hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

K&H: az egészségügyi ellátást tartják a legfontosabbnak a külföldre utazó magyarok

a digitális ügyintézés a vezető az utazási biztosítás terén is

A külföldre utazó középkorúak túlnyomó többsége köt valamilyen utazási biztosítást, ezen belül a baleset vagy megbetegedés esetén igénybe vehető segítséget tartják a leghasznosabbnak. Az is látszik, hogy az utazók vevők a digitális megoldásokra.

klímabajnok lett Magyarország

42 százalékkal csökkent a nettó üvegházhatású gázkibocsátásunk 1990-hez képest

Hazánk az európai viszonylatban jelenleg elért hetedik legjobb eredményével a klímabajnok országok csoportjába lépett – ezt állapította meg az Energiastratégia Intézet legfrissebb helyzetképe. Magyarország 3,5 százalékkal csökkentette a nettó üvegházhatású gázkibocsátását (ÜHG). A régióban csak Románia és Szlovákia kibocsátáscsökkenése számottevőbb. A K&H Csoport felelős nagyvállalatként nemrég a szén-dioxid elnyeléséhez hosszú távon hozzájáruló erdőt telepített a WWF-fel közös programjában, segítve a biológiai sokszínűség fennmaradását.

K&H: hogyan alakult a gyerekinfláció?

a gyümölcsjoghurt lett a kivétel

Emelkedett a K&H gyerekinflációs kosarában szereplő termékek ára az elmúlt egy évben. A kakaós csigát, narancslevet, gyümölcsjoghurtot, hamburgert, hátizsákot és szemüvegkeretet is tartalmazó kosárért áprilisban 43 588 forintot kellett volna fizetni, több mint 7 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

K&H: már közel 400 ezer forint megy el nyaralásra

jelentősen nőtt az utazási költségvetés

A nyaralást tervező középkorú magyarok átlag 397 ezer forintot szánnak az idei utazásukra, szemben az egy és két évvel korábbi 327 ezer, illetve 296 ezer forintos költségvetéssel a K&H biztos jövő index eredményei szerint. A kutatás szerint 8 százalékos azoknak az aránya, akik több mint 1 millió forintot terveznek idén elkölteni az utazásukra.

K&H: hátrányban a fiatal nők

a 19-29 évesek 26 százaléka képtelen megtakarítani

Sok fiatalnak a szűkös anyagi lehetőségek miatt nem jut pénze spórolásra, a K&H ifjúsági index szerint ezért a 19-29 évesek 26 százaléka nem tud félretenni. Jelentős különbség mutatkozik a nemek között a megtakarítási lehetőségekben: míg a férfiak 19 százaléka nem tesz félre, addig a nők esetében ez az arány már 33 százalék: ebben szerepet játszhat, hogy a fiatal férfiak nettó jövedelme 246 ezer forint, szemben a nők 201 ezer forintjával. A megtakarítással rendelkező fiatalok elsősorban lakásra gyűjtenek, de az utazás és az autóvásárlás is a térképükön van.

K&H: csökkent a munkahelyi stabilitásérzet a fiataloknál

41% érzi magát megbecsültnek az állásában

Visszaesés látható a dolgozó fiataloknál: a munkahelyüket csak 51 százalékuk tartotta kellően stabilnak 2025. első negyedévében, ami csökkenést jelent az előző év utolsó negyedéhez képest, és elmarad a K&H ifjúsági index hosszú távú átlagától. Emellett a megbecsültség terén is bőven van tér a fejlődésre, ahogy a karrierkilátások szempontjából is javulhatna a helyzet.

kiélezett küzdelmek a K&H Egyetemi E-sport Kupa döntőjén

itt a 2025-ös egyetemi e-sport rangsor

2025-ben negyedik alkalommal rendezték meg a K&H Egyetemi E-sport Kupát, amelynek online selejtezőit követően a játékosok április 30-án, a Gamerlandben megrendezett döntőben, élőben LAN-on mérkőztek meg egymással. Az idei szezonban a játékok új rendszerben történő lebonyolítása mellett kiemelt figyelmet kapott a fenntarthatóság is. A League of Legends és Valorant kategória győztesei a pénzdíjazáson felül a Magyar E-sport Szövetségen keresztül nemzetközi versenyeken, Európa legjobb egyetemi csapataival mérkőzhetnek meg májusban.

a generációváltás nem jelent egyet a régi értékek kisöprésével

Minden vállalkozásvezető életében eljön az a pont, amikor át kell adnia a stafétabotot a következő generációnak. Ám a fiatalítás nem feltétlen jár együtt azzal, hogy a jól bevált gyakorlatokat, a megteremtett értékeket, hagyományokat is lecserélik. A 40. jubileumi K&H családi vállalatok klubon a generációváltásról volt szó a korábbi értékek megőrzése mellett. A családi vállalatok egyre növekvő nemzetközi jelentőségét mutatja, hogy a KBC csoport bolgár bankja, az UBB a K&H mintájára épp most indította el a saját Családi Vállalatok Központját.

átlagosan évi félmillió forintot lehetne spórolni a családi házaknál a K&H rezsikalkulátora szerint

több ezer család térképezte fel otthona energiahatékonyságát

Néhány kattintással fény derülhet egy ingatlan energiaigényére, üzemeltetési költségeire, sőt, a felújítás utáni megtakarítási lehetőségekre is – ezt kínálja a K&H rezsikalkulátora, amelyet a tavaly őszi megújítása óta már több ezren töltöttek ki. Az adatok alapján kiderül, milyen típusú ingatlanokban élnek a felhasználók, hogyan fűtenek, milyen állapotban van otthonuk – és legfőképp: mit tehetnek a fenntarthatóbb működés érdekében.

