hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

K&H: erős kettősség látható a fiatalok fizetési várakozásainál

A dolgozó fiatalok döntő része, 68 százaléka egyértelműen derűlátó a jövőbeni fizetésemelésekre nézve, azaz emelkedést várnak. Ugyanakkor az inflációval korrigált emelés, azaz a reálkeresetek alakulását tekintve már jóval árnyaltabb a kép a K&H ifjúsági index szerint. Tény azonban, hogy a bére csökkenésére csak nagyon kevés fiatal számít.

oda kell figyelni a neutrális kamatokra és a felárra

A magyar gazdaság az év utolsó hónapjaihoz közeledve fokozatos javulást mutat, és az év végén, valamint 2026-ban is élénkülés várható, de a növekedés alacsony bázisról indul. A kamatszint a jelenlegi kilátások szerint jövő februárban vagy márciusban csökkenhet. Fontos tényező ebből a szempontból, hogy miként alakulnak a fejlett országok neutrális kamatszintjei, amelyek nagyban befolyásolják a magyar mozgásteret - mondta Németh Dávid a magyar és nemzetközi gazdaság helyzetéről tartott sajtótájékoztatóján. Beszélt az inflációs pálya mellett arról is, hogyan alakult a termelékenység és miért fontos a javulás ezen a téren.

a kihívások ellenére tartja pozícióját a magyar gazdaságban a kkv-szektor

A hazai vállalkozások várakozásai az előző negyedévhez képest változatlanul a negatív tartományban vannak – derül ki a K&H kkv bizalmi index 2025 harmadik negyedévében végzett friss kutatási adataiból, amely 400 hazai kis- és középvállalkozás válaszai alapján tükrözi a gazdasági várakozásokat. A bizalmi index értéke jelenleg -14 ponton áll, így a vállalkozói hangulat pontosan megegyezik az előző negyedévben mért értékkel.

K&H: az egyik legjobb örökség, amit adhatunk a gyerekeinknek: a pénzügyi tudatosság

a takarékoskodást ünnepli ma a világ

A takarékosságot ünnepli október 31-én a világ - egy olyan értéket, amely minden generáció számára más-más formában, de ugyanazt a célt szolgálja: a pénzügyi biztonságot. A tudatos pénzkezelés nemcsak arról szól, hogy mennyit teszünk félre, hanem arról is, hogyan gondolkodunk a jövőről. A célorientált takarékoskodás, a következetes előtakarékosság és a szülői példamutatás mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a jövő nemzedékei stabil alapokra építhessék életüket - legyen szó rövid távú álmokról vagy a nyugodt nyugdíjas évekről.

megállt a külpiaci növekedés - trend vagy átmenet?

Megtorpant a külpiaci nyitás a hazai nagyvállalatok körében: az exportkilátások látványosan romlottak, a korábbi növekedési várakozásokat csökkenő tendencia váltja. A vállalatvezetők óvatosabbá váltak, a külpiacokra lépést egyre kevesebben tervezik, miközben az exportból származó árbevétel csökkenésére számítók aránya folyamatosan nő. A bizonytalan nemzetközi hangulat és az aktuális gazdaságpolitikai kérdőjelek tovább erősítik a kivárást.

a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése kiszámítható támogatást jelent a hazai kkv-knak

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól 4,5 százalékról 3 százalékra csökken, a mögötte álló állami támogatás pedig 4 százalékról 5,5 százalékra emelkedik. A K&H kkv bizalmi index kutatás 2025 harmadik negyedévi adatai is tükrözik, hogy a jelenlegi gazdaságpolitikai irányvonalat egyre többen tartják stabilnak és támogató jellegűnek.

K&H: nemzetközi elismerést kapott a nyugdíjfókuszú influenszerkampány

A K&H tavalyi edukációs kampánya, a „Csingisz nyugdíjkihívása”, Bronz Drum díjat nyert a Golden Drum nemzetközi reklámfesztiválon. A kampányban Csingisz vállalta, hogy egy hónapig próbál megélni az átlagnyugdíjból, így saját élményein keresztül mutatta be, milyen kihívásokkal szembesülnek a magyar nyugdíjasok. A kreatív megközelítés célja az volt, hogy felhívja a fiatalok figyelmét a tudatos nyugdíj-előtakarékosság fontosságára – a közönség és a szakma elismerése pedig azt bizonyítja, hogy a téma hiteles, közérthető formában is megszólítható. Olyannyira, hogy a nyugdíjfókuszú influenszerkampányt idén is megrendezte a pénzintézet, ezúttal már úgy, hogy Csingisz mellé több influenszer csatlakozott.

