hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

a családi cégeknek kiemelkedő jelentősége lesz a gazdaság újraindításában

A családi vállalatok jóval ellenállóbbak a külső környezeti tényezőknek, ezért jellemzően jobban teljesítenek, mint a nagyobb piaci szereplők. Ugyanis óvatosabban fektetik be és használják fel a rendelkezésre álló tőkét, mivel a családi vagyon a tét. Ennek a szemléletnek köszönhetően válság idején általában nagyobb tőkemegtérülést érnek el, így feltehetően a koronavírus-járvány okozta visszaesés kevésbé hathat rájuk, tehát a gazdaság újraindításában is meghatározó szerepük lehet.

elstartolt az NHP Hajrá a K&H Banknál, 10-ből 4 vállalkozás élne a lehetőséggel

Két hete veheti igénybe a K&H Bank több mint 110 ezer vállalkozó ügyfele a Magyar Nemzeti Bank mikro-, kis- és középvállalkozások számára szóló gazdaságvédelmi programját, a Növekedési Hitelprogram (NHP) Hajrát. A pénzintézet áprilisi felmérése szerint a cégek több mint 40 százaléka tervezi, hogy részt vesz a programban, amelyben az eddigi tapasztalatok alapján a legnagyobb érdeklődés a forgóeszközhitelek iránt van.

bevallották az autósok, betartják-e a sebességhatárt

Tízből hat autós állítja, hogy betartja lakott területen belül az 50 km per órás sebességhatárt, különösen a nők, akiknek a 74 százaléka nem megy gyorsan városban – derül ki a K&H biztos jövő felméréséből. Ugyanakkor városon kívül már rosszabb a helyzet: itt már csak 52 százalék mondta, hogy a 90 km per órás korlátot nem lépi túl, 30 százalék pedig 96-100 km per órával közlekedik.

ultimátumot kapott a sárga csekk

Egyre inkább a mindennapok része az elektronikus bankolás a lakossági ügyfelek körében. A számok önmagukért beszélnek: a K&H e-bankjába közel 11 százalékkal többen léptek be az idén március 16-a és április 15-e között az egy hónappal korábbi időszakhoz képest. A koronavírus-járvány kitörése után a csekkbefizetések kaptak leginkább szárnyra: a bank ügyfelei egy hónap alatt március és április közepe között az e-bankon keresztül közel 36 ezer, a mobilbank segítségével pedig több mint 50 ezer „csekket” fizettek be, ez 97, illetve 96 százalékos növekedést jelent. A K&H szerint az elektronikus fizetések térnyerése várhatóan a járvány lecsengése után is fokozódni fog, ez pedig a készpénzhasználat és a készpénzállomány csökkenését eredményezheti.

ami most kényszernek tűnik, az később a kkv-k fejlődésének kulcsa lehet

digitális eszközök, innovációk, amik most segíthetik a vállalkozások életét

Habár sok mindent kényszerből lépnek most meg a vállalkozások, ez a felkészülés nagyban elősegítheti a hazai kkv szektor digitális fejlődését. Az Európai Bizottság tavalyi adatai alapján Magyarország a 23. helyen áll a digitális versenyképesség terén, a jelenlegi helyzetben azonban az eddig elmaradt fejlesztések várhatóan megvalósulhatnak. A K&H Bank ezért összegyűjtötte azokat az eszközöket, amelyek nemcsak most hasznosak, de hosszú távon is megtérülnek.

digitálisan és fenntarthatóan a társadalomért

A társadalmi felelősségvállalás a nagyvállalatok fenntarthatósági stratégiájának évek óta jelentős alkotóeleme, aminek ebben a bizonytalan időszakban még kiemeltebb szerepe lehet. Az aktuális társadalmi igényekre reagálás, illetve az előremutató digitális megoldások és innovatív programok nyújthatnak hatékony segítséget a vírusjárvány idején és hosszú távon is – hívja fel a figyelmet a K&H a társadalom és a gazdasági fenntarthatóság elkötelezett támogatójaként.

a fiatalok többsége maga állja a játékszámlát

22 ezerért vesznek játékszoftvert

A fiatalok döntő része – 84 százaléka - játszik valamilyen kütyün, a legnépszerűbbek az okostelefonos és tabletes játékok – derült ki a K&H ifjúsági indexéből. A 14-29 éves korosztály tagjainak kétharmada már költött ilyen jellegű időtöltésre. Komplett gépet 106-129 ezer forintért vettek, játékszoftvert pedig 22 ezer forintért. Többségük azt mondta, saját maga fizette ezeket a kiadásokat.

érdemes óvatosnak maradni, hiába van tömeg a vevők oldalán

Bár a koronavírus-járvány mély recessziót eredményez, mégis úgy tűnik az elmúlt hetek alapján, hogy ezt mellékes tényezőnek tekintik a piaci szereplők. A márciusi zuhanások eredményeként az amerikai S&P 500 és a frankfurti DAX részvényindex 30-40 százalékot esett, azóta pedig a veszteség felét ledolgozták. A következő hetekben, hónapokban érkező makroadatok, vállalati eredmények még okozhatnak turbulenciát a piacokon – derül ki Kovács Mátyás, a K&H Alapkezelő szenior portfóliómenedzserének piaci kommentárjából. A szakember szerint mindenképpen indokolt az óvatosság, mert a járványhatás még nem múlt el.

ezek kellenek ahhoz, hogy ne tűnjön el még több cég

3 válságkezelési tanács a K&H családi vállalatok kiválósági díj nyertesétől

A hazai cégvilág Achilles-ínja a hosszú távra tervezés. Az újonnan alapított vállalkozások ötöde ugyanis egy év, minden második cég pedig három év után megszűnik. Előrejelzések szerint a koronavírus-járvány nagysága és vége rendkívül bizonytalan, hazai szinten akár 5-7 százalékos GDP visszaesést is eredményezhet, ami a cégek várható életkorát még tovább csökkentheti. A 25 éves, K&H családi vállalatok kiválósági díjjal elismert Abrazív Mérnöki Iroda és Gépgyártó Kft. szerint azonban folyamatos fejlesztéssel, a munkavállalók megbecsülésével és a következő generáció felkészítésével jó eséllyel megalapozható a cég biztos jövője még a válság idején is.

a vírusjárvány miatt magas a félelemérzetünk

adományozási programot indított a K&H a járványkórházakért

Nemcsak a vírusjárvány terjedésének megelőzésében, de annak kezelésében is nagy szerepe lehet most a pénzügyi tudatosságnak. A K&H ugyanis május 1-jétől támogatási programot indít, amelyben az online banki tranzakciók és bankkártyás fizetések után akár 50 millió forint értékben támogatja majd a járványkórházakat. Az egyhónapos kampány emellett abban is segíthet, hogy a vírusjárvány okozta aggodalom enyhülni tudjon az ügyfelekkel közös adományozás által.