hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

K&H: több fiatal számol nagyobb fizetéssel

elenyésző a pesszimisták száma

Döntő többségben vannak azok a fiatalok, akik az év folyamán fizetésük emelkedésére számítanak: a dolgozó 19-29 éves fiatalok 74 százaléka vár béremelést idén az első negyedéves K&H ifjúsági index szerint, ami az egyik legmagasabb arány az elmúlt több mint tíz évben. Emellett 22 százalékos azoknak az aránya, akik változatlan keresettel kalkulálnak a következő egy évben, a pesszimisták aránya pedig elenyésző.

K&H: a karbonlábnyom csökkentése üzletileg is megéri

a legfrissebb CDP-jelentés szerint csak minden ötödik európai cég aktív a zöld átállás terén

A K&H belga anyabankja, a KBC Csoport ismét „A” minősítést kapott a vállalatok klímaváltozással kapcsolatos erőfeszítéseiről minden évben felmérést készítő CDP (Carbon Disclosure Project) nevű nonprofit szervezettől. A CDP 2024-es európai jelentéséből kiderül, hogy csupán minden ötödik európai vállalat tesz aktívan a zöld üzleti modellre való átállásért.

K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon

neves szaklap másodszor díjazta a pénzintézet innovációs tevékenységét

A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re. 

K&H: kulcs a felnőtté váláshoz

a fiatalok harmada alig tud valamit a pénzügyekről

A fiatalok 57 százalékának van valamilyen banki kapcsolata. Minél magasabb szintű iskolába jár a gyerek, annál valószínűbb, hogy vannak ismeretei a pénzügyekkel kapcsolatban – derül ki a K&H fiatalok pénzügyi tudatosságával kapcsolatban készített kutatásából.

K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé

az emberek felelőssége, hogy mit hoznak ki a mesterséges intelligenciából

Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.