így változhat az agrárium jövője a kihívások tükrében

szakmai párbeszéd zajlott az aszályról és járványokról a K&H agrár klubban

A K&H Bank októberi agrár klub rendezvénye ismét aktuális és jövőbe mutató témákat állított a középpontba, amelyek a mezőgazdaság és az élelmiszeripar szereplőit egyaránt érintik. A résztvevők mélyebb betekintést kaptak a Közös Agrárpolitika (KAP) pályázatainak elbírálásába, az élelmiszer- és építőipar aktuális kihívásaiba, valamint az agrotechnológiai fejlesztések, öntözés és talajhelyreállítás legújabb irányzataiba. Szó esett továbbá az 50 év után újra megjelenő, de sikeresen izolált ragadós száj- és körömfájás vírus elleni védekezésről, állategészségügyi és biobiztonsági kérdésekről is.

értékteremtő innováció: így mutathatják meg a fiatalok, milyen lesz a digitális jövő

A digitális világ villámgyorsan változik, és ami tegnap még újdonság volt, ma már alapelvárásnak számít. Egy ennyire gyorsan változó környezetben az igazi kérdés az, hogyan lehet olyan megoldásokat létrehozni, amelyek nemcsak követik a tempót, hanem hosszú távon is hasznot hoznak. Ez az értékteremtő innováció lényege. Az idei K&H STEM (Science, Technology, Engineering, Mathematics) pályázat révén most a fiatalok mutathatják meg, ők hogyan képzelik ezt el az IT világában. A pályázat az egyetemi IT alapképzésben résztvevőket arra hívja, hogy egyedi ötleteikkel vázolják, milyen új lehetőségeket és megoldásokat látnak a témában.

K&H: Húszmilliárdon túl - egyre több fiatal él a K&H munkáshitelével

A fiatalok körében továbbra is kiemelkedő az érdeklődés a K&H által kínált államilag támogatott munkáshitel iránt. Eddig 5210 szerződés született, összesen 20,5 milliárd forint értékben, az átlagos hitelösszeg 3,9 millió forint. A programot igénylők átlagéletkora mindössze 24 év, ami jól mutatja, hogy a konstrukció elsősorban a pályakezdők pénzügyi önállósodását segíti.

a 3 százalékos lakáshitel a SZÉP kártyák forgalmát is fellendítheti

A szeptember 1-től igényelhető első lakás megszerzését támogató Otthon Start hitelprogram várhatóan jelentősen megemeli majd a SZÉP kártyák forgalmát is. Az év elejétől lakásfelújításra is fordítható juttatási forma eddig is népszerű volt, egyrészt dinamikusan bővült az év során az újonnan regisztrált elfogadóhelyek száma, zömmel felújításhoz lehetőséget adó barkács- és bútoráruházakkal, másrészt akár a 30-50 ezer forintos átlagos kosárméretet is elérte a vásárlások összege. Az új lakáshitel újabb lendületet adhat a lakásfelújítási rohamnak, hiszen a frissen vásárolt lakásokat be is kell rendezni ahhoz, hogy otthonná változzanak.

október végén zárul a K&H: üzletet ide! kollaborációs pályázat

4 millió forinttal lesz gazdagabb az év együttműködési ötletét hozó vállalkozás

Már csak néhány hét van hátra és zárul a K&H: üzletet ide! – az év kollaborációs ötlete pályázata, amelyre október 31-ig jelentkezhetnek a vállalkozások. A hazai kkv-k számára meghirdetett program célja, hogy ösztönözze a kreatív együttműködéseket, amelyek révén egymás erőforrásaiból profitálhatnak a kollaboráló partnerek. A legjobb közös ötlet bruttó 4 millió forint értékű marketingkommunikációs támogatást nyerhet el, emellett további értékes és izgalmas különdíjakra pályázhatnak az induló vállalkozások.

