hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

a kamatemelések dacára növekedésben maradtak a személyi kölcsönök

leginkább lakáscélra, autóvásárlásra és hitelkiváltásra fordítják a veszik fel

Bár az infláció miatti kamatemelések nyomán drágábbak lettek a személyi kölcsönök, a K&H-nál továbbra is népszerűek ezek a hitelek. A pénzintézet közel 4 százalékkal nagyobb összegben folyósított személyi hiteleket az idei év első öt hónapjában, mint egy évvel korábban. A személyi kölcsönök átlagos összege kicsivel 1,8 millió forint alatt volt májusban, ez minimális csökkenésnek felel meg az egy évvel korábbi, valamivel 1,8 millió feletti összegtől. A csökkenés elsősorban azzal magyarázható, hogy az egyre népszerűbb teljesen online személyi kölcsönöknél alacsonyabb az átlagos hitelösszeg, mint a fiókokban igényelt konstrukcióknál. A teljesen online is igényelhető személyi kölcsönök, melyeket a számítógépről, mobilról vagy tabletről indítanak és fejeznek be, egyre nagyobb teret nyernek: ma már az igénylések több mint 50 százaléka ezen a csatornán érkezik a K&H-hoz.

a hatékony távmunka érdekében fejleszt a legtöbb cég

A rövid távú innovációk kerültek fókuszba a magyar vállalkozások körében, míg a hosszabb távra szóló fejlesztések háttérbe szorultak. A járvány következtében bevezetett home office miatt a vállalatok legnagyobb része, 37 százaléka az elmúlt két évben a legtöbb fejlesztést annak érdekében végezte, hogy az informatikai rendszereket felkészítsék a biztonságos és hatékony távmunkára - derült ki a K&H innovációs indexből. A kutatás szerint szinte minden digitális fejlesztési terület aránya emelkedett 2022 első félévében, a legkevesebb innováció viszont a big data és a mesterséges intelligencia irányában történt. Azok, akik mégis foglalkoznak ezzel , kockázatelemzésre, csalásfelismerésre használják. Az IoT-eszközök kihasználtsága is alacsony, ezek közül az idei első félévben még kevesen, a vállalkozások mindössze 9 százaléka vett igénybe az energiafelhasználás optimalizálása érdekében okosmérőket.

K&H: válaszok a slágerkérdésekre, mi legyen a megtakarításokkal a rohanó infláció mellett

megkezdődött a recesszió beárazása

Jelentős fordulattal kell szembenézniük a takarékoskodóknak: szemben az elmúlt évek kedvező helyzetével, az idén a részvénypiacok kiábrándítóan teljesítettek, az elmúlt 50 év legrosszabb első félévén vannak túl a fejlett piacok. Közben meredek emelkedőn van az infláció, Magyarországon júniusban már megközelítette a 12 százalékot. A piacokon pedig már megkezdődött a recesszió beárazása, a negatív hírek ellenére azért lehet a mostani helyzettel is mit kezdeni - igaz, indokolt az óvatosság.

K&H: többe kerülhet az iskolakezdés - mennyivel drágultak a „gyerekslágerek”?

felfelé mennek az árak

Az infláció az iskolakezdésre is hatással van, a szülőknek a korábbinál nagyobb kiadásokkal kell számolniuk. Országosan az iskolanyitáshoz kötődő kiadások több mint 17 százalékát adja a tanuláshoz elengedhetetlen füzetekhez, papírárukhoz, rajzlapokhoz köthető forgalom, ezek a termékek pedig az idén akár 40-50 százalékkal drágábbak lehetnek, a nem papír jellegű irodaszerek ára pedig 30 százalékkal növekedhet. A K&H a hivatalos adatok alapján megnézte, hogy a gyerekek körében népszerűnek mondható termékek hivatalos országos átlagára hogyan változott: a hamburgernél például 35 százalékos áremelkedés látszik, míg egy hátizsák ára 17 százalékkal került feljebb. 

van élet a kata után

mutatjuk, mit kell tenned, ha szeptembertől már nem lehetsz új katás vállalkozó

Augusztus 31-gyel megszűnik az eddigi kata, a korábbinál csak egy jóval szűkebb kör választhatja az új katát. A következő hetekben ezért közel 400 ezer vállalkozónak kell eligazodni a lehetőségek között és megtalálni a számára megfelelő adózási formát. A K&H és a Vállalkozás Okosan szakértői mutatják, mik a következő lépések.

