hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

a mobilod lesz a pénztárcád, de a bankod marad

az Apple új fizetési megoldása kényelmesebbé teszi a pénzkezelést

Az Apple kedden bemutatta az új iPhone 6 készüléket, amely az előzetes várakozásoknak megfelelően tartalmazza az NFC technológiát, ami képessé teszi a készüléket mobilfizetések megvalósítására. A K&H Bank szerint az új technológiával egy olyan eszköz kerül az emberek kezébe, ami még egyszerűbbé teszi a pénzügyek mobileszközön keresztül való kezelését. Ami pedig az újítás mögött is állandó, az a biztonságos bankrendszer.

A K&H Bankcsoport nettó eredménye egyszeri tételek nélkül 15,9 milliárd forint volt 2014 első félévében

Egyszeri céltartalékolás után a K&H 40,5 milliárd forint veszteséget könyvelt el 2014 első félévében A K&H Biztosító 1,3 milliárd forintos nettó eredményt ért el

A K&H Bankcsoport nettó eredménye egyszeri tételek nélkül 15,9 milliárd forint volt 2014 első félévében. A K&H 2014 második negyedévére nettó 70,9 milliárd forint egyszeri céltartalékot állított be a Magyar Nemzeti Bank módszertani útmutatója alapján az árfolyamrés és az egyoldalú kamatmódosítások korrekciójára. Mindezen okokból kifolyólag a K&H Bank 40,5 milliárd forint veszteséget könyvelt el 2014 első félévében. A K&H Biztosító 1,3 milliárdos adózás utáni eredményt realizált, ami megfelel a 2013 első félévi szintnek.

„K&H Bankcsoport nettó eredménye egyszeri tételek nélkül 15,9 milliárd forint volt 2014 első félévében szemben a 2013 első féléves 7,1 milliárd forinttal. A K&H 2014 második negyedévére nettó 70,9 milliárd forint (adózás előtti) egyszeri céltartalékot állított be a Magyar Nemzeti Bank módszertani útmutatója alapján az árfolyamrés és az egyoldalú kamatmódosítások korrekciójára. Mindezen okokból kifolyólag a K&H Bank 2014 első félévében 40,5 milliárd forintos veszteséget könyvelt el. A Bank tőkepozíciója a céltartalék képzés után is megfelelő marad, továbbra is megfelel a felügyeleti hatóság tőkekövetelményi előírásainak, ezért tőkeemelésre nincs szükség. A hitel/betét mutató alapján a vezető magyar bankok közül a K&H Bank likviditása a legerősebb. A K&H meggyőződése, hogy egyoldalú szerződésmódosítást szabályozó feltételei és annak változásai mindenkor megfeleltek az érvényben lévő jogszabályoknak és ezek a változások tisztességesek voltak, ezért a K&H mindenképpen meg fogja védeni álláspontját a bíróságon.” – jelentette be Hendrik Scheerlinck, a K&H Csoport vezérigazgatója.

„Piaci részesedésünk minden szegmensben jelentősen emelkedett a hitelezés területén, az aggregált hitelpiaci részesedés 8,9% 2014 első félévében szemben 2013 első félévének 8,3%-val. 2014 második negyedévében a hiteltermékekkel rendelkező kkv ügyfelek száma csaknem 14%-kal nőtt 2013 végéhez képest. 2014 első félévében a lakáshitelek terén az új lakossági kihelyezéseket tekintve piaci részesedésünk meghaladta a 13%-ot”– nyilatkozta Gombás Attila, a K&H Csoport pénzügyi vezetője.

többször koccanunk, de kevesebb kárt okozunk, ahogy öregszünk

a középkorúaknál legmagasabb az átlagkár

Bár logikusnak tűnik, hogy az életkor emelkedésével nyugodtabbak a sofőrök, a kárstatisztikák ezt csak részben támasztják alá. A 43-52 éves korosztály esetében a legmagasabb az átlagos kárérték, ami mintegy 10 százalékkal haladja meg a 402 ezer forintos átlagkárt. Ennek hátterében pedig a fiatal sofőrök állnak: a 43-52 évesek gyermekei által okozott balesetek rontják ebben a korcsoportban a statisztikát – derül ki a K&H biztosítójának elemzéséből. Az 53 év fölöttiek esetében is érdekesek a számok: ebben a korosztályban az okozott károk összértéke ugyan alacsonyabb, a károk gyakorisága viszont az életkor előrehaladtával párhuzamosan nő.

