a jó gyakorlati hely ugródeszka a szakmai kiteljesedéshez
Zynternship Awards Talent Starter díjat nyert a K&H karrierstart! program
A még tanulók vagy már pályakezdők életében is nagyon komoly szerepe lehet annak, hogy nyári szabadidejüket hogyan használják fel, a tanulmányaik mellett mikor és hol szereznek gyakorlati tapasztalatot. A Zynternship Awards 2023 versenyen Talent Starter kategóriában ezüst helyezéssel díjazott egyéves K&H karrierstart! program épp ezért arra fókuszál, hogy a kávéfőzés helyett valódi lehetőséget adjon a fiataloknak a fejlődésre, amivel megalapozhatják későbbi szakmai kiteljesedésüket.
Az egyetemeken és a szakmát adó középiskolákban is kötelező lehet a szakmai gyakorlat teljesítése. Ez első ránézésre nyűgnek tűnhet, valójában azonban inkább segítséget jelent a tanulók számára, ezért bár már belecsaptunk a nyárba, és a legjobb helyek talán már elkeltek, még mindig érdemes körbenézni. A fiatalok számára persze leginkább a fizetés lehet vonzó - főleg a mostani fesztiválbelépők árait nézve -, de azzal, hogy a gyakorlatban átláthatják egy cég működését, részt vehetnek valós projektekben, munkafolyamatokban, megtanulnak együttműködni az idősebb kollégákkal, olyan készségekre tesznek szert, amelyek a továbbiakban hatalmas előnyt jelentenek a munkaerőpiacon. Emellett legalább olyan fontos lehet a kapcsolati tőke építése, hiszen már egy rövidebb, akár 3 hónapos periódus alatt is több szakemberrel, vezetővel lehet kapcsolatot kiépíteni.
pihenni vagy dolgozni érdemes nyáron?
A nyári munkavégzés jó alternatívát jelenthet azoknak, akiknek az iskolai időszakban nem fér bele a gyakorlat a tanulás mellett. Így rugalmasabb beosztás mellett tehetnek szert szakmai ismeretekre, amelyek a későbbi munkahely-találást, de akár még a további tanulmányokat is segíthetik. Mivel a hazai cégek már a leendő pályakezdők körében is a külföldi vállalatokkal versenyeznek, ezért a gyakorlati hely kiválasztásánál a képzéshez illő gyakorlati tudás mellett az is sokat nyom a latban, hogy mennyire komoly feladatokat bíznak rá a gyakornokra, mennyire innovatív termékekkel és szolgáltatásokkal dolgozhatnak, illetve milyen magas presztízsű a vállalat, ahol gyakorlati idejüket tölthetik.
egyéves bérlet a K&H-hoz
A szakmai gyakorlat megszerzésében segít a K&H frissdiplomás programja, ami lehetőséget biztosít a pályakezdőknek, hogy többféle szakmai területen is kipróbálják magukat. A K&H karrierstart! pályakezdőknek szóló egyéves programban háromhavi rotációs rendszerben fedezik fel a K&H Csoport működési területeit, mielőtt eldöntik, miben is szeretnének igazán kiteljesedni. A 2006 óta sikeresen működő program nemcsak a frissen végzetteknek komoly ugródeszka, de legutóbb szakmai elismerést is kapott.
A Zynternship Awards 2023 megmérettetésen Talent Starter kategóriában a szakmai zsűritől ezüst minősítést, a közönség szavazáson pedig III. helyezést ért el. Az újgenerációs állásportál azokat a munkáltatói márkákat díjazta, amelyek leginkább megszólítják a fiatal munkakeresőket, tudják, mi kell a jövő munkavállalóinak, és változatos eszközökön keresztül érik el és gondozzák a fiatal tehetségeket. A legnagyobb elismerést azonban talán mégis az jelenti, hogy ma már számos olyan középvezető van a cégnél, aki anno ebben a programban kezdte meg pályafutását.
Kapcsolattartó
K&H Kommunikáció
- sajto@kh.hu