hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

ételrendelés és befeketés egy appban

elérkezett a szuperappok kora

Egyre több funkció érhető el a hagyományos pénzintézetek mobilbanki applikációjában, melyek között a nem banki szolgáltatások is teret kapnak. Egy applikáció letöltése azonban nem garancia arra, hogy használatba is kerül, ezért a fintech világ, a neobankok, bigtechek és a hagyományos pénzintézetek is arra keresik a megoldást, hogy hogyan sűríthetnének bele egyetlen egy appba a pénzügyi szolgáltatások mellett mindent, amire a felhasználónak szüksége van, hogy az alkalmazás használatának valószínűségét növeljék.

a diákok fele optimistán látja a munkaerőpiacot

Sok diák derűlátó: az iskola befejezése után 50 százalékuk arra számít, hogy könnyen munkába tud majd állni - derül ki a K&H ifjúsági indexéből. Ettől magasabb eredmény a kutatás elmúlt kilenc éve alatt csak 2017-2018-ban fordult elő. Ettől függetlenül akadnak pesszimisták is, a diákok 17 százaléka attól tart, hogy nehezen talál majd munkát, 5 százalékuk szerint pedig nagyon nehéz lesz.

kíméletlen viharok tépázzák az országot

növekszik a bejelentések száma, de még messze a szezon vége

Az idén több komoly vihar pusztított Magyarországon és sok lakóingatlanban tett kárt az időjárás, a K&H-hoz eddig összesen, hozzávetőlegesen 3300 lakásbiztosításhoz és casco-hoz köthető kárbejelentés érkezett 440 millió forint összértékben. Bár ez jelentős összeg és még lehetnek újabb viharok a következő hetekben, a nyári viharkárok szempontjából a 2010-es esztendő volt a legrosszabb, abban az évben közel 34 ezer kárbejelentés történt a nyári viharszezonban, a K&H pedig akkor mintegy 900 millió forint kártérítést fizetett az érintetteknek. 

nem számítanak már súlyos járványhelyzetre a kkv-k

Ha jön is negyedik hullám, négyből három kkv már nem számol a tavaszihoz hasonló súlyosságú járványhelyzettel. Az újabb korlátozások helyett inkább a vírus előtti működési teljesítményük visszaállítására fókuszálnak - derül ki a K&H felméréséből.

ne csak baj esetén gondolj a mentőkre, most is vedd elő a mobilodat

adományozási kampányt indít a K&H

Ha nem lenne épp elég érv a mobilfizetés mellett az, hogy gyors, egyszerű és az egyik leginnovatívabb fizetési megoldás, a K&H most még eggyel megtoldja. Adományozási kampányt indít, hogy a járvány során erőn felüli helytállással dolgozó mentők új, innovatív életmentő műszerekkel tudják ellátni a sérülteket. Ha valaki mától augusztus végéig digitálisan fizet mobillal  vagy okoseszközzel, akkor a K&H minden tranzakció után 10 forintot adományoz az Országos Mentőszolgálat javára, összesen akár 50 millió forint értékben.

sok cég innovációval menekül előre

lemaradásban a magyar vállalati szektor a big data területén

A járvány okozta gazdasági válság utáni kilábalásban főszerepet kap az innováció, de ezen a téren felemás kép rajzolódik ki Magyarországon - derül ki a K&H most elindított innovációs indexéből, amely a 300 millió forintot meghaladó éves árbevétellel rendelkező magyar cégek innovációhoz való hozzáállását és terveit mutatja be. A magyar vállalatok a járvány hatására előre menekülnek: tízből négyen jelentek meg új termékkel vagy szolgáltatással az elmúlt 2 évben, amelyek az árbevétel ötödét adták. A magyar cégek 45 százaléka viszont a digitális transzformációt nem tartja fontosnak, tízből hat cég nem hajtott végre digitális fejlesztést az utóbbi két évben. Egyelőre kevesen foglalkoznak nagy mennyiségű adatok feldolgozásával és a mesterséges intelligencia alkalmazásával is.

