hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

K&H: a fiatalok ötöde spórol, de már látszik az infláció kedvezőtlen hatása is

a fiatalok egy része már a hónap elején takarékoskodik, de vannak, akik 67 ezres pluszban zártak egy hónapot

A gyorsuló infláció alapvetően átírja a korábbi években megszokott családi költségvetéseket, és a megtakarítási magatartásra is hatással van mindenkinél, ezen belül a fiataloknál is. A 19-29 éves korosztály tagjainak 20 százaléka nem takarékoskodik, havi rendszerességgel 47 százalék spórol, és 18 százalékos azoknak az aránya, akik csak akkor tudnak félretenni, ha nagyobb összeghez jutnak. Ugyanakkor a rövid távú takarékoskodásban már nyomot hagyott az infláció - ezt mutatja a K&H ifjúsági index, amely a 19-29 évesek megtakarításait vizsgálta. A fiatalok 28 százaléka mondta azt, hogy az előző hónapban tudott spórolni, átlagosan 67 ezer forintot. 

92 százalék: az elmúlt félévben a kkv-k ekkora részének ugrottak meg a költségei

A hazai kkv-k nem valószínűsítik az orosz-ukrán katonai konfliktus gyors befejezését, de reménykednek abban, hogy még idén véget érhet. A K&H kkv bizalmi index 2022 második negyedéves eredményei alapján ugyanis az elmúlt félév meglehetősen érzékenyen érintette őket. Szinte minden cégnél költségnövekedés történt, amiben szerepet játszik az alapanyagok drágulása és az árfolyamváltozás is. Ennek hatására ötből négy cég volt kénytelen emelni a termékei, szolgáltatásai árát.

most már hivatalos: marad a kata, de csak nagyon kevesek számára

A szeptember 1-jétől életbe lépő új kata törvény átírja a hazai kisvállalkozások életét. Lényegesen leszűkül ugyanis azoknak a köre, akiknek lehetséges lesz ezt az adófajtát választani. A K&H és a Vállalkozás Okosan szakértői mutatják, mik a legfontosabb változások és milyen megoldást választhatnak ezt követően a katások.

szeretjük a SZÉP kártyát

rekordmértékben növekedett a K&H SZÉP kártya első féléves forgalma

Rekordmértékű, 31 százalékos növekedést ért el az első félévben a K&H SZÉP kártya felhasználás a tavalyi év azonos időszakához képest: az élelmiszervásárlás, az alszámlák közötti átjárhatóság és az elfogadóhelyek számának bővülése járult hozzá leginkább a juttatás intenzív használatához. A következő hónapokban is folytatódhat a növekedés, hiszen jellemzően júliusban és augusztusban a legnagyobb a SZÉP kártya forgalom, a nyári szabadságoknak köszönhetően.

K&H fenntarthatóság index: szakadék a tettek és a szándékok között

A főindex értéke a közepesnél gyengébb értéknek felel meg

A magyar vállalatvezetők zöme fontosnak tartja a környezeti fenntarthatóság követelményét - de csak kevesen tesznek is érte eleget. Általában akkor foglalkoznak a környezeti problémák megoldásával, ha az közvetlen működési haszonnal is jár. A legnagyobb cégek kiemelten kezelik a fenntarthatósági stratégiát és szívesen beszélnek is róla. A magyar cégvezetők ötöde azonban még megkérdőjelezi, hogy a klímaváltozás emberi tevékenység eredménye lenne.  Először készült átfogó felmérés a hazai közepes és nagyvállalatok körében a fenntarthatóságról, amellyel útjára indult a K&H fenntarthatósági index. A főindex 38 pontos értéket ért el, ami a skála terjedelmét figyelembe véve a közepesnél gyengébb értéknek felel meg.

komplett belföldi nyaralás K&H SZÉP kártyával: több mint 2700 településen, több ezer új elfogadóhely

Idén nyáron is erőteljes növekedést hozhat a SZÉP kártya használatban a belföldi turizmus. A gyenge forint és a magas üzemanyagárak mellett várhatóan többen választják majd a belföldi pihenést, így júliusban és augusztusban akár az év első hónapjainak többszörösét is elérheti a SZÉP kártyás fizetések értéke. A belföldi kikapcsolódást segítheti, hogy idén több ezer új K&H SZÉP kártya elfogadóhely és több mint 200 új település csatlakozott a programhoz, így már összességében közel 40 000 helyszínen és az ország több mint 2700 helységében fizethetünk vele a nyári élményekért.

már nem előny, hanem alapkövetelmény

így használják a hazai startupok a legújabb technológiákat

A legmodernebb technológiák már nemcsak a tech cégek kiváltságai: a hazai startupok a fejlesztés során is alkalmazzák és a termékeik, szolgáltatásaik használatába is beépítik azokat - derül ki a Start it @K&H inkubátor tapasztalataiból. Ehhez persze a csapatokba olyan szakemberek is kellenek, akik részt tudnak venni a programozásban vagy irányítani tudják a külső fejlesztőket.

a kommunikáció és a bizalom a legjobb motiváció

A távoli munkavégzés miatt az alkalmazottak közti kommunikáció közel kétharmada megszűnt egyről a kettőre. A K&H családi vállalatok klubon kiderült, hogy rövidtávú célokkal és nagyobb bizalommal tehetünk azért, hogy ennek ne lássa kárát a szervezeti kultúra és a termelékenység.

a K&H beszállt a magyar autópark zöldítésébe, 2,5 százalékos kamattal

tisztán elektromos autókhoz kaphatnak kedvező finanszírozást a vállalkozások

A villanyautózás térnyerése érdekében a K&H június 10-től bevezette a Zöldautó Finanszírozást. Ennek keretében évi 2,5 százalékos fix kamatozású, forintalapú lízingkonstrukcióval vehetnek egy-egy darab használt vagy új tisztán elektromos személyautót a vállalkozások.  A kedvezményes kondíciók visszavonásig érvényesek.

a családi vállalatokat a hosszú távú gondolkodás segíti a nehéz időkben

Saját teljesítményük és az ország gazdasági kilátásai kapcsán is mérséklődtek a családi vállalatok várakozásai, derült ki a K&H családi vállalatok kutatásából. A családi cégek azonban ebben a nehéz helyzetben is hosszú távra terveznek: nagyobb részük készül beruházásra, mint az előző negyedévben. Ez a hozzáállás segítheti őket, hogy átvészeljék a jelenlegi, kihívásokkal tűzdelt időszakot.