3 millió forintos támogatással a fenntartható önkormányzatokért

új funkciókkal bővült a K&H mobilbankja

gyorsabb és könnyebb ügyintézés egy kattintással

Mostantól néhány kattintással újabb mindennapi vásárlásokat és pénzügyeket intézhetünk a K&H mobilbankban: egyszerűen vehetünk autópálya-matricát, beállíthatjuk a csoportos beszedéseket, vagy automatikusan meghosszabbíthatjuk a parkolást. A legújabb frissítések célja, hogy az ügyfelek számára a bankolás még könnyebb és gyorsabb legyen – bárhol és bármikor. A havi mobilbanki belépések száma meghaladja a 14 milliót, az ügyfelek pedig havonta összesen 2,7 millió tranzakciót végeznek. Az új widgetek segítségével testre szabható kezdőképernyőn pedig mindenki a saját igényei szerint rendezheti el a leggyakrabban használt funkciókat.

K&H: első lakás az Otthon Startból: erre is érdemes nagyon figyelni!

a megfelelő lakásbiztosítás elengedhetetlen

Az Otthon Start Program elindulásával egyre többen vágnak bele első lakásuk megvásárlásába, jellemzően hitelből. A kölcsön feltételeként lakásbiztosítást is kell kötni, ám sokan nincsenek tisztában azzal, hogy az alapbiztosítás nem mindig nyújt elegendő védelmet egy komolyabb káresemény esetén. 

így foglalja el a magyar boltok kasszáit az Apple és a Google

töretlen a növekedés az okoseszközös fizetéseknél

Folyamatosan gyorsul az okoseszközös fizetések térnyerése a K&H ügyfelei körében. A pénzintézet legfrissebb adatai szerint 2025 szeptemberében már több mint 8,4 millió digitális tranzakciót hajtottak végre az ügyfelek összesen 84,6 milliárd forint értékben, ami 28 százalékkal több fizetést és 55 százalékkal nagyobb forgalmat jelent, mint 2024 azonos hónapjában. A kilenchavi adat szerint a fizetések száma szintén 28 százalékos növekedése mellett a forgalom több mint 60 százalékkal nőtt.

a K&H Vigyázz, kész, pénz! túl van a százezredik diákon

jöhet az újabb rekord

Eljött az újabb tanév, így megint elrajtol a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő, amely immár több mint másfél évtizede biztosítja, hogy a gyerekek játékos formában tanulhassák meg, hogyan is kell bánni a pénzzel. A kezdetek óta már több mint 100 ezer diák vett részt a versenyen, ami egyértelműen mutatja a program sikerét és hosszú távú hatását. Az idei megmérettetésre általános és középiskolás csapatok 2026. január 23-ig nevezhetnek, hogy fordulóról fordulóra haladva bővítsék és mérjék össze tudásukat az országos döntőig. A legjobban teljesítő csapatok és persze a tanárok rengeteg díjat kapnak.

megmozdítják-e a 3 százalékos hitellehetőségek a nagyvállalati szektort?

A hazai kis- és középvállalkozások számára elérhető fix 3 százalékos hitelprogram új lendületet adhat a hitelezésnek, ugyanakkor kérdéses, hogy a szektor támogatása fel tudja-e majd húzni a nagyvállalatok lelkesedését is, ami most már szinte az év eleje óta stagnál, ahogy ez a K&H Bank legfrissebb nagyvállalati növekedési indexéből kiderül. Bár a nagyok kimaradnak ebből a kedvezményes hitelkonstrukcióból, a piaci dinamika változása közvetve őket is érintheti. Az igazi fellendülést a gazdasági környezetben bekövetkező, tartós pozitív változás hozhatja meg a pénzintézet szakemberei szerint.

változatos lehetőségeket kaptak a pécsi vállalkozók üzleteik fejlesztésére

A K&H Bank és Pécs város közös üzleti reggelijén a kis- és középvállalkozások, az önkormányzat és a pénzintézet képviselői közösen keresték a választ arra, hogyan tudnak a helyi cégek új ügyfeleket elérni, és miként segítheti őket az online mellett az offline jelenlét is. A pécsi eseményen kiemelt szerepet kapott a K20 Kirakat program, amely lehetőséget teremt a vállalkozások számára, hogy Pécs belvárosának egyik központi üzletébe beköltözzenek és működjenek 4 hónapon keresztül.  

