hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

India az új Kína?

„Akinek az elmúlt hónapokban a kínai lassulás elvette a kedvét a feltörekvő piacoktól, annak érdemes újra figyelni. Rohamosan fejlődésének köszönhetően India gazdasági növekedése rövid és hosszú távon egyaránt ígéretes, és hamarosan a világ harmadik legnagyobb gazdaságává válhat, így az ázsiai régió továbbra is ígéretes befektetési szempontból” - tanácsolja Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

Ozone Zöld-díjat nyert a K&H

Az Ozone Zöld-díj nagyvállalati kategória első helyét kapta a fiatalok oktatását középpontba helyező „K&H a fenntartható agráriumért” ösztöndíjpályázat. Az agrár felsőoktatás mester és PhD képzésben részt vevő hallgatói számára idén először kiírt, és a fenntartható agrárium fejlődését támogató program aktualitását és széles közönséget megmozgató hatását értékelte a gödöllői Szent István Egyetem Klímatanácsa.

veszélyesnek tartják az autózást a magyarok

elektromos kerékpárok és hibridautók jelenhetnek meg leghamarabb az utakon

A jogosítvánnyal rendelkezők jelentős része kevesebb, mint 10 ezer kilométert vezet évente, és kifejezetten veszélyesnek tartja a közlekedést a hazai utakon – állapította meg K&H Biztosító közlekedés biztonságát feltérképező kutatása. Az emberek leginkább a tömegközlekedésben bíznak - a legbiztonságosabb közlekedési mód címét a vonat nyerte el -, miközben a közösségi közlekedés biztonságáról már nincsenek túlzottan jó véleménnyel. A technológiai újdonságok iránti nyitottság kézzel fogható: a megkérdezettek jelentős része gondolja azt, hogy az elektromos kerékpárok és hibridautók terjedhetnek el a leghamarabb. A kgfb tekintetében egyre tudatosabbak a magyarok: 64 százalék megnézi a lehetőségeket az évfordulón.

Huszonéves bankvezérek?

A K&H idén 7. alkalommal hirdette meg a K&H diákkupát, amely a főiskolai és egyetemi hallgatók országos online bankszimulációs versenye. A megmérettetés során a diákok egy bank irányítását vehetik a kezükbe – természetesen csak virtuálisan. Az idei versenyre összesen 235 csapat nevezett, 34 felsőoktatási intézményből. A döntőt a Pécsi Tudományegyetem Concordance csapata nyerte.

A K&H Bankcsoport 2015 első kilenc hónapjában 28,7 milliárd forintos nyereséget ért el, A K&H 2015 első háromnegyed évében 164 milliárd forint értékű új hitelt folyósított, A K&H Biztosító nettó eredménye ugyanezen időszakban 1,8 milliárd forint volt

A K&H Bankcsoport 2015 harmadik negyedévében 12,8 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el. A Bankcsoport 2015 első kilenc hónapját 28,7 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárta, míg 2014 azonos időszakában 31,7 milliárd forint veszteséget könyvelt el a Kúria döntésének hatására. A K&H 2015 első háromnegyed évében 164 milliárd forint értékű új hitelt folyósított, a jelzáloghitelek refinanszírozásában pedig igen erős, 34%-os piaci részesedést szerzett szeptember végéig. A K&H Biztosító 1,8 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el, ami az előző évi eredménynél 185 millió forinttal alacsonyabb.

erre kell odafigyelni év végén

„Az ünnepi időszak nem csak a vásárlásról, a pénzköltésről szól, hanem tipikusan az az időszak, amikor érdemes átnézni megtakarításainkat, hogy időben dönteni tudjunk, és a jövő évi adóbevallásnál a legnagyobb adójóváírást igénybe vehessük” - tanácsolja Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.

Családbarát Vállalat 2015 díjat nyert K&H

Nagyvállalati kategóriában a K&H lett az első helyezett a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom Családbarát Vállalat 2015 pályázatán. A Bank családbarát munkakörülményeket biztosító törekvéseit ezzel már egymás után a 2. évben ismerte el a szervezet.

nem mindegy hol dolgozik, ha cafeteriától van szó

Egyre kevesebben számíthatnak cafeteriára, ugyanis a hazai kkv-k közel kétharmada nem tervezi béren kívüli juttatással támogatni dolgozóit a következő egy évben. A legnépszerűbb juttatási forma továbbra is az étkezési hozzájárulás, amelyet a munkába járás költségtérítése és a SZÉP Kártya követ. Régiós szinten figyelemre méltó különbségek vannak, leginkább a Dél-Dunántúlon dolgozók számíthatnak cafeteriára – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból.

5 tipp a bankválasztáshoz

most megéri ismerőseinek ajánlani kedvenc bankját

Időnként akkor is érdemes körülnézni, ha egyébként semmi nem kényszerít minket bankváltásra. Ilyenkor sok szempontot kell mérlegelni, hiszen a döntés általában hosszú távra szól, és egy jó döntés igen kedvező hatással lehet a pénztárcánkra. A K&H javaslatait követve bárki gyorsan megtalálhatja a neki legmegfelelőbb pénzintézetet. Novemberben ráadásul külön jutalmazza a Bank hűséges ügyfeleit.

körvonalazódik az EU-USA kereskedelmi megállapodás

a hazai agráriumnak is időben fel kell készülnie

A Világkereskedelmi Szervezet Doha-fordulójának elakadása miatt a WTO-tagországok közül többen egyeztetéseket kezdeményeztek fontosabb kereskedelmi partnereikkel a kereskedelmi akadályok leépítéséről. Az EU és az Amerikai Egyesült Államok közt kialakítandó Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerség az európai agrárgazdaságok számára fontos változásokat hozhat, amelyre a hazai termelőknek is időben fel kell készülni - hangzott el a K&H és az Agrár Európa Kft. által szervezett Agrár Klub legutóbbi rendezvényén.