hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

ez hiányzik legkevésbé a piacoknak

A befektetők kezdik komolyan venni a márciusban még csak kósza ötletelésnek tartott vámháború veszélyét. Nem véletlenül, ugyanis egyre több jel mutat arra, hogy az USA-n kívül más országok is bekapcsolódnak a történetbe, ami nemcsak a globális növekedést vetheti vissza, de a befektetői hangulat látványos romlását, a kötvényhozamok emelkedését és a részvénypiacok esését is kiválthatja – figyelmeztet a K&H Alapkezelő.

a digitális generációnak is kell még mesét olvasni?

2800 meseóra segíti a gyerekek gyógyulását

A technika rohamos fejlődése a gyermeknevelést is leegyszerűsíti, hiszen nincs szükség esti mesére, csupán egy okostelefonra, hogy akár órákra elfoglalják magukat a kicsik. Vagy mégsem ilyen egyszerű? Természetesen nem, hiszen annak ellenére, hogy Magyarországon a három évnél fiatalabb gyermekek már 42 százaléka rendszeresen használ valamilyen okoseszközt, a mesék terén mégsem hagyhatjuk el a személyes felolvasás nyújtotta közös élményt. Különösen fontos ez akkor, ha gyógyulásukat akarjuk segíteni, ezért a K&H gyógyvarázs mesedoktorok program keretében szeptember végéig közel 2800 meseóra áll a mesedoktorok rendelkezésére, hogy varázslatos történetükkel hozzájáruljanak a kicsik felépüléséhez. 

így motiválhatók a családos munkavállalók

A hazai cégek egyelőre csupán kis százaléka támogatja a kisgyermeket nevelő munkavállalókat – derül ki egy friss kutatásból. A munka és magánélet egyensúlya azonban elengedhetetlen a munkatársak elkötelezettségéhez, vallja a K&H, ezért a pénzintézet számos támogatást nyújt a dolgozók számára, az életkorhoz, családi állapothoz és egyéni igényekhez igazodóan. 

újabb tőkekivonási hullám jöhet

K&H befektetési monitor – 2018 3. negyedév befektetési ajánlás

Az elmúlt egy-két hónapban a befektetők látványos kockázatkerülése figyelhető meg a feltörekvő piacokkal szemben, ami se a részvény, se a kötvénypiacokat nem kímélte. A kereskedelmi háború okozta bizonytalanság és a jegybanki támogatás csökkenése miatt újabb tőkekivonási hullám jöhet még, ezért a K&H befektetési szakemberei a következő hónapokban a feltörekvő piacokkal szemben a fejlett tőzsdéket javasolják befektetésre. 

eltűnőben a nagyvállalatok nyeresége

Mélyponton a hazai nagyvállalatok profitvárakozása, átlagosan 1%-os nyereségbővüléssel tervez a szektor a következő egy évben – jelzi a K&H nagyvállalati növekedési index. Év végéhez képest árbevételükben is szerényebb, 2,8%-os bővülést várnak a cégek, és megtörni látszik a belföldi piac elmúlt egy évi árbevétel-növekedést támogató trendje.

Gyorsabb lett az infláció – 3 százalék felett maradhat a mutató

Részben az üzemanyag-drágulás miatt júniusban 3 százalék fölé gyorsult az infláció. Az év hátralévő részében 3 százalék feletti mutatóra lehet számítani. 

tudatosabban étkezünk, mint 5 éve?

A hazai lakosság fogyasztói szokásainak változása az egészséges és tudatos életmód irányába mutat, ugyanis a megkérdezettek azt állítják, hogy 2013-hoz képest több zöldséget, gyümölcsöt és hazai élelmiszert fogyasztanak. Élelmiszer vásárlása esetén a minőség, az ár-érték arány és a származási hely a három legfontosabb tényező a kutatásban résztvevők szerint – derül ki a K&H felméréséből.

évente minden hetedik gyerek kórházba kerül

pályázzon és nyerjen!

Hazánkban évente közel minden hetedik gyermek kerül kórházba. A szülők számára ilyenkor nagy segítséget jelenthet, ha van olyan hasonló helyzetben lévő anyuka vagy apuka, akinek megismerhetik történetét. A K&H gyógyvarázs „gyermekem varázslatos gyógyulásának története” címmel pályázatot hirdet azoknak a szülőknek, akik szívesen megosztják, hogyan épült fel gyermekük az orvosok, az ápolók, a kórház segítségével, erőt adva ezáltal más nehéz helyzetben lévő családoknak is. Sőt, a pályázattal az általuk megjelölt gyermekegészségügyi intézmény 1 millió forint értékű műszerrel gazdagodhat.  

a digitális generáció diktálja a tempót

A most felnövő digitális generáció nem csak az online, de az offline teret is egyre jobban meghódítja: ma már jelen vannak a munkaerőpiacon és a cégek ügyfeleiként egyaránt. Dinamizmusuk, mobilitásuk és a technológiai igényük azonban új megoldásokat kíván a cégek részéről. Ezt szem előtt tartva valósítja meg fenntarthatósági programjait a K&H, és indított útjára olyan kezdeményezéseket, amelyek a jövő generációjának munkavállalását, fejlődését, vállalkozói ambícióit építi. 

csak a bizonytalanság biztos

K&H befektetési monitor – 2018 3. negyedévének trendjei

Nem csoda, hogy jelenleg a bizonytalanság a leginkább meghatározó a piacokon: a kereskedelmi és politikai ellentétek fennállása mellett a jegybankok is egyre inkább kivonulnak a piacokról. Ennek hatásaként pedig csaknem minden befektetési eszközosztály teljesítménye elmarad a korábbi évekétől. A K&H befektetési szakemberei ezért az előttünk álló negyedévben a legbiztosabb alapokkal rendelkező fejlett tőzsdéket részesítik előnyben.