K&H: lesz pénz szabadságra? sokaknál nemigen

fokozódik az utazási kedv, de még nem az igazi

Bár fokozódik a középkorú magyarok utazási kedve, a tavalyelőtti mélypontot megelőző szint még messze van a K&H biztos jövő index szerint. A legtöbben, a 30-59 éves korosztály 55 százaléka legfeljebb 4 napos belföldi utazást tervez az idén, szemben az előző két évben látott 51 és 46 százalékkal. Hosszabb, akár külföldi, akár belföldi pihenés csak 39 százalékuknál szerepel a forgatókönyvben. A többség elsősorban pénzhiány miatt kénytelen lemondani erről.

díjmentes biztonságtudatossági programot kínál vállalati ügyfelei számára a K&H

Idén áprilistól új, díjmentes biztonságtudatossági programot indít vállalati ügyfeleinek a K&H Bank. Az októberig tartó kezdeményezés célja, hogy segítséget nyújtson a vállalkozások számára a digitális fenyegetettségek felismerésében és kezelésében. A program három különböző, ámbár egymást kiegészítő elemből áll, melyek mindegyike hozzájárul a cégek kiberbiztonsági felkészültségének erősítéséhez.

K&H: megjelentek a tiktokos csalók

a fiataloknak minden platformon résen kell lenniük

Az adathalászok nem kérnek személyit az áldozataiktól – bárkit célba vehetnek, életkortól függetlenül. Ráadásul már a TikTokon is próbálkoznak, így a fiatalok is célkeresztbe kerülhetnek. A K&H nemcsak figyelmeztet, de tanácsokat is ad a Z-generációnak és a kiskamaszok szüleinek a tudatos és biztonságos netezéshez. Emellett a K&H Vigyázz, kész, pénz! diákoknak megrendezett vetélkedője is segíti a fiatalokat abban, hogy maguk is felismerjék és elkerüljék az online veszélyeket.

falunyi áram napenergiával, 2000 autó kibocsátásával kevesebb CO₂

tavaly is odafigyelt a K&H a fenntarthatóságra

Az ESG jelentések kötelezővé válásával a fenntarthatóság már nem választás kérdése, hanem törvényi kötelezettség, így a nagyvállalatok egyre tudatosabban törekszenek arra, hogy mérhető eredményekkel és átfogó programokkal vívják ki a fogyasztók bizalmát. A K&H-nál mindez nem számít újdonságnak: a környezetvédelem és a társadalmi felelősségvállalás évek óta mindennapi tevékenységének szerves része. Saját működésében is odafigyel a fenntarthatóságra – például 30 elektromos autó Föld körüli útjához elegendő áramot termelt tavaly napelemmel – és környezettudatos pénzügyi megoldásokkal, zöld hitelekkel, felelős befektetésekkel igyekszik elősegíteni egy fenntarthatóbb jövő megteremtését.  A K&H most megjelent, 2024-es fenntarthatósági tevékenységeinek áttekintése konkrét példákon keresztül mutatja be a vállalat ezirányú eredményeit.

amikor a mesterséges intelligencia segít a klímavédelemben

Kate segítségével visszatér az élet a cecei erdőbe

Valódi vállalásokkal valódi hatást érhetünk el a természet- és klímavédelemben – a K&H Csoport, a WWF Magyarország és a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság közös élőhelyfejlesztési projektje mérföldkőhöz ért: fák és cserjék telepítésével a környék madarai és más fajok is új lehetőséget kapnak arra, hogy otthont találjanak maguknak, a helyreállított élőhely pedig az éghajlatvédelemben is nélkülözhetetlen szerepet játszik.

K&H: a fiatalok inflációs érzékelése

legalább 16 százalékos drágulást érez a fiatalok fele

Átlagosan 19 százalékos inflációt érzékeltek a fiatalok idén februárban, de a mediánérték is 16 százalékot tett ki a K&H ifjúsági index legfrissebb eredményei szerint. Ez azt jelenti, hogy a 19-29 évesek a hivatalos inflációhoz képest négyszeres drágulást tapasztalnak a mindennapokban, és a többségük a jövőt illetően sem túl optimista.

innováció, ami érezhető: a K&H kreatív megoldásai a jövő bankolásáért

a digitális asszisztenstől az élményalapú szolgáltatásokig

Az Innováció és Kreativitás Világnapján érdemes megvizsgálni, hogyan formálják át a hazai pénzügyi szektort az élvonalbeli technológiai és élményalapú fejlesztések. A K&H Bank digitális újításai nemcsak díjakat hoznak, de valós megoldásokat is kínálnak az ügyfelek hétköznapjaira – legyen szó online vásárlásról, koncertélményről vagy éppen a pénzügyi tudatosság fejlesztéséről.

Lassulás a fizetéseknél

A nominális keresetek lassulása mellett a reálbéreknél még jelentősebb tempóvesztés látható.

digitális detox a húsvéti böjt idején – kapcsolódj ki, hogy kapcsolódhass!

az addiktív telefonhasználat sokkal súlyosabb és általánosabb probléma, mint gondoljuk

A húsvéti böjt hagyományosan a befelé fordulás, a lemondás és az önreflexió időszaka. Az ételről való lemondás mellett egyre többen keresik, hogyan tisztíthatják meg a figyelmüket is – azaz miként csendesedhetnek el digitálisan. A digitális detox nem öncélú divat, hanem tudatos válasz a képernyők uralta hétköznapokra, különösen akkor, ha a húsvéti ünnepet igazi tartalommal szeretnénk megtölteni, ugyanis az addiktív telefonhasználat ma sokkal súlyosabb és általánosabb probléma, mint ahogyan azt az emberiség érzi.

nehéz évnek néz elébe a magyar mezőgazdaság, soha nem volt még ekkora szükség innovatív ötletekre

elindult a 2025-ös K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat

A mezőgazdaság teljes kibocsátása 2024-ben 4 ezer milliárd forint felett alakult, ami az előző évihez képest 8 százalékos csökkenés. Az okok számosak lehetnek: a gyorsuló éghajlatváltozás, aszályok, a toxin helyzet és a termelés alacsony hatékonysága mind olyan kihívás, amivel szembe kell néznie a magyar agrárszakembereknek. A K&H Csoport nemcsak környezetünk védelméhez, hanem a magyar agrárium fejlesztéséhez is hozzá kíván járulni, amikor ismét meghirdeti a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázatot, amelyben egyebek mellett a termékek környezeti lábnyomának mérésében, az aszályhelyzet kezelésében, illetve a termelés hatékonyságának növelésére irányuló törekvésekben várják a jövő agrárszakemberek innovatív ötleteit.

K&H: a nyuszi mellé pénzügyi tudatosság is kerülhet a kosárba

Tippek szülőknek a játékos pénzügyi neveléshez húsvétra

A húsvét az egyik olyan alkalom, amelyet gyerekünnepnek is nevezhetünk, mert a nyuszi, a tojás, a locsolkodás rengeteg szórakozást kínál a gyerekeknek. Eközben sokat tanulhatnak egyebek mellett a pénz „mágikus” körforgásáról is. Csakúgy, mint a K&H Vigyázz, kész, pénz! diákoknak megrendezett vetélkedősorozat segítségével.

K&H: mire költenek a SZÉP Kártyások?

így vásárolunk húsvétkor

A húsvéti időszakban kiemelt szerepet kapnak a SZÉP Kártyák, melyekkel egyebek mellett vendéglátóhelyeken, hotelekben is lehet fizetni. Tavaly és tavalyelőtt is az éttermekben költötték a legnagyobb összeget a K&H SZÉP Kártyásai – közölte a pénzintézet. Az is kiderült, hogy a húsvéti hónapokban hogyan alakult a bankkártyás forgalom. 

K&H: mekkora fizetés kell a munkáshitelhez?

a tízmilliárdos szinthez közelít a munkáshitel-állomány

Sok ezren igényeltek munkáshitelt a K&H-tól az idén, és a folyósításoknál is már ezres nagyságrendekről van szó – közölte a pénzintézet. A kedvezményes kamatozású munkáshitel esetében a legalacsonyabb igényelhető összeg 500 ezer forint. Az alkalmazottak és a vállalkozók 200 ezer forintos nettó keresettel már belevághatnak az igénylésbe.

a megújuló energia és az ingatlanfejlesztés húzza a zöldhiteleket

a K&H mind a vállalati, mind a lakossági zöld hitelek piacán 20 százalékos részesedéssel bír

A Magyar Nemzeti Bank nemrég megjelent 2024-es adatai szerint a teljes vállalati, önkormányzati és lakossági kihelyezett zöldhitel volumene majdnem elérte az 1300 milliárd forintot. A hitelek több mint négyötöde vállalatokat és önkormányzatokat finanszírozott, a legnagyobb növekedést a megújuló energia és az ingatlanfejlesztési projektek mutatták. A lakossági zöldhitelek szegmense viszont könnyen elérhető állami támogatások híján lassabban, 26 százalékkal nőtt 242 milliárd forintra.

éppen csak elindult az érdemi javulás a nagyvállalatoknál, amikor megérkezett az amerikai vámbejelentés

Fél éve töretlenül javul az a megítélés, ahogyan a magyar nagyvállalatok saját gazdasági helyzetüket látják. A legnagyobb hazai cégek gazdasági kilátásait és várakozásait vizsgáló K&H nagyvállalati növekedési index idei első negyedévének kutatási eredményei alapján a tavaly őszi nagy beszakadást követően most visszatért a 2024 első negyedévében mért szintre, vagyis -2 pontra. Ezzel az elmúlt fél évben összesen 11 pontot emelkedett, bár a mutató továbbra is a negatív tartományban maradt. A mikrogazdasági kérdéseket vizsgáló vállalati részindex viszont visszatért a pozitív térfélre, és jelenleg 3 ponton áll. A makrotényezőket leképező makro-részindex is megugrott és 18 pontot emelkedett az első negyedévben. Ám adott a nagy kérdés: zárójelbe teheti-e az emelkedést az amerikai kormányzat által bejelentett vámcsomag, sikerül-e megegyeznie az EU-nak és az USA-nak vagy újra a mélybe zuhan az index?

itt a jó idő, mégis fáradtak és betegek a gyerekek

A tavasz és a kellemes időjárás jó hatással van lelkünkre és közérzetünkre, mégis sok szülő fordul még áprilisban is orvoshoz, mert a gyerek fáradt, köhög, rosszul van. Mit tehetnek a szülők a tavaszi fáradtság és a vírusok leküzdésében, és hogyan segítik a házi gyermekorvosokat az innovatív műszerek a különböző betegségek felismerésében? A házi gyermekorvosok most ilyen korszerű berendezésekkel is bővíthetik eszközparkjukat a K&H gyógyvarázs pályázatán, amelyre április 15-ig jelentkezhetnek.

Zene és gaming új dimenzióban: közös élményekkel készül a nyárra

a K&H és a Mastercard

A K&H és a Mastercard idén országszerte exkluzív zenei és gaming programokkal várja az érdeklődőket. Az együttműködés célja, hogy a két cég egyedülálló zenei és szórakoztató élményeket nyújtson a fiatal közönség számára, különleges helyszíneken és eseményeken keresztül. A K&H Bank elkötelezett az inno-vatív banki megoldások mellett, amelyekre a fiatalok különösen nyitottak. Ezek az események kiválóan alkalmasak ezzel a generációval való kapcsolatépítésre. A Budapest Park Margaret Island Signature kon-certje, egy boutique fesztivál, a Budapest City Takeover és a Comic Con Budapest egyaránt kiemelt ren-dezvényei lesznek az együttműködésnek.

K&H: félmilliónál is több a csak mobilügyfél

a digitális ügyfélkör túljutott a háromnegyedmillión

Egyre többen intézik pénzügyeiket kizárólag mobilon a K&H-nál: egy év alatt 15 százalékkal nőtt a csak mobilbankot használók száma, így már több mint félmillió ügyfél választja kizárólag ezt a csatornát. A digitális ügyfélkör elérte a 775 ezret, és egyre többen használják aktívan a bank hangvezérelt digitális pénzügyi asszisztensét, Kate-et is.

a bankautomaták titkos élete

álmukban nem gondolnák, mire használják a bankautomatákat

Az ATM-ek mindennapi életünk részei: gyorsan készpénzhez juthatunk, ellenőrizhetjük az egyenlegünket, vagy akár számlát is fizethetünk rajtuk keresztül – a K&H esetében már érintésmentesen is. Azonban az, hogy az emberek mit hagynak ott, vagy milyen meglepő dolgokat művelnek egy bankautomatánál, az már egy másik történet! A K&H Bank összegyűjtötte a legfurcsább valóban megtörtént eseteket.