a finanszírozásban is szerepet fog kapni a fenntarthatóság

a K&H már elkezdte ügyfelei felkészítését a fenntarthatósági normákra

A fenntarthatóság egyre fontosabb téma a gazdasági szereplők számára is. A cégeknek azért is ideje átállni a fenntarthatóbb működésre, hogy a jövőben is akadály nélkül és elérhető áron jussanak finanszírozási forrásokhoz. A K&H üzleti tanácsadóit képzéssel készíti fel arra, hogy segíteni tudják nagyvállalati ügyfeleiket a fenntarthatósági kérdésekben.

bejött az alszámlák közti átjárhatóság

duplájával emelkedett a K&H SZÉP kártya elfogadóhelyek száma

Az alszámlák közötti átjárhatóságnak is köszönhetően hatalmas érdeklődés van a SZÉP kártya iránt. 2021 első felében duplájával emelkedett a K&H SZÉP kártya elfogadóhelyek száma és a szálláshely, valamint a szabadidő alszámlák használata is megkétszereződött az előző év azonos időszakához képest. Ezzel az első félévben a K&H SZÉP kártya költések elérték a 11 milliárd forintot.

80 millió forintnál jár ismét a viharszámla – hogyan érdemes védekezni a villámlással szemben

Újabb zivatarrendszer okozta vihar és jégeső pusztított országszerte az elmúlt hétvégén. A K&H-hoz 350 lakásbiztosításhoz és 150 casco biztosításhoz köthető kárbejelentés érkezett hétfő reggelig. A károk felmérése azonnal megkezdődött.

négyéves mélypontján az utazásra szánt költéseink

Jóval kevesebbet költenének idén a belföldi vagy külföldi utazást tervezők: a 183 ezer forintos átlagösszeg négyéves mélypontot jelent. Ebből az összegből egyébként átlagosan két fő menne pihenni - derül ki a K&H biztos jövő felméréséből. Az utazást a legtöbben a megtakarításaikból, jövedelmükből finanszíroznák, de 10-ből 3-an a SZÉP kártyájukon található összeggel is számolnak.

17 éves csúcson a kkv-k várakozásai

20 pontra emelkedett a K&H kkv bizalmi index, ami a hazai kis- és középvállalkozások várakozásait 17 éve vizsgáló felmérés eddigi legoptimistább értéke. A minden szektorban pozitív képet mutató eredmények főként annak köszönhetők, hogy a cégek pénzügyi helyzetük alakulását és a gazdaságpolitikai intézkedéseket tekintve is derűlátók.

a rossz híreknek is van jó oldala

Érdekes kettősség uralta a piacokat az utóbbi hetekben. A  világgazdaság teljesítményére nézve rossz hírek láttak napvilágot, ez a jegybankokat is óvatosságra intette, így a piacokon több volt a vásárló, mint az eladó, a részvényárfolyamok feljebb mentek - derül ki Hajósi Péter, K&H alapok kezelőjének befektetési igazgatójának összeállításából. Bár rövid távon lehet egy megingás az elmúlt időszakban látott emelkedés után, de még mindig a részvényeket érdemes figyelniük a megtakarítóknak.

ez történt az első félidőben a babaváróval

Miközben a teljes magyarországi piacon a folyósított babaváró kölcsönök összege az év első öt hónapjában csökkent, a K&H-nál jelentősen, 36 százalékkal nőtt - ez csak egy, beszédes szám a 2 éves születésnapját ünneplő konstrukcióról, amelyhez hasonlóan kedvezményes államilag támogatott hitel korábban nem volt a piacon. A K&H babaváróinak nagy része biztosra megy, 10-ből 4-en úgy kérik a hitelt, hogy már úton van a baba.

erre figyeljünk utazás előtt, hogy biztos legyen a pihenés

Fokozatosan változnak az utazással kapcsolatos szabályok, így érdemes tisztában lenni a külföldi utazás tervezése során azzal, hogy az úticélul választott országra érvényes-e az utasbiztosításunk. A K&H utasbiztosítása azokra az országokra is kiterjed, amelyek ugyan szerepelnek a Külgazdasági és Külügyminisztérium által utazásra nem javasolt térségek listáján (I. kategória), de kizárólag a COVID-19 járvány miatt kerültek fel oda.

közel ezer lakásban tett kárt a vihar és a jég

A múlt hétvégi viharos időjárás miatt már több, mint 750 kárbejelentés érkezett a K&H-hoz. A társaság több kiemelt kárszakértője is a károk felmérésén dolgozik. A károk pontos összege még nem ismert, de a K&H becslései szerint akár 100 millió forint is lehet.