Kate már a beceneveden szólít, ha úgy akarod

egyre több ügyet intéz el önállóan a K&H digitális pénzügyi asszisztens

Kate, a K&H mesterséges intelligencia alapú digitális pénzügyi asszisztense a mobilbank szerves részeként egyre több ügyet intéz el önállóan az ügyfelek helyett – mostanra az ügyek 70 százalékát képes önállóan megoldani. Nemrég új funkciókkal bővült, amelyek révén még személyesebb, gyorsabb és könnyebb ügyintézést kínál. Kate segítségét havonta 150 ezer aktív felhasználó veszi igénybe.

K&H: katalizátorrá válnak a bankok

kikerülhetetlenek lesznek a körforgásos gazdaságban

A bankok finanszírozási erejük révén kulcsszerepet játszanak a fenntarthatósági átállásban és a körforgásos gazdaság előmozdításában. Az élenjárók között van a KBC és leánybankja, a K&H, amely már eddig is számos lépést tett a fenntartható helyi gazdaság kialakítása érdekében. A pénzintézet szakértői szerint nem egy egyszeri feladvány megoldásáról van szó, sokkal inkább egy végtelen történetről.

az új kamattámogatott hitel stabil finanszírozási megoldást nyújt az agráriumnak

Óriási érdeklődés övezi a Közös Agrárpolitika pályázataihoz kapcsolódó kamattámogatott hitelt, amely a nyertes pályázat számára kiemelt finanszírozási lehetőséget biztosít. A konstrukció minimum 5, maximum 15 éves futamidőre érhető el, ugyanakkor a tényleges minimum futamidőt a pályázatok megvalósítási és fenntartási időszaka határozza meg – például egy 3 éves megvalósítás és 5 éves fenntartás esetén legalább 8 évre szól. A hitel futamideje alatt nincs lehetőség elő- vagy végtörlesztésre, kiváltásra, illetve refinanszírozásra, így az ügyfeleknek hosszú távon kell tervezniük ezzel a hitellel.

továbbra is sötét szemüvegben látják a nagyvállalatok a jövőt

Továbbra is kitart a nagyvállalatok borús hangulata a gazdasági kilátásaikat illetően: a K&H nagyvállalati növekedési index a harmadik negyedévben -5 pontra módosult, vagyis csupán egy pontot javult az előző mérési ciklushoz képest. A vállalatok saját gazdasági helyzetét leképező vállalati részindex ezúttal átlépett a negatív tartományba, jelenleg -1 ponton áll, míg a makrogazdasági környezet megítélését tükröző makro részindex visszakorrigált -17 pontra, az év elején mért szintre. Az árbevétel-növekedési kilátások terén nem számítanak változásra a nagyok, míg a profitvárakozásaik némileg romlottak. Noha a magyar gazdaság helyzetének rövid távú megítélése továbbra is pesszimista, a kormányzati gazdaságpolitika megítélése javult az elmúlt három hónapban.

meglepő, hol költöttek idén nyáron a legtöbbet a K&H SZÉP kártyáival

Az idei nyári időszakban közel 10 milliárd forintos forgalmat generáltak a K&H SZÉP kártya birtokosai. A legtöbb tranzakció a legnagyobb ételkisszállító cégeknél valósult meg közel 550 millió forint összértékben, de a hazai üdülésfoglalások értéke is meghaladta a 70 millió forintot. Ezek az adatok összecsengenek a K&H kkv bizalmi index adataival is, jól példázva, hogy évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend ez a juttatási forma a felhasználók körében is. A nyári időszakban a legnagyobb forgalmú elfogadóhelyek az ételkiszállító oldalak és egy szállásfoglaló honlap voltak.

K&H: a Z-generáció már átlépett a küszöbön

a mobilbankolás a mindennapok része

A mobiltelefonos fizetés az idei és a következő tanévben is egyre fontosabb szerepet kap a gyerekek mindennapjaiban és hosszabb távon is meghatározó eleme lesz a pénzhasználatnak. A Mastercard 2024-es kutatása szerint a magyar fiatalok több mint fele tartja a bankkártyás és a mobilfizetést a legkényelmesebb megoldásnak. A szakértők szerint a jövőben a bankkártyák fokozatosan háttérbe szorulhatnak, miközben a mobilos tranzakciók válnak elsődlegessé – ezért különösen fontos, hogy a nyolc–tizennyolc éves korosztály időben megismerje a biztonságos használat alapjait. A K&H Vigyázz, kész, pénz! vetélkedősorozatával már több mint 100 ezer diák kapott a mindennapokban hasznos gyakorlati tudást.

