uszodát a Budai Várba? Vagy inkább a Balaton mellé?

Közel 2800-an szeretnének uszodát vagy gyógyfürdőt, esetleg wellness központot a lakóhelyük mellé - derül ki a K&H: üzletet ide! programjának részeredményeiből. A területi eloszlás is roppant érdekes, van, aki a Budai Várba szeretne fürdőt, de a Balaton mellett is volna erre igény.

Október első hetéig több mint 41 ezer szavazat érkezett a K&H: üzletet ide! programjának keretében arra, milyen üzletet, szolgáltatást látnának szívesen az otthonukhoz közel. A számos opció közül közel 2800-an szeretnék az uszoda, wellness központ, gyógyfürdő trió valamelyikét. Többen bejelölték a Budai Várat és a Várkert Bazárt a fürdő lehetséges színhelyéül, annak ellenére, hogy a közelben van például a Rudas fürdő.

Emellett volt, aki a belvárosi Szabadság térre, a XI. kerületi Nagyvásárcsarnokhoz, a Széchenyi Gyógyfürdő mellé kért uszodát, de a Lehel piac környékén, a Gogol utcában is többen szeretnének csobbanni. Akadtak, akik szerint a bulinegyedben, a Klauzál tér környékén is elférne egy fürdő. A Balaton északi és déli partjára is érkezett uszodaszavazat, de szinte az összes országrészben volna igény ilyen létesítményekre.

ki mit szeretne a szomszédba?

A K&H: üzletet ide! program egy, külföldön már bevált koncepció alapján igyekszik összekötni a keresletet a kínálattal. A kezdeményezés lényege, hogy egy online interaktív térképen bárki bejelölheti, milyen üzlet vagy szolgáltatás hiányzik neki. Ezzel leképezhetőek a lakossági igények és egy-egy mikroközösség saját maga alakíthatja a környékbeli kínálatot. A program másik pillére, hogy iránytűt ad a vállalkozások kezébe, hiszen megmutatja, mire is van igény egy-egy térségben, városban.

A K&H: üzletet ide! saját felméréséből az látszik, hogy van igény a helyi boltokra: a megkérdezettek 44 százaléka szívesebben vásárol a közelében lévő boltokban, és 21 százalékuk akár magasabb árat is hajlandó fizetni, csak közelebb legyen a bolt hozzá. Ennek ellenére csak 25 százalék mondta azt, hogy a lakókörnyezetében meg tud vásárolni minden szükséges terméket és szolgáltatást.

Rajna Gábor, a K&H banki értékesítési hálózatért és a támogatásért felelős igazgatója elmondta, hogy a program eddigi eredményei felülmúlják a várakozásokat. A K&H: üzletet ide! program keretében több mint 217 ezer látogató kereste fel az interaktív felületet, ami közel ötszöröse az eredetileg kitűzött célnak.

A K&H Csoport

Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H 2016. június 30-án a Magyar Állam által kibocsátott instrumentumok 884 milliárd forintos állományával rendelkezett. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport 2015-ben 55 milliárd forint, az elmúlt 5 évben összesen 239 milliárd forint adó és járulék megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.

Főbb adataink:

K&H Bank 2016. második negyedév:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 242 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 610 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 23 milliárd forint

K&H Biztosító 2016. második negyedév:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált):  12,18 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 159,3 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,43 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,7 milliárd forint

Kapcsolattartó

Kommunikációs igazgatóság

  • +36 1 328 9181
  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu