hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

Elsőként kapta meg a kiemelkedő digitális biztosító védjegyet a K&H Biztosító

A jövőben „kiemelkedő digitális biztosító”-ként működik a K&H Biztosító, a társaság ugyanis a piaci szereplők közül elsőként kapta meg az állami Digitális Jólét Program kiemelkedő digitális biztosító védjegyet. Így a K&H mind a banki, mind pedig a biztosítói oldalon rendelkezik már a Digitális Jólét Program elismerésével.

K&H: a járvány alatt többen keresték a biztonságot

Bár a múlt évben a személyi kölcsönök magyarországi piaca 40 százalékkal zsugorodott, a K&H-nál mindössze fele akkora volt a csökkenés, miközben jelentősen nőtt az online igénylések aránya. Tavaly már a személyi kölcsönök több mint 50 százalékát kérték a bank online felületein, szemben az egy évvel korábbi 33 százalékkal. A személyi kölcsönösök körében 5 százalékkal nőtt az igény arra is, hogy a hitelhez elérhető legyen a törlesztési biztosítás, amely pénzügyi nehézség esetén jelent segítséget.

a környezettudatos startupokra a befektetők is ráharapnak

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) 2020-as felmérése szerint Magyarországon fejenként átlagosan 65 kg élelmiszert dobunk évente a kukába, aminek több mint fele nagyobb odafigyeléssel megmenthető lenne - de hogyan? Például a Start it @K&H inkubátor programban részt vevő Munch csapatának innovatív megoldásával. A startup által fejlesztett alkalmazással a boltok, pékségek, éttermek és szállodák a nap végén kedvezményesen értékesíthetik az el nem adott, ám jó minőségű ételeiket, így felvéve a harcot az élelmiszerpazarlással. A kezdeményezés pedig nemcsak a felhasználók, de a befektetők körében is igen népszerű: a Cápák Között üzleti showműsor történetében először, az összes Cápa beszállt a csapat támogatásába. 

így a nyugdíjasoknak is olcsóbb és egyszerűbb lehet a bankolás

A mindennapi bankolás egyre hangsúlyosabb az online térben, amire a járvány csak ráerősített. A nyugdíjasok is vevők rá, ugyanis a K&H 60 év feletti ügyfeleinek 38 százaléka online lép kapcsolatba a bankkal. Az anyabanknál, a KBC-nél is hasonló a helyzet, Belgiumban a 80 év felettiek 35 százaléka, a 65-80 évesek között pedig 10-ből 6-an választják az online csatornákat.

K&H alapok kezelője: előkerült az áremelkedéstől való félelem

A koronavírus-járvány utáni kilábalás időszakára készülnek a piacok. Könnyen lehet, hogy a korábban vártnál drágább lesz az olaj és egyre nagyobb rizikót jelent az infláció - derül ki a K&H alapok kezelőjének portfóliómenedzsere, Kovács Mátyás összefoglalójából. A jelenlegi helyzetben a kötvénypiacok kerülendők, hozamkilátással továbbra is a részvénypiacok kecsegtetnek, ám az óvatosság kiemelt szempont.