hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

Idén jelentősen csökkenhetnek a vállalkozások adminisztrációs terhei

A Nemzetgazdasági Minisztérium és a vállalati szektor kkv szakemberei országos konferenciasorozat keretében tartottak ma előadást Debrecenben a kisvállalkozások számára, ahol Pogácsás Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium Kkv fejlesztési, kereskedelmi és fogyasztóvédelmi főosztály szakmai főtanácsadója ismertette a kkv-k fejlesztését támogató gazdaságpolitika összetevőit. Emellett beszéltek a 2011-ben elérhető uniós pályázati forrásokról, valamint bemutatták a vállalkozások terheinek csökkentését szolgáló finanszírozási és megtakarítási lehetőségeket.

A legtöbb gyerek nyelviskolát vagy pékséget nyitna

a K&H országos tudásversenyére több mint 600 gyerek jelentkezett

Sikeresen zárult a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! országos tudásverseny első fordulója, melyre 150 pályázat érkezett az ország minden területéről. 89 általános iskola nevezett a versenybe, és több mint 600 tanuló tette próbára tudását és kreativitását a pénzügyekhez kötődő feladatok megoldásával. A K&H Csoport fontosnak feladatának tekinti, hogy a felnövekvő generáció mielőbb elsajátítsa az alapvető pénzügyi ismereteket, mely a teljes élet nélkülözhetetlen része. Ezért indította útjára a fiatalok pénzügyi oktatását célzó kezdeményezését, amely során immár második alkalommal hirdetett országos versenyt általános iskolások részére.

Stagnáló foglalkoztatási hajlandóság a kisvállalati szektorban

„A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai szerint januárban jelentősen, mintegy 15,7%-kal nőtt az álláskeresők száma az előző hónaphoz képest. Mivel az általunk megkérdezett kkv vezetők többsége egyelőre az alkalmazottak létszámának stagnálásával számol, és a munkaerő-felvételben gondolkodó vállalkozások többségénél is csak néhány fős létszámbővítést valószínűsítenek, ezért a kkv szektorban a következő hónapokban nem várjuk a foglalkoztatás látványos megugrását” - mondta el Németh László, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

Versenyelőny a vállalkozásoknak ismét elindul az országos K&H üzleti tippek konferenciasorozat

Az Új Széchenyi Terv, a megújuló pályázati rendszer, az idén életbe lépett adózási és járulékfizetési szabályok lehetőségeinek kiaknázása jelentős versenyelőnyt, ugyanakkor komoly kihívást is jelent a vállalkozások számára. A vállalkozások országszerte 11 helyszínen találkozhatnak a kormányzati és pénzügyi szektor kkv szakértőivel, akik segítséget nyújtanak ebben a tájékozódásban.

K&H Lízingcsoport közleménye 2011.02.14.

A K&H Lízingcsoport tájékoztatja a Tisztelt Ügyfeleit, hogy az ügyfélszolgálati iroda ünnepi nyitva tartása az alábbiak szerint alakul.

Kátyúkárra is fizet a biztosító több százezer forint kárt is okozhat egy kátyú

a K&H Biztosító szakértői véleménye

A téli időjárási viszonyok jelentősen megviselik a magyarországi utakat. Évente több ezer kátyú keletkezik, ezek jelentős része a csapadékos időjárás és a fagy miatt ezekben a hónapokban jön létre. A legnagyobb körültekintés mellett is előfordul, hogy egy jármű megsérül az úthibák, gödrök miatt. Ilyenkor az út fenntartója felel a kárért, viszont azok, akik Casco biztosítással rendelkeznek, akkor is számíthatnak kártérítésre, ha a fenntartóval nem sikerül rendezni a problémát.

A vevői kapcsolatok döntő jelentőségűek a kkv-k életében

„Egy nemrég készített felmérés szerint előre láthatólag idén a hazai vállalatok több mint 3%-a válik fizetésképtelenné, emellett a vevők folyamatos kockázat-figyelésére hívják fel a figyelmet. Mivel a kisvállalati szektorban a vevői kapcsolatok befolyásolják leginkább a cégek gazdasági helyzetét, ezért a kkv-k esetében különösen nagy jelentőséggel bír a pénzügyileg stabil partnerek kiválasztása” - mondta el Németh László, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

Idén tovább javulhatnak a háztartások megtakarításai

indul a K&H hozamváltó 3. alap

„Az idei év eleje különlegesnek tekinthető abból a szempontból, hogy most februárig érkeznek meg az első, már a csökkentett, 16%-os adókulccsal és a családi kedvezménnyel számított munkabérek. A családok egy részének így megnövekedett jövedelme lehetőséget nyújthat arra, hogy tovább folytatódjon az a kedvező folyamat, amely a válság kezdetét követően indult el, és amelynek során a háztartások megtakarítása ma már a GDP közel 5%-át teszi ki” – mondta el Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.

Zöld otthont, zöldhitelből, zöldbiztosítással környezettudatos ügyfeleknek energia-megtakarítást eredményező lakáscélú beruházások finanszírozása ingatlanfedezettel a K&H-tól

A K&H zöldhitel energia-megtakarítást eredményező, lakáskorszerűsítési beruházásra igényelhető lakossági finanszírozási mód. A K&H zöldhitel mellé a korszerűsített ingatlan biztosítására K&H fészek „zöld” otthonbiztosítást is lehet kötni. A környezettudatos hitel és otthonbiztosítás a mai naptól igényelhető a K&H Bank fiókjaiban.

K&H Lízingcsoport közleménye 2011.01.27.

A K&H Lízingcsoport közleménye kondíciók változásáról