a K&H anyavállalata, a KBC mobilappja a világ élvonalában

Kate, a digitális pénzügyi asszisztens kulcsszerepet játszott a díj elnyerésében

A K&H anyavállalata, a belga KBC ismét elnyerte a „Legjobb mobilbanki alkalmazás” címet Belgiumban az Sia Partners független nemzetközi kutatócég értékelése alapján. A KBC Mobile nemcsak hazájában bizonyult piacvezetőnek, hanem globális szinten is a világ legjobb mobilbanki applikációi közé került immár két egymás követő évben is. A győztes kiválasztásánál három fő szempont döntött: a funkciók sokszínűsége, a felhasználói élmény és az alkalmazásboltokban kapott ügyfélértékelések. A K&H mobilapplikáció – amely a KBC Mobile technológiai alapjaira épül – szintén kiemelkedő élményt nyújt a magyar ügyfeleknek, és folyamatosan bővülő funkcióival követi a nemzetközi trendeket.

K&H: naponta 200 lakáshitel-igénylést adnak be az elsőlakás-vásárlók

tempósan indult az első 30 nap

Jelentős keresletet generált a szeptemberben elindult Otthon Start Program a K&H szerint. Az első hónapban a pénzintézethez munkanaponként átlagosan 200 igénylést nyújtottak be az első lakásuk megvásárlására az érintettek. Közülük számos lakáshitel igénylésnél már megtörtént a befogadás. A programhoz kapcsolódó igényléseknél az átlagos futamidő 22 év, ami meghaladja a piaci lakáshitelekre jellemző 18 éves átlag-futamidőt. Emellett a szóban forgó lakáshitelek 37 millió forintos összege 32 százalékkal meghaladja a piaci konstrukciók 28 millió forintos összegét.

K&H: a középkorúak 57 évesen mennének nyugdíjba, de 69 éves korukra számíthatnak rá – visszaesett a megtakarítások összege

A középkorúak átlagos megtakarítása 1,8 millió forintra csökkent a K&H biztos jövő kutatás 2025 második negyedévi eredménye szerint. A 30-59 évesek átlagosan 57 évesen szeretnének nyugdíjba menni, de úgy vélik, ténylegesen csak 69 évesen tehetik meg. A megkérdezettek 62 százaléka döntően az állami nyugdíjra számít, miközben 72 százalékuk szerint az nem lesz elegendő a megélhetéshez.

a rugalmas előlegigénylési lehetőség segíti a beruházások elindítását

A Közös Agrárpolitika II. pilléres beruházási pályázataihoz illesztett előlegigénylés rendszere több opciót is kínál a gazdálkodóknak, így mindenki a saját helyzetének megfelelő megoldást választhat. Alapesetben a támogatás 25 százalékáig kérhető előleg bankgarancia nélkül. Ez valamivel gyorsabb hozzáférést és alacsonyabb költséget jelent, ugyanakkor az összeg elkülönített projektszámlára érkezik, amely biztosítja az előleg felhasználásának nagyobb kontrollját.

K&H: versenyelőnybe kerülhet, aki időben felkészül az ESG-re

a fenntarthatóságba való befektetés a jövő versenyképességének egyik legbiztosabb záloga

Bár a legtöbb magyar kisvállalkozás számára még nem sürgető feladat az ESG (Environmental, Social, Governance – környezeti, társadalmi és vállalatirányítási szempontok) előírásainak való megfelelés, azok a cégek, amelyek már most elkezdik a felkészülést, komoly piaci előnyökhöz juthatnak.

hektikusan változik az agrárcégek hangulata

Az elmúlt negyedévben sem javult az agrárvállalkozások hangulata K&H kkv bizalmi index 2025 második negyedéves kutatási adatai szerint továbbra is negatív tartományban van. Jelenleg -4 ponton áll a mutató, ami ugyan csupán egy pontos csökkenés az előző mérési ciklushoz képest, de hosszú távon nézve – különösen az 5 évvel ezelőtti 42 pontos csúcshoz képest – jelentős csökkenést mutat. Az agrárcégek borúlátását indokolja az EU agrártámogatási rendszer várható átalakítása, valamint az uniós forrásokhoz való hozzájutás adminisztratív nehézségei. 

