hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

ez vár 2021-ben a munkaerőpiacra

A tavalyi év a hirtelen változásokról és az ahhoz való alkalmazkodásról szólt a cégek és a dolgozók számára. Idén már tudatosan érdemes készülni arra, hogy a változás lesz az állandó, így ehhez igazodóan kell újragondolni a HR folyamatokat és eszközöket – javasolja a K&H HR vezetője.  Az új munkahelyi gyakorlatok várhatóan a toborzás, a beléptetés, a teljesítményértékelés és az elbocsátás menetét is érinteni fogják.

minden második ember zsebéből pénzt vett ki a járvány

a magyarok harmadának nőttek a kiadásai

A magyarok 50 százalékát anyagi szempontból is rosszul érintette a járvány, csökkent ugyanis a jövedelmük, 46 százalékuk nem érzékelt változást, 4 százalék pedig valamivel több pénzből tud gazdálkodni - mutat rá az éles különbségekre a K&H biztos jövő felmérése. Tízből hat válaszadónál a járvány miatt kútba esett a nyaralás, a megkérdezettek fele kevesebbet találkozott a rokonokkal, 34 százalékuknak pedig jelentősen nőttek a kiadásai a pandémia következtében. A járvány - amellett, hogy sokaknál anyagi téren negatív változást hozott - felértékelte a megtakarítások és az öngondoskodás fontosságát, hogy egy későbbi krízishelyzetben vagy éppen a nyugdíjba vonulás után az érintettek stabilabb anyagi helyzetet teremthessenek maguknak.

tarolt az NHP Hajrá 2020-ban

tavaly a K&H Bank több mint 173 milliárd forint értékben kötött NHP Hajrá szerződést

Aktív szerepet vállal a K&H Bank az NHP Hajrá hitelezésben. Áprilisi indulása óta ugyanis a pénzintézet több mint 173 milliárd forint értékben közel 1500 szerződést kötött. A pénzintézet által jóváhagyott hitelek jelentős része Észak-Magyarországhoz, illetve az alföldi régiókhoz köthető. Az ágazatok közül az agrárium számított a legaktívabbnak a hitelfelvételben, míg a települések között Debrecen, valamint Miskolc regionális üzleti központok emelkedtek ki.

médiaügynökséget vált a K&H

tenderen választotta ki a pénzintézet új médiaügynökségi partnerét

2021 januárjától a Mindshare végzi a K&H Csoport médiaügynökségi feladatait.

Kreatív ügynökséget vált a K&H

Tenderen választotta ki a pénzintézet az új kreatív ügynökségét

2021 januárjától a Geometry Budapest - amely ügynökség 2021-től VMLY&R Commerce néven folytatja a működését - végzi a K&H Csoport kreatív ügynökségi munkáit.