K&H: kétszámjegyű inflációra számítanak a középkorú magyarok

rosszul kezdődött az év

Még mindig jóval magasabb drágulást érzékelnek a középkorúak, mint amit a hivatalos számok mutatnak – derül ki a K&H biztos jövő felmérésből, amely az első negyedévben vizsgálta meg, hogy mekkora áremelkedést tapasztaltak a 30-59 évesek a vásárlásaik során. Az idén a februári inflációt átlagosan 20 százalék felettinek érezték, ami alig jelent változást az egy évvel korábbihoz képest, igaz javulást tükröz a két évvel korábbi szinthez viszonyítva.

a családi vállalkozásoknál a digitalizáció már nem jár kéz a kézben a fiatalítással

A generációváltás rendkívül fontos esemény egy családi vállalat életében, hiszen a vezető személyével számos más változás is beköszönthet, és az ezekhez való alkalmazkodás kihívást jelent az egész cégnek. A K&H nagyvállalati növekedési index családi vállalatokra vonatkozó alindexének első negyedéves adatai szerint minden hatodik vállalkozásnál napirenden van a generációváltás, minden negyediknél pedig legalább egyszer már lezajlott ez a folyamat. A vállalkozások felénél azonban egyáltalán nem foglalkoznak jelenleg azzal, hogy egy fiatalabb családtagnak adják át a stafétát.

K&H: kár bedőlni mindennek, amit az MI mond

az óvatosság indokolt

Logikusnak hangzik, hogy a pénzügyi tanácsadásban érdemes hallgatni a mesterséges intelligencia javaslataira, ám aki azt hiszi, hogy ezzel minden döntés automatikusan helyes lesz, az könnyen csalódhat. Ahhoz ugyanis, hogy valaki biztonságosan eligazodjon a pénzügyek világában – akár emberi, akár gépi tanácsokra támaszkodik –, elengedhetetlen az alapvető fogalmak megértése és a folyamatos tanulás. Éppen ezért különösen fontos, hogy a fiatalok időben felismerjék: a mesterséges intelligencia ugyan nagy segítséget nyújthat, de csak akkor, ha tudatosan és körültekintően használják. A technológia előnyeire és kockázataira egyaránt felhívja a figyelmet az idén jubileumi évadát ünneplő K&H Vigyázz, kész, pénz! diákoknak rendezett pénzügyi vetélkedősorozat.

még 4 napig lehet jelölni az ország kedvenc pedagógusait a K&H mozdulj! az év tesitanára díjra

K&H: sokat spórolhatunk a bankváltással

nem egy komplikált feladvány

Sokaknál előfordulhat, hogy bár drágának tartják a banki kiadásaikat, de nagy tehernek gondolják a folyószámlájuk esetén a bankváltást. Pedig erről szó sincs: a telefonszám-hordozáshoz hasonlóan kényelmesen lezongorázható a folyamat, olyannyira, hogy elég csak az „új” banknál, a K&H-nál kezdeményezni a cserét egy új folyószámla megnyitásával, onnantól a pénzintézetek egymás között intézik az ügyet. A folyószámlás bankváltást azért is érdemes mérlegelni, mert csökkenthetőek a kiadások, a számlacsomag díja akár lenullázható, emellett megfelelőbb szolgáltatási csomaghoz juthatnak a mindennapi bankolók.

K&H: havi nettó 312 ezer forinttól 800 ezerig a háztartásban – ez mire elég?

csúcsra futott a középkorúak háztartásának havi nettó jövedelme

Az első negyedévben 592 ezer forint volt a középkorúak háztartásában mért átlagos havi nettó jövedelem, ami negyedéves és éves szinten 10, illetve 19 százalékos növekedést, egyben a K&H biztos jövő felmérés történetében rekordot jelent. A 30-59 évesek 8 százaléka rendelkezik 800 ezer forintos havi nettóval, ami elég a gondtalan életre és még rendszeres megtakarításra is futja az összegből. A másik végletet az a 2 százalék jelenti, akiknek nélkülözniük kell, mert a 312 ezer forintos jövedelem kevés.

A K&H önkéntes árkorlátozási vállalást tesz

A Nemzetgazdasági Minisztérium javaslatának megfelelően a K&H Bank önkéntes árkorlátozási vállalást tesz.

K&H: rekorderek lettek a huszonévesek

egyre jobb a fiatalok helyzete, saját bevallásuk szerint

Jelentősen javult a fiatalok saját jelenlegi helyzetükkel és jövőbeli várakozásaikkal kapcsolatos megítélése: az első negyedévben 22 pontra emelkedett a K&H ifjúsági index értéke, ami rekordot jelent a mutató több mint tizenkét éves történetében. A fiatalok összességében optimistán néznek a jövőbe: 73 százaléka szerint az életük a közeljövőben kisebb vagy nagyobb mértékben, de pozitív irányba fog megváltozni.

trendszetterré vált a digitalizációban a bankszektor

a digitális élmény és az emberi támogatás nem kizárják, hanem kiegészítik egymást

A bankszektor hosszú évszázadokon keresztül a stabilitás, a hagyományok és a formális ügyintézés terepe volt: szakzsargonba burkolt tájékoztatás, és a legtöbb ügyfélnek ismeretlen pénzügyi megoldások jellemezték. Ma azonban teljesen más világban élünk. Az ügyfelek már nem egy szolgáltatást akarnak, hanem egyre inkább élményt. Nem időt akarnak tölteni a pénzügyeikkel, hanem azt szeretnék, hogy a bank oldja meg helyettük - gyorsan, egyszerűen, biztonságosan és lehetőleg előre gondolkodva.

