hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

K&H: a befektetők is számonkérik

a céges fenntarthatósági beszámolók jelentősége eléri a pénzügyi jelentésekét

A befektetők világszerte keresik annak lehetőségét, hogy a megfelelő hozamokon túl befektetésük kedvező társadalmi hatást is gyakoroljon. Könnyű azonban eltévedni a különféle mérési eredmények között.

K&H: végre átlépték a 200 ezer forintos határt a fiatalok

nagyobb jövedelemből menedzselhetik a mindennapjaikat

Rekordszintre emelkedett a második negyedévben a fiatalok személyes jövedelme: a havi nettó összeg átlépte a 200 ezer forintos határt - derül ki a K&H ifjúsági indexből, amely 2012 eleje óta vizsgálja a 19-29 évesek anyagi helyzetét. Egy évvel korábban 190 ezer forintról volt szó, öt és tíz évvel ezelőtt pedig 124 ezer, illetve 74 ezer forintot tett ki a havi bevételük.

így lehet összerakni szinte negyedannyi idő alatt egy teljes épületgépészeti rendszert

élen járnak innovációban a családi építőipari cégek

Mire számíthat a forint?

Egyelőre nem kell átírni a magyar kamatpályát, az alapkamat az év végére várhatóan 6,25 százalékra csökken, és még így is maradhat mozgástere a jegybanknak. A forint jövőre egy lépcsővel gyengébb tartományba kerülhet.

K&H: figyelemre méltó véleményt fogalmaztak meg a diákok a magyar oktatásról

kevesen vannak, akik elismerésre méltónak tartják a színvonalat

Közeledik a felvételik eredményhirdetése, így a leendő gólyák hamarosan saját tapasztalatokat szerezhetnek a magyar felsőoktatás színvonaláról. Addig az aktív dolgozók és a diákok véleményére hallgathatnak, ami a második negyedéves K&H ifjúsági index szerint nem mutat túl jó képet: a diákok mindössze 10 százaléka tartja európai színvonalúnak a képzést. Bár a dolgozó fiataloknál magasabb az arány, a 27 százalékos eredmény így is inkább visszafogottnak mondható. Az oktatásról alkotott véleménnyel ellentétben azonban a 19-29 éves fiatalok összességében optimisták a jövőt illetően, 66 százalékuk szerint az életük a közeljövőben kedvezően változik - sőt, egy rekorderedmény is született a kutatásban.

K&H: kevesebb figyelem jut a cégeknél a társadalmi felelősségre

a kisebb cégek húzzák le az átlagot

Nagy- és kisvállalatoknál egyaránt csökkent a cégek társadalmi felelősség iránti elkötelezettsége – derül ki a K&H fenntarthatósági index 2024 első félévi kutatásából. A cégvezetők csupán az őszinte marketingkommunikációra és az etikus üzleti viselkedésre tudnak most figyelmet fordítani, minden más társadalmi jellegű probléma megoldása egyelőre háttérbe szorult.

újra a K&H lett Magyarország legjobb bankja

A K&H ötödik alkalommal kapta meg a „Magyarország legjobb bankja 2024” elismerést a Euromoney pénzügyi folyóirattól. A nemzetközi díjat a kiemelkedő pénzügyi teljesítmény, a gazdasági és társadalmi környezet változásaihoz való alkalmazkodás, a fenntarthatósági teljesítmény, valamint az innovációban és digitalizációban élenjáró megoldások miatt ítélték oda a K&H-nak. 

K&H: nyugdíjba mehetnek a bankkártyák a fiatalok többsége szerint

az okostelefonos biztonsága felér a bankkártyáéval

A huszonévesek többsége ugyanolyan biztonságosnak tartja digitalizált kártyával történő okostelefonos vagy okosórás fizetést, mint a hagyományos bankkártyás tranzakciókat - derült ki a legfrissebb K&H ifjúsági index eredményei alapján. A két évvel korábbihoz képest többen gondolják azt, hogy a bankok bankkártyái biztonságosabbak a fintech cégek kártyáinál. Egyben kijelölték az “irányt” a fizikai bankkártyáknak. 

K&H: sokkal nagyobb drágulást érzékelnek a fiatalok

a 19-29 évesek szerint 18 százalékos volt a májusi infláció, szemben a 4 százalékos tényadattal

Továbbra is a ténylegesnél jóval magasabb inflációt érzékelnek a fiatalok a K&H ifjúsági index szerint. A második negyedévben átlagosan 18 százalékos drágulásról számoltak be, ami nem mutat jelentős változást az első negyedéves felmérésben szereplő 19 százalékos átlaghoz képest, ugyanakkor jóval meghaladja a hivatalos statisztikákban szereplő májusi 4 százalékos áremelkedést.

új csillaga van a hazai e-sportnak

Szárnyal a magyar e-sport, és benne Vén Balázs, aki egyetemistaként, klubjátékosként és válogatottként egyaránt dominálja a magyar és nemzetközi EAFC 24 mezőnyt. Első helyen végzett az idei K&H Egyetemi E-sport Kupa EA Sports FC 24 Challenge versenyén, az Országos Egyetemi EA FC ’24 versenyen, és az Országos Gaming Expo - OGEX 2024 EA Sports FC 24 OPEN országos versenyében is az első helyet tudhatta magáénak. A Boresz Akadémia játékosa a nemzetközi mezőnyben is sikert sikerre halmoz: a V4 University EA FC 24 Cup versenyén, illetve a Magyar E-sport Válogatott kerettagjaként az eAdriaticLeague Finals 2024 döntőjében egyaránt első helyezést ért el.