hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

ezeket a csapdákat kell elkerülni, ha megtakarítása van

A magyar befektetők egyik sajátossága, hogy rosszul mérik fel saját helyzetüket, illetve kevés információra alapozva, hirtelen hoznak döntéseket. Ezt elkerülendő a K&H alapkezelőjének szakemberei bemutatták a leggyakoribb befektetői buktatókat és azok elkerülésének lehetőségeit a K&H befektetői klub budapesti rendezvényén.

akik a tornateremben töltik életüket

Magyarországon a 18 éven aluli korosztály szegénységi mutatói a legrosszabbak. A leghátrányosabb helyzetű kistérségekben élő gyermekek második otthonát sokszor az iskola, játszóterüket pedig a tornaterem jelenti. Hazánkban az 1,4 millió gyermekből nagyjából 600 000 kiskorú van kitéve a szegénység veszélyének – ők az iskolában nem csupán oktatást, hanem élményeket, pozitív megerősítést is kapnak és ezzel esélyt a kiemelkedésre.

egységes a hazai kkv szektor

Az év első negyedévében gyakorlatilag stagnált a vállalkozások bizalma. A hazai kkv-k egy évre előremutató várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index jelenleg -14 ponton áll, és az index történetében most először mérettől és szektortól függetlenül szinte azonos a vállalkozások várakozása. Egyedül a vállalati hitelkamatok változásával kapcsolatos álláspont javult nagymértékben, miközben nagyobb pesszimizmus csak az uniós forrásokat illetően tapasztalható – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb adataiból.

csúcsponton a piacok K&H trendmonitor 2015 Q2

Erős évkezdet volt a piacokon, a részvénypiaci árfolyamok történelmi csúcsot, a kötvényhozamok és a betéti kamatok pedig történelmi mélypontot döntöttek. Ezekről a szintekről már bizonytalan a folytatás, akkor is, ha a nagy jegybankok, a Fed és az EKB egyértelműen támogatja a piacokat. A jelenlegi bizonytalan piaci helyzetben érdemes vegyes alapokban gondolkodni, amelyek többfajta befektetési eszközt tartalmaznak, így több piac teljesítményét is ki tudják használni – tanácsolják a K&H Alapkezelő szakemberei.

startol a K&H gyógyvarázs pályázat 12. alkalommal kaphatnak új eszközöket a gyermek-egészségügyi intézmények

Az Egészség Világnapján 12. alkalommal hirdeti meg a K&H Csoport gyermek-egészségügyi pályázatát, amelyen kórházak, rendelők, mentőállomások igényelhetnek a gyermekek gyorsabb és hatékonyabb ellátásához szükséges berendezéseket és műszereket. Az előző években a beérkezett pályázatok közel 30%-a támogatásban részesült.

itt a tojásszezon

A húsvéti időszak nagyban befolyásolja a hazai tojásfogyasztást, ezért érdemes időben bevásárolni. Ma Magyarországon többféle tartásból származó – ketreces, mélyalmos, szabadtartásos, bio tartásos – tojás is elérhető a fogyasztók számára, azonban az eltérő technológiák miatt komoly különbségek lehetnek az árak között.

10,2 millió forint a bankkártyás vásárlásokból a beteg gyerekeknek

Több mint 10 millió forint gyűlt össze a K&H gyógyvarázs javára a Mastercard bankkártyákkal történő vásárlások után. A támogatásból a Hetényi Géza Kórház és a Flór Ferenc Kórház, valamint a balmazújvárosi, a csepeli, a komáromi, a kunszentmártoni és a zalaegerszegi mentőállomás vásárolhat orvosi műszereket. Az eszközök évente mintegy 6000 beteg gyermek ellátását segítik.

a visszaesés után olajozottan működhet a szektor

„A tartósan alacsony olajár és az OPEC tétlensége miatt megindult az olajpiac önszabályozási folyamata. Az olajtársaságok csökkentik kitermelésüket és racionalizálják működésüket, miközben az alacsony árak hatására a kőolaj-felhasználás növekszik. Ennek eredménye középtávon egy új egyensúlyi ár és az olajszektor megújulása, hatékonyabb működése lehet, amit befektetésként is érdemes kihasználni.

nem tudjuk, mire jó a hitelcsere

A K&H felmérése szerint az emberek többsége nem igazán tájékozódik az aktuális pénzügyi kérdésekről. Pedig megéri kalkulálni és 2-3 évente összehasonlítani a lehetőségeket, ugyanis tavaly például átlagosan évi 360 ezer forintot spóroltak azok az ügyfelek, akik a K&H törlesztéscsökkentő hitelre cserélték meglévő jelzáloghitelüket. A fogyasztói hitelek elszámolása illetve forintosítása során pedig 3 hónapig költségek nélkül cserélhetik le hitelüket az érintettek. A megkérdezettek nem hisznek az internetes fórumokon vitatkozóknak vagy a rokonoknak, a leghitelesebb információforrásnak a banki ügyintézőt tartják.

félmillió forint a debreceni gyermekklinikának

Ötszázezer forint értékű műszereket kapott a K&H gyógyvarázs program keretén belül a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Intézete a K&H private banking igazgatóságától. Ezzel 14-re nőtt azon Hajdú-Bihar megyei gyermek-egészségügyi intézmények száma, amiket a K&H gyógyvarázs az elmúlt 11 év alatt támogatott, összesen közel 23 millió forint értékű orvosi eszközökkel.