K&H: meglódultak a lakáshitelek

az átlagösszeg 40 százalékkal emelkedett

Jelentős bővüléssel indult az év a lakáshiteleket nézve a K&H friss összeállítása szerint. A pénzintézetnél megkötött lakáshitel-szerződések összege  36 százalékkal nőtt januárban az egy évvel korábbihoz képest. A lakáshitelek átlagos összege 25 millió forint fölé emelkedett, ami 40 százalékos többletnek felel meg éves szinten.

együttműködési megállapodást írt alá a K&H és a Juh és Kecske Ágazati Szakmaközi Szervezet

Stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt ma alá a K&H Bank a Juh és Kecske Ágazati Szakmaközi Szervezet támogatásáról. A megállapodás célja, hogy új lehetőséget teremtsen a magyar gazdáknak, illetve, hogy akár az európai piacon is nagyobb szerephez juthasson általa az ágazat.

K&H: 100 ezer forint alatt vagy 2 millió felett

sok fiatal rövid ideig húzná a tartalékaiból

A fiataloknak átlagosan 669 ezer forint tartaléka van, a részletes adatok szerint sokan csak nagyon rövid ideig tudnának megélni a felhalmozott tartalékaikból – erre jutott a legfrissebb K&H ifjúsági index. Az érintett 19-29 évesek többsége – 63 százaléka – maximum hat hónapig tudná finanszírozni az életét bevétel nélkül.

K&H: a fiatalok jelentősen csökkenthetik digitális rezsijüket, ha tudatosak

nagyon sok tétel merülhet fel

Ma már a digitális rezsi mindenkit érint kisebb vagy nagyobb mértékben, különösen igaz ez a fiatalokra, diákokra. Kiemelten fontos a tudatosság ezen a téren, például a kedvezmények kihasználása, amellyel évente akár több tízezer forint is megtakarítható – közölte a K&H, az általa szervezett Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő középdöntője apropóján. Ismerteti azt is, hogy mennyit költenek a magyarok a digitális szolgáltatásokra.

K&H: két számjegyű pluszban az ATM-ek

népszerűek az automatás befizetések

Az ATM-es befizetések két számjegyű tempóban bővülnek a K&H-nál – közölte saját adatai alapján a pénzintézet. Tizenhárom hónap alatt az automatáknál történt befizetések száma közel 15 százalékkal emelkedett éves összevetésben, míg az összeg hasonló ütemben, közel 14 százalékkal nőtt. Az ATM-es befizetéseknél további növekedés várható, részben a K&H új megoldása miatt, amelynek köszönhetően már okoseszközzel – akár a fizikai bankkártya – nélkül is be lehet fizetni készpénzt a pénzintézet saját automatáiba.

tovább csökkenhet a nagyvállalatok munkaerőállománya

Folytatódott a csökkenő tendencia az elmúlt negyedévben a nagyvállalati vezetők foglalkoztatást érintő várakozásai kapcsán. A K&H nagyvállalati növekedési index 2024 utolsó negyedéves adatai alapján a nagyvállalatok közel 80 százaléka úgy számol, hogy meg tudja tartani dolgozóit a következő 12 hónapban, minden tizedik vállalatnál csökkenő létszámmal terveznek. Méret szerint a legnagyobb, 10 milliárd forintos árbevételt meghaladó cégeknél a legpesszimistábbak, körükben a 15 százalékpontot is eléri a leépítéssel kalkulálók aránya.

a K&H Csoport magasra tette a mércét a magyar bankszektorban

már megint megkapta a „Magyarország legjobb digitális bankja" címet a K&H, zsinórban harmadszor a Global Banking and Finance Review-tól, korábban pedig a Euromoneytól és a Mastercardtól

2022 óta zsinórban harmadszor nyerte el a K&H Bank a „Magyarország legjobb digitális bankja” díjat, amelyet a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review ítélt oda. Az indoklásban a pénzügyi szaklap a K&H digitális innováció és az ügyfélközpontú banki megoldások iránti töretlen elkötelezettségét emeli ki. A K&H Csoport korábban már kétszer elnyerte a Euromoney „Legjobb digitális bank” elismerését, valamint a Mastercardtól is megkapta ezt a díjat.

K&H: 5 százalék alatti lakáshitellel vehetnek takarékos lakást a fiatalok

kedvező feltételekkel jön az új zöldhitel

Új, lakáscélú zöldhitellel jelenik meg a piacon a K&H áprilistól – közölte a pénzintézet. A kedvezményekkel együtt akár 5 százalék alatt, akár 4,7 százalékos lehet a kamat, ami egy 25 millió forintos, 20 éves futamidejű hitel esetében kezdetben 161 ezer forintos havi törlesztést jelentene. A teljes magyarországi lakásállományt nézve szükség van az energiatakarékos lakóingatlanok számának növelésére és a korszerű fűtési rendszerek térnyerésére, utóbbiak aránya ugyanis egyelőre marginális. 

K&H: zsebre tehetik a bankot a fiatalok

a mobiltelefont már nemcsak fizetésre használhatják

Folyamatosan növekszik az okostelefonos fizetések száma és összege a K&H-nál. A fiatalok körében is egyre népszerűbb ez az alternatíva. Fontos az is, hogy ma már a mobilbanki applikáció nemcsak a vásárlásokra alkalmas, hanem számos egyéb szolgáltatás is elérhető rajta, például tömegközlekedési járatokra lehet jegyet vásárolni, de nyaralás előtt, pár lépéssel az utasbiztosítást is meg lehet kötni. A pénzintézet által kiemelten kezelt digitális megoldások alkalmazására a K&H Vigyázz, kész, pénz! vetélkedő is felhívja a diákok figyelmét, ezzel is megkönnyítve a mindennapi pénzügyek menedzselését.

Még várni kell a javulásra

Az ipari termelés volumene 3,9 százalékkal csökkent idén januárban éves szinten, azaz továbbra sem találja a felfelé vezető utat a szektor. A szezonálisan és munkanaphatással korrigált adatok szerint a havi bővülés 0,8 százalékos volt, ám ezt egy rendkívül gyenge decemberhez kell viszonyítani. Pont ezért a csökkenő trendet a januári adat nem tudta megtörni.