a digitalizáció a társadalmi szerepvállalásban is helyet kap

A társadalmi igények és a digitalizáció nyújtotta lehetőségek határozták meg a K&H elmúlt évi társadalmi felelősségvállalási tevékenységét. Az innovatív megoldások nemcsak a vírusjárvány kordában tartását segítették, de mára a mindennapi pénzügyi szolgáltatások részévé váltak. A K&H csatlakozott a Svéd Kamara által szervezett CSR Tudatossági Héthez, hogy ezzel is hangsúlyozza a téma fontosságát.

zsebünkben a bankunk - de beszélgethetünk is vele?

A modern technológia leglátványosabb eszközei az elmúlt öt évből a digitális személyi asszisztensek voltak. Ezek az asszisztensek képesek a beszédfelismerésre, legújabban pedig a vásárlásra is. Kérdés, hogy a bankolásban mennyire lesznek bevethetőek, és ha technológiailag lehetséges is, mindez az ügyfelek számára rejteget-e majd biztonsági aggályokat, például egy kávézóban megkérnénk-e a bankunkat élő szóban, hogy utalja el az aktuális rezsit.

ki vigyáz a lakásra a nyaralás alatt?

Tízből négyen a nyaralás alatt a lakásban lévő értékeiknek ideiglenesen más helyet keresnek - derül ki a K&H biztos jövő indexéből. Távfelügyelettel rendelkező riasztóval a megkérdezettek 17 százaléka rendelkezik, az otthoni lámpák automatikus kapcsolgatásának lehetőségével 15 százalékuk él. Viszonylag alacsony, 11 százalékos azoknak az aránya, akiknek az otthonában már keletkezett kár nyaralás során.

nagyon kapósak a lakossági kölcsönök kétszámjegyű növekedés szinte mindenhol

Erős a kereslet a K&H hitelei iránt. A folyósított lakáshitelek összege az év első négy hónapjában 39 százalékkal nőtt, miközben a teljes piac csak 7 százalékos növekedést mutatott. A babaváró hitel esetében a K&H 27 százalékos többletet ért el, szemben az országos piac zsugorodásával, a személyi kölcsönöknél pedig 3 százalékos volt a bővülés. Valamennyi hitel esetében a lakásfelújítás az egyik fontos cél és egyre nagyobb az érdeklődés az államilag támogatott lakáskorszerűsítési kölcsön iránt is.

fejenként több mint 5 millió forint hitelt kértek a lakásfelújítók

A lakásfelújítás, mint konkrét hitelcél került egyre inkább fókuszba a hiteligényléseknél az év első felévben - közölte a K&H. A felújításra igényelt jelzáloghitelek 63 százalékát már az idén februártól elérhető államilag támogatott otthonfelújítási kölcsön adja. Egy-egy otthonelújítási hitel esetében az átlagos kölcsönösszeg 5,2 millió forint. A személyi kölcsönöknél is egyre nagyobb a lakáskorszerűsítők aránya.

megfékezik a hosszú oldalt

Bár a piaci várakozásokkal összhangban megemelte az alapkamatot az MNB, egyben jelezte, hogy kamatemelési ciklusba kezd és ezzel erőt adott a forintnak. Tartós forintdrágulásra azonban egyelőre nem lehet számítani, a kötvényhozamok pedig nem szabadulnak el. A devizás befektetési eszközök továbbra is az „étlapon” maradhatnak.

a digitalizáció elérte a tömegközlekedőket is Budapest toronymagasan vezet

A magyar nagyvárosokban megnőtt az okostelefonokon vásárolt tömegközlekedési jegyek száma, így az eddigi legjobb hónapját zárta a K&H+ alkalmazás, amelynek ma már több mint 50 ezer felhasználója van - közölte a K&H. A közlekedési mobiljegy-vásárlás nagyon népszerű funkció a mobilalkalmazáson belül, ahol ezer virtuális utazási jogosultságot adó jegytípus közül választhatnak az érintettek.

