllel rendelkezik. 600 000 K&H ügyfélnek van biometrikus profilja. A K&H Banknál és a K&H Biztosítónál 25 folyamat több mint 10 millió feladatát már robotok végezték 2019-ben.

percenként 9,5 millió forinttal nyitott az új korszak

sikeresen elindult az azonnali fizetési rendszer

Hétfőn a K&H-nál közel 13,7 milliárd forint értékben több mint 97 ezer olyan átutalást végeztek, amelyek néhány másodpercen belül teljesültek is a célszámlákon – számolt be a K&H az azonnali fizetési rendszer első napjáról. Ebből a bank ügyfelei közel 82 ezer alkalommal indítottak és fogadtak bankon kívüli, míg több mint 15 ezer alkalommal bankon belüli tranzakciókat. A K&H-nál az első napon 2330 darab másodlagos azonosítót regisztráltak, ami lehet e-mail cím, mobiltelefonszám, adóazonosító jel és adószám is. Így ugyanis az utaláshoz nem szükséges a bankszámlaszámot tudni.