a nagyvállalatok több mint fele nagyberuházásait finanszírozná uniós forrásból

Amíg a kkv szektorban jelentős mértékben fellángolt a pályázási kedv az Európai Unió pályázatain, a nagyvállalatok körében mérsékelt az érdeklődés a nemzetközi forrásszerzési lehetőségek iránt. A K&H nagyvállalati növekedési index 2025 második negyedévének kutatási adataiból látható, hogy a cégvezetők 15 százaléka hallott olyan pályázatról, ami a cégét komolyan érdekelheti, de a visszafogott fogadtatást magyarázhatja az is, hogy 70 százalékuk szerint bonyolultak ezek a lehetőségek.

most kiderül, hogy milyen befektető válik a fiatalokból

A „világ nyolcadik csodája”, hosszú távon komoly anyagi előnyt jelenthet

Az első rendszeres jövedelem megszerzése sok fiatal életében mérföldkő. Ekkor szembesülnek igazán az infláció hatásával, a megtakarítás fontosságával, és ekkor nyílik meg az út a befektetések felé is. A K&H Értékpapír vezetője, Horváth István szerint a kulcs az első lépés: át kell lépni azon a bizonyos kapun, amely elválasztja a megtakarítót a befektetőtől.

mit szólna Csók István a tabletes bankoláshoz?

új korszak nyílt az egykori Abbázia helyén

Ha az Oktogon mesélni tudna, talán először arról beszélne, hány lovaskocsi zörgött el előtte, hány kockás kabátú úr tért be az Abbáziába egy erős feketére, vagy hány költő firkantott verssort a márványasztalok mellett. De ma már más korban élünk: 2025 van, és az egykori legendás kávéház helyén most a K&H ultramodern bankfiókja nyílt újra – ahová már nem konflissal, hanem mobilbankkal érkezik az ember.

felgyorsult a Közös Agrárpolitika kettes pilléres beruházásainál a támogatói okiratok érkezése

A Közös Agrárpolitika (KAP) aktuális pályázati ciklusában látványosan felgyorsult a támogatói okiratok kiadása, amely számos szektornak biztosít új lehetőségeket a fejlesztésre.

K&H: megtörtént az első Otthon Start-lakáshitel folyósítása

Kecskemét nyitotta a lakáshitel dömpinget

Folyósította az első Otthon Start Programhoz tartozó lakáshitelt a K&H. Az első fecske egy kecskeméti ingatlan, de a pénzintézetnél több tízmilliárd forint összegű igénylés elbírálása van folyamatban, a K&H célja pedig, hogy minél könnyebben és gyorsabban bonyolítsa le a hitelek ügyintézését, ezáltal az ügyfelek a lehető leghamarabb beköltözhessenek a megvásárolt lakóingatlanba.

K&H: jutalom az Otthon Start-lakáshitel mellé - érdemes megfontolni a váltást, maximum 320 ezer forint jóváírás is elérhető

Lakáshitel felvételekor a legtöbben a kamatra és a törlesztőrészlet nagyságára figyelnek, pedig a hitelhez kapcsolódó bankszámla is kulcsszerepet játszik. Jó hír, hogy – a tévhitekkel ellentétben – a számlaváltás ma már könnyű és gyors: a bank az ügyfél helyett „átköltözteti” a számlát és a kapcsolódó megbízásokat. A hitelhez kapcsolódó tranzakciókhoz – például folyósítás és törlesztés – érdemes lakossági folyószámlát vezetni az adott banknál, mert így a mindennapi bankoláshoz kapcsolódó tranzakciókat is egy helyen és kézben lehet tartani. A K&H szakértői szerint ezért érdemes tudatosan mérlegelni, hogy ki melyik banknál vezeti a számláját, hiszen a megfelelő csomag kiválasztásával éves szinten több tízezer forint takarítható meg.