K&H: megállíthatatlanok az okoseszközök

masszív növekedés a digitális fizetéseknél

Látványosan nőtt a mobilfizetések összege a K&H ügyfelei körében: 2024-ben összesen közel 602 milliárd forintot költöttek okoseszközeikkel, ami 60 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi adatokhoz képest. A legnépszerűbb megoldás továbbra is az Apple Pay, de a Google Pay sem maradt le sokkal mögötte.

világbajnokságra készülnek a női e-sportolók

Egy éve nőnap alkalmából indította útjára a Magyar E-sport Szövetség (HUNESZ) a Női E-sport Szakágat a K&H támogatásával, annak érdekében, hogy kiemelt figyelmet fordítson a női játékosok és e-sport szakemberek képviseletére a hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. 2025-ben ismét megmérettetnek a Counter Strike2 legjobb női játékosai, nem csak itthoni terepen, hanem az idei világ- és Európa-bajnokságon egyaránt. 

Visszatért a kiskereskedelem növekedése

A kiskereskedelmi forgalom volumene 4,7 százalékkal nőtt januárban az egy évvel korábbihoz képest. Az előző, stagnálással zárult hónaphoz képest több mint 2 százalékos növekedés következett be.

K&H: sokan még mindig nem néznek körül a kötelezőknél

a középkorú autótulajdonosok többsége azonban tudatos

Bár a középkorú autósok többsége nyitott a legjobb ajánlatok felkutatására, sokan még mindig nem néznek körül más biztosítóknál – egyebek mellett ez derül ki a K&H biztos jövő kutatásból, amely az autóbiztosítási trendeket vizsgálta. Hiába nyújt fokozott védelmet a casco, mégis viszonylag kevesen kötnek, amit a megkérdezettek elsősorban a magas díjakkal indokolnak.

meghatározó az első diagnózis a beteg gyermekek mielőbbi gyógyulásához

háziorvosok és mentősök jelentkezhetnek a K&H gyógyvarázs pályázatára

Házi gyermekorvosok és mentőállomások igényelhetnek új, innovatív eszközöket a K&H gyógyvarázs idei műszerbeszerzési pályázatán. A támogatás célja, hogy a korszerű eszközöknek köszönhetően a beteg gyermekeket első körben diagnosztizáló szakemberek minél gyorsabban, pontosabban tudják meghatározni a gyermekek bajának forrását, ha lehet, elkerülve a hosszan tartó kórházi ellátást. A pályázat határideje 2025. április 15.

K&H: mentális zavarokat okozhat a pénzhiány?

a fiatalok majdnem negyede szenvedi meg családja eladósodását

A K&H Bank szerint nem csak a felnőttek, de a gyerekek is komolyan érintettek lehetnek, ha a család anyagi problémákkal küzd. Egy brit felmérés szerint a fiatalok közel negyedének okoz lelki nehézségeket, ha a család eladósodik, míg stabil pénzügyi helyzet esetén ez az arány csupán öt százalék. A kutatás arra is rámutatott, hogy az anyagi gondok stresszt, bizonytalanságot és depressziót okozhatnak, ami mind a szülők, mind a gyerekek életét megnehezíti.

K&H: gyorshajtás, előzés, telefonálás: betartják-e a szabályokat a magyar autósok?

jelentősen nőtt azoknak az aránya, akik saját bevallásuk szerint szabálykövetőek

Továbbra is a telefonhasználatra, a sebességhatárokra, valamint a parkolásra és előzésre vonatkozó szabályokat szegi meg a legtöbb autós a középkorúak szerint a K&H biztos jövő felmérés alapján. A gyorshajtást tekintve előrelépés történt, a jogosítvánnyal rendelkezőknek ugyanis több mint a fele - 54 százaléka - azt állította, hogy szigorúan betartja a sebességhatárokat. Túlnyomó többségben vannak azok is, akik nem ülnek autóba, ha alkoholt fogyasztottak.

K&H: több mint 100 ezer diák a pénzügyi versenyben

Még soha ennyi fiatal nem próbálta ki pénzügyi tudását

Új rekord a K&H vigyázz, kész, pénz! diákoknak meghirdetett pénzügyi edukációs versenysorozatában: idén összesen 3438 csapat jelentkezett, ami 10 ami százalékkal több, mint az előző évben. A verseny tizenöt éves történetében még soha nem játszottak ennyien, több mint 14 ezer diák próbálta ki tudását az első fordulóban. Így a vetélkedő fennállása óta már több mint 100 ezer gyermek vett részt a megmérettetésen.

Kate már a bankkártyád CVC kódját is meg tudja mondani

vásárláskor nagy segítséget ad a K&H digitális pénzügyi asszisztense

Már fel sem kell állni egy vásárlásnál a fotelból, hogy a táskánkig elmenjünk és a fizikai bankkártyánk összes fontos adatát megtudjuk: Kate, a K&H digitális pénzügyi asszisztense megadja akár a háromjegyű CVC-kódot is. Teljesen biztonságosan.

új, innovatív műszerek gyorsítják a gyógyulást 8 gyermekegészségügyi intézményben

Újabb nyolc intézmény – egy kórház, négy háziorvosi rendelő, egy mentőállomás és két járóbeteg ellátó – kapott korszerű orvosi eszközöket a K&H gyógyvarázs támogatásából. A műszerek segítségével a szakemberek gyorsabban, korszerűbben és személyre szabottabban tudják megállapítani a kis betegek baját és kezelni azt. Különösen fontos ez ebben az időszakban, hiszen az óvodákban és az iskolákban is tombolnak a járványok.

K&H: érdemes áttekinteni a lakásbiztosításokat

fontosak a kiegészítő fedezetek és a szolgáltatás menete is

Idén is lesz lakásbiztosítási kampány, amelynek célja a meglévő szerződések áttekintése és szükség esetén újrakötése – közölte a K&H, amely a múlt évhez hasonlóan 2025-ben is nagy erőkkel készül a márciusi időszakra. A kampány elsődleges célja, hogy a lakástulajdonosok aktualizálják lakásbiztosításaikat. A K&H biztos jövő kutatás szerint a középkorúak 11 százalékánál a meglévő lakásbiztosítás több mint 15 éves. A pénzintézet felméréséből az is kiderült, hogy a középkorú lakástulajdonosok 69 százaléka a meglévő lakásbiztosítását a kedvező díj miatt választotta.

kiszámíthatóbbá vált a nagyvállalatok beruházásai hajlandósága

Markáns változásokról számoltak be a nagyvállalatok beruházási hajlandóságukat illetően. A K&H nagyvállalati növekedési index 2024. utolsó negyedéves adatai alapján számottevő mértékben emelkedett azoknak a cégeknek az aránya, akik nem terveznek változtatni beruházásaik mértékén, közel négyötödük gondolkodik így. Ez azért jelentős, mert noha 2024 nyara óta folyamatosan csökken a növekvő beruházási hajlandóságot mutató cégek aránya, az elmúlt négy évben soha nem volt ilyen magas a változatlan volumennel számolók aránya. A beruházási célok közül pedig leginkább a technológiai jellegű fejlesztések népszerűek a nagyvállalatok körében, minden ötödik cég tervez vele.