befektetési ügyekben a család véleménye is meghatározó lett

„A K&H által végzett befektetői felmérés eredménye szerint az utóbbi két évben megtakarítási kérdésekben jelentősen felértékelődött a család és a barátok szerepe. Döntési helyzet esetén továbbra is a banki tanácsadó javaslata az első, ezt követően viszont a család véleménye számít leginkább a megtakarítóknak, míg egy jelenetős részük önállóan dönt befektetéseikről.

uborkaszezon a cafeteria piacon

Újból csökkent a cafeteriában gondolkodó vállalkozások aránya, jelenleg a cégek csupán 44%-a tervez valamilyen béren kívüli juttatást nyújtani dolgozóinak. A különböző cafeteria elemeket tekintve továbbra is az Erzsébet-utalvány a leggyakrabban alkalmazni kívánt juttatási forma, amit a munkába járás költségtérítése és a SZÉP Kártya követ. Míg az ipari cégeknél ugrásszerűen megnőtt, a szolgáltató szektorban számottevően visszaesett a cafeteriát nyújtó vállalkozások aránya – derül ki a K&H kkv bizalmi index legutóbbi adataiból.

11 ezer új állást adhat a nagyvállalati szektor

„A foglalkoztatás további emelkedését támogatják a hazai nagyvállalatok létszámbővítésre vonatkozó szándékai. A K&H nagyvállalati növekedési index kutatás során megkérdeztük a hazai nagyvállalatokat, milyen terveik vannak a munkavállalók létszámára vonatkozóan. Ezek alapján a többség ugyan nem tervezi változtatni dolgozói létszámát, azonban minden hatodik cég létszámbővítést tervez, ami mintegy 11 ezer új állást jelent a következő egy év során” – mondta el Peter Roebben, a K&H Vállalati üzletágának vezetője.

sikeresek az eho-mentes alapok

„Az egy éve bevezetett, a befektetetések hozama után fizetendő 6%-os egészségügyi hozzájárulás megmozgatta a befektetési piacot, és az intézkedésre reagálva új befektetési alapok jelentek meg. Ezek a döntően forintban kibocsátott állampapírokat tartalmazó eho-mentes befektetési alapok a kamatcsökkentési ciklus ideje alatt jól teljesítettek. A kamatvágás befejeztével sem kell azonban elfelejteni ezeket az alapokat, hiszen az ajánlott befektetési időtávon megtartva továbbra is stabilan nyereséges megtakarítási lehetőséget nyújthatnak” – mondta el Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.

a kkv-k számítanak az EU-s forrásokra

Habár a 2007-2013-as pályázati ciklus vállalkozások számára elérhető uniós forrásait már mind lekötötték, az új pályázati kiírások pedig még nem jelentek meg, a hazai kkv-k mégis bizakodóak az EU pályázatokkal kapcsolatban. Jelenleg a vállalkozások fele tartja reálisnak uniós forrás elnyerését – derül ki a K&H kkv bizalmi index legutóbbi adataiból.

meredeken növekedtek a nagyvállalatok pénzügyi várakozásai

inflációt meghaladó árbevétel és nyereségnövekedéssel számolnak a cégek

A hazai nagyvállalati szektor pozitívan látja pénzügyei jövőbeni alakulását. A legnagyobb cégek árbevétel és eredményvárakozásai nagymértékben megugrottak. A vállalatok átlagosan 3,8%-os árbevétel és 3,3%-os profitnövekedést valószínűsítenek a következő egy évben. Az exportértékesítésből várt árbevétel növekedés mértéke meghaladja a belföldi eladásokból várt bevétel növekedést – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index kutatás legutóbbi eredményeiből.

már most érdemes felkészülni az új támogatási stratégiára

„A mezőgazdasági árak alakulásában jól látható, hogy a növényi termékek áraival ellentétben az élőállatok és állati termékek ára fokozatosan növekszik. Ez a tendencia új beruházások fejlesztésére bátoríthatja az állattenyésztőket, amihez az ősszel elfogadásra kerülő új közösségi támogatási stratégia nyújthat forrást, mivel az állattenyésztés kiemelt prioritást fog kapni. Érdemes tehát már most beruházási tervekkel, elképzelésekkel megkezdeni a felkészülést a támogatási rendszer elfogadására” – javasolta el Tresó István, a K&H Agrár üzletág fejlesztési főosztály vezetője.