hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

a sétáló ember és a metaverzum

Új technológia van áttörőben, amely összemossa a határokat a fizikai és a virtuális valóság között. „Nem mindig látjuk át, hogy egy innováció milyen gyökeres változásokat hoz az életünkbe, de azt azért érzékeljük, ha korszakhatárra érkezünk” – állítja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője, aki szerint most éppen oda érkeztünk.

K&H: újabb boom a készpénzmentes fizetéseknél

meredeken nő az okoseszközös forgalom

Továbbra is erősen emelkedőben vannak az okoseszközös fizetések. Az év első öt hónapjában több mint 18 millió tranzakcióra került sor, 75 százalékkal többre, mint egy évvel korábban. Ezzel párhuzamosan az okoseszközös fizetésekhez társuló forgalom 93 százalékkal több mint 128 milliárd forintra nőtt. Az Apple Pay-fizetések száma 72 százalékkal emelkedett, a Google Pay esetében pedig 80 százalékos volt a többlet.

K&H: a tartalékkal rendelkező fiatalok több mint harmada maximum egy hónapig tudna megélni jövedelem nélkül

jelentősen csökkent a spórolt pénzzel rendelkezők aránya

Anyagilag törékeny helyzetben van a fiatalok jelentős része a K&H ifjúsági index első negyedéves eredményei szerint. A 19-29 éves korosztály 49 százalékának van megtakarítása, szemben az előző negyedévekre jellemző, inkább 60 százalékhoz közeli aránnyal. A megtakarítással rendelkező fiatalok 38 százaléka ráadásul legfeljebb egy hónapot tudna kihúzni jövedelem nélkül.

az elmúlt 2 év hullámvölgye után most már az optimizmus jöhet

Ismét felfelé mozdult a K&H nagyvállalati növekedési index, mínusz 6 pontról 0 pontra erősödött. A mutató így 4 negyedév után átlépte a negatív tartomány határát. A javulás annak köszönhető, hogy a vállalatok saját kilátásaikat háromnegyed év után újra pozitívan látják, miközben a gazdaság megítélésében is jelentősen mérséklődött a negatív várakozás. Az indexet a legkisebb, 2-3,9 milliárd forint közötti éves árbevételű vállalatok optimista hangulata húzza felfelé, az ennél magasabb éves árbevételű cégek várakozásai viszont továbbra is a negatív tartományban vannak. 

a jó gyakorlati hely ugródeszka a szakmai kiteljesedéshez

Zynternship Awards Talent Starter díjat nyert a K&H karrierstart! program

A még tanulók vagy már pályakezdők életében is nagyon komoly szerepe lehet annak, hogy nyári szabadidejüket hogyan használják fel, a tanulmányaik mellett mikor és hol szereznek gyakorlati tapasztalatot. A Zynternship Awards 2023 versenyen Talent Starter kategóriában ezüst helyezéssel díjazott egyéves K&H karrierstart! program épp ezért arra fókuszál, hogy a kávéfőzés helyett valódi lehetőséget adjon a fiataloknak a fejlődésre, amivel megalapozhatják későbbi szakmai kiteljesedésüket.

K&H: kisebbségben vannak az elismert fiatalok

a dolgozó huszonévesek mindössze harmada érzi azt, hogy megbecsülik a munkahelyén

Továbbra is kisebbségben vannak azok a dolgozó fiatalok, akik úgy érzik, megbecsülik a munkájukat - derül ki a K&H ifjúsági indexből, amely a 19-29 éves korosztály állásban lévő tagjainak helyzetét vizsgálta. A megkérdezettek 52 százaléka stabilnak érzi a munkahelyét, 14 százalékuk azonban úgy látja, nem igazán biztos az állása.

K&H: az innováció a versenyképesség kulcsa

a digitális átállás hajtja a vállalati innovációt

A digitális átállás jelenti a legnagyobb hajtóerőt a hazai vállalatok innovációs tevékenységében. A gépi tanulást használó alkalmazások egyre inkább megjelennek a termelésben és a vállalati háttérfolyamatokban is. „A cégek figyelme a digitális fejlesztésekre összpontosul,  új termékekkel és szolgáltatásokkal nem most rukkolnak elő” - nyilatkozta Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

K&H: a fiatalok véleményt mondtak a felsőoktatásról

a többség szerint elmarad a színvonal az európaitól

A tanuló és már dolgozó fiatalok körében is kisebbségben vannak, akik a magyarországi felsőoktatási képzést európai szintűnek tartják, mindössze 1818 százalékuk van ezen a véleményen a K&H ifjúsági index eredményei szerint. Mind a diákok, mind a dolgozó fiatalok többsége 59 és 55 százaléka alacsonyabbnak tartja a színvonalat. A felmérés több mint egy évtizedes történetében a legjobb eredmény 2014-ben született, akkor a diákok több mint 40 százaléka mondott pozitív véleményt az oktatási rendszerről, a mélypont pedig 2018 közepén volt, amikor 10 százalék alatti volt az arányuk. A dolgozó fiatalok esetében kiegyenlített eredmények születtek a kutatást rajtja óta, jellemzően a 20 százalékuk fogalmazott meg kedvező véleményt.

a Furfangos forintok, az A-PRO-K, a Szerencsetallérok és a Pénzt vagy életet csapat nyerte a vetélkedőt

több mint 8700 diák vett rész a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőn

Újabb évadot zárt az általános és középiskolás diákok országos pénzügyi versenye, a K&H Vigyázz, kész, pénz! vetélkedősorozat. Idén összesen több mint 500 iskola 8700 diákja és 2080 csapata vett részt a négy különböző korosztályban megrendezett vetélkedőn. A Budapesten megrendezett országos döntőben a győzteseknek járó értékes ajándékokat a Furfangos forintok, az A-PRO-K, a Szerencsetallérok, és a Pénzt vagy életet csapat nyerte. A fiatalok pénzügyi tudatosságát kiemelt stratégiai célként kezelő pénzintézet a 2023/2024-es tanévben is megrendezi a versenysorozatot.

körültekintően a nyári diákmunkával

a vakáció alatt is kézben kell tartani a pénzügyeket

A nyári diákmunka és szórakozás kéz a kézben járhat: a munkával megkeresett pénzt utazásra, bulizásra lehet költeni. A friss foglalkoztatási ajánlatok alapján idén havi akár 200 ezer forint körül is lehet keresni diákmunkával, a pénz elköltésével azonban érdemes körültekintőnek lenni - hívja fel a diákok figyelmét a K&H. Például külföldi utazásnál tanácsos utasbiztosítást kötni, érdemes bankkártyát használni vásárláskor, valamint javasolt alaposan megnézni a szállásválasztékot.