teszt elé állítja a devizapiac a befektetőket

„A befektetési alap piacon év végén nem történt komolyabb változás, folytatódott a tőke kiáramlása a pénzpiaci alapokból, miközben a kötvény és a vegyes alapok vagyona tovább növekedett. Ez a trend idén is folytatódik, azonban a múlt heti devizapiaci tornádó megmérettetés elé állítja a befektetőket, hajlandóak-e kitartani az abszolút hozamú alapok mellett. Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója ezek esetében is a több lábon állást javasolja.

„A BAMOSZ által frissen közzétett adatok alapján a tavaly év vége nem hozott komolyabb izgalmat a befektetési alapoknál. Folytatódott a tőkekiáramlás a pénzpiaci alapokból, miközben a befektetők számára továbbra is vonzóak a kötvény és a vegyes alapok, így ezek együttesen mintegy 42,2 milliárd forinttal növekedtek. Ez a tendencia még jó ideig meghatározza a piacot, hiszen az alacsony kamatkörnyezet a magasabb hozamlehetőséget nyújtó alapok irányába tolja a befektetőket” – mondta el Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

„A 2014-es év nagy kedvencei, az abszolút hozamú alapok számára azonban a következő időszak komoly próbatételt jelenthet. A múlt heti devizapiaci tornádó néhány alapot negatívan érintett, ami komoly teszt lehet a befektetők számára. Vajon továbbra is fenntartják lelkesedésüket, vagy elmozdulnak a kevésbé kockázatos alapok irányába?” – veti fel az aktuális befektetői dilemmát Horváth István. 

„Arra számítunk, hogy a befektetők továbbra is kitartanak az abszolút hozamú alapok mellett, azonban úgy látjuk, hogy ezek esetében is a több lábon állás, a többféle stratégia mentén összeállított alapok alkalmazása jelenthet kedvező megoldást. Így elérhető, hogy egy-egy olyan esemény, amelyet a múlt héten tapasztaltunk, kisebb hatással bírjon a megtakarításokra” – javasolja a befektetési szakember. 

K&H Csoport

Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1800 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 156 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez. 

A KBC az elmúlt 16 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton. 

K&H Alapkezelő

A K&H Alapkezelő 1997 óta a hazai befektetési piac egyik vezető szereplője, a tőke- és hozamvédett alapok piacának első számú képviselője. A K&H Alapkezelő az innovatív termékfejlesztés mellett az ügyfelek tájékozottságának, tudásának növelésére is jelentős hangsúlyt fektet. 

Főbb adataink: 

K&H Bank
2014. szeptember 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 172 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 733 milliárd forint
nettó eredmény (egyszeri tételek nélkül): 24,8milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): -32,5  milliárd forint

K&H Alapkezelő
2014. szeptember 30-án:
teljes kezelt vagyon:  980,5 milliárd forint
K&H alapokban kezelt vagyon: 850,0 milliárd forint
intézményi ügyfelek kezelt vagyona:  130,5 milliárd forint

K&H Biztosító
2014. szeptember 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 11,9 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 123,9 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény  (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,6 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,9 milliárd forint

Kapcsolattartó

Kommunikációs igazgatóság

  • 328 9950
  • 328 9220
  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu