hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

élénkülőben az építőipar a 3%-os lakáshitelek miatt

Az ősztől elérhető, 3 százalékos fix kamatozású, első lakás megszerzését támogató Otthon Start lakáshitel közvetetten hozzájárul az építőipar fellendítéséhez is, a K&H Bank becslése szerint az év hátralévő részében mintegy havi 10 milliárd forintnyi új szerződéssel. A lakóparki beruházásoknál látható cél, hogy a kedvező lakáshitelben gondolkodók révén a beruházók is kapjanak egy jókora szeletet a piaci tortából, ez viszont a gazdaságot is élénkíti. 

idén a szakdolgozók is elismerést kapnak: indul K&H gyógyvarázs jövő gyógyítói pályázat

az orvosokon kívül többek között fiatal nővéreket, mentősöket, asszisztenseket is lehet jelölni

ősztől változnak a SZÉP kártya használat feltételei

Idén szeptember 1-től életbe lépnek a tavaly év végén bejelentett, digitális SZÉP kártyára vonatkozó szabályok, valamint emelkedik az adható juttatás éves keretösszege is. A digitalizáció térhódítását veszi figyelembe az előírás, amely szerint az ősz első napjától kezdve a SZÉP kártyáknak minden digitális platformon működnie kell, ami gyorsabbá, egyszerűbbé és egyben átláthatóbbá is teszi a költéseket. A K&H adatai alapján a lakosság nyitott a digitális átállásra, augusztus végéig ugyanis közel 21 ezer SZÉP kártyát digitalizáltak a kártyabirtokosok a banknál.

a közös agrárpolitika kettes pilléres beruházásai adhatnak új lendületet az agrárium fejlődésének

A közös agrárpolitika (KAP) kettes pilléres beruházási támogatásai közül négy terület különösen nagy érdeklődésre tart számot: a kis- és nagy állattartótelep-fejlesztések, valamint a kis- és nagy élelmiszeripari beruházások. Ezek a pályázatok 2024-ben kerültek kiírásra, és céljuk, hogy pótolják az elmúlt évek elmaradt beruházásait, erősítve a versenyképességet mind az állattartásban, mind az élelmiszeriparban.

a magyar kkv-k közel kétharmada tervez fizetésemeléssel a következő 12 hónapban

Ismét közelítik az egy éve mért értékeket a béren kívüli juttatások alkalmazása tekintetében a K&H kkv bizalmi index 2025 második negyedéves kutatási adatai. Az elmúlt három mérési ciklusban mérséklődött a kkv-k körében a munkabéren felül adott juttatások népszerűsége, a magyar kkv-k csupán 40 százaléka biztosított ilyesmit. A friss adatok szerint viszont 6 százalékponttal javult ez az érték az elmúlt három hónapban. A legnépszerűbb juttatási formák változatlanul a bónusz, a SZÉP kártya és a munkába járás támogatása. A fizetések tekintetében nincs érdemi elmozdulás az előző negyedévhez képest, továbbra is a cégvezetők 65 százaléka tervez béremelést. Jövőre azonban fontos változások várhatók, hiszen a 2026-tól kötelező bértranszparencia jelentősen átalakíthatja a jelenlegi bérrendszert, melyre előre fel kell készülnie a cégeknek.