K&H: mennyiből jön ki az Otthon Start-hiteles lakás Debrecenben? Vagy éppen Győrben?

hiánypótló összeállítás a pénzintézettől

Szeptemberben elindult az Otthon Start Program, az első napokban pedig ezernél is több igénylés érkezett a K&H-hoz. A program keretében akár 50 millió forintos államilag támogatott, kedvezményes lakáshitellel vásárolhatják meg az első lakóingatlanjukat az érintettek. Az igénylések mellett a pénzintézetnél már zajlanak az értékbecslések is. A K&H összeállításából kiderül, hogy Győrben, Szegeden és Pécsen egy átlagos használt lakásra felvett támogatott hitel törlesztése 173211 ezer forint lenne.

visszaestek a várható terméshozamok, de a beruházások új lendületet adhatnak az agráriumnak

A 2025-ös nyári aszályos időjárás erősen érezteti hatását a kukorica és napraforgótermés hozamán, bár a 2022-es mélypontot várhatóan sikerült elkerülni, azért csökkentek a hozamvárakozások. Ezzel szemben globálisan, de akár EU szinten is növekedni tudott a két növény hozama. Az EU tejágazatában lassult a tejelő tehenek számának csökkenése, de további egy százalékos csökkenés várható 2025-ben. A környezeti és járványügyi kihívásokat némileg enyhítik a gazdák felé a Közös Agrárpolitika (KAP) II. pillér beruházási pályázati döntései, amelyek már folyamatosan érkeznek a támogató okiratokkal együtt, és ezek révén a gazdák megvalósíthatják végre az eddig parkolópályán tartott fejlesztési célú beruházásaikat, így a jövőben hatékonyabban fognak tudni termelni.

K&H: extra védelmet kaphatnak a gyerekek is

a sulikezdés miatt is érdemes megnézni a lakásbiztosítást

Az új tanév kezdetével nemcsak a tanszereket érdemes beszerezni, hanem a család biztonságáról is gondoskodni. A lakásbiztosítás mellé köthető kiegészítő balesetbiztosítás a gyerekek iskolai és szabadidős balesetei esetén is védelmet nyújt. Emellett érdemes a lakásbiztosításokat rendszeresen elővenni, nehogy egy káresemény kellemetlen meglepetést okozzon.

így védheti cége pénzügyeit hatékonyabban a kibertámadásoktól

ingyenes programmal támogatja a K&H a kiberbiztonság erősítéséért folyó küzdelmet

A K&H Bank közel fél éve segíti vállalati ügyfeleit egy teljesen költségmentes biztonságtudatossági kezdeményezéssel, amely október végéig tart. A program célja, hogy a cégek könnyebben felismerjék és kezeljék a digitális fenyegetéseket, miközben erősítik saját kiberbiztonsági felkészültségüket. Az akció három, egymást kiegészítő elemből épül fel, amelyek a gyakorlatban is jól hasznosítható tudást adnak.

a K&H csatlakozott a Minősített Vállalkozói Hitelprogramhoz

akár 1 milliárd forintig igényelhető a beruházási célú hitellehetőség a pénzintézetnél

A mai nappal a K&H Bank is csatlakozott a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által indított Minősített Vállalkozói Hitelprogramhoz, amelynek célja, hogy a vállalkozások számára átláthatóbb, versenyképesebb és egyszerűbben elérhető finanszírozási megoldást nyújtson. A K&H a piacon kiemelkedő módon akár 1 milliárd forint hitelösszeget is biztosít ügyfelei számára, ezzel meghaladva az MNB által meghatározott 300 millió forintos elvárást.

Felfelé vált új kreatív platformjával a K&H a VML közreműködésével

Új kreatív platformot vezetett be a K&H, amelyet az idei kreatív tenderen is győztes VML-lel együttműködésben fejlesztettek. A mesterséges intelligenciával készült platform a könnyű & gyors bankváltásról és digitális számlanyitásról szóló kampányban debütál. 

új lehetőségek az agrár kkv-k finanszírozásában

A K&H Bank tovább erősíti szerepvállalását a hazai agrárium támogatásában: a társas vállalkozások számára eddig is elérhető Széchenyi Kártyaprogram (SZKP) agrár termékek – Agrár Széchenyi Kártya és Agrár Széchenyi Beruházási hitel – mellett mostantól még szélesebb ügyfélkör számára biztosítja agrár termékportfólióját.

még öt napig tart a jelölés a K&H gyógyvarázs jövő gyógyítói díjra

Már az egyetemi padsorokban ülnek a jövő gyógyítói. Idén több mint 7 500-an jelentkeztek általános orvosiképzésre, közülük közel 2 600-an első helyen, így az orvosi szak az ötödik legnépszerűbb lett országosan. Hogy közülük hányan választják majd a gyermekgyógyászatot, azt nagyban befolyásolja a szakma társadalmi megbecsülése. Ennek erősítésére szolgál a K&H gyógyvarázs jövő gyógyítói díj, amelyre szeptember 15-ig lehet jelölni azokat a 40 év alatti, gyermekekkel foglalkozó egészségügyi szakembereket, akik szívvel-lélekkel gondoskodnak a kicsikről és nyitottak az innovációra. A szakemberek szeptember 30-ig jelentkezhetnek.

