hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

2020 első 9 hónapjában a K&H Bank 31,7 milliárd forint, a K&H Biztosító pedig 7 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el
16%-os a növekedés a hitelállományban éves összehasonlításban, amely részben a harmadik negyedév gazdasági élénkülésének köszönhető

A K&H+ közlekedési szolgáltatás elindításával a K&H folytatja digitális innovációját

A K&H Bank 2020 első 9 hónapjában 31,7 milliárd forint nettó nyereséget ért el, ami éves összehasonlításban 11%-os növekedésnek felel meg a rendkívüli tételek, összesen 11,2 milliárd forintos adózás előtti negatív hatásától megtisztítva. 2020 első 9 hónapjában a K&H Biztosító 7 milliárd forint adózás utáni nyereséget realizált.

  • Az év első kilenc hónapjában a K&H összesen 457 milliárd forintnyi új hitelt helyezett ki, és teljes hitelvolumene éves összehasonlításban 16%-kal, 1863 milliárd forintra nőtt a harmadik negyedév erős hitelezési tevékenységének  köszönhetően. 
  • A folyószámla forgalom volumene a második negyedéves mélypontról a harmadik negyedévre helyreállt. 
  • A növekvő üzleti volumenek elsősorban a harmadik negyedévben tapasztalható gazdasági élénkülésnek voltak köszönhetőek, míg a negyedik negyedévben ismételt lassulás várható a koronavírus-járvány második hulláma miatt. 
  • Az új lakossági hitelkihelyezések terén elért piaci részesedés 13,6%-ra nőtt a harmadik negyedévben (a 2019 harmadik negyedévében mért 10,0%-hoz képest). 
  • A K&H ezidáig 130 milliárd forint értékben szerződött le hiteleket a „Növekedési Hitelprogram Hajrá” keretében. 
  • A K&H folytatja digitális innovációit a K&H+ szolgáltatás elindításával, amely mobilbanki alkalmazásában több mint 460 000 mobilbanki felhasználó számára automatikusan elérhető közlekedési jegyvásárlást kínál.

digitalizálódik a bankolás, jönnek az új innovációk, maradnak a személyes ügyfélpontok

Bár a nagyobb döntést igénylő helyzetekben még mindig a személyes ügyintézést választják a K&H ügyfelek, az e-csatornák felhasználói köre 15 százalékos növekedéssel már átlépte a félmillió főt. Legnagyobb mértékben a szeptemberben rekordot döntő mobilbank nőtt, 47 százalékkal többen intézték pénzügyeiket ezen keresztül, mint egy évvel korábban. Itt került most bevezetésre a K&H+ szolgáltatás is, mellyel közlekedési mobiljegyet vásárolhatunk. Ezenkívül az új bankkártyák aktiválása és a PIN kód kezelés is digitálissá vált a K&H ügyfelei számára.

megingathatja a kkv-kat a járvány második hulláma

Megérzik a járvány második hullámát a hazai kis- és középvállalkozások, ugyanis a K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb adatai alapján az előző negyedévhez képest, kevésbé tekintenek bizakodóan az előttük álló egy évre. Az index értéke jelentősen, 12 pontról 7 pontra csökkent, ami többek között annak tudható be, hogy a cégek növekvő közterhekre és kevesebb uniós forrásra számítanak. Az november 11-től életbe lépő kormányzati szigorítások várhatóan még tovább csökkentik majd a várakozásokat a következő mérési időszakban, a negyedik negyedévben.

digitális nyitottság és erősebb csapatszellem a járvány hatására

13 csapattal bővült a Start it @K&H inkubátor

Az őszi kiválasztási kör eredményeként 13 startup került be a Start it @K&H programba, így a hazai vezető, iparágfüggetlen inkubátor összesen 28 aktív csapattal folytatja tovább működését. A pandémiás helyzet sem törte meg a csapatok lelkesedését, hiszen a programba 47 startup jelentkezett, akikre egységesen az innovatív, digitális megoldásokra való nyitottság és az erős csapatkohézió volt leginkább jellemző.

2050-ben 200 százalékos lehet az öregedési index mekkora havi összegből fogunk tudni megélni ekkor, nyugdíjasként?

Akár már 2050-ben elérheti a 200 százalékot a magyar öregedési index a legfrissebb előrejelzések szerint, vagyis demográfiai változások nélkül sokkal több nyugdíjast kell eltartania az aktív dolgozóknak. A ma 30-59-es korosztályba tartozó magyarok pedig most úgy gondolják, ha elérkezik számukra a nyugdíjaskor, havi 215 ezer forintra lesz szükségük, hogy kényelmesen megéljenek. Ezért is lényeges az öngondoskodás és a kisösszegű, rendszeres megtakarítás mihamarabbi megkezdése - derül ki a biztos jövő elnevezésű K&H kutatásból, mely alapján a társaság a Takarékossági Világnap alkalmából készített összeállítást.