ötletes megoldás, amivel a torta és az ünnepi készülődés is édesebb

Prémium cukrásztorták és minden ünnepi kellék egy helyen: ezt tudja a Budapest különleges cukrászdáinak termékeit összegyűjtő és kiszállító Édes Város, ahol az édességek mellett most már dekorációk, partikellékek és ajándékok is elérhetőek. A Start it @K&H inkubátorprogramjában rész vett startup fejlesztése olyannyira különleges, hogy világszinten mindössze egyetlen hasonló vállalkozás van.

2024-ben fókuszba kerülhet a parasport támogatása

A paralimpikonok támogatása olyan terület, amelyhez világszerte jellemzően csak a paralimpia idejére csatlakoznak a cégek. A soron következő párizsi viadal már most beindította a szponzorgépezetet, hogy minél több neves nemzetközi márka a parasport mellé álljon.  Az esemény mellett azonban az igazi segítséget a felkészülés és a közösség támogató figyelme jelenti – véli a Magyar Paralimpiai Csapat Pénzintézete, a K&H.

lassan, de biztosan halad a gazdaság kifehérítése

Az elektronikus fizetés és az online számlázás nemcsak a pénzügyi szolgáltatásokat teszi könnyebbé, gyorsabbá és biztonságosabbá, de a gazdaság kifehérítését is nagyban segíti. Igaz, a korábban nem könyvelt tételek hivatalos útra terelése nem egyik napról a másikra történik, többéves távlatban nézve azonban ezek feltételezett aránya 5-6 százalékpontos csökkenést mutat – derült ki a K&H kkv-k körében végezett felméréséből.

rezsi 2.0 avagy az előfizetések átláthatóvá tétele versenyelőny lehet a bankoknak

A dobozos szoftvernek lassan vége van, havi előfizetési díjat kérnek a professzionális gyártók. Az operációs rendszer pedig szinte megszűnt termék lenni, ideális esetben frissítésekkel együtt jár a számítógéphez. Az előfizetésekben rejlő lehetőségek azonban ennyivel még nincsenek kiaknázva.

boom a nyugdíjra készülőknél

jelentősen nőtt a nyugdíjas évekre takarékoskodók száma

Egyre többen készülnek tudatosan az időskorukra - közölte a K&H. A társaságnál az idei év első négy hónapjában 43 százalékkal több nyugdíjbiztosítási szerződést kötöttek, mint egy évvel korábban, amiben a bázishatás – azaz a koronavírus-járvány tavalyi megjelenése miatti óvatosság - is szerepet játszott. A nyugdíjbiztosítások állománya pedig a múlt év végéhez képest több mint 6 százalékkal nőtt.

az önbeteljesítő jóslat esete a forinttal

Az infláció megugrása miatt az MNB üzenetet küldött a piacnak, gyakorlatilag szóbeli intervenciót hajtott végre, ami erőt adott a forintnak. Hajósi Péter, a K&H alapok kezelőjének befektetési igazgatója szerint azonban a forint hosszabb távon - ha az infláció visszatér a jegybank által tolerálható szintre - veszíthet az értékéből.

a korlátozások helyett a pénzhiány áll a nyaralás útjában

belföldön hétvégézne a többség

A magyarok többsége, 57 százaléka idén csak maximum négy éjszakás, belföldi kikapcsolódással számol, mindössze 16 százalék tervez hosszabb külföldi nyaralást. Az utazástól nem a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások, hanem a pénzhiány tartja vissza a megkérdezetteket - derül ki a K&H biztos jövő felméréséből. 56 százalék mondta ugyanis, hogy nincs elég pénze a nyaralásra, míg az érvényben lévő korlátozások 25 százalékot tántorítanak el az utazástól, és mindössze 22 százalék tartja ezt korainak és kockázatosnak.

háromszorosan nyerhetünk a fenntarthatóság ösztönzésével

A K&H új fejezetet nyit a pénzintézeti szerepvállalásában. A saját fenntartható működése mellett a lakosság és a cégek felelős tevékenységét, működését is ösztönzi. Ezzel pedig triplán nyerhetünk. A környezetünk védelme mellett ugyanis a fenntarthatóság elvét követő vállalatok versenyelőnyre tehetnek szert, a lakossági befektetők pedig a társadalmilag felelős alapokon (social responsible investment - SRI) keresztül az iparág növekedéséből profitálhatnak.