a globális folyamatok mellett az egyedi sikertörténeteket is figyelni kell

A befektetési piacot már az év kezdete óta foglalkoztatja, hogy az elmúlt években a pénz- és kötvénypiacra áramló tőke mikor indul el a tőzsdék felé. A fejlett országok biztató gazdasági növekedése, az alacsony kamatkörnyezet és a kockázatvállalási hajlandóság növekedése is a részvények felé irányítja a befektetőket, azonban a részvénypiacok most nem tekinthetők olcsónak. Ezért a globális folyamatok figyelembevétele mellett most érdemesebb a régiók, iparágak, vagy akár konkrét vállalatok szintjén keresni a jó vásárlási lehetőségeket – hangzott el a K&H intézményi befektetők számára megrendezett Gazdaság és Befektetés konferenciáján.

 

A Fed kötvényvásárlási programjának csökkentése egyre közeledik, miközben a legnagyobb részvénypiacok mostanra elérték a 2000-ben, illetve 2007-ben elért rekord szinteket, így a tőzsdékben korábban csalódott befektetők visszaszerezték megtakarításaik értékét. Mindennél aktuálisabb tehát a befektetési piacot már az év kezdete óta foglalkoztató téma, hogy a befektetők mikor indulnak el a pénz- és kötvénypiacokról a részvénypiacok felé. ”Látni kell, hogy a válság kezdete óta a befektetők szerte a világon döntően kötvényben helyezték el vagyonukat. Csak az amerikai kötvényalapokban mintegy 1300 milliárd dollárnyi tőkét helyeztek el az elmúlt négy évben” – hangsúlyozta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója az intézményi befektetők számára megrendezett Gazdaság és Befektetés konferenciáján. 

jöhet tehát a részvénypiaci optimizmus?
Több éves időtávra tekintve kevésbé vagyunk bizakodók, hiszen szabályozási okokból globálisan a nyugdíjpénztárak és a biztosítók nem fogják növelni részvénybefektetéseik súlyát, így a legtöbb intézményi befektető nem várható jelentős vevőként a tőzsdéken. Emellett a demográfiai tényezők miatt hosszú távon a lakossági befektetők is inkább a rendszeres jövedelmet biztosító befektetések felé fordulnak.
Rövid távon nézve azonban azt látjuk, hogy az alacsony kamatkörnyezet miatt a befektetők elmozdulnak a magasabb hozamlehetőség irányába, miközben a befektetői hangulat is kedvező, így a kockázatvállalási hajlandóságuk az év eleje óta folyamatosan növekszik. A lakossági befektetők tehát, akik az összes kezelt pénzügyi vagyon durván 40%-áról (mintegy 34.000 milliárd dollár) döntenek, rövid távon egyértelműen fűtik a részvénypiaci árfolyamokat.
Ha megnézzük a jelenlegi szinteket, akkor az látható, hogy a piaci hangulat és a növekedési várakozások már optimisták, az értékeltségi szintben viszont már nincs tartalék, nem olcsók a papírok. Így újabb pozitív impulzust csak a profitvárakozások emelkedése adhat, ami a gazdasági növekedés függvénye. 

miben látnak  fantáziát a befektetési szakemberek? 
Az egyelőre nem egyértelmű trend miatt a szokásosnál is fontosabb a részvénypiacokon belül aktívan, az iparágak, régiók szintjén, sőt, akár az egyedi vállalatokat nézve keresgélni a kedvező befektetési lehetőségeket. Európa: A javuló konjunktúra miatt egyértelműen van fantázia az európai pénzügyi szektorban. A támogató, laza monetáris politika, a banki mérlegek megtisztítása és feltőkésítése, az egységes európai bankszabályozás hosszú távon jót tesz az európai bankoknak.
Mediterrán régió: Különösen a spanyol és olasz részvényeket lehet érdemes felülsúlyozni. A strukturális reformoknak köszönhetően Spanyolország egyre versenyképesebbé válik, egyre jobban tisztul a spanyol bankszektor a rossz hitelektől, és a spanyol vállalati szektor is fokozatosan építi le eladósodottságát. Olaszország ettől kissé ugyan elmaradva, de hasonló utat járhat be.
Olajszektor: Tény, hogy a fölösleges finomítói kapacitások és a gyengélkedő olajár miatt jelenleg nem a befektetők kedvence, azonban a javuló növekedési kilátások és a geopolitikai kockázatok felerősödése újból emelkedő olajárat hozhat.
Ázsia és feltörekvő régió: Mivel Kína jelenleg a beruházás-vezérelt növekedési modellről a fogyasztás központú növekedési modellre kíván átállni, ezért a kínai fogyasztási szektor vállalatainak részvényeiben is komoly potenciál van. Így ezek a papírok - az elmúlt hónapokhoz hasonlóan - tovább emelkedhetnek. 

K&H Csoport
Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan közel 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 220 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését közel 1700 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 144 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez. 

A KBC az elmúlt 16 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton. 

K&H Alapkezelő
A K&H Alapkezelő 1997 óta a hazai befektetési piac egyik vezető szereplője, a tőke- és hozamvédett alapok piacának első számú képviselője. A K&H Alapkezelő az innovatív termékfejlesztés mellett az ügyfelek tájékozottságának, tudásának növelésére is jelentős hangsúlyt fektet. 

főbb adataink:

K&H Bank 
2013. szeptember 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 210 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2576 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 16,2 milliárd forint

K&H Alapkezelő
2013. szeptember 30-án:
teljes kezelt vagyon:  845,3 milliárd forint
intézményi ügyfelek kezelt vagyona:  117,7 milliárd forint
K&H alapokban kezelt vagyon: 727,6 milliárd forint

K&H Biztosító 
2013. szeptember 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 10,3 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 115,6 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény  (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,5 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,9 milliárd forint

Kapcsolattartó

Csordás Emőke

Well PR Ügynökség
  • 30-221-3611, 350 7390
  • 350 7393
  • e.csordas@well.hu, sajto@kh.hu
  • www.kh.hu