K&H: többszázezres számlák helyett biztonságos megoldás

érdemes megnézni a lakásbiztosítást és probléma esetén megfelelő szakembert kérni

A háztartási problémák hirtelen jönnek elő a lakásban: azonnal megoldandó hiba például a dugulás, amelynek elhárításához szakértőre van szükség. Nem mindegy azonban, hogy mennyit kér ezért: akadnak rémtörténetek, amelyek szerint több 100 ezer forintot is elkérnek, miközben a tényleges munkadíj, megbízható szakemberrel bőven 100 ezer forint alatt marad. Megoldást jelenthet ilyen esetekre az úgynevezett lakásszerviz-szolgáltatás, aminek keretében a biztosító a nap huszonnégy órájában értesíthető, és a lehető leggyorsabban szakembert küld legyen szó a duguláselhárítás mellett víz-, gáz- vagy villanyszerelőről. A szolgáltatás keretében a biztosítóval kapcsolatban álló szakember oldja meg a problémát, így garantált, hogy ne legyen túlszámlázás.

A K&H kivételes teljesítményt nyújtott 2024-ben: a K&H Bank 129 milliárd, a K&H Biztosító pedig 4,2 milliárd forintos nettó eredményt ért el

A bank hitelállománya 9 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest, a lakossági jelzáloghitel-kihelyezések volumene pedig több mint kétszeresére nőtt az egy évvel korábbinak

A banki ügyfelek száma 2024 végére meghaladta az egymilliót

  • A K&H Bank adózás utáni eredménye 129 milliárd forint lett, a K&H Biztosító pedig 4,2 milliárd forint nettó eredményt ért el 2024-ben.
  • A bank hitelállománya 9 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest, és elérte a 3089 milliárd forintot. A lakossági jelzáloghitelek folyósításának volumene megduplázódott az egy évvel korábbihoz képest.
  • Az ügyfelek által elhelyezett betétek volumene 7 százalékkal bővült 2023-hoz képest, a befektetési alapokban kezelt vagyon pedig 31 százalékkal, 1773 milliárd forintra nőtt 2024 végére.
  • A K&H Biztosító üzleti teljesítménye a bank eredményéhez hasonlóan erős volt: a díjbevétel 10 százalékkal emelkedett, és minden üzletág folyamatosan növekszik.
  • Az állampapír-állomány 42 százalékos éves szintű növekedést követően 1427 milliárd forintot tett ki 2024. december 31-én.
  • A K&H Bank ügyfeleinek száma 2024 végére meghaladta az 1 milliót. A K&H Banknak mintegy 770 ezer digitálisan aktív ügyfele van.
  • A K&H 2024-ben két díjat is kapott a Euromoney-tól: „Magyarország legjobb bankja 2024” és „Magyarország legjobb digitális bankja 2024”. Emellett elnyerte a „Mastercard – Év bankja” díjat az Innováció kategóriában, valamint a Top Employer 2025 díjat is.

K&H: korosabb lett a középkorúak autóflottája

jelentősen nőtt a 15 évnél idősebb autók aránya

Egyre idősebbek a magyarországi autók, a múlt évben az átlagéletkor már elérte a 16 évet. Ezzel összhangban van a K&H biztos jövő felmérés eredménye is, amely szerint az autóval rendelkező középkorúak esetében a 15 évnél idősebb autók aránya 56 százalékra nőtt a korábbi 44 százalékról. A magasabb jövedelemmel rendelkezőknél a 10 évnél fiatalabb autók aránya meghaladja a 30 százalékot, ám az alacsonyabb fizetéssel rendelkezőknél mindössze 16 százalékos ez az érték.

K&H: a fiatalok harmada mielőbb távozna a szülői házból

tízből négyen élnek a mamahotelben

Tízből négy fiatal még a szüleivel együtt él, és a többségük halogatja az önálló lakóingatlanba történő költözést – erre jutott a K&H ifjúsági index, amely a 19-29 évesek költözési szándékait is vizsgálta. Ugyanakkor a mamahoteles fiatalok 33 százaléka mielőbb tovább lépne. Az is kiderült, hogy a lakásvásárlási szándék ebben a korosztályban a mélypontra süllyedt.

mélybe zuhant a magyar cégek digitális átalakulási mutatója

visszaesett a cégeknél a számítógép- és internethasználat a K&H innovációs indexe szerint

A K&H 2024 második féléves innovációs index kutatása szerint a magyar vállalatok innovációs aktivitása nagyot zuhant az elmúlt időszakban. A megvalósult innováció alindex jelentős csökkenést mutatott, és a digitalizáció is megtorpanni látszik, ahogy kimerülni tűnik a mesterséges intelligencia-láz is. A vállalatok rendkívül óvatosak és egyre kevesebb erőforrást fordítanak új termékek, szolgáltatások és digitális megoldások fejlesztésére, ami hosszú távon versenyképességi kihívásokat jelenthet.

hogyan teszi versenyképesebbé a szennyvíz és kávékapszulák újrahasznosítása, valamint fermentált oldószerek használata az agráriumot?

kihirdették a 10. jubileumi K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat nyerteseit

Tizedszer hirdették ki a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat nyerteseit. A kezdeményezés célja, hogy segítse a mezőgazdaság egészségesen fenntartható, hosszútávú fejlődésével foglalkozó agrár hallgatók munkáját. A pályázaton olyan előremutató ötleteket díjaztak, mint például a szennyvízből hasznos anyagok visszanyerése, vagy a szerves tápanyagpótló készítmények továbbfejlesztése a nagyobb hatékonyság érdekében.

