hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

K&H: 10-ből 8 ember nagyon nehéz nyugdíjas évekre számít

borúsabban látják a helyzetet a fiatalok

Továbbra is sokan tartanak a nyugdíjas évektől: a 30-59 éves korosztály 40 százaléka arra számít, hogy nagyon nehezen tud majd megélni az állami nyugdíjból, 31 százalékuk szerint pedig a nyugdíj semmire nem lesz elég - derül ki a K&H biztos jövő indexéből. Bár valamelyest csökkent a leginkább pesszimisták aránya, de a megkérdezettek 14 százalék még mindig egyáltalán nem számít állami nyugdíjra. A harmincas éveikben járók körében különösen sokan gondolkodnak így: közel 30 százalék nem is reménykedik az állami nyugdíjban. A legtöbben továbbra is attól tartanak, hogy az állam elveszi a nyugdíjcélú megtakarításaikat. 

a befektetéseket is meghódítják az okostelefonok?

Az online vásárlás és banki ügyintézés mellett a megtakarítások során is egyre inkább teret nyerhetnek a webes felületek és telefonos alkalmazások. A hazai befektetők jelzései alapján egyelőre inkább az asztali eszközöket használják ilyen célból, a fejlesztések azonban ezen a területen is az okostelefonok irányába mutatnak – jelezte a K&H.

csomagolással is lehet tanítani

100%-ban lebomló csomagolás és közösségi komposztáló – csak néhány programelem az élelmiszeripar meghatározó beszállítójává vált STARFOL Plusz Csomagolástechnikai Kft. társadalmi felelősségvállalási programjából, amik megmutatják, hogy a csomagolással is lehet tanítani.  A CSR kezdeményezéseiért K&H családi vállalatok kiválósági díjat kapott cég innovatív csomagolásaival a környezetvédelmi és fogyasztói igényeknek megfelelésen túl a legfiatalabbak oktatásában is részt kíván venni, megmutatva a környezetvédelem fontosságát és lehetőségeit. 

közel 1 milliárd forintos beruházást finanszíroz a K&H Kunszentmártonon

új gyártócsarnokkal bővült az NP Hungária Kft.

A feldolgozóipar bővülése Jász-Nagykun-Szolnok megyében is utat tör magának. A megnövekedett vevői megrendelések kiszolgálása érdekében a térség egyik legnagyobb gyártó cége, az NP Hungária Kft. a Sintex NP leányvállalata közel 1 milliárd forintos beruházással bővítette termelési kapacitását. A hőre keményedő és hőre lágyuló műanyagok gyártásával foglalkozó cég ma felavatott új gyártócsarnokának megvalósítását a K&H finanszírozta. 

külföldön is bankkártyát használunk

mit tanuljon ebből a gyerek?

A bankkártyás tranzakciók száma és összege 40 százalékos növekedést mutat a nyári időszakban, az év többi hónapjához képest.  A kártyahasználat során nem szabad megfeledkezni az elővigyázatosságról, illetve, arról hogy viselkedésünk mintául szolgál a gyerekek számára is.  A K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő szakértői arra hívják fel a figyelmet, hogy hogyan legyünk megfontoltak, amikor a kényelem és a feltöltődés az elsődleges szempont.  Mit taníthat ekkor a gondos szülő gyermekének? 

örülhetnek az autókereskedők

beruházási boom a kkv-knál

Látványosan megugrott a hazai vállalkozások beruházási hajlandósága, jelenleg a cégek több mint fele, 57%-a tervez valamilyen fejlesztést. Az iparban és a középvállalkozásoknál ennél is jobb az arány, ugyanis a cégek több mint 70%-a készül beruházni – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás adataiból. A célokat tekintve a gépek, berendezések korszerűsítése áll az élen, amelyet az informatikai fejlesztések követnek, de az autókereskedők is örülhetnek, mivel rég nem látott mértékben készülnek a vállalkozások a céges autók cseréjére.

kulcsfontosságú a hazai piac a nagyvállalatoknak

A belföldi kereslettől teszik leginkább függővé jövedelmezőségüket a hazai nagyvállalatok, miközben az évekig meghatározó közterhek mára már nem érinti annyira érzékenyen a cégeket. A forint árfolyamváltozása és az infláció viszont egyre nagyobb hatással van profitabilitásukra – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index legutóbbi adataiból. 

Harvey és Irma hazavágja a jegybanki szigorítást?

Mostanában nem érkeznek jó hírek a tengeren túlról, sem az időjárást, sem az inflációt illetően. Nem csodálkozhatunk tehát, ha a Fed a további kamatemelést áttolja 2018-ra, de akár a jegybanki mérleg csökkentése is távolodhat. Akárhogy is döntsön jövő héten az amerikai jegybank, középtávon a részvénypiacok járhatnak jól a kötvényekkel szemben – jelezte a K&H.

veszélyben a finom magyar gyümölcs?

A mezőgazdasági termékek árváltozása a gabonafélék és állati termékek esetében nem okozott meglepetést, a zöldség-gyümölcsféléknél azonban egy igen komoly fordulat figyelhető meg, ami felhívja a figyelmet az ágazat jelenlegi nehézségeire – értékelte a legfrissebb KSH adatokat a K&H. 

Sok kicsi sokra megy? 60 ezer fagyira?

Két gombóccal számolva közel 60 ezer forint kiadást is jelenthetett egy család számára a nyári hőség sláger finomsága – és akkor még csak a gyerekek fogyasztásával számoltunk. Idén – a Metnet adatai szerint – 52 hőségnapot és 13 forró napot számolhattunk, ilyenkor akár ötven kiló, azaz 1000 gombóc fagylalt is elfogyott a fővárosi cukrászdákban naponta. Több forró nap több gombóccal egyenlő, ugyanabból a pénzügyi keretből, ami jó alkalmat ad arra, hogy a gyerekek pénzügyi tudatosságát is fejlesszük.