min múlik a hazai vállalkozások sikere?

Egy sikeres vállalkozáshoz nem csak kreatív és innovatív ötletre lehet szükség, sokkal több múlhat ugyanis a megvalósításon, a fogyasztó megismerésén és megértésén, mint a termék vagy szolgáltatás eredetiségén. A K&H ezért vállalkozásfejlesztési rendezvényekkel, e-tananyagokkal és webináriumokkal segíti az új cégek indulását és fejlődését.

Magyarországon pezseg a vállalkozói élet. Az Opten céginformációi alapján idén eddig 23 ezer új társas vállalkozás indult, év végére pedig akár a 30 ezret is meghaladhatja az új cégek száma, ami még az elmúlt évek kiemelkedő adatait is felülmúlná. A nemzetközi startup világban is egyre előkelőbb helyet foglal el Budapest, miközben több másik hazai nagyváros, mint például Győr és Debrecen is bekapcsolódnak az inkubációs tevékenységbe.

„Túl vagyunk azon a korszakon, amikor kényszervállalkozások születtek. Felnőtt egy olyan fiatal vállalkozói generáció, akik kreatív és innovatív ötleteiket saját cég formájában szeretnék megvalósítani. Ehhez azonban az ötleten és elhatározáson túl a megvalósítás is kell. Azaz, hogy miként tudják elképzeléseiket nyereséges, sikeres vállalkozásként valóra váltani” - emelte ki Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője. A kezdő cégek buktatóiról az RTL Klubon hamarosan ismét induló Cápák között című műsor stratégiai partnereként és a vállalkozások pénzügyi mentoraként, a jelentkezőknek és a fejlődni vágyó vállalkozásoknak tartott workshopon beszélt a szakértő.

mi kell a vásárlónak?

Bizonyára mindenki jól ismeri a Mi kell a nőnek című filmet, amiben egy férfi próbálja megérteni azokat a női élethelyzeteket, amikre terméket kínál. Ugyanez a helyzet a saját vállalkozás esetén is. Egy másik irányból kell nézni a termékünket - a vevő szemüvegén keresztül. „Minél inkább értjük és ismerjük a fogyasztót, annál biztosabb, hogy olyan értéket tudunk teremteni számára, amiért hajlandó fizetni. A vásárló ugyanis akkor fog egy új terméket vagy szolgáltatást kipróbálni és megvásárolni, ha az egy valós problémájára nyújt megoldást. Fogyasztó nélkül pedig nincs sikeresen, nyereségesen működő vállalkozás” - hangsúlyozta a magyar startup világ legbefolyásosabb nőjeként is emlegetett Pistyur Veronika, a Bridge Budapest ügyvezetője.

A cégek számára tehát elengedhetetlen tudni, hogy kik az ügyfelek, kiből lehet vásárló, mi jellemző rájuk, illetve a vállalkozás mivel nyújthat többet versenytársakhoz képest. Ezt a piac teljeskörű, tényeken és adatokon alapuló elemzése adhatja meg. „Nem csak a kezdő, hanem gyakran még a tapasztalt vállalkozások is beleesnek abba a hibába, hogy saját szubjektív véleményük szerint értékelik a piaci információkat” - mutatott rá Sziller Olivér, a MyConcept ügyvezetője a vállalkozások egyik tipikus buktatójára. Ezt az ún. megerősítési torzítást - amikor azokat az információkat látjuk meg, amik igazolják az elképzelésünket - tudják kiküszöbölni a piac jellemzőit felmérő kutatások. Ehhez és a megfelelő külső szakemberek megtalálásához is segítséget nyújt a K&H, a Cápák között műsorba jelentkező és vállalkozásindítást tervezők számára szervezett szakmai rendezvényeken és az uzletetide.hu vállalkozásfejlesztési oldalon.

út a fogyasztóhoz

A vásárló megtalálásával azonban még korántsem értünk célba. Meg kell találni azokat a csatornákat, kommunikációs felületeket, amiken keresztül a termékünk eljuthat a felhasználókhoz. Az ún. „customer journey” fog választ adni arra, hogy a fogyasztó honnan tájékozódik, miként ismeri meg a terméket és hogyan jut el a vásárlásig. Ennek az útnak a feltérképezése ad választ a vásárlási döntés mögötti motivációra és egyben a termék használatával kapcsolatban felmerülő nehézségekre - anélkül, hogy felesleges időt és energiát ölnénk a termék fejlesztésébe és gyártásába. „A siker tehát nem abban rejlik, hogy tökéletes terméket fejlesztünk, hanem abban, hogy értjük és ismerjük a vevőinket” - hangsúlyozta ki a kkv szakértő.

Aki szeretné megnézni az eseményen készült felvételt, és a szakmai prezentációkat, itt teheti meg.

Kapcsolattartó

K&H Kommunikáció

  • sajto@kh.hu