K&H: megugrott a személyi kölcsönök piaca – a pénzintézet 15 millió forintra emelte a maximális hitelkeretet

az első félévben több mint 40 százalékkal bővült a magyar piac

A korábbi 10 millió forint helyett akár 15 millió forintos személyi kölcsön is elérhető a K&H-nál a megfelelő jövedelemmel rendelkezők számára. A 15 milliós maximális összeg kivételes, mivel egyelőre kevés banknál érhető el ekkora összeg. A lépés érthető, hiszen a személyi kölcsön piaca jelentős növekedést mutat, a jegybanki adatok szerint az első félévben több mint 40 százalékos volt a bővülés ebben a szegmensben.  A megemelt igényelhető hitelösszeget részben az is magyarázza, hogy a 3%-os lakáshitelt felvevők valószínűleg átalakítják, felújítják a megvásárolt ingatlant, amelyhez személyi kölcsönre is szükségük lehet.

egyre több hazai kkv fordul az exportálás lehetősége felé

Az elmúlt három hónapban ismét növekedésnek indult a kkv szektor exportból származó árbevételének aránya a K&H kkv bizalmi index 2025 második negyedéves kutatási adatai szerint. Noha az előző mérési ciklusban 15-ről 10 százalékra csökkent ez az arány, most ismét növekedésnek indult és jelenleg 12 százalékon áll. A kkv-k export felé fordulását részben olyan piaci folyamatok is okozhatják, melyekre akadályozó tényezőként hivatkoztak a cégvezetők: kereslet- és szakemberhiány, adók és infláció.

minden tizedik nagyvállalati cégvezető romlást vár a kintlévőségek minőségében

Jelentős változásokat mért a cégvezetők gondolkodásában a K&H nagyvállalati növekedési index a kintlévőségek minőségét illetően. A kérdés vonatkozásában a mutatók nagyságrendileg nézve visszatértek a fél évvel ezelőtti állapothoz. Minden tizedik megkérdezett cégvezető úgy gondolja, hogy a következő 12 hónapban csökkenni fog a minőség, ami pontosan duplája a három hónappal ezelőtt mért adatoknak. A válaszadók kicsit több mint négyötöde nem számol érdemi változással és mintegy 7 százalékuk vár javulást a minőséget tekintve, ami 5 százalékpontos emelkedés az előző negyedévhez képest.

K&H: Luxi helyett influenszeres spórolás: főzés, kertészkedés és akcióvadászat

A K&H nagy sikerű influenszerkampányának legutóbbi fordulójában a résztvevők háromfogásos menüket főztek, spórolási trükköket alkalmaztak, és közben saját bőrükön tapasztalták meg, milyen kompromisszumokkal járhat az időskori megélhetés. Ahogy tavaly, az idén is népszerű volt a sorozat, hiszen több mint 3,5 millió lejátszást regisztrálhattak az influenszerek. Ezen keresztül pedig sokan kaphattak valós képet arról, mennyire fontos az öngondoskodás, ezen belül az időskorra történő takarékoskodás.

a bankszektor történelmi fordulóponthoz érkezett

a pénzügyi szektor új növekedési ciklusba lépett – a K&H már ma is ezekre a kihívásokra építi stratégiáját

A bankolás jövője a mesterséges intelligencia, digitális hatékonyság és fenntarthatóság – derül ki a McKinsey legfrissebb iparági tanulmányából, amely átfogó képet ad a pénzügyi szolgáltatások jövőjéről. Az átfogó jelentés szerint a következő évek nyertesei azok az intézmények lesznek, amelyek a technológiai innovációt, az ügyfélélmény digitalizálását és az ESG-elköteleződést egyszerre képesek működésük középpontjába állítani. A K&H Csoport már évek óta ebbe az irányba fejleszti szolgáltatásait, így a tanulmány megállapításai nemcsak visszaigazolják, hanem megerősítik is a bank hosszú távú stratégiáját.