hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

K&H: 43 százalékos növekedés a lakáshiteleknél

A lakáshitelpiac bővülésből a K&H Bank is kiveszi a részét: az elő félévben - éves összevetésben 43,5 százalékkal 35,4 milliárd forintra nőtt a folyósított lakáshitelek összege, a szerződések száma pedig 24 százalékkal nőtt - derül ki a pénzintézet összeállításából, amely szerint már 4 milliárd forintnál tart a CSOK keretében nyújtott támogatások összege. 

nem kérünk már se hekkest, se lángosost

gyógyszertár, ruhabolt, vegyesbolt kell a balatoniaknak

Gyógyszertárat és patyolatot, azaz ruhatisztítót látnának legszívesebben a siófokiak, Balatonfüreden a vegyesbolt az egyik legnépszerűbb kérés, Keszthelyen pedig ruhaboltra és mozira lenne a legnagyobb igény – derül ki a K&H: üzletet ide! programjának keretében leadott szavazatok alapján.

gázos hiány Felcsúton?

Felcsúton és a környékbeli településeken lakók gázszerelőt, zöldségest, éjjel-nappali üzletet éskocsmát szeretnének a közelükbe - derül ki a K&H: üzletet ide! programjának keretében leadott szavazatokból. 

fürdőt akarunk az Operához

A Bohémélet Mimije virágboltot szeretne, míg Leblanc Gergely balettművész parkolóháznak örülne. A Magyar Állami Operaház művészei is szavaztak arra, hogy milyen üzletet vagy szolgáltatást hiányolnak leginkább a környékükről, így az Opera és az Erkel Színház közeléből. A K&H: üzletet ide! programjának keretében ugyanis most bárki bejelölheti egy online térképen, hogy hova és pontosan milyen boltot vagy szolgáltatást szeretne. Az Opera környékén például gyógyfürdőre, zöldségesre és pékségre is érkezett szavazat. 

az IT biztonság duplán jó befektetés

Október az információbiztonság hónapja Európában, ami nem csak a cybertámadásokra, illetve azok kivédésére hívja fel a figyelmet, hanem arra is, hogy az IT eszközök használatának rohamos terjedésével maga a szektor is ígéretes befektetési célpont - javasolják a K&H Alapkezelő szakemberei. 

uszodát a Budai Várba? Vagy inkább a Balaton mellé?

Közel 2800-an szeretnének uszodát vagy gyógyfürdőt, esetleg wellness központot a lakóhelyük mellé a K&H: üzletet ide! programja keretében beérkezett szavazatok szerint. A területi eloszlás is roppant érdekes, van, aki a Budai Várba szeretne fürdőt, de a Balaton mellett is volna erre igény. A program egyik legizgalmasabb része, hogy bárki, tényleg bárki szavazhat arról, hogy hova és milyen üzletet szeretne látni a környékén! Szavazásra fel!

vegyesboltot vagy pékséget szeretnénk a közelbe

a bankautomaták is benne vannak a top 5-ben

A legtöbben vegyesboltot szeretnének a lakóhelyük közelében látni - derül ki a K&H: üzletet ide! programjának részeredményeiből. Népszerű még a pékség, a fitneszterem is, de sokan szeretnének a szomszédba bankautomatát is. A K&H programjának keretében ugyanis bárki megjelölheti egy interaktív térképes felületen, hogy milyen üzletet vagy szolgáltatást hiányol leginkább a környezetében, így pedig közvetlenül is alakíthatja lakókörnyezete sorsát. A pénzintézet abban bízik, hogy a hazai kis- és közepes vállalkozások inspirációt és támogatást kapnak vállalkozásuk továbbfejlesztéséhez.

CSR Best Practice elismerésben részesült a K&H

CSR Best Practice elismerésben részesült a fiatalok oktatását és a környezetvédelmet középpontba helyező K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat. A Bank egyike annak a 6 vállalatnak, amelyeket díjjal jutalmazott a Magyar PR Szövetség. 

uszodát a Budai Várba? Vagy inkább a Balaton mellé?

Közel 2800-an szeretnének uszodát vagy gyógyfürdőt, esetleg wellness központot a lakóhelyük mellé - derül ki a K&H: üzletet ide! programjának részeredményeiből. A területi eloszlás is roppant érdekes, van, aki a Budai Várba szeretne fürdőt, de a Balaton mellett is volna erre igény.

a K&H gyógyvarázs lett az év legnagyobb társadalmi hatású programja

innovációja, társadalmi értéke és partneri együttműködései alapján további három elismerést is kapott

A K&H gyógyvarázs program az elmúlt 13 évben a gyermekegészségügy számára nyújtott folyamatos támogatás és a társadalom széles körének bevonása elismeréseként elnyerte a Magyar Adományozói Fórum által megítélt Legnagyobb Hatást Elérő Támogatói Program első helyezését. A program emellett Az Év Társadalmi Befektetési Programja, a Legsikeresebb Partneri Együttműködés és a Leginnovatívabb Támogatói Program kategóriákban is díjat, illetve elismeréseket kapott.