K&H: mit mutat a fiatalok pénztárcája?

minden negyedik magyar huszonéves képtelen félretenni

Bár a fiatalok 57 százaléka rendelkezik valamekkora megtakarítással, 25 százalékuk nem tud rendszeresen félretenni, emellett jelentős az eltérés a férfiak és a nők között a legfrissebb K&H ifjúsági index szerint. A 19-29 évesek 18 százaléka csak akkor takarít meg, ha nagyobb összeg áll a házhoz, és bár havi rendszerességgel 43 százalékuk spórol, de nagyon eltérő összegeket tudnak félretenni

K&H: biztonságban érzik magukat a dolgozó fiatalok

a többség stabilnak tartja az állását, de megbecsültségben van hova fejlődni

Továbbra is többségben vannak azok a dolgozó fiatalok, akik kellően fixnek gondolják az állásukat: a K&H ifjúsági index legfrissebb, 2024 év végi eredményei szerint 59 százalékos az arányuk. A dolgozó fiatalok 43 százaléka lát tényleges előrelépési lehetőséget a munkahelyén, ami a felmérés történetében a legmagasabb érték. Ugyanakkor azért árnyalja a képet, hogy negyedük még mindig úgy érzi, hogy nem becsülik meg a munkájukat.

Töretlen növekedés a felhasználók számában a K&H mobilbankjában

700 ezer felhasználó, havi 2 millió utalás

Januárban már hétszázezer mobilbanki ügyfél vette igénybe a K&H díjnyertes appját. A tavaly a digitálisan élenjáró bankoknak adott Digital Innovator UX 2024 díjat elnyerő mobilbanki alkalmazásban havonta kétmillió utalást végeznek a felhasználók, akik saját értékeléseik szerint is szeretik, szívesen használják az applikációt. A mobilbank népszerűségét fokozza Kate is, hiszen a K&H éjjel-nappal elérhető digitális asszisztense kétszáz funkcióval rendelkezik, ami sokkal kényelmesebbé teszi a bank és biztosító ügyfelei számára pénzügyeik intézését.

középárfolyamon vásárolhatnak a K&H ügyfelei külföldön

a K&H visszapénz kuponjával sokat lehet spórolni

A K&H február 10-én egy új, kedvező visszapénz kupont vezetett be, amely jelentősen megkönnyíti az ügyfelek külföldi költéseit. Az ajánlat lényege, hogy az aktivált kuponnal az ügyfelek havi 500 000 forintig középárfolyamon fizethetnek – bár a tranzakció a normál áron történik, a bank visszatéríti a különbözetet.

K&H: mekkora árat fizetünk az utazásért?

évente átlagosan 17 ezer kilométert tesznek meg a középkorú magyarok

Miközben a középkorú magyar autósok évek óta átlagosan ugyanannyit, 16-18 ezer kilométert vezetnek, a tankolás drágulása miatt emelkedtek az üzemanyag-kiadásaik – derül ki a K&H biztos jövő felmérésből. A havi átlagos üzemanyag-kiadás rekordszintre, 30 ezer forintra emelkedett, ám ez kedvező eredményt is hozott: 37-ről 54 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik nem egyedül ülnek autóba.

K&H: kis pénzből nagy eredmény

hogyan lesz a zsebpénzből álomutazás?

Ki gondolná, hogy már havi néhány ezer forint félrerakásával is komoly pénzt tudnak összegyűjteni a diákok a zsebpénzükből? A K&H szerint ez gyerekjáték: csak egy kis rendszeresség kell hozzá, és pár év alatt összejöhet egy menő laptopra, egy elektromos biciklire, vagy akár egy álomutazásra is elegendő összeg.

K&H: forradalom az ATM-eknél, rengeteg tranzakciót érint az új lépés

tényleg nyugdíjba mehet a bankkártya: felkerült a hiányzó puzzle-darab a digitális bankolás asztalára

A K&H Bank minden ATM-jénél bevezette az NFC-technológiát, amely lehetővé teszi, hogy ügyfelei kártya nélkül, okostelefonjuk segítségével vehessenek fel vagy helyezhessenek be készpénzt. Ez a digitális innováció a banki szolgáltatások egy új korszakát nyitja meg. A nagyságrendet mutatja, hogy a K&H-s ATM-ek 2024-ben összesen több, mint 12 millió készpénzfelvételben és -befizetésben működtek közre.

ezek 2025 legnagyobb technológiai kihívásai a bankoknál

az AI integrálása és a személyre szabott szolgáltatások lesz az idei év slágere

A bankszektor legnagyobb technológiai kihívásai 2025-ben a mesterséges intelligencia (AI) bevezetése és használata az ügyfélkezelésben és a pénzintézetek belső folyamataiban, az ügyfelekre szabott szolgáltatások iránti növekvő igények kielégítése, valamint az ökoszisztéma-alapú működés és a platformok fejlesztésének követése lesznek. A K&H célja idén is az ügyfélélmény javítása.

K&H: pénzeső várható, de nem mindegy, hova futnak be az összegek

érdemes körbenézni a cégeknek

Az utóbbi öt év során közel 8 százalékkal, több mint 118 ezerre nőtt a K&H-nál a kkv-bankszámlák száma. A pénzintézetnél az idén várható 1000 milliárdos nagyságrendű támogatásokat kkv-barát számlacsomagokon fogadhatják a vállalkozások: kiválaszthatják a saját tevékenységükhöz legjobban passzoló konstrukciókat. Ráadásul korlátozott számban átutalási díjtól mentes elektronikus átutalást, valamint készpénz felvételi díjtól mentes ATM-es készpénz felvételt és –befizetést biztosít a pénzintézet.

K&H: építsd nyugdíjas éveid biztonságát a mobilbankodban

csak pár kattintás az okostelefonodon

Hamar népszerűvé vált a K&H-nál a mobilbankos nyugdíjbiztosítás: indulása óta az új szerződések ötödét már így kötik meg az érintettek - közölte a pénzintézet.