hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

gyerekcipőben járnak a hazai vállalatok a fenntarthatóság útján

Gyerekcipőben jár a hazai nagyvállalati szektor a fenntarthatóság megvalósításában, de legalábbis hatalmas eltérések figyelhetők meg a cégek között – mutat rá a K&H nagyvállalati növekedési index kutatás az aktuális helyzetre. Hétből egy cég rendelkezik már fenntarthatósági stratégiával, miközben közel kétharmaduk egyelőre nem is foglalkozik a kérdéssel.

betegellátás perceken belül, videóhíváson keresztül

díjnyertes app újítja meg a hazai orvosi ellátást

A pandémia következtében minden eddiginél nagyobb igény mutatkozik a digitális megoldások alkalmazására az egészségügyben. Erre reagál a Start it @K&H inkubátorprogramban fejlődött, majd a 2020-as év applikációjának választott DokiApp, amelynek köszönhetően a pácienseknek nem kell napokat, vagy heteket várniuk arra, hogy szakemberrel konzultálhassanak a problémájukról. A DokiApp-on keresztül akár néhány percen belül rendelkezésre áll egy orvos, akinek a páciens egy videóhívás során beszámolhat a panaszairól. A hívás alatt elhangzott beszélgetés pedig minden esetben titkosítva van a két fél között, így támogatva az orvosi titoktartási kötelezettséget.

autó vagy gyaloglás a tömegközlekedés helyett? így döntöttek a magyarok

A pandémia során sokan váltottak tömegközlekedésről autóra, a 30-59 évesek 44 százaléka döntött így - derül ki a K&H biztos jövő indexéből, amely a közlekedési szokások koronavírus-járvány miatt bekövetkezett változását mutatja be. A felmérés szerint jelentős azoknak az aránya, akik nem az autójukkal, hanem gyaloglással váltották le a buszozást. 

már csak minden tizedik magyar hordja helytelenül a maszkot

autózás során 62 százalék veszi fel

A magyarok többsége saját bevallása szerint szabályosan hordja a maszkot, ha elhagyja az otthonát - derül ki a K&H biztos jövő indexéből. 89 százalékuk szabálykövető, míg 11 százalékuk lazábban veszi az előírásokat. Az autós közlekedés során 38 százalékuk egyáltalán nem visel maszkot, 51 százalékuk csak akkor, ha idegennel vagy rokonnal utazik együtt, 11 százalékuk pedig minden esetben.

nehéz helyzetben vágtak neki a harmadik hullámnak a cégek

Nehéz helyzetben indultak neki a cégek a koronavírus-járvány harmadik hullámának - derült ki a K&H kkv bizalmi index kutatás eredményeiből.  A második hullám ugyanis tízből 9 kkv-t hátrányosan érintett, amelyek miatt a cégek több mint felénél megszorító intézkedések alkalmazására volt szükség. A legtöbb vállalkozás számára a belföldi kereslet csökkenése és a megváltozott munkafolyamatok okoztak eddig nehézséget.