K&H: megtriplázódott a villanyautók száma Magyarországon, de még jelentősebb növekedés jöhet

kedvező kamat mellett lízingelhetnek tisztán elektromos autót a magyar cégek

Látványos bővülés vár a villanyautók piacára az uniós piacokon, a tervek szerint ugyanis 2035-től várhatóan csak elektromos autókat lehet értékesíteni. Magyarországon 2020 májusa óta megháromszorozódott a tisztán elektromos személyautók száma, igaz, a teljes autóparkhoz képest még marginális az arányuk - derül ki a K&H összeállításából. A pénzintézet pedig kedvező kamatozású lízingkonstrukciót nyújt a magyar cégeknek ahhoz, hogy villanyautóval bővítsék a flottájukat, ezzel is segítve a vállalkozások kiadásainak csökkentését, lendületet adva az elektromobilizációnak.

10-ből 9 startup már figyel rá, ám a fenntarthatóság többet jelent a környezetvédelemnél

A startup szektorban kulcsszerepet kap a fenntarthatóság: a Start it @K&H inkubátorban működő csapatoknak már 90 százaléka figyelmet fordít rá működése és termékeinek fejlesztése során.  Ez azonban jelenleg inkább a természeti erőforrások fenntartható kezelését jelenti, míg a társadalmi kérdések háttérben maradnak. Az inkubátor ezért a most induló jelentkezési időszakában a környezetvédelmi megoldásokat hozó csapatok mellett a nemi esélyegyenlőséget és a női egyenjogúságot segítő startupokra is kiemelt figyelmet fordít. 

K&H: a fiatalok ötöde spórol, de már látszik az infláció kedvezőtlen hatása is

a fiatalok egy része már a hónap elején takarékoskodik, de vannak, akik 67 ezres pluszban zártak egy hónapot

A gyorsuló infláció alapvetően átírja a korábbi években megszokott családi költségvetéseket, és a megtakarítási magatartásra is hatással van mindenkinél, ezen belül a fiataloknál is. A 19-29 éves korosztály tagjainak 20 százaléka nem takarékoskodik, havi rendszerességgel 47 százalék spórol, és 18 százalékos azoknak az aránya, akik csak akkor tudnak félretenni, ha nagyobb összeghez jutnak. Ugyanakkor a rövid távú takarékoskodásban már nyomot hagyott az infláció - ezt mutatja a K&H ifjúsági index, amely a 19-29 évesek megtakarításait vizsgálta. A fiatalok 28 százaléka mondta azt, hogy az előző hónapban tudott spórolni, átlagosan 67 ezer forintot. 

92 százalék: az elmúlt félévben a kkv-k ekkora részének ugrottak meg a költségei

A hazai kkv-k nem valószínűsítik az orosz-ukrán katonai konfliktus gyors befejezését, de reménykednek abban, hogy még idén véget érhet. A K&H kkv bizalmi index 2022 második negyedéves eredményei alapján ugyanis az elmúlt félév meglehetősen érzékenyen érintette őket. Szinte minden cégnél költségnövekedés történt, amiben szerepet játszik az alapanyagok drágulása és az árfolyamváltozás is. Ennek hatására ötből négy cég volt kénytelen emelni a termékei, szolgáltatásai árát.

most már hivatalos: marad a kata, de csak nagyon kevesek számára

A szeptember 1-jétől életbe lépő új kata törvény átírja a hazai kisvállalkozások életét. Lényegesen leszűkül ugyanis azoknak a köre, akiknek lehetséges lesz ezt az adófajtát választani. A K&H és a Vállalkozás Okosan szakértői mutatják, mik a legfontosabb változások és milyen megoldást választhatnak ezt követően a katások.