CSRD tavasz: megjelentek az első fecskék
Az idei év különös jelentőséggel bír a CSRD szerinti fenntarthatósági jelentések történetében. Miközben az Európai Bizottság versenyképességi indokokra hivatkozva kezdeményezte a jelentéstételi mechanizmus egyszerűsítését, amelynek keretében egyes kötelezett vállalatok két év haladékot kaptak a jelentéskészítés megkezdésére [link], és további, a jelentés tartalmát érintő könnyítések várhatóak; ez az első olyan év, amelyben az ESRS szabvány alapján készült fenntarthatósági jelentések megjelentek.
Az első jelentések tapasztalatait az EFRAG (az Európai Pénzügyi Beszámolási Tanácsadó Csoport) értékelte részben mesterséges intelligencia alkalmazásával [link], és az alábbi megállapításokat tette.
Külcsín: A fenntarthatósági jelentések terjedelme
Az elemzett, zömmel uniós tagországi vállalatoktól származó fenntarthatósági jelentések hossza igen változatos (25-440 oldal), átlagosan 115 oldalt tett ki. Érdekesség, hogy a dél-európai központú vállalatok általában hosszabb fenntarthatósági jelentést készítettek, mint az észak-európai társaik. A jelentés terjedelme, valamint a lényegesként megjelölt tematikus standardok, és a vállalatok mérete között korlátozott összefüggés volt kimutatható: a közzététel módját és ezáltal az oldalszámot jobban befolyásolta a nyilvánosságra hozni kívánt információk mélysége, továbbá a szektorális és helyi elvárások.
Belbecs: A lényegesség
Bár a kettős lényegességi értékelés során a vállalatok nagyobb része az ESRS AR16 szerinti kategóriákat alkalmazta, ezzel elősegítve a jelentések összehasonlíthatóságát, az egyes adatpontoknál szereplő információk mind tartalmukban, mind megjelenítésükben igen változatosnak tekinthetőek.
Minden tematikus standard valamilyen mértékben, valamely vállalatok számára lényeges témaként jelent meg. A vállalatok kb. 10%-a tekintette az összes, mind a 10 tematikus standardot lényegesnek, a vállalatok nagyjából fele 4-6 témát jelölt meg ilyenként. Leglényegesebbnek - vállalatok több mint 90%-a által lényegesként meghatározottnak – a következő három téma bizonyult:
- E1 Éghajlatváltozás
- S1 Saját munkaerő
- G1 Üzleti magatartás.
Az érme másik oldalán a következő altémák állnak, amelyek kevesebb mint a vállalatok 5%-ának jelentésében szerepelnek:
- E2 Szennyezésen belül az „Élő szervezetek és élelmiszerforrások szennyezése”, illetve a „Mikroműanyagok”
- S3 Érintett közösségeken belül „A Közösségek polgári és politikai jogai”, illetve az „Őslakos népek jogai”.
A kettős lényegességi értékelés során a vállalatok az érdekelt feleik közül főként a belső érintettekkel, fogyasztókkal, beszállítókkal, befektetőkkel egyeztettek; ritkán került sor a társadalmat képviselő érdekeltek álláspontjának megismerésére. A hatások, kockázatok és lehetőségek (IRO) értékelése szektorspecifikusan történt az értéklánc különböző részeiben.
Az EFRAG helyzet elemzés és a nyilvánosságra hozott jelentések figyelemreméltó információt tartalmazhatnak és iránymutatóak lehetnek a második és harmadik hullámos kötelezettek számára, akik az ezekből kiolvasható tapasztalatokra hagyatkozva az Omnibus módosítás alapján rendelkezésre álló hosszabb határidő alatt alaposabban fel tudnak készülni a fenntarthatósági jelentéstételre akár maguk, akár szakértők közreműködésével.
Forrás:
DANDELION Group
Kapcsolattartó
K&H Kommunikáció
- sajto@kh.hu