hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

K&H: túl vannak az 1 millión a mobiltárcások

a harmincas férfiak fizetnek leggyakrabban a mobiljukkal

1 millió tranzakcióval közel 3,9 milliárd forintot költöttek a K&H mobiltárcás ügyfelei a másfél évvel ezelőtti indulás óta. Tavaly két hónapban is 300 millió forint felett vásároltak a mobiltárcások, ami két és félszerese a közel 120 millió forintos havi átlagnak. A mobiltárcás forgalom mellett a bankkártyás költések tavaly 33 százalékkal 633 milliárd forintra emelkedtek. A K&H szerint a mobiltárcás és a bankkártyás költések növekedése hozzájárulhat a készpénzhasználat visszaszorításához, utóbbi ugyanis magas szinten van.

K&H: mennyibe került egy baleset?

A téli hónapokban január végéig több mint 9 ezer autóbiztosításokhoz (kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás és casco) köthető kárbejelentés érkezett, ami stagnálást jelent éves szinten. A lakásbiztosítási kárbejelentések száma pedig 20 százalékkal, 3624 darabra csökkent - derül ki a K&H Biztosító összesítéséből. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításos eseményeknél az átlagos kárösszeg meghaladta a 360 ezer forintot. A K&H kutatása szerint a magyar autósok négyötöde nem tartja be a sebességkorlátokat, a hivatalos statisztika alapján pedig a személyi sérüléssel járó balesetek 30 százalékáért a gyorshajtás a felelős.

így érdemes megtakarításba kezdeni

A megtakarítással rendelkezők nagy része már gyerekkorában elkezdett gazdálkodni a pénzzel – ez derül ki a K&H megkérdezéséből, ahol prémium befektetők mondhatták el gyerekkori pénzügyi tapasztalataikat. Ami egyértelműen látszik, hogy nemcsak a zsebpénz gyűjtögetése, de akár a pénzügyi társasjátékok is hasznosak lehetnek a felnőttkori megtakarításhoz – amit sohasem késő elkezdeni.

a növények és az állattok is szenvednek a klímaváltozástól

Egyre több szélsőséges kilengésre, extrém csapadékmennyiségre és hosszan elhúzódó aszályos időszakokra kell felkészülnie az agráriumnak. A növénytermesztőknek nem csak a genetika, hanem az alkalmazott technológia és az időjárás figyelembevétele, az állattenyésztőknek pedig elsősorban a takarmányozás újragondolása jelentheti a kulcsot ahhoz, hogy a klímaváltozás hatásaihoz alkalmazkodni tudjon – hangzott el a K&H-ban rendezett, a hazai agrár- és élelmiszeripar legfontosabb szereplőinek fórumául szolgáló Agrár Klubon.

K&H: robbanásszerű növekedés az ATM-eknél

Kiugró növekedést értek el az ATM-es készpénzbefizetések tavaly, a teljes piacon összegben és darabszámban is duplázás történt - közölte a K&H. A K&H-s ATM-ekbe 2018-ban közel 400 milliárd forint „érkezett”, ez éves összevetésben 70 százalékos növekedésnek felel meg. Az ATM-es készpénzbefizetéseknél az eddigi látványos bővülés után további növekedés jöhet.

stabil pénzügyi eredményekkel terveznek a kkv-k

Stabil 8%-os árbevétel-növekedéssel, de a korábbiakhoz képest kissé szerényebb, 4%-os profitnövekedéssel terveznek a cégek idén – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Pénzügyeik jövőbeni alakulását tekintve a mikrovállalkozások a legoptimistábbak, míg az ágazatok közül az ipar lehet a húzóerő, hiszen itt több mint kétszer magasabb profitbővüléssel számolnak, mint például a szolgáltató szektorban.

3 + 1 tipp a tökéletes mesevideó készítéséhez

Az influenzajárvány terjedése miatt egyre több kórházban vezetik be a látogatási tilalmat. A K&H gyógyvarázs YouTube csatornáján keresztül azonban ilyenkor is lehet segíteni a négy fal között gyógyuló kis betegeken egy-egy mese beküldésével. A videós tartalmak világszerte megfigyelhető térhódításával összhangban most 500 MB méretűre növekedett a mesedoktorok által feltölthető mesék mérete, ami hosszabb és jobb minőségű felvételek beküldését teszi lehetővé. A K&H gyógyvarázs mesedoktorok program ezért összegyűjtött néhány olyan alapvető szempontot, amivel még élvezetesebb lehet a gyerekek számára küldött mesevideó.

a Terminátor sorozat technológiájával készült a K&H új reklám spotja

új korszak a hitelezésben: elindult a K&H teljesen online igényelhető személyi kölcsön kampánya

A legújabb robotkaros technológiával készült a K&H 30 másodperces TV spotja a bank teljesen online igényelhető személyi kölcsönét hirdető kommunikációs kampányához. A vizuális megjelenésnél az interneten keresztül gyakorlatilag bárhonnan elérhető szolgáltatás kényelmes, könnyű és gördülékeny tulajdonságaira helyezte a hangsúlyt a pénzintézet. A kreatívok 2019. március 17-ig lesznek láthatóak erőteljes online jelenléttel és citylight plakátokkal kiegészítve.

a szórakozás is számít

A K&H 2018-as felmérése szerint a fiataloknak fontos a szórakozás és az élet élvezete, a finanszírozásukhoz szükséges pénzügyi ismeretek viszont sokuknál fejlesztésre szorulnak. A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő szervezői szerint a társasági életre fordított kiadásokkal sokszor még felnőttként is elfelejtünk számolni. Pedig közel annyit költünk szórakozásra, mint a havi villany, víz és gázszámlákra. Hogyan lehet gyerekkorban megalapozni azt a pénzügyi tudást, amivel felkészítjük őket arra, hogy felnőttként már ezzel is számoljanak?

K&H: jönnek az új bankkártyák - dizájnváltás plasztikfronton

Eldőlt, hogyan fognak kinézni a K&H bankkártyái a jövőben, miután lezárult a pénzintézet bankkártyatervező pályázata. A Bank külső és belső piackutatás segítségével 79 pályamunkából választotta ki Magyarosi Dóra, egyetemi hallgató terveit. A győztes bankkártyaképek különböző, a K&H arculatához köthető színvilágú geometriai formákat ötvöznek, mindemellett innovativitást és lendületességet sugároznak. A kiválasztott pályázó 500 ezer forint nyereményt kap, tervei pedig ügyfelek százezreihez jutnak el.