hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

a következő hónapokban is jó hangulat várható a piacokon

„A kedvező növekedési kilátások miatt a harmadik negyedévben folytatódhat a jó hangulat a tőke- és pénzpiacokon, a korrekció még várat magára. Ennek tükrében jelenleg a kötvény típusú befektetések helyett védett alapokat javaslunk a befektetőknek, mivel ezek megadják a lehetőséget a magasabb hozamra, ugyanakkor váratlan visszaesés esetén is megőrzik a befektetett pénzt” – tanácsolja Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

a jól fizető adósok is keresik az alacsonyabb törlesztőt a K&H-nál

minden hatodik hitelkérelemmel régi hitelt váltanának ki

A folyamatos alapkamat csökkentés egyik hatása, hogy egyre kedvezőbb feltételekkel lehet hitelekhez, közte lakáshitelekhez jutni. A K&H tapasztalatai szerint az ügyfelek számára az utóbbi hónapokban ismert lett, hogy a jól fizető adósoknak is érdemes átnézni a hitelszerződésüket és kedvezőbb konstrukcióra váltani azt. A K&H törlesztéscsökkentő hitelre váltó ügyfelek évente átlagosan évi 150.000 forinttal kevesebb törlesztőt fizetnek.

a kamatcsökkentés után nagyobb forintárfolyam-ingadozásokra lehet számítani

A deflációs környezet és a nyugodt nemzetközi hangulat miatt a mostani és az augusztusi kamatdöntés alkalmával is 10-10 bázispontos kamatcsökkentésre számítunk. Ezzel a kétéves kamatcsökkentési ciklus végére a magyar eszközök feltörekvő országokhoz képest eddig kedvező kamatfelára elfogy, ezért a továbbiakban a forint az eddigiekhez képest nagyobb árfolyamkilengésekkel reagálhat a nemzetközi hangulat változásaira.

Pr-Oscart, a legrangosabb nemzetközi pr díjat nyerte el a K&H gyógyvarázs mesedoktorok programja

A 80 országban jelenlévő Nemzetközi PR Szövetség 2014-es Golden World Award versenyén egyedüli magyarként nyert díjat a K&H gyógyvarázs mesedoktorok programja. A pályázatra összesen 415 nevezés érkezett a világ minden tájáról, az egészségügyi kategóriában 9 program került short listre, amelyek közül a K&H gyógyvarázs mesedoktorok programot díjazták.

még több helyen gyógyítanak a mesedoktorok

2014 júliusától újabb 13 kórház kis betegeinek napjaiba lophatnak derűt a K&H gyógyvarázs mesedoktorok. Az önkéntesek így már az ország 42 gyermekosztályára mehetnek személyesen mesét olvasni, míg az interneten átküldött mesevideókat már 30 intézményben nézhetik meg a beteg gyerekek a K&H által biztosított számítógépeken.

Facebook és Amazon részvények a hazai befektetők számára

K&H kettős kosár 3 alap

A tőke- és hozamvédett alapok kínálatában igazi újdonság a már jegyezhető K&H kettős kosár 3 alap. Az alap egyszerre két befektetési történetet tesz elérhetővé a megtakarítók számára: az elsődleges hozam világválogatott részvények teljesítményét követi, míg a Facebook és az Amazon részvényeinek emelkedése esetén bónusz hozamot nyújt.

170 új munkahely a K&H segítségével

egyedülálló hulladékhasznosító üzem épült Magyarországon

Létrejött az egyetlen olyan hazai hulladékkezelő- és hasznosító üzem, amelyben Magyarországon egyedülálló technikának köszönhetően bármilyen használatból kivont elektromos- és elektronikai berendezés károsanyag-kibocsátás nélkül újrahasznosítható. A karcagi Elektronikai Hulladékhasznosító Kft. ezzel 170 új munkahelyet teremtett a térségben. A több mint 3,5 milliárd forintos beruházás az Európai Unió támogatásával és a K&H finanszírozásával valósult meg.

a kkv-k bíznak a kormányzati intézkedésekben

A hazai vállalkozások következő egy évre vonatkozó várakozásait mutató K&H kkv bizalmi index jelenleg -10 ponton áll, ami közel négy éve a legjobb eredmény. Legutóbb a gazdaságpolitikával, a vállalati hitelkamatokkal és az uniós pályázatokkal kapcsolatos várakozások javultak leginkább, miközben a vállalkozás pénzügyeit és a versenyhelyzetét illetően visszafogottabbak lettek a cégek - derül ki K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb adataiból.

A K&H-t ismét Magyarország legjobb bankjának választották

A K&H egymás utáni második alkalommal kapta meg tegnap este Londonban az Euromoney Kiválósági Díj átadási ceremóniáján a „Magyarország legjobb bankja” elismerést az Euromoney nemzetközi pénzügyi folyóirattól.

az NHP második szakaszában közel minden negyedik hitelt a K&H nyújtotta

a piacon nem, de a K&H-nál nőtt a vállalati hitelállomány

Az általános csökkenő piaci trenddel szemben a K&H-nál idén is folytatódik a vállalati hitelállomány bővülése, köszönhetően a Növekedési Hitelprogram által elérhető kedvezményes hitelkeretnek. A program második szakaszában a K&H eddig több mint 40 milliárd forintot, a május végéig kihelyezett NHP hitelek közel negyedét nyújtotta a hazai vállalkozások részére.