hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

most már hivatalos: marad a kata, de csak nagyon kevesek számára

A szeptember 1-jétől életbe lépő új kata törvény átírja a hazai kisvállalkozások életét. Lényegesen leszűkül ugyanis azoknak a köre, akiknek lehetséges lesz ezt az adófajtát választani. A K&H és a Vállalkozás Okosan szakértői mutatják, mik a legfontosabb változások és milyen megoldást választhatnak ezt követően a katások.

szeretjük a SZÉP kártyát

rekordmértékben növekedett a K&H SZÉP kártya első féléves forgalma

Rekordmértékű, 31 százalékos növekedést ért el az első félévben a K&H SZÉP kártya felhasználás a tavalyi év azonos időszakához képest: az élelmiszervásárlás, az alszámlák közötti átjárhatóság és az elfogadóhelyek számának bővülése járult hozzá leginkább a juttatás intenzív használatához. A következő hónapokban is folytatódhat a növekedés, hiszen jellemzően júliusban és augusztusban a legnagyobb a SZÉP kártya forgalom, a nyári szabadságoknak köszönhetően.

K&H fenntarthatóság index: szakadék a tettek és a szándékok között

A főindex értéke a közepesnél gyengébb értéknek felel meg

A magyar vállalatvezetők zöme fontosnak tartja a környezeti fenntarthatóság követelményét - de csak kevesen tesznek is érte eleget. Általában akkor foglalkoznak a környezeti problémák megoldásával, ha az közvetlen működési haszonnal is jár. A legnagyobb cégek kiemelten kezelik a fenntarthatósági stratégiát és szívesen beszélnek is róla. A magyar cégvezetők ötöde azonban még megkérdőjelezi, hogy a klímaváltozás emberi tevékenység eredménye lenne.  Először készült átfogó felmérés a hazai közepes és nagyvállalatok körében a fenntarthatóságról, amellyel útjára indult a K&H fenntarthatósági index. A főindex 38 pontos értéket ért el, ami a skála terjedelmét figyelembe véve a közepesnél gyengébb értéknek felel meg.

komplett belföldi nyaralás K&H SZÉP kártyával: több mint 2700 településen, több ezer új elfogadóhely

Idén nyáron is erőteljes növekedést hozhat a SZÉP kártya használatban a belföldi turizmus. A gyenge forint és a magas üzemanyagárak mellett várhatóan többen választják majd a belföldi pihenést, így júliusban és augusztusban akár az év első hónapjainak többszörösét is elérheti a SZÉP kártyás fizetések értéke. A belföldi kikapcsolódást segítheti, hogy idén több ezer új K&H SZÉP kártya elfogadóhely és több mint 200 új település csatlakozott a programhoz, így már összességében közel 40 000 helyszínen és az ország több mint 2700 helységében fizethetünk vele a nyári élményekért.

már nem előny, hanem alapkövetelmény

így használják a hazai startupok a legújabb technológiákat

A legmodernebb technológiák már nemcsak a tech cégek kiváltságai: a hazai startupok a fejlesztés során is alkalmazzák és a termékeik, szolgáltatásaik használatába is beépítik azokat - derül ki a Start it @K&H inkubátor tapasztalataiból. Ehhez persze a csapatokba olyan szakemberek is kellenek, akik részt tudnak venni a programozásban vagy irányítani tudják a külső fejlesztőket.