hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

mérséklődtek a mezőgazdasági árak

„A márciusi mezőgazdasági árak azt mutatják, hogy a gabonaárak a tavaly ilyenkor tapasztalt kiugrást követően most normál szintre mérséklődtek. Az idei évre jelenleg várható átlagos terméshozamok miatt jelentősebb áremelkedésre egyelőre nem számítunk. Érdemes ugyanakkor szem előtt tartani az Ukrajna számára biztosított gabonakontingens árcsökkentő hatását, és ennek megfelelően feltölteni a közraktári készleteket” – nyilatkozta Tresó István, a K&H Agrárüzletág fejlesztési főosztály vezetője.

a gazdaság növekedésével a forint is izmosodhat

„A 3,5%-os első negyedéves GDP növekedés azt mutatja, hogy az idei év gazdasági növekedése az éves várt 2-2,1%-os bővülést is felülmúlhatja. Ez pedig azt jelenti, hogy stabil, fenntartható adósságpályát sikerül elérni, ami egyre közelebb hozza a nemzetközi hitelminősítők megítélésének javulását. Egy felminősítés nem jelentene komoly változást a hazai eszközök szempontjából, a forint azonban várhatóan átlépné a 300-as euró/forint árfolyamszintet. Az erősödő hazai deviza miatt a hazai megtakarítóknál újra nagyobb teret kaphatnak a forint megtakarítások” – nyilatkozta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

optimizmusból jól vizsgáznának a fiatalok

K&H pályakezdők jóléti indexe

Az eddig mért legmagasabb értéket hozta a K&H pályakezdők 2014. első negyedévi mérése. A 19-29 éves városi fiatalok élettel való elégedettségét mérő index értéke 11-re ugrott fel a 2013 végén mért 4-ről. Bár a jelennel a fiatalok többsége még elégedetlen, többen bizakodóak a jövőt illetően, különösen a diákok körében. Nem változott a munkanélküliség aránya a fiatalok körében, a munkakeresésben és a munkahely megtartásában mégis optimistábbak, mint pár hónapja voltak. A derűlátás egyik velejárója, hogy már kevesebben mondták azt, hogy egy időre külföldön próbálnának szerencsét.

Hasznos is legyen, és élményekkel teli

tervezzünk okos nyarat a gyerekeknek!

Akár együtt nyaral a család, akár táborba megy a gyerek, fontos, hogy pihenéssel és izgalommal teli, gazdag programban vehessen részt. Senkinek sem mindegy azonban, hogy erre mennyit kell költeni, ezért utánanéztünk milyen különböző nyári lehetőségek vannak, amelyek a pénztárcánkkal is kíméletesebbek.

a kárbejelentések négyötöde az elmúlt egy hétben érkezett

több mint 500 bejelentés érkezett a K&H-hoz, és a java még csak most jön

A tavaszi viharszezon kezdetétől, azaz április 1-től eddig 511 viharhoz kapcsolódó biztosítási kárbejelentés érkezett a K&H-hoz, ezek négyötöde május 1. után következett be. Az előrejelzések szerint újabb hatalmas özönvíz és szélvihar várható.