hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

így ne vigyük be az otthonunkba a vírust

A korlátozások enyhítése miatt egyre többet leszünk a szabadban és a szűkebb családi körön kívül akár ismerőseinkkel is találkozunk, ezért most azoknak a felületeknek – mint például a kocsikulcs vagy a kézitáska – fertőtlenítése is fontos lehet, amikre eddig nem gondoltunk. A K&H gyógyvarázs program azokat az otthoni eszközöket és területeket gyűjtötte össze, amikre a korlátozás enyhítése miatt a következő hetekben még inkább érdemes odafigyelni.

megosztja a hitelmoratórium a lakosságot

A hitellel rendelkezők 17 százaléka már élt is a hitelmoratóriummal, 20 százalékuk pedig biztos benne, hogy kihasználja a lehetőséget – derül ki a K&H legfrissebb kutatásából, amely a márciusban életbe lépett adósságvédelmi intézkedés hatását vizsgálta. A hiteladósok 27 százaléka továbbra is fizeti a törlesztéseket. A hitelmoratórium megítélését nagyban meghatározza, hogy a hitelesek mennyire érzik veszélyben az állásukat a koronaválságban. Az állásukat ingatagnak tartók háromnegyede élne a moratórium adta lehetőséggel, ezzel szemben akik biztosnak érzik a munkahelyüket, azoknak a kétharmada inkább folytatja a törlesztést.

Vloggerek tanárszerepben? – új motivációt adhatnak az online oktatásban

pénzügyi vlogposztokat versenyeztet a K&H

Influencerek mint pénzügyi oktatók, social média mint edukációs platform?  Ez lehet a jövő, hiszen a digitális oktatás hónapjaiban felértékelődnek az értékes vlogtartalmak. A tanárok keresik azokat a lehetőségeket, amikkel képernyőn keresztül fenntartható a gyerekek motivációja. A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő szervezői hisznek az innovatív megoldásokban, ezért indították el vloggerversenyüket, melyben Baluka, B. Nagy Réka, Ditke, Jánosik Gergő és zsDav közvetítésével minél több gyerek figyelmét szeretnék felkelteni a pénzügyi ismeretek iránt.

a családi cégeknek kiemelkedő jelentősége lesz a gazdaság újraindításában

A családi vállalatok jóval ellenállóbbak a külső környezeti tényezőknek, ezért jellemzően jobban teljesítenek, mint a nagyobb piaci szereplők. Ugyanis óvatosabban fektetik be és használják fel a rendelkezésre álló tőkét, mivel a családi vagyon a tét. Ennek a szemléletnek köszönhetően válság idején általában nagyobb tőkemegtérülést érnek el, így feltehetően a koronavírus-járvány okozta visszaesés kevésbé hathat rájuk, tehát a gazdaság újraindításában is meghatározó szerepük lehet.

elstartolt az NHP Hajrá a K&H Banknál, 10-ből 4 vállalkozás élne a lehetőséggel

Két hete veheti igénybe a K&H Bank több mint 110 ezer vállalkozó ügyfele a Magyar Nemzeti Bank mikro-, kis- és középvállalkozások számára szóló gazdaságvédelmi programját, a Növekedési Hitelprogram (NHP) Hajrát. A pénzintézet áprilisi felmérése szerint a cégek több mint 40 százaléka tervezi, hogy részt vesz a programban, amelyben az eddigi tapasztalatok alapján a legnagyobb érdeklődés a forgóeszközhitelek iránt van.